Az egyik járható út a svájci állampolgárság irányába, ha egy svájci állampolgárral kötünk házasságot. A házasságkötésről és az előkészületekről már írtam korábban.

Házasság révén az aktuális jogszabályok értelmében 5 évre érvényes tartózkodási- és munkavállalási engedélyt kap a külföldi házastárs. Ha letelik az öt év, a hivatal küld egy levelet, hogy mi a teendő: egyes esetekben ezt az 5 éves B igazolványt hosszabbítják meg, de általában megadják a C igazolványt, ami az időkorlát nélküli letelepedési engedély. (Figyelem: bár az engedély, tehát a jogunk időkorlát nélküli, azonban az első C igazolvány általában 5 évig érvényes, meg kell hosszabbítani, akárcsak otthon pl. az útlevelet.)

Ha teljesítjük a feltételeket, akkor ezzel egyidőben kérvényezni lehet az állampolgárságot, mégpedig könnyített eljárásban, ami elsősorban direkt a házastársak, 21 év alatti gyermekek, stb. részére lett kitalálva.

Feltételei házastárs részére:
- 3 év házasságban eltöltött idő, hivatalosan egy háztartásban egy svájci állampolgár házastárssal, aki a házasságkötéskor már svájci állampolgársággal rendelkezett.
- legalább 5 év hivatalos, bejelentett tartózkodás Svájcban,
- ebből 1 év aktuálisan, tehát az utóbbi 1 évben is már itt lakott.

Ha ezt teljesíteni tudjuk, akkor meg kell kérni a bevándorlási hivataltól a vonatkozó nyomtatványokat. Mintanyomtatvány megtekinthető itt, de ne ezt nyomtassuk és töltsük ki, mert azt nem fogadják el. E-mailben vagy telefonon, esetleg postai úton szépen kérjünk sajátot, postafordultával megküldik. (majd pedig juttassuk vissza a Bundesamt für Migration, Abteilung Bürgerrecht, Quellenweg 6, 3003 Bern-Wabern címre)

Az utolsó oldalon található egy lista a beadandó mellékletekről, valamint a kérdőíven az utolsó pontra hívnám fel a figyelmet: meg kell nevezni legalább 3 referenciát, (szomszéd, kolléga, főnök, kórusvezető, focicsapattárs, stb.) akik információval szolgálhatnak személyünkről.

Az elbírálás eltarthat akár 1-2 évig is, időközben valószínűleg egyszer behívnak egy kis elbeszélgetésre. Az állampolgárságot ugyan az államszövetségtől kapjuk, de a településnek és a kantonnak, ahol lakunk, vétójoga van. Ha megszületett a határozat, küldenek erről egy levelet utánvéttel, mely a dolgok mai állása szerint 750,- frank, ez az eljárás díja, amit a postai utánvét keretében kell leróni. (ismétcsak nincs ostoba illetékbélyeg...) Sajnos, értelemszerűen ezt akkor is ki kell fizetni, ha a levélbontás után kiderül, hogy elutasították a kérelmünket. De ha örömhírt kap az ember, utána már csak annyi a dolga, hogy bemegy a hivatalba fényképezkedni a kártya alakú igazolványhoz.

Svájcban a személyi adatoknál van egy eltérés a magyar szokásokhoz képest: míg otthon a születési helyet kell megadni, itt kicsit logikusabban az úgynevezett Heimatort-ot, azaz hogy "hol honos" az illető. A logikát arra értettem, hogy eme gyakorlatnak köszönhetően kedvező esetben egy család hivatalos anyakönyvi dolgai ugyanott találhatók meg: születés, házasság, gyermekszületés, válás, stb. Példa: egy férfi, Heimatort Zürich, egy nő Heimatort Bern. Ha házasságot kötnek és gyermekük születik: ezt anyakönyvezik mindkét helyen, a gyermek Heimatort-ja Zürich lesz az apa után. Ha nem házasok, akkor a gyermek az anya családnevét és Heimatort-ját kapja meg és így tovább. Satöbbi.

De amiért ezt leírtam, az számomra olyan szép: az a külföldi házastárs, aki a házasság révén kapja meg a svájci állampolgárságot, a házastársa Heimatortját kapja meg. Nekem mondjuk puszta logika alapján a legegyszerűbbnek az tűnt volna, ha az a település lesz a Heimatort-om, ahol lakom és ahol az állampolgársági kérelmet beadtam, hiszen bürokráciailag csak ehhez a svájci városhoz van közöm. De nem: az előbbiek alapján a férjem honosságát kapom majd meg.
Szerintem szép.

2013.03.15. 11:54

nyílt nap Csokiországban

Jövő héten vasárnap, március 24-én a Nestlé-családhoz tartozó Cailler csokigyár nyílt napot tart Broc-ban (Fribourg kanton) található üzemében. 10-17 óra között szeretettel várnak mindekit, üzemlátogatás, gyerekeknek kincskeresés, ingyenes tízórai-uzsonna, stb.
Aki nem tud részt venni pont ezen a napon a csokiélvezetben, de egy másik napon ellátogat a csokigyárba, a belépőjegy bemutatása ellenében aznap vagy a következő napon 20% engedményt kap a "Bain de la Gruyere" termálfürdőben. Ez az akció már csak március 31-ig érvényes.

Ugyanitt még érdekesség: válthatunk kombi-jegyet, ami érvényes a csokigyárba és a Gruyerben található sajtüzembe, szintén gyárlátogatásra. És ha már ott vagyunk Gruyerben, másszunk fel a várkastélyhoz, ahol a Nyolcadik utas a halál (és természetesen más egyéb művek) szörnyeit megalkotó H.R. Giger múzeuma található.

2013.03.13. 07:55

rövid hírek v4.8

  • Múlt héten kedden a nemzeti hoki bajnokság meccsén egyik a másikat úgy taszajtotta odébb, bele a palánkba, fejjel előre, hogy az a másik csigolyatörést szenvedett és a tudomány mai állása szerint örökre lebénult marad a 30-32 éves sportoló.

  • Ex-Novartis CEO D. Vasella a svájci honorárium-botrányt követően kivándorol Amerikába. Egyes hírek szerint már januárban kijelentkezett -na, vajon honnan...?- az adóparadicsomnak számító Zug kantonban található lakcíméről. A 72 milliós -nem tudom, minek nevezzem...- juttatás okán hűtlen vagyon-kezelés miatt per indult ellene és a menedzsment ellen is, akik erről az összegről megegyeztek Vasellával.

  • Egyre erősödnek (újra) az integrációt fontosnak tartó, szabályokat szigorító vélemények, hangok, már ami a tartózkodási-, letelepedési-engedélyeket és az állampolgárosítást illeti. Egyébként eddig is az volt a szabály és a gyakorlat, hogy az még nem elég, hogy valakinek a törvény szerint járhatna az állampolgárság: a lakóhely és a kanton még mindig megvétózhatja.

  • A "Petit Beurre" egy négyszögletes keksz, rajta csokiréteggel. Több gyártó is készíti ezt a finomságot, ám mostantól bővül a választék az Ovomaltine saját termékével: keksz, rajta Ovomaltine-csoki réteg.

  • A napokban tette közzé a Nemzeti Bank a 2012 évi gazdasági eredményeit: 6,9 milliárd CHF könyv szerinti nyereség. Emellett íme az SNB állásportálja.

  • Mivel a Miss Schweiz választást rendező szervezet 2011-ben anyagi okokra hivatkozva nem indított újabb szépségversenyt, hivatalosan még mindig a két évvel ezelőtti első helyezett, Alina Buchschacher viseli a legszebbnek járó koronát. Úgy tűnt, senkit nem is érdekel különösebben, hogy van-e Svájc Szépe vagy sincs, aztán mégis: a Schild divatcég felkapta a stafétát, így idén júnuisban kedvencem, Sven Epiney újra remekelhet egész estét betöltően a színpadon, konferálva az idei szépségkirálynő-választást. Íme az idei döntősök. Valamint egy teszt, hogy nagyjából mit illene tudni az ország szépének - legalábbis a 20min.ch online újság szerint... (én 14 pontot értem el a 15-ből.)

  • És hogy a pápaválasztásra keresők is eltévedjenek hozzám: a konklávé okán hadd jegyezzem meg, hogy 1439-ben Baselben választották meg V. Félix ellenpápát.

2013.03.05. 07:55

rövid hírek v4.7

  • Lezajlott az idei első népszavazás, a már korábban említett 3 fő témában:
    - támogassa-e központilag az állam és a megye a jobb, szélesebb körű gyermekfelügyeletet célzó megoldásokat, azaz a család és munka jobb összeegyeztethetőségét?
    Eredmény: nem lett elfogadva.
    Kis magyarázat: talán elterjedtebb a hagyományos családmodell, azaz hogy apa dolgozik, anya meg otthon van a gyerekekkel. Vagy később elmegy heti 1-2 napot dolgozni és/vagy fizetnek Tagesmuttert. Nos, ez a többség nem is lát tovább ennél, s a saját orránál: hogy mi van a sok, ún. "egyszülős családdal", ahol anya vagy apa egyedül neveli a gyereke(ke)t. Nekik nagyon jól jött volna, ha elfogadják a beadványt és az állam pénzzel meg rendeletekkel elősegítette volna a gyerekfelügyelet kérdését.
    Előbbi rövidlátók oly mértékben makacsok és maradiak, hogy a fő ellenérv mindösze annyi, hogy: aki nem tud gondoskodni a saját gyerekéről, az ne szüljön. Nem azért kell szülni, hogy utána meg leadjuk a gyereket a ruhatárba. Na, hát ők -még- itt tartanak agyilag.


    - kapjanak-e a tőzsdén bejegyzett cégek részvényesei nagyobb jogokat annak érdekében, hogy több beleszólásuk legyen a menedzserek csillagászati fizetéseik, juttatásaik, jutalmaik ellen?
    Eredmény: el lett fogadva.
    Méghozzá annyira, hogy egyrészt a népszavazások történetében ez rekord, ennyire egyértelműen és többséggel még soha semmi nem lett megszavazva; másrészt a német sajtó is ettől az eredménytől hangos, jelzésértékűnek és történelmi jelentőségűnek valamint követendő példának nevezi, vagyis megint a "kis szomszéd" volt a merészebb (akárcsak a minarettek építése elleni kezdeményezés), törjük a helyes utat, mint az úttörők...
    Az ellenzők szerint ez elriasztja a multikat, akik nem akarnak több beleszólást a dolgaikba. De mégegyszer mondom: a részvényesek jogait erősíti ez a döntés, nem pedig kvázi államosításról van szó.

    - változtassunk-e a közelmúltban elfogadott terület (telek-) rendezési törvényen?
    Eredmény: el lett fogadva.
    Ez a beadvány szeretné korlátozni a túl sok építési övezet kijelölését, a házak, építési telkek szétszórtságát; a cél, hogy a házak a már meglévő házakhoz és az úthálózathoz közelebb épüljenek, ne szanaszét illetve érinti a települések %-ban meghatározott építési- vs. mezőgazdasági hasznosítású területeinek mennyiségét, arányát.
    Nyilván egyetlen kantonban nem kértek ebből: Vallisban, ami gyönyörű hegyvidék és legnagyobb hányadban a turizmusból élnek, azaz kiadó házakat szeretnének építgetni.
    Elsőre mondjuk az egész államszövetség egy kicsit hibbant dolognak tűnik, hogy kantonról kantonra változhatnak a szabályok, törvények, de ha jobban belegondolunk, nem is megalapozatlan: szinte minden kantonban másak az adottságok, a jellegek, a fő szempontok, más a földrajz, más az ipar, a lakosság összetétele, stb. így aztán tényleg van létjogosultsága szerintem a kantonok bizonyos autonómiájának és nem lehet mindig mindent a vízfejből központilag eldönteni.

    Itt vannak az eredmények, ha az egérkurzorral a térképre mutatunk, előtűnnek a kantonok nevei, érdekességként...

  • Már hosszú ideje folyó huzavona után tegnap este a parlament mégis meg bírt egyezni az autópálya-matrica áremeléséről: mostmár hivatalos, hogy 2015. január 1-től a mostani 40,- helyett 100,- frank lesz az éves matrica. Az egyik oldal háborog, hogy ez 150%-os emelés egyszerre, szemétség, anyagilag lehúz az állam, mire fizetünk akkor adót, legyenek inkább csak a nagy alagutak fizetősök. stb.
    A másik oldal azt mondja, hogy ez egy béka, amit le kell nyelni, több, mint 10 éve változatlan a matrica ára, miközben a karbantartás egyre csak drágul, de nézzük meg, milyen jó állapotban vannak az utak és sok helyen felújítanak, bővítenek, hát ez sajnos pénzbe kerül, meg hogy külföldön egy nyaralás alkalmával fizet az ember legalább ennyit, pl. Olaszországban, Franciaországban, stb.
    Egyben azonban mindenki egyetért a két oldalról: a bevétel a közúti úthálózatnál maradjon, ne ebből adogassanak a tömegközlekedésnek, vasútnak...

  • Múlt héten egy ámokfutó lövöldözött a munkahelyén, egy fafeldolgozó cégnél Luzern kantonban. Egy 42 éves pasi az üzemi étkezdében nyitott tüzet a munkatársaira, négy áldozat és ő maga is meghalt végül. A lövöldöző egy büntetett előélető, ex-koszovói férfi, aki a testvérétől szerzett marokfegyvert.
    Sajnálom kimondani, de legtöbbször mégis így van: a kék hírekben sokkal többször szerepelnek bevándorlók, mint echte svájciak.
    Hol féltékeny török lövi le a volt feleségét, hol lengyel suhanc lop Porschét és száguldozik, hogy aztán a mezőn nekimenjen valami fának, a sor végestelen...

  • Eldőlt az is, hogy a jövőben a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuálisok örökbe fogadhatják élettársuk gyermekét.

    Nagyjából ennyi történt mostanában a hegyek közt.


süti beállítások módosítása