2010.09.17. 13:33

Elfogták a nyugdíjast

Elfogták azt a 9 napja szökésben lévő nyugdíjas férfit, aki háza elárverezése ellen gerilla-akcióba kezdett; lőfegyverrel napokkal ezelőtt megsebesített egy rendőrt is, majd nyoma veszett.

Nagy erőkkel kereste a rendőrség, míg nem Faro, a hős rendőrkutyus meg nem találta és rá nem vetette magát.
Az elfogott férfiről később bizonyára érkeznek még jelentések.
 

...ír az index.hu ebben a cikkében. Nekem a vége volt érdekes, a pénzpiacozás utáni szakaszok.

Folytatnám akkor a Házasságkötés Svájcban rovatot.

Tehát miután az előkészületek rendben lefolytak és mindketten sikeresen igent mondtatok a megfelelő helyen és időben feltett kérdésre, sőt, már a nászút porát is levertétek magatokról, van még tennivaló.

Miután a svájci házasságkötést követően megkapja az ember az értesítést, hogy fáradjon be az önkormányzathoz elindítani a családegyesítést és kérvényezni a B típusú tartózkodási engedélyt, egy darabig lehet húzni az időt, de nem nagyon érdemes. A dolog lényeges pontja, hogy attól a pillanattól fogva, hogy be vagyunk jelentve a svájci lakcímre, fizetni kell az itteni, nagyon drága TB-t (Krankenkasse - erről majd írok külön). Lehet még kitolni egy-két hónapig (nem fizetni), mondván, hogy á, még nem lakom itt igazából, még csak költözködünk...stb. Viszont addig nem is kapjuk kézhez az igazolványunkat.
Igyekszem érthetően elmesélni...
Amikor elkezdünk életvitelszerűen Svájcban élni, fentiek miatt feleslegessé válik a magyarországi TB fizetése. Ezt talán le lehet mondani egyszerű indokkal*, amit vagy elfogadnak, vagy nem; vagy piszkálódnak vagy nem...Mivel Magyarországon is az a gyakorlat, hogy akinek lakcíme van, általában, normális alapesetben TB köteles.
Ezen kívül tudtommal -ha nem jól tudom, javítsatok ki- az APEH a népesség-nyilvántartótól kapja minden évben a név- és címlistát, hogy kinek kell adóbevallás-nyomtatványt küldeni.
Mindez röviden azt vonzza maga után, hogy ki kell jelentkeznünk szép hazánkból, Magyarországból. (bizonyára léteznek kiskapuk, vagy az ember mégis vállalja a hatóságok esetleges kérdéseit...vagy a dupla TB-fizetést itt is, ott is...akkor nem kell. De ha rendesen akarjuk csinálni a külföldre telepedést, akkor így célszerű eljárni.)
Nem elég a lakcímről kijelentkezni, tévedés ne essék; én is rossz ügyiztézőre vártam kb. 3 óra hosszat.

Be kell menni újra a lakóhely szerint illetékes népesség-nyilvántartóba, és ott bejelenteni, hogy elhagyjuk az országot. Nem fogják kérdezni, hogy miért vagy hogy meddig. Itt könnyes búcsút (tényleg könnyes, bár én az épületből kijőve bőgtem, nem a helyszínen) kell vennünk a magyar személyi igazolványunktól, bevonják és kapunk egy igazolást minderről. Tehát hogy visszaszolgáltattuk az igazolványt és bejelentettük, hogy külföldre távozunk.
Ezáltal tehát mentesültünk a további TB-járulék fizetése alól elvileg**.

Regisztráltathatjuk magunkat külföldön élő magyar állampolgárként a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában.Lehet, de nem kötelező. Ha szeretnénk, akkor külföldön házasságot kötött és névváltoztatásban részesült hölgyeknek célszerű az új útlevél kézhezvétele után. Ennek mindössze annyi a végeredménye, hogy kiállítanak részünkre egy szabványos lakcímkártyát, amin lakcímként a "külföld" megnevezés található. Lehet kérni külföldi címünk nyilvántartásba vételét, de nem kötelező megadni.

* Élethelyzettől függően eltérő lehet, hogy az ember mihez kezd a magyar TB-vel. Ha  pl.  eddig is vállalkozó voltál és magad után fizetted a járulékot, akkor  ez mindaddig így is marad, mig ki nem jelentkezel az országból. De ha pl. van  -volt- bejelentett munkahelyed Magyarországon, aki fizette utánad a TB-t, akkor ők a felmondásodat követően ugye nem fognak tovább fizetni. Célszerű bemenni az APEH-hoz és bejelenteni, hogy  az első, átmeneti időben (míg elkezdünk Svájcban TB-t fizetni) önmagunk után szeretnénk TB-t fizetni, ki kell tölteni egy nyomtatványt, amivel bejelentkezünk az eü hozzájárulást fizetők körébe és havonta fizetni kell egy kb. 5.000,-Ft körüli összeget.

** Hasonlóképpen kell kijelentkezni is a magyar TB-körből: kijelentkező nyomtatvány az APEH-nál, és kérni kell egy végelszámolást, hogy zárják le ezt a mi kis járulékfizetési viszonyunkat.
Ne felejtsünk el azonban majd adóbevallást benyújtani a még otthon ledolgozott előző illetve aktuális évi személyi jövedelmünkről. Mert ez alól nem mentesülünk automatikusan.

Ha valaki nem házasság révén, de szándékai szerint szintén örökre (több 10 évre) elhagyja az országot, talán az is talál hasznosat fentiekben.

2010.09.17. 08:04

eladó a mennyasszony

Vevőre talált a dán TDC-csoporthoz tartozó svájci telekommunikációs leányvállalat, a Sunrise. A brit CVC Capital Partners 3,3 milliárd frankért vásárolja meg a céget, ami az idei évben a világon az egyik legnagyobb értékű, hitelből fedezett cégvásárlás.

Miután idén áprilisban a svájci gazdasági versenyhivatal nem engedélyezte a két nagy telefonóriás, a Sunrise és a France Télécomhoz tartozó Orange Svájc fúzióját, más megoldást kellett keresnie a dán anyacégnek, mivel már nagyon szabadulni szerettek volna az "eladó sorban lévő leánytól", akit már 10 éve üzemeltettek. A dánok szerint most sikerült egy olyan eladási akció, mely biztosítja a fejlődés útját a Sunrise számára.

A gazdasági versenyhivatal egyébként azzal indokolta döntését, hogy a Sunrise önmagában képviselte az egészséges verseny egyik fontos pólusát, mely leghatékonyabban befolyásolta, "felpörgette" a telekommunikációs piacot; ám a fúzió által csak két óriás-versenyző maradt volna a színen, ami kevésbé érdekes gazdasági szempontból, valamint a fogyasztók védelmében is szükséges volt az intervenció.

2010.09.14. 08:25

UNO

New Yorkban ma kezdődik az ENSZ 65. közgyűlése. Különösen fontos ez a dátum Joseph Deiss, volt svájci miniszter számára, aki ma este 21 órakor (közép-európai nyári idő szerint) foglalja el hivatalát, ugyanis őt választották meg az ENSZ közgyűlés következő házelnökének. 1 évig ő fogja vezetni a közgyűlés programját, tanácskozásait.

Névlegesen ez a tisztség a világon a leghatalmasabb, de tényleg csak névlegesen: döntéshozó vagy vétó joga ugyanis nincsen a házelnöknek, sokkal inkább reprezentatív és ceremóniamester egyvelege.

A mostani ülésezés fő témája többek között egy időközi mérleg elővezetése arról a 2000-ben tett projektnek fogadkozásról, hogy 2015-ig a tagállamok törekedni fognak a világon a szegénység és éhezés érezhető, jelentős enyhítésére. Hát, most elő a farbával, hogy mit csináltatok eddig, gyerekek!

 

2010.09.13. 13:46

márkabolt

Amióta itt vagyok Svájcban, az az érzésem, hogy az itteniek egyik legfontosabb lételeme a tradíció. Igaz, Magyarországon is létezik a "Vásárolj magyar árut!" mozgalom, néha iparkodnak is a termelők és a kereskedelmi láncok, de nem annyi elhivatottsággal, mint itt.

Magyarországon -is- annyi, de annyi nemzeti érték van, amit nagy becsben kellene tartani, de valószínűleg elsunnyadnak a hétköznapok gazdasági gondjai közt. Meg mondjuk már ugye eladták az egész ország iparát...mire is legyünk büszkék...sehol, egyik nagymúltú gyár vezetősége nem beszél már magyarul.

Svájcban fogalom a nemzeti termék, reklámokban is kihangsúlyozzák, hogy Svájci Krumpli, Svájci almalé...kultikus cikkekké turbózzák a legalapvetőbb élelmiszert, terméket. És sok terméknek külön nemzeti weboldala is van, valamint ágazati szövetségek, érdekképviseletek működnek.

Néhány példa:

swissmilk.ch - minden, ami tej. A legjobbak a TV reklámok...
kartoffel.ch - A krumpli és ami belőle lehet. Az áruházakban általában zöld jelzésű a "festkochend", azaz a kötöttebb állagú és kék a "mähligkochend", vagyis a széteső krumpli. Egyik fajta sokkal alkalmasabb és jobb krumplipürének, gnocchinak, míg a másik inkább majonézes vagy petrezselymes krumplinak.
apfelsaft.ch - Alma és almalé.
schweizerfleisch.ch - A nyitólapon nagyban látható "krinolin" vagy "szafaládé" is egy nemzeti étel, itt cervelats-nak hívják. Szinte mindig minden svájci hűtőszekrényben lapul belőle néhány pár, akárcsak egy darabka Gruyère vagy Emmenthaler sajt. A cervelats-ból készítenek hideg salátát (Wurstsalat) vagy hidegen is nagyon finom csak úgy, kenyérrel, de sokan szeretik nyárson megsütve, így a kirándulások kötelező menetfelszerelése.
chocosuisse.ch - Svájci csokigyártók szövetsége. (a csokiról majd szeretnék külön bejegyzést írni)
kaese-schweiz.com - Minden, ami sajt. Rögtön a kezdőlapon egy nagyon szép márkatérkép vetül elénk: bemutatja, hogy melyik sajt kb. hogy néz ki stilizáltan és melyik régióból származik. A sajtokra klikkelve megtudhatunk róluk többet is.
Az én kedvenceim az emmentáli, az Appenzeller és a Tete-de-Moine. Ez utóbbit érdekesen, kör alakban vágják egy speciális gyaluval, ettől nagyon szép sajtrózsák keletkeznek. Most vettem csak észre, hogy azért néhány fajtát kihagytak...pl. a Luzerni tejszínes puhasajtot...
 

2010.09.13. 08:27

Új banki szabályok

Ez az index.hu cikke.

A legerősebb gazdaságok jegybankjainak és felügyeleti intézményeinek vezetői vasárnap elfogadták a Bázel III.-nak nevezett nemzetközi pénzpiaci megállapodás sarokpontjait. A svájci városban, 27 ország képviselői részvételével tartott tanácskozást Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke vezényelte le.

A két éve folyó előkészítő munka igazából csak néhány fontos kérdést hagyott nyitva vasárnapra: hány százalékos legyen a kockázatok fedezetére szolgáló kötelező tőketartalék és az azt kiegészítő "biztonsági" és "anticiklikus bufferek" rátája, és hogy mikor lépjenek hatályba az új szabályok.

A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) bejelentése szerint a kötelező tőketartalék rátát 7 százalékra emelik, a biztonsági buffer 2,5 százalékos, az utóbbit kiegészítő "anticiklikus buffer" 0-2,5 százalékos lesz. A Bázel III-as szabályok 2013 és 2015 januárja között lépnek hatályba, a biztonsági buffert csak 2016-2019 januárja között vezetik be.

A svájci hírekben ez a 7% 6%-ként szerepel, de a lényeg ugyanaz: a bankokat kötelezik, hogy több biztonsági tartalékot képezzenek, melynek célja, hogy válságos helyzetben könnyen és gyorsan likvid mentőövvé lehessen váltani. Az elmúlt kb. 2 évvel ellentétben sokkal kevésbé számíthatnak a bankok arra, hogy állami pénzen élhetik túl a krízist. Kivéve -sajnos- a "népbankokat", azaz ahol sok kisbefektető pénzét kezelik. Őket természetesen nem hagyja teljesen veszni az állam, ám szerintem éppen ezek a bankok apellálnak erre a segítségre...

A BIS egyébként a Bank of International Settlements rövidítése; 1930-ban alapították az I. világháború utáni Németország újjáépítésének ellenőrzésére és finanszírozására, ezért sokszor náci banknak hívják-hívták. Éppen ezért lett -és maradt- székhelye Basel: Franciaország, mint a háború győztese, Németország, mint vesztes és Svájc, mint semlegesterület találkozásánál jött létre a BIS.
Az évtizedek alatt funkció és cél nyilván átalakult, ma egy nemzetközi pénzügyi egyesületként működik, földalatti járatai vannak, akár a FED-nek és közel 400 milliárd CHF lapul itt. (állítólag)

Én valahogy úgy képzelem el, mint egy filmben láttam: a tagországok, vagy bérlők egy-egy kis pincehelyiséget bérelnek itt, és ha pl. Magyarország kiegyenlít egy 2 millió frankos tartozást Zambia felé, akkor a mélyben dolgozó rakodómunások Magyarország pincehelyiségéből egyszerűen átgurítanak 2 millió értékű aranyrudat 20 méterrel odébb, Zambia pincéjébe...

 

2010.09.13. 08:17

hétfő reggel

...erre ébredtünk:

A Bielben lövöldöző 67 éves férfit még mindig nem találja a rendőrség Állítólag újra felbukkant az elárverezésre ítélt szülői házban, mások sejteni vélik, hogy meghalt (megölte-lelőtte magát?) A rendőrség ellenőrzés alatt tartja a körzetet (Lindenquartier), mégsem tudták eddig elfogni a férfit. Hozzá jutottak azonban végre egy fotóhoz, ami alapján jobban tudták tájékoztatni a környéket, hogy kit is keresnek. Úgy tudni, hogy a férfi matematikus vagy matematika tanár, intelligens és már évek óta szisztematikusan készült egy hasonló összecsapásra a rendőrséggel. Egyes források szerint pszichiátria kezelésen is meg kellett volna jelennie, ám ez már nem fért bele a lövöldözős órarendjébe.

Tegnap este a svájci NB hétvégi fordulóján Bern játszott Basel ellen. A 39. percben Emiliano Dudar olyan erővel ütközött François Affolternbe egy védőakció alkalmával, hogy  az ütközés következtében eszméletlenül esett össze a pályán. A hírek szerint ömlött a vér az orrából és lenyelte a nyelvét is. Percekig próbáltak segíteni rajta a pályaorvosok, majd a berni Inselspitalba (kb. mint Budapesten az Országos Baleseti Intézet, van helikopter-leszállója is) szállították a Young Boys védőjét. Orvosai jobbnak látták mesterséges kómában tartani, míg állapotáról és a lehetséges kezelésről vizsgálatok útján próbálnak többet kideríteni.
Az első félidőt hamarabb lefújta a bíró, tanakodtak, hogy folytassák-e a meccset. a berni fiúk öltözőjében halálos, nyomasztó csend uralkodott a szünetben; majd mivel olyan híreket kaptak, hogy Emiliano nincs életveszélyben, folytatták a játékot. A meccs végeredménya 2:2 lett.
 

süti beállítások módosítása