2012.12.18. 12:46

minden csepp számít

Már többéves hagyománnyá nőtte ki magát a JRZ (=jeder Rappen zählt, azaz minden fillér számít) adománygyűjtő-médiamaraton, így idén sem maradhat el.

Kis visszatekintés: volt, amikor a malária elleni küzdelemre gyűlt a pénz, volt, amikor a hátrányos helyzetű anyák segítésére, vagy a háború súlytotta területek gyermekinek, stb.

Idén az akció alcíme: Jeder Tropfen zählt, azaz "minden csepp számít", és értelem szerűen az összegyűlt adományokat annak elősegítésére fogják fordítani, hogy ott is egyszer, valamikor tiszta ivóvízhez jussanak az emberek, ahol ma ez még elérhetetlennek tűnő vízió.
Anyák beszélnek a riportfilmekben, s mondják el, hogy nem is mutatják meg a gyerekeknek, hogy hogy néz ki a víz egy átlátszó pohárban, különben nem innák meg. Pedig inni kell, különben meghalsz.
Csakhogy ott, ha iszol, akkor is meghalsz, mert fertőzött, mocskos vízhez jutnak csak, abból is csak ritkán, kevés fejadagokban.

Tegnaptól tehát lehet újra adakozni a tiszta ivóvíz jegyében, a tavalyi évhez hasonlóan a csodaszép Luzern város egyik fő attrakciója, az ottani "művészetek palotája" előtti, Europaplatz téren felállított üvegdoboznál személyesen, élvezve az üvegkalitból sugárzott rádióműsort, vagy millió más lehetőség nyílik az adakozásra: bankszámlán, magánakciókkal, sms-ben, stb.

Tegnap óta a legutóbbi számlálásig kicsivel több, mint 329 ezer frank gyűlt össze, ami minden nappal tovább nő.

Némileg idetartozik, hogy névváltás történt a hétvégén a svájci közszolgálati médiában: eddig a rádióadók a  DRS(1, 2, 3, 4), míg a tévécsatornák az SF(1, 2) nevet viselték. Most a "családegyesítést", azaz a rádió- és tv cégek fúzióját követően egységes titulust kaptak az adók, SRF lesz a német nyelvterületen, RTS lesz a francia nyelvterületen, RSI lesz az olasz nyelvterületen és RTR-re változik a réto-román nyelvterületen.

Egységesebb arculatot és áttekinthetőbb kínálatot jelent ez a ráncfelvarrás - bár ettől még sajnos a sugárzott műsorok minősége nem lesz jobb, mindössze annyi történt, hogy Zürichben az ex-média-kommunikáció-szakos laza csávók elköltöttek pár milliót egy marketing-bolhára, és most kitették a kirakatba, ráírva, hogy our-new-media-elephant. És ezzel be is fejezték az akciót, új, megmarketingolt, designos néven áramlik a régi szar.

A bejegyzés trackback címe:

https://svajcibicska.blog.hu/api/trackback/id/tr844971382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igor1974 2012.12.19. 14:48:58

Tavaly mennyi lett a vége?

gretagarbo) 2012.12.19. 14:54:19

ínem tudom sajnos pontosan, 10 milla körül, gondolom.

gretagarbo) 2012.12.19. 14:56:38

Á, megvan: 6,295 millió, nagyjából.

gretagarbo) 2012.12.19. 14:58:35

2010-ben 8,996 milla, 2009-et már nem látom a neten, de úgy emlékszem, akkor 9 fölött volt valamivel. Igazából... már abbahagyhatnák ezt az akciót. (na, most ezért ki fogok kapni, de ne bántsatok, meg tudom magyarázni, hogy miért mondtam)
süti beállítások módosítása