Nagyon sok idő telt el, mióta legutóbb írtam - de lám, az is épp egy népszavazás kapcsán történt, akár csak most. Mesélek megint valamit.

Tegnap, március 4-én a svájci szavazók központilag két fontos kérdésről dönthettek:

  • eltöröljék-e a kötelező évi kb. 415 CHF TV-adót
  • meghosszabbítsuk-e az állam licencét arra, hogy központi adót (Bundessteuer) és ÁFÁ-t vethessen ki

Nyilván nem tudhatom, de valahogy van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen népszavazás -ha már egyszer elég aláírás gyűlt össze egyátalán a szavazáshoz- akkor mondjuk egy másik országban úgy dől el, hogy nem akarnak az emberek központilag kiszabott nagyságú és kötelező TV-adót illetve ha már így megkérdezik...akkor ne fizessünk holnaptól ÁFÁ-t.

Ehhez képest -Te már biztosan sejted ebből- igen, ez az egyetlen ország, ahol a nép megszavazza a kötelező TV adót nézhetetlen tévécsatornákra és hallgathatatlan rádióadókra... és önként és dalolva hosszabbítja meg 2035-ig az állam adókivetésre vonatkozó engedélyét.

Ez elsősorban mindig azt juttatja eszembe rögtön, hogy csupán 9-10 óra autópályán a távolság, viszont a különbség semmilyen mértékegységgel nem mérhető a két ország között. Mi magyarok nehogy azt higgyük, soha, hogy ismerjük a svájciakat meg hogy csak úgy idejövök és ugyanúgy lehet tovább élni, létezni, cselekedni és gondolkodni, csak mondjuk több sajtot és csokit viszont kevesebb kolbászt esznek mint mi.

Mert nem.

süti beállítások módosítása