2014.07.09. 13:01

egy kis sport

Csak úgy, a futball-világbajnokság margójára.

Svájc válogatottja elég hamar kiesett, de azért említsük már meg a szövetségi kapitányt, annál is inkább, mert az Argentína elleni meccse (1-0 vereség) volt az utolsó ebben a funkcióban.

Ottmar Hitzfeld  (a magyar cikk elég szegényes) "Basel német oldalán", Lörrachban született és hatalmas karriert járt be, míg 2008-mostanáig svájci szövetségi kapitány lett. Egyike a világ mindösszesen 5 edzőjének, aki két különbözőcsapattal lett -trénerként- Champions League győztes; a Bayern Münchennel és a Borussia Dortmunddal megnyert mindent, ami megnyerhető a német ligában, meg nemzetközi viszonylatban is.

Valamint zárásul egy kis Federer: nemrégiben születtek újra ikrei, ezúttal kisfiúk. Wimbledonban újra nagyon jó formában volt, 2:5-ös állásnál még tudott fordítani 7:5-re a negyedik szettben, de végül mégis csak második lett. Túl sokat hibázott, ami a 26 ász ellenére rajta hagyta nyomát a végeredményen.

Címkék: sport federer basel

2014.07.06. 12:04

hajókázzunk

Svájcban gyönyörű tavak bújnak meg a hegyek meg völgyek között; a wikipédia szerint egész pontosan 1'484 darab.

A nagyobbak hajózhatók is és erre most nagyon jó alkalom kínálkozik: aki rendelkezik COOP Supercard-dal, most mindössze 200 pontért (ami "beváltási értéken" gyakorlatilag 2 frank) válthat a neten egy 11 kuponból álló kedvezménycsomagot, mellyel 11 hajókirándulásra vásárolhat nagyon kedvezményes napijegyeket.

1 kuponnal 1 felnőtt válthat kedvezményes napijegyet, kupononként (felnőttenként) 1-2 16 éven aluli gyermek ingyen utazik vele.

A hajókirándulások:

- Genfi-tó
- Vierwaldstätter-tó (Luzern)
Biel-tó, Aare und Három-tó hajókirándulás
- Neuenburger- Murteni-tó
- Hallwiler-tó
- Luganoi-tó
- Rajna Basel – Rheinfelden
- Thun- und Brienzer-tó
- Bodeni-tó
- Greifen-tó
- Waleni-tó

Ezt nem kéne ide írnom...de én úgy láttam, hogy a kuponokon nincsen semmi egyedi azonosító, vonalkód vagy ilyesmi, tehát talán az is járható út, hogy csak egyszer 200 pontért veszi meg az ember, de ki lehet nyomtatni többször is. Lehet, de nem biztos.

Tehát megveszed, kinyomtatod és a kasszánál fizetéskor ilyen speciális, kedvezményes jegyet kérsz és átadod a kupont. Ha valakinek nincs Supercardja, de szeretne hajókázni, írjon és veszek neki szívesen kupont.

Részletek a Coop honlapján.

Kupon rendelhető 2014. augusztus 10-ig és a hajószezon végéig használhatók fel.

2013.12.19. 06:19

Jeder Rappen zählt 2013

Ez év decemberében is "minden fillér számít", azaz folytatódik a hagyomány, épül az üvegfalú rádióstúdió valahol, s gyűlik a pénz ismét valamely cél érdekében.

Szakítva az eddigi gyakorlattal, nem egyetlen kihelyezett stúdió a központja az idei jótékony gyűjtésnek, hanem vándorcirkuszként járja az országot: egyik nap Baselben, majd mindig tovább s tovább Aarauban, Zürichben és St.Gallenben; december 16-án kezdődött az idei akció és holnapig tart.

Ma reggel ránéztem az egyenlegre, nagyjából 407'000 frank. (kb. 98 millió forint, a legújabb állást 1 óra múlva hirdetik ki.)
Ez rengeteg pénz, rengeteg adakozó ember, ám az is igaz, hogy az előző években már legkésőbb a második napon sikerült átlépni az egymilliós határt, az akció végén 5-9 millió frank jött össze. Talán mégsem volt jó ötlet vándorolni, vagy már lerágott csont így az 5. évad után ez a formátum; vagy mindenki a karácsonnyal van elfoglalva, de az is lehet, hogy nem túl "szerencsés" a témaválasztás, azaz hogy kinek a javára gyűjtenek. Idén a Slum-okban (lásd Slum Dog Millioner) azaz a gyakorlatilag szeméttelepeken élő gyermekek megsegítésére hívják a szervezők az adakozó szellemű embereket.

Érdekesség, hogy Sebastian Vettel felajánlotta egyik overallját, melyet többször viselt versenyek alkalmával és dedikálta is az árverésre. Ma reggel, 34 órával az árverés vége előtt 6'000,-fr-on áll az ára.

2013.12.11. 15:03

Menjünk színházba!

Az egyik ok, amiért megritkultak a bejegyzések, az némi hirtelen megsokasodott különböző elfoglaltságok egyvelege, ami közül ez az egyik.

Múlt pénteken voltunk egy pinceszínház előadásán Baselben. Nem egy Shakespeare, sem Arthur Miller, de két órán át jókat nevettünk a kis komédián.

A pinceszínház neve Fauteuil, az előadás címe pedig "s Gäld liggt uf dr Bangg" (Das Geld liegt auf der Bank - A pénz a bankban hever). Kis vígjáték sok poénnal, szóviccel és helyzetkomikummal, bázeli dialektben.

Külön említést érdemel a főszereplő, a páncélszekrények rémét alakító Buddy Elias, aki 1925-ben született Frankfurtban és manapság 88 évesen még négykézláb komédiázik a színpadon minden este, sőt némely napokon 2-3 előadása is van.

Szerintem elég nehéz az embereket megnevettetni, sokszor erőltetett poénokkal vagy ordenáré módon próbálják elérni az írók, rendezők, stb. Ez alól kivétel ez a darab, nekem nagyon tetszett, szívből nevettem végig a két órás előadást.

2013.11.05. 15:50

Az isteni Marilyn

2013. október 19. és 2014. április 6. között tekinthető meg Baselben (hol máshol...?) egy kiállítás, ami MM rajongóknak kötelező.

Több, mint 700 használati- és egyéb emléktárgyat mutat be időszaki kiállításán a baseli Játékmúzeum (Spielzeug Welten Museum Basel, nem összekeverendő a Spielzeugmuseum Riehennel). A kiállítás anyaga Ted Stampfer magángyűjteményéből származik, mely a legnagyobbnak, leggazdagabbnak számít Európában.

Az 1926. június 1-én Norma Jeane Bakerként született filmcsillagot egy eddig nem túl sokat árnyalt perspektívából igyekszik bemutatni a gyűjtemény: milyen volt Marilyn Monroe, az ember, az egyszerű nő; mi volt a csillogás, siker és megközelíthetetlen dívaság túlfelén, az érem másik oldalán; az egyszerű hétköznapokban, ha egyátalán voltak ilyenek.

2013.05.07. 11:17

rövid hírek 4.9

Némi szünet után most visszatértem, elég sűrű 1 hét áll mögöttem, többek között ilyen dolgok "jöttek közbe":

  • Április utolsó hétvégéjén Grenchen kis repterén (Solothurn kanton) rendezték meg az évi rendes helikopter találkozót. A kiállított helikopterek többek között: a katonaság szeme fénye, a Super Puma; vasárnap hajmeresztő mutatványokat mutatatott be a fejünk fölött, volt még Eurokopter, stb.
    A képeken nem látom, pedig ő is ott volt: Sigi Schwarz és a Red Bull helikoptere. A hivatalos képeken azt a gépet sem látom, amivel mi repültünk (valami újféle Eurocopter), ugyanis a repülős napokon általában szokott lenni "reptetés", azaz be lehet fizetni egy kis sétarepülésre és hát igen. Ha már ott vagyunk. Akkor repültünk egyet.

  • Szóval ez volt vasárnap, aztán pár nap múlva, a hét közepén végre sikerült szerezni tiszteletjegyet a Baselworld Óra- és ékszerkiállításra. A Baselworld a maga nemében és méreteit tekintve is teljesen egyedülálló: a legnevesebb óra- és ékszergyártók találkozója, a luxustól a divatékszerig - a Rolextől a Hublot-on át az Esprit vagy Puma modellekig. A kiállítás hivatalos kiadványa elektronikus változatban is elérhető, szó esik benne Roger Federer és a Rolex együttműködéséről, valamint megszólalnak a leghíresebb márkák képviselői. Idén Johann Schneider-Amman, gazdasági-iparminiszter nyitotta meg a kiállítást. Jellemző adat, hogy a kiállítás ideje alatt játszott Basel (FCB) itthon a Chelsea ellen és alig találtak valahol hotelt az angoloknak, mert legalább 50 km-es körzetben már jó előre az összes hotelszoba foglalt ilyenkor.
    A kiállítás elnevezése egyébként tökéletes: Basel amúgy is elvarázsol, imádom, és a "kis ékszerdoboz" - a gyémántok, rubinok világa város a városban - egy külön világ a világban. A vásárváros amúgy is hatalmas csarnoképületeiben vannak felépítve a "standok", melyek valójában finomstílusú luxusszalonok; többnyire kétszintesek, süppedő szőnyeggel, neobarokk, álomszép ülőbútorokkal. A hivatalos honlap kisflmjén egy pillanatra látszik a Breitling standja a szemben lévő kiállító 1. emeletéről, fentről: a Breitling a látogatók feje fölé emelt egy kb. 10x2 méteres tengeri akváriumot, kisméretű macskacápákkal, óceáni halakkal...szóval hihetetlen az egész, egyszer az életben látni kell.

  • Ugyancsak pár napra rá egy másik kiállítás: a hagyományos tavaszi BNV. BEA (csak óvatosan a linkkel, mert hangos) a rövidítése (az autópályáról a városba vezető úton is így van kiírva, orientálódjunk ennek megfelelően) és nemzeti iparcikk és mezőgazdagási vásár. A felvezető kisfilmben látható Bern néhány nevezetessége: az Óratorony (Zytglogge) és a Bundeshaus (Parlament) valamint további impressziók a belváros utcáiról.
    A BEÁ-n van kirakodóvásár mindenféle fittyfenével, a nagyépület szintjein bent vannak az iparcikk-standok (bútortól a gőzvasalóig, levesportól a lúdtalpbetétig minden), a kinti sátrakban pedig lovasbemutató, tehenek, kisállatsimogató, svájci kutyafajták bemutatója (appenzeller, berni pásztor, bernáthegyi), lehet nézni tojásból épp kikelő kismadarakat, egyszóval minden van.
    Belépődíjat lehet fizetni REKA-csekkel.(erről majd külön)

  • Tervbe van véve még Baselben a Picasso kiállítás, de ez még a jövő zenéje...

2013.03.13. 07:55

rövid hírek v4.8

  • Múlt héten kedden a nemzeti hoki bajnokság meccsén egyik a másikat úgy taszajtotta odébb, bele a palánkba, fejjel előre, hogy az a másik csigolyatörést szenvedett és a tudomány mai állása szerint örökre lebénult marad a 30-32 éves sportoló.

  • Ex-Novartis CEO D. Vasella a svájci honorárium-botrányt követően kivándorol Amerikába. Egyes hírek szerint már januárban kijelentkezett -na, vajon honnan...?- az adóparadicsomnak számító Zug kantonban található lakcíméről. A 72 milliós -nem tudom, minek nevezzem...- juttatás okán hűtlen vagyon-kezelés miatt per indult ellene és a menedzsment ellen is, akik erről az összegről megegyeztek Vasellával.

  • Egyre erősödnek (újra) az integrációt fontosnak tartó, szabályokat szigorító vélemények, hangok, már ami a tartózkodási-, letelepedési-engedélyeket és az állampolgárosítást illeti. Egyébként eddig is az volt a szabály és a gyakorlat, hogy az még nem elég, hogy valakinek a törvény szerint járhatna az állampolgárság: a lakóhely és a kanton még mindig megvétózhatja.

  • A "Petit Beurre" egy négyszögletes keksz, rajta csokiréteggel. Több gyártó is készíti ezt a finomságot, ám mostantól bővül a választék az Ovomaltine saját termékével: keksz, rajta Ovomaltine-csoki réteg.

  • A napokban tette közzé a Nemzeti Bank a 2012 évi gazdasági eredményeit: 6,9 milliárd CHF könyv szerinti nyereség. Emellett íme az SNB állásportálja.

  • Mivel a Miss Schweiz választást rendező szervezet 2011-ben anyagi okokra hivatkozva nem indított újabb szépségversenyt, hivatalosan még mindig a két évvel ezelőtti első helyezett, Alina Buchschacher viseli a legszebbnek járó koronát. Úgy tűnt, senkit nem is érdekel különösebben, hogy van-e Svájc Szépe vagy sincs, aztán mégis: a Schild divatcég felkapta a stafétát, így idén júnuisban kedvencem, Sven Epiney újra remekelhet egész estét betöltően a színpadon, konferálva az idei szépségkirálynő-választást. Íme az idei döntősök. Valamint egy teszt, hogy nagyjából mit illene tudni az ország szépének - legalábbis a 20min.ch online újság szerint... (én 14 pontot értem el a 15-ből.)

  • És hogy a pápaválasztásra keresők is eltévedjenek hozzám: a konklávé okán hadd jegyezzem meg, hogy 1439-ben Baselben választották meg V. Félix ellenpápát.

2013.02.25. 09:02

rövid hírek v4.6

  • Néhány héttel ezelőtt jelentette be a Novartis CEO-ja és felügyelő-bizottságának elnöke, Dr. Daniel Vasella, hogy távozik posztjáról. Ez önmagában még nem hír, íme a körítés: Vasellát tartja a svájci közvélemény az úgynevezett Abzocker-könig-nek (az abzocken az nagyjából azt jelenti, hogy anyagilag lehúz), azaz az olyan top-managerek legfőbbjének, akik csillagászati összegeket tesznek, tettek zsebre jutalomként vagy egyéb címen. (mert szépen ül vagy néz...)
    Már távozása előtt is elindult egy beadvány eme gyakorlat ellen, mert nem ő az egyetlen, nehogymár azt higyjük. (megjegyzem: érdekes módon itt nem a politikusok nyerészkednek a legjobban, nem a politikában van a pénz, hanem a gazdaságban) Össze is gyűlt a kellő számú aláírás és a márciusi népszavazáson szerepel is a téma az eldöntendő kérdések között.
    Na, de még mindig nem tértem a lényegre: Vasella kiokoskodott magának egy 72 millió frankos összeget, amit azért kap(ott volna), hogy x évig ne menjen a konkurenciához dolgozni (???). Ez aztán végképp kicsapta a biztosítékot a legtöbb jóérzésű embernél: nem elég, hogy eddig is aránytalan pénzek folytak a zsebébe, de hogy ezután még a semmittevését is így megfizessék...?!
    Nagyon nagy volt a közvélemény rá gyakorolt nyomása, így aztán nagy nehezen bejelentette, hogy a 72 milliót jótékonysági célokra ajánlja fel. Próbálta menteni, ami menthető, de már késő: a Novartis közgyűlésén alaposan megkapta a magáét a (kis)részvényesektől, sőt, időközben feljelentés is indult ellene, meg a gyógyszergyár más vezetői formációja ellen, akik ezt az összeget jóváhagyták, stb.
    Akit érdekel, a gyógyszergyár honlapján olvasható a cég története: 1996-ban jött létre, azóta csak nőttön nőtt, a felvásárlások és fúziók eredményeképp a Novartis ma a világ 5. legnagyobb gyógyszergyártó cége, hozzátartozik a Ciba-Geigy, a Sandoz, a Hexal és még mások, közel 124 ezer embert foglalkoztat világszerte és ezzel 2012-ben 9,6 milliárd dollár tiszta nyereséget termelt.
    Az én különvéleményem az, hogy rendben van, hogy kell kutatásra meg fejlesztésre a pénz, de azért nem kéne ennyire nyerészkedni a beteg, kiszolgáltatott embereken. Arról nem beszélve, hogy mi a gyakorlat? Van egy betegséged, kapsz egy gyógyszert. Aztán a mellékhatásai ellen még több gyógyszert... Tehát többszörösen keresnek a nyomorodon, de meg nem gyúgyítanak igazából, hanem "ezt a gyógyszert élete végéig szedni kell..."

  • Természetesen Svájcba is begyűrűzött a lóhús-botrány, már csak azért is természetesen, mert ugye a Nestlé a legnagyobb élelmiszer-gyártó és ők is készítenek lasagne-t. Nem tudom, hogy otthon szerepelt-e a hírekben, ezért gyorsan leírom: a marhahúsos lasagne-ban marhahús helyett lóhúst találtak, először Nagy-Britanniában, majd egyre-másra derültek ki dolgok, mígnem a botrány elérte Németországot, Franciaországot, Svájcot, stb. Valahogy az is annyira jellemző, ahogy Svájc kezeli ezt a problémát: mivel itt nagyjából elfogadott, elterjedt gyakorlat, hogy lehet kapni lóhúst és -termékeket (kb. mint otthon a nyúl, a békacomb vagy a vadhús: a többség nem szereti, de van, aki igen és hivatalosan lehet kapni, elfogadott a fogyasztása) ezért nem maga az alaptény volt a felháborodás tárgya (hogy jáááj, most lovat ettem!!! pfúúúj!!!), hanem az, hogy ezek szerint az ellenőrzés nulla, gyártás megbízhatósága nulla, az állatokat embertelen körülmények között tartották és vágták, nem követhető le tisztán a hús, mint alapanyag származási helye, a húsban találtak gyógyszermaradványokat és hogy megszegték a szigorú svájci szabályokat, miszerint nem az volt deklarálva a csomagoláson, amit a termék valóban tartalmaz.
    Egyébként érdekes, hogy a spontán megkérdezettek közül (az "utca embere" vagy kommentelők) mindegyike azt vallja, hogy nem szokott félkész lasagne-t vásárolni. De akkor ki (v)eszi meg azt az eladott mennyiséget...? Hehe.
    Furcsa az emberek reakciója is: fentieken kívül a közvélemény azon is felhördült, hogy most az egyébként kiváló lasagne-t miért dobálják ki a boltok, miért nem írják rá, hogy lóhús van benne és kész, és adják akciós áron, vagy miért nem adják az éhezőknek. Ez Svájc, kérem szépen. Nem azt akarom mondani, hogy jó vagy rossz, de más és furcsa.

  • A lóhús botrány kapcsán a Svájcban élő muzulmánok egy csoportja azt találta ki, hogy vizsgálják meg a Svájcban árult kebab meg döner husokat, mert hogy az meg nem tartalmazhatna sem ló-, sem disznóhúst. És tényleg a köztévében nyilatkozik egy török büfés arról, hogy legyen törvény arra, hogy mit tartalmazhat a kebab hús, mivel a jelenlegi jogállás szerint a svájci törvény szarik nem foglalkozik a kebabbal, édesmindegy, hogy mi van benne, ameddig nem okoz járványt, ellenben a korán ugye tiltja a sertéshúst. Mintha otthon a kínaiak bele akarnák írni a magyar törvénykönyvbe, hogy a kínai piacon a büfés csak fajtiszta kutyát főzhet, mert ezt írja elő a kínaiak által gyakorolt vallás.
    Arról nem beszélve, hogy Svájcban a török büféket -nem fogod kitalálni!- törökök üzemeltetik, vagy még esetleg szintén muzulmán ex-jugók, albánok, macedónok, tehát magyarul egymást csapják be, nem a svájci református eteti tiltott disznóval a muzulmánokat.

  • Fenti két téma annyira foglalkoztatta az embereket, meg annyira felkapott téma volt, hogy a bázeli farsangon is nagyon sokan megénekelték, azaz kifigurázták.

  • A farsangnak vége, ezután kezdődik a válóperek szezonja: mivel a nemannyira elenyésző kisebbség farsangkor iszik és b'szik, józanodás előtt-után-közben adják be ilyenkor megcsalások okán a legtöbb válópert. Ez tény.

  • Tehát ha lecsengett végleg a farsang, lehet gyúrni az "iszik vagy vezet?" kérdéskör második felére: idén március 7-17-ig tart Genfben az autószalon. Belépőjegy 16 frank, easyjettel lehet jönni Budapestről Genfbe és jó hír, hogy a genfi reptér a kiállítócsarnokok tőszomszédságában van (bonus track, hogy a vasútállomás pedig e kettő alatt helyezkedik el) tehát olyan nagyon el sem lehet téveszteni. Amennyire én tudom, -de ez nagyon szubjektív vélemény, úgyhogy bocs, ha valaki nem így tudja-gondolja-, Genfben túl sok más látnivaló nincsen, tehát nem kell egyhetes városnézést tervezni, van a tó a szökőkúttal, meg mindenhol franciául beszélő marokkóiak, szóval elég ha egy éjszakára foglalunk szállást.

  • Végleg megpecsételődött az "M13" néven emlegetett, Olaszországból bevándorolt barnamedve sorsa. Sajnos tűzparancsot adtak ki ellene, de persze hosszas mérlegelés és vitát követően. A macit 2012 nyarán észlelték először (az olasz-osztrák-svájci határ mentén elterülő Graubünden kantonban). Sajnos az idők során egyre több kárt okozott (jelentős mennyiségű bárányka, méhészet, kecske, stb. esett áldozatául) és az is kiderült, hogy elég gyakran merészkedett a lakott területekre élelemért. A téli álmot követően egy nap egy 14 éves lány találta magát a macival szemben, nem történ sérülés, de a lány sokkot kapott, kórházba kellett vinni. Ez adta a végső lökést a kilövés irányába. Az állatvédők természetesen hallatják hangjukat.

  • Ueli Maurer (többek között védelmi miniszter) nemrégiben csak úgy mellékesen közölte, hogy be akarja szüntetni a hadsereg híres, tradícionális Patrouille Suisse műrepülő formációját. Erre szintén felhördült a közvélemény, hogy "Noooooooooooooooooooooooormáááális?????" Szóval a vége az, hogy a műrepülők maradnak. Maurer azt nyilatkozta még az elején, hogy a P.S. gépei kiöregedtek és most nincs keret a folklór-repdesés utánpótlására (mert ő ugye vadiúj Grippeneket vesz, amik még nem is léteznek...), de végülis találtak megoldást és továbbra is élvezhetjük a pilóták lélegzetelállító légi show-ját.
    Az a bökkenő az egészben, hogy a kormánynak, a politikusoknak semmi, de semmi realitásérzékük nincsen, itt sem, mint ahogyan sehol a világon. Lásd, amikor be akarták szüntetni a nemzeti lovardát, mert hogy nincs pénz rá. Menekültekre, meg a korrupt, botrányhős UBS bank megmenésére van, bmg...???

2013.02.18. 09:05

Basler Fasnacht

Ma hajnali 4-kor a Morgestraich-hel elkezdődött az idei farsang Baselben. A múlt héten farsangoltak már Luzernben, meg országszerte több településen is, de az igazi, a hagyományos, az a baseli, "az év három legszebb napja", ahogyan ők hívják.

Farsang előestéjén, a koraesti órákban furcsa, izgalmas hangulatban van már a város, jóformán kihaltak az utcák, de itt-ott találkozni kerekeskocsit toló csoportokkal: ők  épp a festőművésztől hozzák el a hatalmas, 2-3 méter magas, egyedi, művészien megfestett "lámpást", lepellel letakarva, halkan, olyan "pssszzzzt-meglepetés" hangulatban.

Hajnalban is hasonló, izgalmas, várakozó hangulat lengi be a Rajna-parti belvárost, mint egy visszafojtott lélegzettel várja az utcákon összegyűlt tömeg, hogy pontban 4 órakor lekapcsolják a közvilágítást, hogy csak a szépen kivilágított lámpások látszódjanak (a közvetítésben 14:45 percnél) elhangozzon a parancsszó: "Morgestraich! Fertig! Marsch!" (amolyan felkészülni, vigyázz, kész rajt...vagyis mars!)

A lámpásokat ezen a felvonuláson csak a "furulyások" és az ütős hangszerek kísérik, kb. 12-15 tradicionális dallamot, indulót játszanak. A lámpásokon a kiválasztott témához kapcsolódó amolyan karikatúra-félék láthatók. A filmen kb. 15:25-nél mutatnak egy nagy fekete-fehér lámpást is, nagyon szép: Basel város címere látható rajta, azaz az püspöki pásztorbot kunkori vége, méghozzá feketén és balra hajló. Hasonló, de piros és jobbra kunkorodik Basel-Land címere. (ez olyan viszonylat, mint Budapest és Pest-megye)

A 3 nap programja tartalmaz kosztümös gyerekfelvonulást, traktoros-kocsis felvonulást, a kocsikról virágot, gyümölcsöt, édességet dobálnak a tömegnek, satöbbi...

A tévéközvetítésben a látható élményen kívül élvezhetjük még a baseli dialektust, ami nekem a legjobban tetszik.

2012.10.11. 14:26

városnézés app

A svájci turisztikai hivatal weboldalán mostantól elérhető néhány klassz alkalmazás, Androidra és iPhone-ra egyaránt.

A fő attrakció 8 nagyváros City Guide-ja: Bern, Basel, Genf, Lugano, Winterthur, Luzern, Lausanne ás Zürich külön-külön App-et kapott. Vagy én voltam béna és nem találtam nyelvi beállítási lehetőséget, vagy sajnos tényleg csak angol nyelven érhető el (egyelőre).

Az alkalmazás ellát bennünket várostérképpel, ajánl városnéző-körbeséta-útvonalakat, információkat a látnivalókról, közlekedésről, hotelekről és még sok egyébről, a teljesség igénye nélkül.

A városnéző alkalmazásokon kívűl elérhető még országos hóhelyzet- és időjárás-jelentés, valamint pl. rendezvény-ajánló.

2012.06.04. 10:20

rövid hírek v4.0

(Megint le vagyok maradva, de tök mindegy, úgyse olvassa senki.)

  • Svájc még jobban lebőgött az Eurovíziós Dalfesztiválon, mint a magyar együttes. A két csapat egyébként optikailag és akusztikailag is eléggé hasonlított egymásra. Sőt, magánvéleményem is eléggé hasonlít: az Unió utálja Svájcot, és hát...izé...Magyarországért sem rajonganak a kontinensen. Hadd védjem meg rögtön a véleményemet: a szimpátia hiánya szerintem leginkább az ismeretlenségből fakad. Gondolj bele: mit tudsz Te mondjuk Svédországról? - az Ikea húsgolyót, meg a Volvót.
    Mit tudsz mondjuk Azerbajdzsánról? - nos, én semmit...Illetve mostmár azt igen, hogy Baku.
    Mit tudsz Izlandról? - nos, én erről se semmit...
    És mivel ez a verseny erőssen a szimpátiáról, baráti melléösszefogásról szól, hát ne csodálkozzunk.
    Svájcról mindenkinek az jut eszébe, hogy kurvasok pénzük van, mégse lépnek be az Unióba. Gazdag köcsög különcök. Na, hát ezzel nem is lehet semmit nyerni. Ezek után meg már senki nem is kíváncsi arra, hogy milyen az igazi Svájc.
    Azon sem kell csodálkozni, meg háborogni, se nyavajogni, hogy milyen Magyarország híre Európában. Otthonról ez nem nagyon érzékelhető, de innen kicsit jobban: szinte SEMMI hír nem jut el ide, a Fertő-tótól nyugatra. Ami meg mégis, az azért, mert már annyira botrányos, hogy muszáj; nem lehet szó nélkül hagyni... Tehát sajnos nem az ország valódi arcát ismeri a külhon. A jobboldalisággal, médiakussal se lehet se szimpátiát, se dalfesztivált nyerni.
    Az első E-Dalfesztivál egyébként éppen Svájcban, Luganoban került megrendezésre, akkor még csak 14 ország részvételével.
    Svájc rendezhetett mégegyszer, 1989-ben Lausanne-ban, mégpedig azért, mert az előző évben Dublinban Celine Dion nyerte meg a versenyt, mégpedig svájci színekben.
     
  • Basel lett az idei svájci focibajnok. Pedig a szezon közepén még sehol nem voltak, szét volt esve a csapat, kivált a fő szponzor és tulajdonos, valamint az edzőjük is lelépett. Aztán jött egy német és katonásan rendet vágott a sorok közt.
     
  • Federer egy röpke pillanatra újra 2. helyezett volt a világranglistán, talán néhány óráig, talán egy napig. Míg Nadal, a salak-király, el nem verte Djokovic-ot, ezzel visszavéve Rogertől a második helyet.
     
  • Újabb népszavazás jön június 11-én. Fő témák: a nép elé kerüljenek-e az államszerződések jóváhagyásra? Legyen-e továbbra is szabad házorvos-választás vagy átvegyék-e az eü. központok a betegek koordinálását? Építkezésre megtakarított pénzek adókedvezménye...stb.
     
  • Szombaton állítólag azt a lóversenyt, ahol az angol királynő részt vett, egy svájci csajszi nyitotta meg, ő énekelte a himnuszt Erzsébetnek.
     
  • Időközben hivatalossá vált, hogy egyelőre megszűnik a Miss Schweiz választás. Alig valaki kíváncsi rá és elmaradtak a szponzorok is. Marad azonban a Miss Earth Schweiz választás, ahol egy berni szépség lett a győztes.
     
  • Még mindig érdemes mostanában autót venni, mert a kereskedők tekintélyes, úgynevezett "Euróbonuszt" adnak, azaz gyakorlatilag az EUR-CHF árfolyamnyereségük egy részét visszaadják a vásárlóknak. Csak ne menjenek át Lörrachba, a németekhez kocsit venni.
     
  • Aargau kanton főrendőrét gyorshajtáson kapták, le is kellett adnia a jogosítványát. Külön vicces, hogy az aargau-i sofőrök legendásan idióta vezetők, ha AG-vel kezdődik a kocsi rendszáma, legyél elkészülve arra, hogy egy anti-talentummal van dolgod. Nem is érti senki, mi a jóistent tanulnak ott az autósiskolában.

    Jelenleg ennyi jutott eszembe. Nem sok minden történik. Mostanában sok volt a komoly közlekedési baleset,
     

2012.02.29. 07:47

rövid hírek v3.9

Le vagyok maradva. No de azért nézzük, mi a helyzet.

  • Baselben hétfőn hajnali 4-kor elstartolt az idei farsang a hagyományos "Morgestraich"-hel. A baseli farsangot a köznyelv kedvesen a "Dreei schenschte Dagg"-nak, azaz az év legszebb három napjának hívja. Én is meg más is írt már minden évben sokat a baseli farsangról, de most egy eddig még nem említett érdekesség: a hagyomány szerint hajnali 4-kor kioltják a városi közvilágítást, csak a lámpás felvonulás világít. Ezután, azaz pár óra múlva a "klikkek", azaz a felvonuló egyletek mind hazatérnek a klubhelyiségükbe, vagy együtt betérnek egy vendéglátóipari egységbe, akárcsak a többi népek és hagyomány, hogy ilyenkor Basler Mehlsuppe-t és Zibelwähe-t fogyasztanak, azaz egy spéci lisztlevest és hagymás lepényt.
    A klikkek egyébként minden évben más és más, aktuális témát dolgoznak fel, kifigurázva pl. Merkelt, Sárközyt, Berlusconit, a görögöket, zu Guttenberg plágium-botrányát vagy bármi mást, a téma pedig szép, hatalmas lámpásra (Laterne) művészien van felfestve. Egy-egy ilyen klikk akár több, mint 100 éves múltra tekint vissza; ám sajnos néhol hiányzik az utánpótlás. Az egyik klub épp ezt a témát is érintette és a felvonuláson turisták, nézelődők is beállhattak soraikba, hogy ki legyen a létszám.
    További hagyomány még, hogy farsang idején a baseli óváros "kocsmáiban" Schnitzelbängg-előadásokat tartanak. Ezt leginkább a Defekt-Duó-hoz lehetne hasonlítani, aki még emlékszik rá: kis rímes dalokba foglalt poénokat, szatírákat énekelgetnek és itt nem az énektudás a lényeg. Itt is előkerülnek a szokásos témák: aktuálisak és általánosak; helyt kap a Züri és Basel közti "örök rangadó", azaz kifigurázzák a zürichieket, de lehet pikáns is a dalocska. Az ilyen előadók közt találunk kevésbé sikereseket, de nagy népszerűségnek örvendő öreg szakmabelieket is, akiket úgy ismer és kedvel a közönség, akár mi Rodolfót. A kocsmákban előre meghirdetik az egymást váltó fellépőket, asztalt kell foglalni, mert tele vannak a helyiségek.
     
  • A Saab (nem Elie Saab) begyűrűzött Svájcba is: ugyan teli a parkoló még csak nem is használt F-18-asokkal, ám valamelyik nehéz gyermekkorával még mindig dacoló öreg fasz politikus, akinek annak idején nem jutott sem ólom-, sem műanyag katona a kinder-tojásból, kitalálta, hogy akkor vegyen -neki- az ország Grippeneket.
    Méghozzá olyanokat, amik jelen időben még nem is léteznek. És annyi pénzért, hogy annyi sok nulla (frankban kifejezve!) el sem fér egy ilyen szerény blogban, mint ez.
    Kis mellékes: ahhoz, hogy egyátalán tudjanak gyakorolni a pilóták az F-18-asokkal, különböző országokkal (USA, skandináv országok valamelyike) megállapodásokat kötöttek: az említett országból jöhettek pilóták az Alpokban a hegyek közti repülést tanulni, cserébe egy normális méretű légtérben végre repülhettek a svájciak a nagymadarakkal. Mert egyébként itthon mire gázt adnak, már ki is érnek Svájc légteréből.
    Erről természetesen nem szavazhatott a nép, nem is értem, miért. Mert valószínűleg nemmel szavaztunk volna.
     
  • Fentieken kívül más is borzolja a kedélyeket manapság a hegyek közt: nyilvánosságra hozták, hogy nem elég, hogy Európában, sőt, majdnem a világon egyedülálló az az ostobaság, hogy el sem kell jönni Svájcba, hanem bármely országban lévő külképviseleten lehet menekült-státuszért folyamodni, hanem nagyon sok ilyen menekült-státuszért folyamodót még ingyen be is utaztatják Svájcba, fizetik a repülőjegyüket. Csak az ilyen repjegy-költségek a többszörösére ugrottak 2009 és 2011 között, kb. 110ezer frankról több, mint 400ezerre. És ez csak a jéghegy csúcsa: csak a beutaztatás. Az egész menekült-ügy az országnak több millió frankjába kerül évente; miközben a táborokban a menekültek egymást lopják meg, késelik meg, felgyújtják az épületet meg hasonlók. Ráadásul nagyon sokan ál-indokok alapján jelentkeznek, csak azért, mert a koma mondta, hogy lehet...És aki megkapja az engedélyt, hozhatja automatikusan a családját, stb.stb. Vérlázító.
    Újabb hajmeresztő tény, hogy hogy is van ez?: Szerbia szerepel azon országok listáján, ahonnan hivatalosan lehet menekültstátuszt kérni politikai vagy gazdasági okokra hivatkozva, mégis hivatalosan bejelentették, hogy EU-tagságra jelölték???
    A jelenlegi állás az, hogy tíz éves csúcson volt januárban a menekült-státuszt kérvényezők száma.
    Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a nép, a települések nagyjából olyan hévvel tiltakoznak a menekülttáborok létesítése ellen, mint ahogy Magyarországon a zöldek az autópálya nyomvonala ellen, vagy a keresztények a türelmi zónák ellen. Szorozva tízzel.
    Sokan persze arra panaszkodnak, hogy miért kell milliókkal támogatni a menekülteket, minek kell felvenni őket, hiszen úgysem boldogulnak a világ egyik legfeljettebb, leghumánusabb, leggazdagabb országában, miért nem inkább ezeknek az országoknak segít az ember, hogy a hazájuk feljődésnek induljon végre valahára. Hiszen gondoljunk csak bele, sarkítva: emberek a sivatagból, az éhezésből, az évtizedekig tartó polgárháborúkból ide érkeznek Európába...
    Amellett, hogy több tízezer svájci él  Svájcban a létminimum alatt, itt is vannak gyermekotthonok, akiknek jól jönne a segítség, kórházak, idősek otthona, stb.
    Az a baj, hogy az itteni jobbos párt, az SVP sajnos nem találja a megfelelő hangnemet, fröcsögnek, barbár módjára tevékenykednek és nyilatkoznak, elvetik a sújkot, holott ha más stílusban szólnának, a nép mellettük állna, mert pontosan azon problémák húrjait pengetik, melyek a választókat leginkább érintik és foglalkoztatják. Csak sajnos pengetés helyett az SVP tépi a húrokat.
     
  • És hipp-hopp el is érkezett az újabb népszavazás: március 11-én járulnak a svájciak az urnák elé, a következő kérdéskörökben:
    - legalább 6 hét szabadság minden munkavállalónak (a jelenlegi általános 5 hét helyett);
    - véget vetni a tömegével üresen álló, összképet csúfító üdülőövezeteknek,
    - aztán arról is, hogy fixárasak legyenek-e a svájcilag készült könyvek a könyvesboltokban,
    - aztán van itt még egy téma a jótékonysági célokból rendezett szerencsejátékokról
    - és végül az építkezési célú megtakarítások adókedvezményéről.
    Ha már népszavazás: azt hiszem, még nem említettem, hogyan is zajlik egy-egy ilyen népszavazás.
    Minden szavazásra jogosult állampolgár kb. 1 hónappal a szavazás előtt a postaládájában talál egy vaskos borítékot.
    A borítékban van egy aláíró ív, aláírás nélkül érvénytelen a szavazás.
    Minden témához mellékelnek egy nem túl hosszú, de részletes tájékoztatót: mit akarnak a beadvány támogatói, tehát mi a cél, mi a mostani gyakorlat, milyen indokokkal ellenzik az ellenzők, mik lennének a következmények, mi a Bundesrat véleménye és hogy hogyan szavazott a kérdésről a parlament két háza. (Nationalrat és Ständerat). Egyébként nyilván akkor kerül egy érvényes* beadvány népszavazásra, ha a parlament két háza plusz a Bundesrat nem bír megegyezni.
    *érvényes: adott határidőn belül 100ezer aláírást sikerült rá összegyűjteni.

    Tehát a szavazók otthon a szekreteren aláírnak, beikszelik, hogy igen vagy nem és eljuttatják az illetékesekhez a lezárt borítékot: díjmentesen postán, vagy személyesen elballag az ember a faluházára, stb. Ezt bármikor meg lehet tenni, bármely nap, illetve legkésőbb a választás napján megjelölt határidőig személyesen be lehet dobni a szavazóurnába a borítékot, a közismert módon. Nincs bonyolult adminisztráció, nincs választási bizottság, akinek nem fog a golyóstolla meg hiába keresi a neveket a gépelt listán.
    Viszont: itt mindenki a nevét adja a szavazáshoz.
     
  • Ma, február 29-én párhuzamosan az analóg műsorszórással, elindítja digitális szolgáltatását a svájci közszolgálati, az SRG. Tehát a 6 közszolgálati (2-2 német, francia és olasz) adást mától digitálisan is lehet fogni, de nem kell aggódni, nem fognak elsötétülni a képernyők: előreláthatóan 2015-ig párhuzamosan megmarad az analóg adás is. Érdekes, hogy a német a szökőévet illetve -napot Schaltjahr-nak, illetve -tag-nak hívja, amiben a "schalt" az a kapcsolást jelenti: nem véletlen, hogy Zürichben ezt az erőltetett hülye szóviccet találták ki erre az átkapcsolásra, hogy a Schalttag legyen a tévében is Schalttag, vagyis a szökőnap az átkapcsolás napja, érted, nem ragozom tovább.
    Ha jól tudom, az eddigi analóg program helyén adják a digitálisat, tehát ha valakinek még analóg készüléke van, előfordulhat, hogy meg kell keresni, hová is került az analóg adás.
    Egyébként igen, a főváros Bern, de a tévé központja is Zürichben trónol; no comment.
    A történelmi pillanatot, amihez hasonló volumenű változást csak a fekete-fehérről színes adásra áttérés hozott, a tv egy Svájc-Argentína barátságos mérkőzés élő közvetítésével ünnepli. Ma este tehát.
     
  • Múlt héten játszott ugye BL-meccset a Basel a Bayern München ellen. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy épp a Baselből igazolt át a Bayernbe a kis törpe sztárfocista, kb. 20 éves Xherdian Shaquiri.
     
  • Tovább késik az új svájci frank bankjegyek bevezetése. A közlemény szerint a biztonsági elemek miatt: szeretnék a lehető legmodernebb és legtöbb ilyen elemet beépíteni a frankba. Megjegyzem, hogy a közvélemény szerint ocsmányak az új grafikák, a legszolídabb vélemény szerint is játékpénz a Monopolyból. Röviden: a mostani tök szép, élőben még szebb, senki sem érti, minek kellett új dizájn. A címletek jellemző színvilága marad, tehát a százas ezután is kék marad, az ötvenes meg zöldes, csak ocsmány másmilyen lesz.
    Egyébként a grafikák kivitelezésére a végső, érvényes megbízást nem a pályázat győztese, hanem a holtversenyben második helyezett egyike kapta.
     
  • Január végén megtartották az idei gazdasági örsigyűlést is, erről is lemaradtam (mármint a blogban). A WEF Davosban ugyanúgy zajlott, mint eddig: bent kézrázás, mosolygás, eredménytelenség, döntések és nagy szavak, melyeket senki nem tart be; kint pedig tüntetés.

2012.02.23. 07:41

Basel elvarázsol! -2.

Tegnap este újra megbűvölték a labdát a fiúk! A St.Jakob stadionban fogadták a német úthengert, a rekord-bajnok Bayern Münchent. Néhány elég jó helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, majd 0-0-val mentek szünetre, végül is nem bírtak egymással a csapatok: csak a csere segíthetett. És segített is, de még hogy: a 86. percben Zoua gyönyörű passzából tolta be a győztes gólt a védelem által magára hagyott Stocker.
Ezzel a kiütött Manchester után a Bayern-nek is rezeg a léc: a visszavágón, hazai pályán, legalább 2 gól különbséggel kellene nyerniük, de nem is ez a lényeg.
Svájci futballcsapat még sosem állt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, főleg nem állt még ellen sosem egy ManU-nak, s főleg nem győzte le a Bayernt...Baselben a tegnap este sose ért véget, a fiúk a mennybe mentek. Ezek után jöhet bármi: a hősök hősök maradnak.
 

2 komment

Címkék: sport basel

2012.02.01. 09:10

Ingatlanárak

A Comparis.ch nevű árfigyelő-összehasonlító, kicsit fogyasztóvédelmi portál közzétett egy feltérképezést, hogy hol mennyibe kerül egy nagyjából azonos típusú lakás bérleti díja az országban.
A lakás átlagos: közepesen szépen kidolgozott 4,5 szoba erkéllyel.

Az összehasonlítást átvette egy cikkben a 20min.ch internetes újság is, íme a cikk. A térképen jól látható a nyilvánvaló: minél sötétebb színű a régió, annál drágábbak a lakás-bérleti díjak, azaz balra lent a Genfi-tó partján, középtájon a Zürich- és Zug-tó környékén, valamint jobbra lent St.Moritz felé. Felzárkózik még előbb említettekhez északon Basel, meg egy picit Luzern, előbbi a Rajna-partján, utóbbi a Vierwaldstätter-tó partján fekszik.

Nem meglepő, hogy nagyjából* ugyanúgy alakulnak a trendek, mint akár Magyarországon: a nagyvárosban több a fizetés, de drágább a lakhatás, a megélhetés, minél inkább távolodunk a frekventált területektől, annál olcsóbb lesz majdnem minden.
* csak azért nagyjából, mert otthon a főváros a legdrágább, Svájcban viszont nem Bernben kell a legtöbbet kipengetni egy lakásért; nem is a főváros az ország legnagyobb városa.

A cikkben olvasható, hogy a különbség akár 5szörös is lehet: a fent említett lakásért a legolcsóbb helyen kb. 800-1000, míg a legdrágább régióban 4-5000 frankot is elkérhet a bérbeadó.

Zürich vonzereje főleg a gazdaság: a nagy cégek székhelye, sok a munkahely, plusz kedvelt a bevándorlók körében, mert a nagyvárosban szinte alig kell beilleszkedni, az arctalan sokaságban jól el lehet tűnni, akár legálisan, akár illegálisan tartózkodik az ember az országban. Zug (Zürich szomszédságában) kanton inkább olyan adóparadicsom és Rózsadomb jellegű 2in1. A cégek jelentős része ide van bejegyezve az alacsony adók miatt, a lakásárak csillagászatiak és alig van szabad ingatlan. (Federer, Alonso, politikusok és egyéb nemzetközi és hazai prominensek adják pl.  az ingatlantulajdonosok nagy részét)
Genf 3 ország találkozásánál, francia nyelvű, plusz a tóparton szintén hatalmas vonzerővel bír a francia anyanyelvű bevándorlók (gondoljunk itt elsősorban a volt francia gyarmatokról érkező tömegekre) körében, valamint szintén nagyvárosnak számít itteni viszonylatban, jól el lehet tűnni szem elől. St.Moritz meg egyszerűen sznob, semmivel sem szebb, mint az ország más része, de hát ugye itt síelt már 100 évvel ezelőtt is Audrey Hepburn, vagy mittudomén, tehát musthave.

Legyünk tisztában azzal is, hogy azon túl, hogy itt több a fizetés és többet ér, nem csak emiatt magasak az ingatlan árak (bérlés és vételár), hanem gondoljunk bele:
- Svájc területe kevesebb, mint fele Magyarországénak, 41'285 qkm
- közel 1/4 része lakhatatlan (hegyvidék, víz, stb.), marad 30'753 qkm,
- és ezen a területen lakik 7,8 millió ember. A népsűrűség ca.190 fő.
És ez egyre csak több lesz, mert majdnem mindenki ide akar menekülni vagy jönni. Lakáshiány van, egyre inkább beépülnek a zöld területek, szükségszerűen, de ez egy dilemma a pénzszag és a honi értékmegőrzés közt, pontosabban kötéltánc. De minél inkább szabályozzák és visszafogják a hivatalok a beépítést, annál inkább szöknek a lakásárak az égig.

Egy másik jelenség: gyakori, hogy nyugdíjkassza vagy egyéb hasonló pénzintézet egy-egy ingatlan-komplexum tulajdonosa és szeretne több bevételre szert tenni (érthető, hiszen a tőzsdén nem remekeltek az utóbbi időben), tehát vagy felújítja vagy teljesen lerombolja-újjáépíti a tulajdonában lévő ingatlant, luxuslakásokat kialakítva, melyeket jóval magasabb bérleti díjért hasznosíthat. Az egyszeri ember, aki meg a már pl. 50 éve álló házban bérelt egy egyszerű, szép lakást, nem tudja fizetni, kotródjon(?).
Alakul az ország, a tájkép, megállíthatatlanul és önpusztító irányba.

(További érdekességek és statisztika, adatok az országról itt.)

2011.12.08. 09:01

Basel elvarázsol!

Baselben valószínűleg még mindig tart a tegnap, A Nagy Nap: a pár hete idegenben elért, már önmagában is csodának számító döntetlen után a visszavágón hazai pályán 2:1-re legyőzte az FC Basel a futballtitánnak titulált Manchester United-et.

A nyomtatott és az elektronikus sajtó sportrovatai ezzel vannak tele; Basel ünnepel, az egész ország ünnepel, első svájci csapatként bejutottak a Champions League nyolcaddöntőjébe. Ezek után már semmilyen vereség nem számít. Egy darabig.

Címkék: sport basel

2011.11.28. 14:37

lemaradás

Hát van mit behoznom, sajnálom.
Éppen ezért nem is tudom, mivel kezdjem.

  • Ma reggel lövöldözés volt Bielben a McDonald's-ban. Van, aki megsérült és van, aki menekül. Az utóbbi időben egyébként megszaporodtak az ilyen erőszakos bűncselekmények: a múlt héten Baselben egy tetkó szalonban lőttek arcon egy 16 éves lányt; satöbbi; most meg ez, tegnap este pedig egy 42 éves férfi lövöldözött a rendőrökre, majd elbarrikádozta magát otthon, míg végül golyó által halt: még nem tudni, hogy önmaga ellen emelte-e a pisztolyát vagy egy rendőrgolyó terítette le.
     
  • A hétvégén Londonban az ATP döntőben "Roger visszatért": R. Federer megint megdöntött egy rekordot és megint útban van felfelé, vissza a világranglista csúcsára. (Nem mintha a 3. vagy akár a 4. hely nem lenne szuper.)
     
  • Időközben október 23-án mindkét "házban" (Nationalrat és Ständerat) lezajlottak a parlamenti választások. A lényeg röviden: az előbbiben jobboldali SVP veszített néhány százalékot, de még mindig a legerősebb párt, ezzel ellentétben a közép erősödött, de eléggé nagy szórásban, tehát kevesen profitáltak igazán a szavazók közép-orientáltságából. A Ständeratban az SVP visszaszorult, valószínűleg az utóbbi hónapok radikális szólamai és a szintén szélsőséges kampány miatt.*
    Decemberben következik a folytatás: a minisztereket (Bundesrat) választja meg a parlament.
    *mint tudjuk: egy svájci nem szereti a szélsőségeket, csakis a diplomatikus, középúton tipegő majdnemelszánt majdnem véleményt díjazza. Ha valaki nevén nevezi a dolgokat, az már szélsőséges.

  • Megtalálta tavaly elhunyt énekesének méltó utódját a Gotthard. A zenekar frontembere, Steve Lee 2010-ben tragikus -ostoba- motorbalesetben vesztette életét; azóta rápihent a csapat és gondolkodtak: folytassák-e egyátalán. Megtalálták a megfelelő embert és már a bemutatkozásra is sor került a "Remember it's me" című dallal. Nic Maeder nagyon jó hangú énekes, de hát hogyan is lehetne Steve Lee után...?

 

2011.09.28. 10:56

csak sportosan!

Beszéljünk inkább arról, hogy tegnap este az FC Basel történelmet írt az Old Trafford stationban. Mivel ezt a fajta cikit angol humorral felfogni szinte lehetetlen, nem is nagyon foglalkozik vele az angol sajtó, inkább a Bayern München-ManCity (2-0) meccsel foglalkoznak, bár ez sem ad büszkeségre okot, de legalább nem annyira vagy nem úgy ciki, mint a Basel elleni döntetlen. (Itt ugyanis "csak" annyi történt, hogy az angolok olasz edzője, R. Mancini csatárt akart cserélni, ám Carlos Tevez megtagadta a beállást, nem ment be cserének.)

Úgy kb. 30 éve nem alázták le otthon így a Manchaster United-et. A svájci mentalitásra mondjuk jellemző, hogy a média kb. fele nem a  baseliek szemszögéből szinte hihetetlen győzelemként is felfogható döntetlent ünnepli, hanem az "Elszalasztott berni csodát", utalva ezzel arra, hogy akárcsak a németek Puskás Öcsiék ellen 1954-ben a berni VB-n, az FC Basel is 0-2-ről hozta vissza a meccset 3-2-re, de sajnos a 90. percben mégis tudtak egyenlíteni az angolok. Ilyenek ezek a svájci sportriporterek: nem is érdemes nekik gólt lőni, sőt, még a térdzoknit felhúzni sem.

Mindenesetre véleményektől mentesen virít a csoport állása:
1. Basel 4 pont (5-4),
2. Benfica 4 (2-1),
3. Manchester United 2,
4. Otelul Galati 0

Hehe.

Maradva a sportnál: Roger Federer újra hazai pályán. Idén október 29-november 6. között kerül megrendezésre a Swiss Indoors Basel, jegyek már kaphatók (többek között a nagyobb postákon is, vagy itt). A fedettpályás torna sajátossága, hogy kizárólag férfi bajnokság, a hölgyek ilyenkor máshol nyögnek labdáznak.
Okt. 29-30-án a kvalifikáció zajlik, erre már fejenként 49,- frankért beülhetünk. Az úgynevezett "Super Monday" értelemszerűen hétfőre, 31-re esik: Federer ekkor játssza első meccsét az ünnepélyes megnyitót követően. (erre a legolcsóbb jegy már 94,-fr)

Bizonyára nem csak én nem értem: hogy lehetséges az, hogy a mérkőzések délben kezdődnek, mégis már most alig van szabad jegy, ráadásul a méregdrága kategória  (akár 2-300 frankba is kerülhet!) fogy el leghamarabb.
Magyarul: honnan van ennyi pénze annak, aki hétköznap délben ráér teniszmeccsre járni?

2011.05.18. 10:14

Basel fentről

Ilyen se volt még.

Csaknem 48 órája egyensúlyozik Basel egyik lakónegyedében egy elvileg pszichiátriai kezelés alatt álló (gyakorlatilag az elől szökő) középkorú férfi. Leginkább azzal múlatja az időt, hogy lehántja a tetőt borító cserepeket és lefelé dobálja őket. Igen, az emberekre is.

Ezért a rendőrség és a tűzoltók lezárták az utcát, az ott lakók rendőri védelemmel mehetnek csak haza, két villamosjáratot is ki kellett terelni az utcából, más útvonalon közlekednek, meg villamospótló jár. Van a helyszínen már pszichológus, pszichiáter, buddhista, bio-kertész, óvónéni, jódlikórus, barát, barátnő, testvér meg soksok járókelő, akik néha kántálják, hogy "Ugorj le! Ugorj már!" -amit a baseli rendőrség sajtószóvivője ízléstelennek tart.

A rendfenntartó erők attól félve, hogy az őrült éjjel esetleg elalszik és a tetőről lecsúszva szörnyet halhat, múlt éjjel is néha szirénázva tettek egy kört a lakónegyedben. Szóval azért, mert egy valaki, aki rettegésben tartja azokat, akik aludni szeretnének, azért senki se aludhasson. A pasi nem evett-nem ivott már két napja (vajon hol pisil? én alig bírom ki 3-4 óránál tovább...).
A közvélemény itt is, most is megoszlik (akárcsak a Turulra vagy Lánchídra mászók esetében). A kínai horoszkóp Bivaly és Disznó szülöttei például térden lőnék az őrültet, a Nyúl félti, sajnálja és együttérez, a Majom szülöttek jót röhögnek rajta, a Patkány és a Kakas cimborává fogadnák őt. A Tigris-típusok lesből ráugranának és a mélybe rántanák. De egyre hangosabban hallatják hangukat a Nyilas jegyűek is, akik kábítólövedékkel lelőnék.

Na de komolyan: például ki fizeti meg a rendőrség, tűzoltóság stb. kivonulását, költségeit? A tető újrafedését? Azok, akiket nem hagyott aludni? Azok, akikre cserepet dobált több méteres magasságból?

Miért nem merte még senki az ilyen mászós kedvű embereket egyszerűen békén hagyni???

*Lapzárta után: tegnap délelőtt vér nélkül, békésen véget ért a cseréptúszdráma. A rendőrség innivalóval karnyújtásnyi távolságba édesgette a férfit és végül "kézben hozták le".

Újra van olcsójegy a Swissnél Basel-Budapest irányra. Oda-vissza, illetékkel, mindennel együtt 99,-sfr, ami most kb. 20ezer forint. A kereső-naptárban világoskék színnel vannak jelölve a kedvezményes napok, általában kedd, csütörtök és szombati napokon.

Svájcban egyébként 3 fontosabb nemzetközi reptér van: Basel (észak), Genf (dél-nyugat) és Zürich (közép). Érdekesség, vagy érdekes sajátosság, hogy a Bern-Belp reptérről, azaz a fővárosból nem indít járatokat a nemzeti (bár a Crossair csődje óta a Lufthansához tartozó) légitársaság. Bernből leginkább fapadosok meg kisebb légitársaságok repülnek hasonló "nagyságú" repterek irányába. A listát elnézve inkább klasszikus turista-úticélok felé, mint Kos vagy Rodosz szigete.

Tipp: ha Baselből foglalunk járatot, ügyeljünk arra, hogy közvetlen járat-e, vagy át kell-e szállni pl. Zürichben. Sok korábbi közvetlen járatot átállítottak úgy, hogy Baselből vonattal kell(ene) utazni Zürichig és ott repülőre szállni. A vonatjegy a repjegy része, tehát nem kell érte külön fizetni, de lehet, hogy olcsóbb, ha ezt kihagyjuk és csak ZRH-BUD viszonylatot foglalunk és elautózunk a zürichi reptérig. (ha nincs Baselből) Ez a reptéri vonat (Flugzug) rugalmas és kényelmes: napi 16 közvetlen vonat indul Baselből, akár már reggel elvonatozhatunk Zürichbe (80 perc a menetidő), és megnézhetjük a várost, míg nem indul a repülőnk. Túl sok időt ne tervezzünk be, mert Zürichben semmi látnivaló nincs két templomon és a tón kívül. (meg persze a valódi Chanel és Gucci kirakatok a Bahnhofstrassén)

A másik tipp a Swissnél nagyon jól működő Web Check-In. A gép indulása előtt egy nappal megnyitják a rendszerben a becsekkolást: internetről bárhonnan(!) be lehet jelentkezni a gépre, lefoglalni a konkrét ülőhelyünket. Példa: anyuéknak Svájcban ülve foglaltam le neten a repülőjegyet, majd az utazás előtt egy nappal szintén innen becsekkoltam őket, e-mailben pedig elküldtem nekik egy-egy másolatot a repjegyről illetve a beszállókártyáról, amit Pesten ki tudtak nyomtatni.  Vagy: Bernben egy gyorsétteremben csekkoltam be aput, és a mobiltelefonjára kapta meg a beszállókártyát Pesten. (naggyon tutin néz ki a telefonon a barcode!)
Ehhez képest a régi "külföldre telepített jegy"....

U.I.: úgy tudom, Budapestről fapados csak Genfbe repül.

2011.04.28. 13:49

rövid hírek 2.9

  • Szerdán a Basel-Mulhouse-Freiburg-hoz címzet EuroAirport reptér irányítótornyában a szerda reggeli műszakváltás tragédiába torkollott: több késszúrással megölték a 34 éves légiirányítás-vezetőt. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben: hogy egyátalán hogyan történhetett ilyesmi a jól záró biztonsági rendszer ellenére, hogy ki és miért követhette el tettét, hol marad a gyilkos fegyver, stb.
  • Délen, Wallis kantonban, Visp környékén a szárazság és szél következtében kb. 200 hektár védett erdőterületre terjedt át az egyébként egy ipartelepen keletkezett tűz. 12 óra folyamatos oltással sikerült némileg behatárolni, megzabolázni a tüzet, több úrán át le volt zárva az autópálya, 280 tűzoltó, a katonaság és több helikopter próbálta-próbálja eloltani a tüzet.
  • Hat év után távozik a képernyőről az állami TV közkedvelt időjós-üdvöskéje: Cécile Bähler (29) most várja első gyermekét.
  • Az amerikai Johnson&Johnson multi 21 milliárd dollárért felvásárolta a Hansjörg Wyss által alapított svájci Synthes céget. Wyss cége elsősorban protézisek és csontrögzítők gyártásával foglalkozik, már eddig is világméretű dimenzióban; most aztán végleg. Az átvétellel a Synthes kivonul a svájci börzéről és annak indexéből (SMI), így egy hely megüresedik a 20 vezető részvény szegmensben. Az utódcégről már folyik a találgatás. Wyss ezzel a tranzakcióval bekerül a leggazdagabb svájciak körébe.

2011.04.25. 21:12

gigászi virág Baselban

Rekordméretű virág nyílott a baseli botanikus kertben.

2011.03.14. 10:31

Fasnacht

Vagyis farsang minden mennyiségben. Régiónként eltérő lehet, hogy ki mikor farsangozik, volt, ahol már múlt héten, vagy a múlt hévtégén hágott tetőfokára a hangulat, de az igazi, a hagyományos, a Basler Fasnacht, azaz a baseli farsang ma reggel kezdődött, a tradicionális Morgestraich-hal, melynek jelentése kb. ma reggel elhúzom a nótádat; egyébként ez a farsang nyitánya, a megnyitó felvonulás.

Ilyenkor már akár hajnali háromtól kezdve keresi a nézősereg a helyét az utcákon, hogy mit honnan szeretne látni a felvonulás forgatagából: kihunynak az utcai fények, teljes sötétség borul a városra, egy pillanatra mintha visszatartaná a lélegzetét és pontosan hajnali 4 órakor kiadják a tamburmajorok a jelszót: "Morgestraich - vorwärts marsch!" és elindulnak a város különböző pontjairól a felvonulók, végig az utcákon, csak a kis lámpások és a nagy laterna sejtelmes pislákolása, mint egy fényfolyó mutatja, merre visz útjuk. A témaként választott nagy világító, transzparens-szerű lámpa-építményeket piccolósok sora kíséri, ami karneváli hangzavarhoz vezet, ha a csoportok összetalálkoznak. A nézők a házfalak mentén élvezik a látványt, ügyesebbek a csoportok végéhez csapódva együtt menetelhetnek a piccolósokkal, de szokás szerint hamar olyan tömeg alakul ki, hogy akár fél órát is egyhelyben állni kényszerül az ember, szóval nem ajánlott belekavarodni a tömegbe.
Mikor hajnalodni kezd két-három óra múlva, alábbhagy a hangulat, reggeliszünet következik, és sokan betérnek egy-egy "fogadóba" elkölteni egy tradicionális Basler Mehlsuppe-t, egy lisztből készült levest. Néhány óra múlva folytatódik a program a Cortège-zsel, ami az igazi nagy felvonulás, majdnem mint a kamionos Loveparade, csak a kocsikon szexi táncosok helyett maszkokba bújt figurák szórakoztatják a népet: a lassan haladó, a választott témába öltöztetett járműről dobálnak mindenfélét a tömegbe: rózsát, cukorkát, gyömülcsöt, de legtöbbször rengeteg konfettit kap az ember a nyakába.

Baselben 3 napig tart a farsang (die dreei schenschte Dägg - azaz a legszebb 3 nap), szigorú szabályok szerinti menetrenddel és az öltözékekre vonatokzó rendtartással több felvonulással, kicsiknek is, nagyoknak is; ilyenkor a kis kocsmákban, borpincékben, meg vendéglőkben úgynevezett Schniztelbängg-eket adnak elő, ezt leginkább a Defekt-Duóhoz tudnám hasonlítani. Hasonló párosok, triók váltják egymást a színen, és szem nem marad szárazon: kifiguráznak mindenkit, ahogy csak tudnak: kül-belpolitikai személyiségeket, híreket, mindenből viccet faragnak, (Berlusconi, zu Guttenberg és Kadhaffi lesz bizonyára a fő téma...) míg a közönség az asztaloknál finom falatokat vagy csak sört-bort fogyaszt.

Este látható pl. az úgynevezett "Guggemusik" - koncert, ami nem felvonulás, hanem állókoncertet adnak a klikkek (Clique): fúvósokból és ütősökből álló zenekarok játszanak közismert régi és új dallamokat. A témákat képileg feldolgozó és megjelenítő "laternák"at később (15-én) fent a Münsterplatzon a székesegyház előtti téren állítják ki, ahol kézközelből meg lehet őket csodálni.

Már hetek óta árulják utcai árusok az úgynevezett "Fasnachtsplakette" című kitűzőt, melyből származó bevétel a szervezés költsgeihez járul hozzá. Minden évben más és más, művészi kidolgozású kitűzőt vásárolhatunk, az azévi farsangról emlékbe. Három árkategóriából választhatunk: bronzból vagy ezüstből vagy aranyozott kivitelben.

 

 

 

2011.03.02. 08:42

rövid hírek v2.7

  • Az Oscar-díj átadáson a svájci "glanz und gloria" (life-style tv műsor) riporterének beszólt Heidi Klum kisebbségi-komplexussal küzdő pasija, Seal. A riporter Heidit szerette volna kérdezni és állítólag túl közel tartotta át a mikrofont  a férfi előtt, mire Seal felháborodva beszólt neki, hogy mégis mit képzel, félre akarja őt tolni (a reflektorfényből) és egy fenyegető mozdulatot is tett a riporter felé.
    Ez is olyan szánalmas...Seal egy ócska zenész, ráadásul évek óta sikertelen, nem hallani róla szakmailag semmit, Heidi-anyu meg hasít, minden szinten. Ezért mint egy figyelemre vágyó kisfiú, nekiáll rosszalkodni, olyan "csínyekkel", mint megcsalja Heidit, botrányozik. Szánalmas.
  • Svájcban még működtek a posta falára szerelt bélyeg-kiadó automaták. Az ember kiválasztotta, hogy milyen címletű postai bélyeget szeretne, bedobta a pénzt és máris felnyalhatta a borítékra a kézbesítés díját, hogy közvetlen utána bedobja a levélszekrénybe, a posta nyitvatartási idején túl -is-. Sajnos mint a nyilvános telefonfülkéknek, a bélyeg-automatáknak is leketyegett az ideje, folyamatosan szerelik le őket, pedig olyan kis szép, tradicionális sárga, régimódi fémdobozok voltak, a falra szerelve.
  • És ha már telefonfülke: a svájci telekommunikációs óriás, a Swisscom nemrégiben bemutatta legújabb ötletét néhány nagyváros pályaudvarán: a jövő telefonfülkéjét. Az úgynevezett Open WorkBox-ot némelyek első meglepetésükben nyilvános wc-nek nézték (ez még a jövőben is előfordulhat), valójában azonban egy kis fülke, felszerelve nagysebességű internet-kapcsolattal, HD-monitorral, webcammel, fax-nyomtató-scanner-fénymásoló készülékkel, irodai kiegészítőkkel, satöbbivel., privát szférát teremtve a nagyvárosi forgatagban. Számkód nyitja a fülkét és természetesen fizetős, mint minden, (főleg a swisscomnál). A célcsoport az utazó porszívóügynök üzletember, aki megállna néha egy kis faxolásra vagy egy video-konferencia szeánszra.
    Március végéig ingyenesen ki lehet próbálni, max. 1 óra hosszát, utána félóránként 14,-frank a bérletidíj, vagy lehet vásárolni éves jogosultságot 90,-frankért.
  • Egyesek számítanak, mások már kezdenek rettegni az Észak-Afrikából Európába áramló menekült-hullámtól.
    Többek között erről illetve arról is nyilatkozott Christoph Blocher (régi, vezető jobbos politikus), hogy szerinte Svájcnak fel kellene mondania a schengeni és dublini szerződéseket, annál is inkább, mert mások sem tartják magukat hozzá. (pl. már minden startvonalnál álló kivándorló tudja, hogy Gögörországba kell először menni, utána bevándorolni egy másik EU-tagálamba, kérvényezni ott a menekültstátuszt, mert már jóideje él a szabály, hogy a Görögországból érkező menekülteket nem küldhetik vissza az országok Görögországba...vagy Olaszországban már nem is regisztrálnak minden menekültet, arra játszva, hogy úgyis tovább állnak északra. Na és mi van északon? Hát Svájc.)
    Azért van abban némi igazság, amit gondol és mond. A kormány többi tagja valami álomvilágban él és idealisták. Azt hiszik, a világon minden problémát meg kell próbálniuk megoldani. Meg hogy az a menekült, akit Svájc befogad, segélyez és kitaníttat, az majd hazamegy Egyiptomba új hazát építeni a homokba.
    Lófaszt.

2011.02.21. 15:38

Kiállítás

Idén március 3-13. között várja látogatóit a genfi autószalon. A világ 3. legnagyobb autókiállítása azt ígéri, idén felébred Csipkerózsika-álmából, ami az elmúlt 1-2 évet jellemezte.

Ha magunk elé képzeljük Svájc térképét, Genf a legalsó balcsücsökben foglal helyet, érdekes módon a Genfi-tó partján. Belépőjegy 16,-sFr, délután 16 órától 50% engedmény, de akkor épp mire kitaláljuk, hogy mit is akarunk megnézni, már bezár a bazár.
Kis adalék: íme egy statisztika, melyik autót veszik a legjobban Svájcban. (megjegyzem: minden balkán származású friss CH-állampolgár fekete Audit vesz...)

Megközelíthető autóval illetve -attól függ, ki honnan, merről jön- jó ötlet még kombinált vonatjegyet venni, mert így nem kell parkolót keresni+fizetni, valamint Genfből úgysem látunk semmit, ha a szalon érdekel, mert egész napos program és a kiállítás a pályaudvar fölött -és a reptér mellett, csak egykerítés választja el- van, elég egy-két lépcsőn felmenni.

Másik ajánlat az idei Baselworld március 24-31-ig, a világ legexkluzívabb óra- és ékszerkiállítása várja látogatóit. Itt is van kombinált vonatjegy+belépő.

2011.02.01. 14:47

rövid hírek v2.5

  • Mint pár éve már mindig, idén is ma, február első szerdáján 13:30-tól tesztelik Svájc egész területén a szirénákat. Idén először teszik próbára az árvíz-veszélyre figyelmeztető szirénát is (ez olyasmi, mint egy gőzhajó-hajókürtjel).
    Az országban kb. 8'000 sziréna fog megszólalni, többször is; a teszt kb. jó fél órát tart. Akárhányszor hallom, nagyon szar érzés, teljesen olyan (hiszen tényleg olyan!!!), mint mikor a háborús filmekben szólal meg és mindenki rohan a Mustangok bombái elől a légópincébe.
    Megtudtam a hírekből, hogy Németországban a háború után az összeset leszerelték, amire rá is fáztak, hiszen már többször is jó szolgálatot tett volna a sziréna, mikor árvíz miatt kellett -volna- riasztani. Mondjuk a többség nem is nagyon tudja, melyik hangjelzés micsoda és mit kell tenni (nem baj, a szomszéd biztos tudja, majd követjük őt...), lényeg, hogy működjön. A hírekben még ez a megjegyzés áll: "További információkat a sziréna megszólalásakor szükséges tennivalókról minden telefonkönyv utolsó oldalán talál, a "Lakosság riasztása és figyelmeztetése" bekezdésben..."
  • Svájc eddigi legsúlyosabb molesztálós ügyére derült fény: egy 54 éves férfi kb. 29 év szolgálati idő alatt összesen 9 otthonban volt szociális gondozó, ahol az eddigi adatok szerint 114 sértettet molesztált. Kiszemelt áldozatai gyerekek, nők, szellemi fogyatékosok voltak, az otthonok ápoltjai. Mivel a tettek többsége mára már elévült (hogy évülhet el ilyesmi???? hol élünk???), körülbelül "csak" 33 tettéért vonja majd őt felelősségre a bíróság. A fél ország teljesen le van döbbenve.
  • Svájc némi fáziskéséssel még csak most kezdett bele a tehetségkutatásba, múlt szombaton ment le az első rész a DGST rövidítésre keresztelt színes esztrádműsorból, mely rögtön meglepetéssel szolgált. Nem kicsit csodálkozott a DJ Bobo-ból, egy ex-Miss Schweizból, meg még valakiból álló háromtagú zsűri, mikor egy szakmáját tekintve buszsofőrnő kivágta a magas Cét: Puccini "Gianni Schicci" című operájából énekelt el egy áriát.
    A közönség állva ünnepelte Maya Wirz szereplését, ám a világ már csak ilyen: mindig minden kitudódik. Például az is, hogy Maya szólóénekesnek tanult, papírja is van róla.
    A média szenzációvadász: máris szeretnék szétszedni, felkoncolni Maya Wirzet, amiért félrevezette a közönséget, nem mondta, hogy valójában énekesnő. A "nép" becsapva érzi magát. (ezt a média mindig jobban tudja!)
    Ám a média szeretné felkoncolni a TV felelős szerkesztőjét is, mivel ők tudták, mégis ők is hallgattak, hogy nagyobbat szóljon a szenzáció: hogy a buszsofőr operát énekel és Svájcnak is van saját Susan Boyle-ja. Ám a felelős szerkesztő mukit sem ejtették a feje lágyára, tanult ő kommunikációt (a zürichi egyetemen) és azt nyilatkozta, hogy a vetélkedő címe: Keressük a legtehetségesebb svájcit, nem pedig Keressük a legtehetségesebb amatőrt. Az, hogy Maya Wirz hivatásos énekesnek tanult, az egy dolog, viszont soha nem lépett fel és soha nem élt ebből. A végén meg úgyis a közönség dönt.
  • Enyhén ciki kategóriába tartozik, hogy hamarosan, február 4-én megnyitja kapuit Baselben a MUBA, (ami olyasmi, mint a tavaszi BNV, csak hideg van) és az előzetes, kidolgozott tervek szerint a Vásár Vendége Egyiptom lenne. Vagyis lesz.
    Csakis a Sors tud ilyen glosszát írni...
    Számos európai ország tehát veszélyesnek nyilvánította Egyiptomot, folyik a turisták, egyebek kimenekítése, a múzeumok fosztogatása, brutális rongálása, itt meg ő a Vásár fia Vendége. A kiállítás szervezői nem tántorodtak el, igenis Egyiptom lesz a Vendég, megpróbálják kihozni a lehető legjobbat a szituációból, bemutatni azt az országot, amilyen Egyiptom kb. 2-3 ezer évvel héttel ezelőttig volt. Mondjuk mire mi odajutunk, bottal verik szét az utolsó kőkockákat is a piramisok maradványaiból...Én nem vagyok rasszista, de ilyen népek mondjuk minek vannak egyátalán a világon? Akik ma Egyiptom, Pakisztán, stb. területén élnek...