2012.02.08. 12:35

konzuli hírek

Be kell vallanom, erről -is- lemaradtam, de jobb később, mint félre tájékoztatni.

Tehát.
Azt találtam Svájc hivatalos honlapján, hogy Budapesten 2011. szeptember 30-val megszűnt a konzulátusi szekció, tehát gyakorlatilag a hivatali ügyintézés (a mezítlábas népnek). Ilyen kérelmekkel (igazolványok, útlevél, anyakönyvi ügyek, vízum, stb.) ezen túl már csak a regionális központhoz fordulhat a magyar, ami Bécsben található, a Kärtnerring 12 szám alatt. A budapesti hivatal kizárólag mint nagykövetség, azaz diplomáciai feladatok ellátására funkcionál tovább.

Természetesen a Magyar Állam Külügyminisztériumának honlapján a világon semmi nem olvasható erről, sőt, egyátalán semmi érdekesről. Az "Utazási tanácsok külföldre utazóknak" illetve a "Külföldi külképviseletek Magyarországon" menüpontok kizárólag a külügy régi honlapján találhatóak, ami 2009. óta nem frissül; mivel új honlapot kapott a minisztérium, összevonva-integrálva a többi kormányportállal. Tehát mondjuk azóta megalakult a Föld 160. országa, de a külügyet ez egyátalán nem rengeti meg; a GYIK-ben az első és legsúlyosabb, legizgatóbb kérdés így hangzik: "Hogyan érvényesülnek a nemzetiségi önkormányzatok névhasználati jogai?"

Ez a Gyakran ismételt kérdések No.1 ???


(ezek után csoda, ha megszűnt a konzuli szekció?)

2012.02.08. 09:47

Ha mennél...

valahová, például.

2012. augusztus 18., 19:00
Zürich, Letzigrund Stadion - Madonna koncert
.
Jegyek hamarosan kaphatók itt.

Ha nem oda, akkor máshová: svájci jegyeladó portálok:

ticketcorner
starticket
ticketpark
ticketportal

Lehet rendelni az interneten és kiküldik postán, vagy személyesen is lehet vásárolni. Az első két jegyiroda értékesítő helyei legkézenfekvőbben a postahivatalok, a Coop City vevőszolgálatok, a Manor vevőszolgálatai, ezzel gyakorlatilag az egész ország lefedettsége biztosítva van. A jegyek árán felül ügyleti díjat is számolnak fel, sajnos akkor is, ha személyesen vesszük meg a jegyeket.

A www.ricardo.ch internetes aukciós oldalon is érdemes keresgélni belépőjegyek után, itt ugye magánszemélyek próbálnak megszabadulni felesleges belépőjegyeiktől.

Az állami vasút is igyekszik ajánlatokkal bombázni a nagyérdeműt: nagyobb kiállítások, események, expok, rendezvények alkalmával a vasút kínál kombi-jegyet, ami általában ilyenkor tartalmazza a vonatjegy+belépő kedvezményes árát, valamint a célvárosban ingyenes vagy kedvezményes tömegközlekedésre jogosít a rendezvény napján. (pl. genfi autószalon, múzeumlátogatás, stb.)
Az egyik ilyen közelgő esemény a világhíres Óra- és ékszer Kiállítás és Vásár, azaz a Baselworld. A másik a már említett genfi autószalon. És még sokan mások.

A moziknak általában van saját honlapja, de létezik egy általános moziportál, ez a www.cineman.ch . Minden, ami mozi: filmek, mozik, bemutatók, dvd-megjelenések, értékelések, sőt, még lehet mozi-társat is szerezni, kvázi ismerkedni, ha az ember bejelöli, hogy melyik filmre megy és "ki jön még?" kategóriában nézelődik.

süti beállítások módosítása