2011.01.21. 08:24

rövid hírek v2.3

Wikileaks nem hagyja ki Svájcot sem. Nyilvánosságra hozott dokumentumok arról szólnak, hogy a svájci kormány egyezkedett és végül behajolt az amerikaiak előtt, csak hogy az -jelzőket már nem találok- UBS elleni eljárást rekesszék be.

GYK.: UBS egy nagy bank, talán a legnagyobb az országban és valahol mindig kilóg a lóláb, hogy na vajon miért is ennyire nagy és sikeres ez a presztízsbank. Sokan biztosak benne, hogy a háborúban elhurcolt zsidók vagyonait is őrzik és ők maguk nem nagyon járnak utána, hogy van-e jogos örökös, stb. Csak akkor csapnak a homlokukra, hogy "jaj, hát maga a Mici néni ükunokája...hát miért nem ezzel kezdte?", ha Mici néni ükunokája mondjuk sokadjára, ügyvédekkel megtámogatva követeli a régi családi vagyont.
Aztán az is undorító kis mese volt, hogy a gazdasági válság idején az UBS is nagyon sok dolgozótól megvált, könyörgött a kormánynak pénzért, mint a fulldokló egy utolsó cigiért levegőért; aztán az állami segélycsomagból többmilliós bónuszt fizettek a menedzsereknek, miközben ugye több, mint 1000 embert kirúgtak pár hónappal előtte, a bank azért kapott segélyt, mert veszteséges volt, tehát nem is érdemelték ki jó munkával a bónuszt meg ugye az állami segély nem erre való. Meg arra sem, hogy a kicseszett UBS minden neves presztízs-eseményen (Forma-1, Swiss Indoor, stb.) szponzor. Há miből, bassza meg???

Na, szóval egy ilyen UBS nyakig benne ült a pácban, mert ujjat húzott az amerikaiakkal. Ugyanis pátyolgatta amerikai adócsalók kimentett vagyonát többmillió dollár értékben. Az USA persze izomból eljárást indított UBS-es pénzügyi tanácsadók ellen, súlyos anyagi kárt okozó adócsalásban bűnrészesség miatt és követelte a pénzt és a névlistákat, (kb. 52'000 név!) különben élve felkoncolta volna a bankot nyakkendőtűvel, arany golyóstollal együtt. És ebből a helyzetből mentette ki állítólag a svájci kormány a bankot és általában a banktitkot, mégpedig a Wikileaks szerint két deallel:

  • Svájc befogad(ott) két ex-guantanamo-i foglyot
  • egy svájci cég, ami egyébként egy ideje 100%-os svéd tulajdonban van, berekesztette tevékenységét Iránban, mely az amcsik szemét csípte, mint a büdössajt-szag. Ez a cég állítólag Irán atomfegyveres tevékenységét segítette, a cég szerint csak a vízhálózatot építették ki az atomerőműhöz.

A kormány persze tagadja, hogy az amerikaiakkal egyezkedtek, a Parlament meg csinálja a vihart a biliben, hogy legalább tájékoztathattak volna minket is. (=ez svájciul az anyázás és a Torgyán-féle Mongyon le! keveréke...fő a diplomácia)

Más.
Jövő héten néhány napra újra Davosra (Davos az már majdnem St.Moritz) irányul a világ figyelme: minden évben nagyjából ezidőtájt jönnek össze a nagyok a World Ecomomic Forum-on (WEF) Davosban. (2008-ban még Gyurcsány próbált itt segget nyalni, már korán reggel az akkori svájci kormányfőnek) Jön Angela Merkel, Sárközy, Cameron, Naoto Kan, Medvegyev tartja a nyitóbeszédet és nem kisebb személyiség, mint "Sully" Chesley Sullenberger tart majd egy előadást "Führen unter Druck" azaz "Vezetői gyakorlat szélsőséges helyzetekben" címmel. Ő már csak tudja, hiszen két évvel ezelőtt ő landolt az Airbus géppel a Hudson folyón.
(állásportál a WEF weboldalán, hátha valakit érdekel)

Megint más. Az Austral Open teniszbajnokságon Roger Federer eddig 57 szettet nyert, eggyel többet, mint egyik példaképe, Stefan Edberg. Szóval Federer törtet előre, bár néha a saját dolgát nehezíti meg és nagy küzdelmek árán tudott csak nyerni. Eddig még jó.

És még egy más: nagyjából 10 hónapos szünet után csütörtök este kitoloncoltak 3 nigériai állampolgárt Svájcból. A három személy Bécsben szállt át egy ún. FRONTEX-különjáratra, ami Lagosig szállította őket. (Frontex: az EU külső határait védő biztonsági szervezet)
2010 márciusában egy kitoloncolásra váró, 29 éves nigériai férfi az előkészületek alatt a zürichi reptéren rosszul lett és a helyszínen életét vesztette. A nyomozás ideje alatt egy rövid ideig szüneteltek a kitoloncolások, majd 2010 júliusában újra végrehajtották a kitoloncolásokat, kivéve Nigéria irányába. Nigéria természetesen Svájcot vádolta, hogy embertelen és gyanús körülmények között halt meg a fiatal férfi. Ez idő alatt szüneteltek a nigériai irányú kitoloncolások, egészen mostig, mivel a nyomozás megállapította, hogy szív-rendellenességben hunyt el a férfi.
Svájcból évente kb. 50 ember kitoloncolását hajtják végre.
 

2011.01.13. 08:10

rövid hírek v2.2

Természetesen már készülnek az idei év első beadványai és népszavazásai. Svájc hivatalos honlapján itt olvasható az éppen aktuális beadványokról, azokról is, melyek épp az ellenőrzés-elbírálás stádiumában vannak, illetve melyek csődöt mondtak (azaz 18 hónap alatt nem jött össze a beadvány beadásához szükséges 100'000 aláírás).

Az egyik legfontosabb, döntésre váró kérdés, hogy mi legyen a fegyverekkel.

Az utóbbi 15 év adatait figyelembe véve elmondható, hogy Svájcban évente kb. 300 ember leli halálát lőfegyver által. Egy erős(ödő) parlamenti klikk tehát most szeretné, ha a nép megszavazná, hogy:

  • a katonaság fegyvereit a lőszertárban gyűjtsék és raktározzák, ne legyen otthon katonai fegyver
  • legyen egy állami nyilvántartás a fegyvertartókról és
  • aki fegyvert szeretne -tartani, megtartani, vásárolni- alaposan meg kelljen támogatnia a miértjét és hogy képességei alapján egyátalán alkalmas-e fegyvertartásra illetve -használatra.

A beadványnak természetesen vannak ellenzői, ők azt állítják, hogy a beadvány -elfogadás esetén- szinte meggyanúsítja és gyerekként kezeli a vadászokat, sportlövőket, stb. civileket, akik eddig is fegyvert tartottak és használtak; katonaság fegyvertartási szabályzata Svájcban az egyik legszigorúbb a világon és ők  kézben tartják a saját dolgaikat; az új szabályok csak a bürokrácia vízfejét duzzasztanák tovább, valamint nem megoldás az igazi problémára, az illegális fegyvertartásra, fegyver-kereskedelemre.

A népszavazás február 13-án lesz, addig még több, másfajta kérdéseket is valószínűleg elővesznek, nehogymár csak egy sor legyen a szavazólapon. Pazarlás lenne.

Más. Kissé megborzolta a kedélyeket, hogy megszületett a végleges elhatározás: Svájc a 16 milliárd frankos hitel realizálásával ratifikálja az IMF-béli szerepét. Ennyi lóvét ad a valutaalapnak, hogy az megsegíthesse az euró-övezet országait bedőlés esetén, a következő páciens valószínűleg Spanyolország vagy Portugália lesz.
Nyilván, ha ennyi pénzről van szó, nincs mindenki azonos véleményen -illetve igen, mindenki azt gondolja, hogy "Miért nem nekem adják?"- de az épp székelő regnáló pénzügyminiszter-asszony E. Widmer-Schlumpf megnyugtatott, hogy a valutaalapnak adni kamatra a lehető legjobb befektetés és még sosem vesztített az ország egy centet sem.
W-Sch. korábban a jogi karosszékben ült és több kapcsolata volt a külfölddel, vagyis az összes Bundesrat közül ő van képben leginkább a nemzetközi viszonyokat illetően és tudja, hogy az utóbbi időben van mit polírozni Svájc imidzsén illetve mivel az állami tartalékok kb. 50-65%-áig betankoltak az össznépi valutából, jó lenne, ha gyúrna magára valamit az euró. Jó, persze, amíg nem adják el, nem is realizálódik a  veszteség, csak a könyvekben, de akkor is.

Megintmás. Az örök "rangadó": Svájc és az EU. Úgy tudom, már kétszer is volt népszavazás Svájc EU-tagságáról és mindkét alkalommal határozottan NEM-et mondott a nép, nem akarnak betársulni a tuti bizniszbe. Évkezdésnek, és mert új "miniszterelnök" vette át a stafétát, rögtön meghívták őt, Micheline Calmy-Rey-t az Arnéába. Az Aréna egy ilyen politikai Mónika-só. Mindenki egymás szavába vágva mondja a magáét, aztán mosolyognak és hazamennek és nem változik semmi.
Annyi a különbség, hogy itt általában nem hiányosak a fogsorok.

Egyik fő téma volt -a külföldi-ellenességen kívül,- mint már említettem: az EU és Svájc kapcsolata. (iszony, nem viszony...) Az EU ugyanis azt találta ki, hogy Svájc vegye át automatikusan a már elfogadott kétoldalú egyezményeket is érintő, EU-n belüli törvény- vagy rendeletmódosításokat.
Igazából szíve szerint már az asztalra csapna, hogy

"baszki, mi a szart játszátok az eszeteket?! mit képzeltek, hogy még hány egyezménnyel fogunk szarakodni a meglévő 300-on felül, külön, csak a ti kedvetekért? Már úgyis mindenre van kétoldalú megállapodás, nem lenne sokkal egyszerűbb belépni a klubba?"
 

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy-két dolog. Tudom, én magyar vagyok, szóval csak azért, mert itt élek, élhetek, még nem kell nyalni a svájci segget, lehet, hogy más lenne a véleményem, ha mondjuk a csődbe ment Írországban élnék magyarként... De.
Én mondjuk biztosan megkérdezném az EU-t, hogy ha olyan erős gazdaságú tagokkal, mint Franciaország, Németország, Hollandia, stb. a politikusok, közgazdászok krémje (vagy legalábbis annak tartják magukat), 27 tagállamával, csaknem félmilliárd lakossal, annyi adóból, bevételekből sem tudja üzemeltetni, megmenteni, felvirágoztatni az EU-t, akkor mit tehet vajon alig 5-6 millió svájci, ásványi kincsek, nyersanyag, hatalmas kiterjedésű termőföldek, a mezőgazdaságnak kedvező, napos klíma, olaj, aranybánya, autóipar, kikötő, stb. NÉLKÜL az EU-ért????

Meg aztán: a lesarkított tények azt mutatják, hogy Svájc működik, az EU meg mondjuk nem. Vagy nem nagyon. Akkor vajon nem az EU-nak kéne átvennie, ellesnie egy-két dolgot, trükköt, mintsem "MI" vegyük át az EU normákat, szabályozásokat?

Részlet az Európai Unió hivatalos honlapjáról:

"Az Európai Unió legújabb bővítései által a valaha megosztott kontinens egyesült, Európa nagy területén biztosítva stabilitást és jólétet. Habár a csatlakozás óta csak rövid idő telt el, az Unióhoz csatlakozott országok polgárai máris érezhetik előnyeit a gazdasági növekedés, a személyes mobilitás és a korábban elhanyagolt infrastruktúra korszerűsítése terén elért eredmények alapján."

Hehe. Ez a bekezdés egyébként a "Baráti viszony a szomszédokkal" címú menüpont alatt olvasható. Szomszédokként Fehéroroszországot, a Kaukázust, stb. említi, Svájc sehol sincs.
Vagy alapból, a PR-on keresztül is utálnak, nem vagyunk barátok; vagy a PR-on keresztül már bekebelezettnek tekintik Svájcot, tehát nem szomszéd.

UPDATE: a lőfegyverek mellett-után már most folyik a vita a szúrófegyverek viselésével kapcsolatban is.

2011.01.05. 11:53

rövid hírek v2.1

Először is: még azok közül is csak kevesen tudják, akik olvasták-olvassák műveit: Friedrich Josef Dürrenmatt svájci volt, (Konolfingenben született, ami Bern kantonban található) nem német. Világsikerű író, aki ma ünnepelné 90. születésnapját; 1990. december 14-én hunyt el. Olyan kötelező olvasmányokat jelentős és sikeres műveket jegyez, mint A fizikusok vagy Az öreg hölgy látogatása.

Tegnap délelőtt arról szóltak a hírek a rádióban, hogy egy férfi "le akart számolni a keresztény egyházzal", ezért bement egy templomba és felgyújtotta. Pontosabban a Solothurn kanton azonos nevű megyeszékhelyének jelképébe sétált be: a St. Ursen katedrálisba, két kanna benzint szétlocsolt az oltár közelében és felgyújtotta. A hírek szerint már korábban a rendőrség látómezejébe került, mivel 2009-ben egy vonatvagont is inzultált, elég ostoba módon akarta a vonatot kisiklásra bírni, ami persze nem sikerült. Vizsgálati fogságba került, az ügyészség kérésére elmeszakértő is megvizsgálta, de semmi rendelleneset nem talált. (hát....) Hát most majd fog.
A 61 éves munkanélküli tette nyomán valószínűleg el kell halasztani vagy áthelyezni Felix Gmür eredetileg január 16-ra, ebbe a katedrálisba tervezett püskökké avatását. A katedrálist barokk stílusban a 18. század végén kezdték építeni, és majdnem annyira közkedvelt, mint a budapesti Szt. István Bazilika. Nagyon szép, sokan látogatják, nyaranta a lépcsőjénél szabadtéri operaelőadásokat is tartanak.

Már említettem, hogy az Újév új szabályozásokat hoz magával, egyelőre csak az ÁFÁ-ról tettem említést, íme még néhány.

  • A népszavazással jóváhagyott döntés értelmében az eddigi 2-ről (1+1) 2,2%-ra (1,1+1,1) emelkedik a munkanélküli járulék. Tehát eddig 1%-ot vontak le a bruttó fizetésből és ugyanennyit tett hozzá a munkáltató, ez került befizetésre a munkanélküli segélyt finanszírozó járulékalapba. Ezentúl ez 1,1-1,1% lesz. Kb. áprilistól pedig csökkenni fognak a kiutalt munkanélküli segélyek illetve a népszavazás döntése alapján további megszorítások várhatók a munkanélküli segély jogosultságát illetően.
  • 2011 januártól csak az a külföldi köthet svájci állampolgárral  (Svájcban) házasságot, akinek a házasságtól függetlenül is van-lehet-lenne tartózkodási engedélye. Tehát a jövőben nem lehet házasságkötéssel variálni azért, hogy valaki az országba jöhessen, maradhasson, illegális tartózkodását legalizálja. Központi nyilvántartás vagy adat nincsen az érdekházasságok mértékéről, de egy kis ízelítő: 2008-ban 3'500 házasságot ellenőriztek Zürich kantonban és 500-ról bizonyosodott be, hogy érdekházasság. Le is bukott egy ilyen galeri, ahol kb. 8 nő meg jópár férfi, lejárt  vízumokkal ide-oda házasulgatott és így játszották ki a hatóságokat, így jutottak tartózkodási, majd letelepedési engedélyekhez. Most pedig az állam besokallt.
  • 2011 októberében lesznek a nagy parlamenti választások, itt 4 évente kerül erre sor. Ez azt jelenti, hogy a két házat választják újra, a National- és Ständeratot. Ezután a megválasztott parlament választja és adja majd az új Szövetségi Tanácsot, a Bundesrat-ot.
  • Adóteher-könnyítés gyermekes családok számára: az eddigi 6'000,- helyett évi 10'000,-franknyi költségelszámolást érvényesíthetnek gyermekfelügyelet-költsége címszó alatt, azaz ha valaki bébiszitter vagy Tagesmutter szolgáltatásait veszi igénybe és van róla számlája, évi 10ezerig levonhatja az adóból. Ezen kívül lesz egy új gyermekkedvezmény, egyszerűen 250,-frank gyermekenként.
  • Újdonség az is, hogy ha valaki pártokat anyagilag támogat, évi 10'000 frankot leírhat a szövetségi adóalapból.
  • Új szabályok érvényesek a 65 év felettiek nyugdíj-járulékfizetésére, és a háztartási alkalmazottak minimálbérére, stb. Ezt nem részletezem.
  • Az állami TV-nél ugyan nem kerül sor tv-díjemelésre, viszont több reklámot sugározhat a tv, kompenzálás. Főműsoridőben marad az eddigi gyakorlat: 90 percenként adhatnak reklámot, de főműsoridőn kívűl már 30 percenként és az eddigi 8-ról 15%-ra növekedett a leadható reklámok hányada (a teljes műsoridőre vetítve). Mondjuk az egész TV úgy szar, ahogy van, az egész ország csak háborog, hogy milyen drága, mennyi pénzt elvisz és milyen szar. Még meg fogom érni, hogy lesz erről is egy népszavazás... És ahogy már említettem: ezentúl évente 1 alkalommal, 1 összegben kívánja behajtani a BILLAG AG a tv-díjat.
  • Kis enyhítést kapnak a svájci egyetemen diplomázó külföldiek: hivatalosan hat hónap haladékot kapnak arra, hogy esetleg Svájcban munkát keressenek-találjanak.
  • Új szabályok érvényesek citrusfélék, lovak, stb. beutaztatására, stb.stb.stb...

 

 

2010.12.08. 08:40

és egy újabb választás

Ma reggel, pontosabban épp ezekben a percekben, reggel 8 óra körül, szavazzák, számlálják és értékelik a Bundespräsident(in), azaz amolyan legminiszterebb miniszter, vagy miniszterelnök választást. Tehát a 7 miniszter közül választ az egész parlament 1 főt, aki államfőként képviseli az országot 1 éven át; plusz 1 helyettest.
A nagygyűlésen (alsó, felsőház, meg mindenki) összesen 223 szavazócédulát osztottak ki, 18-an hiányoztak. 106 szavazattal meg is választották Mme Micheline Calmy-Rey-t a következő 1 évre miniszterelnöknek. (További szavazatokat kaptak: Didier Burkhalter 33, Ueli Maurer 20, Eveline Widmer-Schlumpf 20 és Simonetta Sommaruga 10. Simon Amman egetlen szavazatot sem kapott, nem tudom, miért. Doris Leuthard sem, mert ő az, akit most leköszön egy év után.)

Ez a 106 szavazat elég volt a megválasztásához, de valójában jelzés értékű, mert ritka kevés, kevesebb, mint az összes felét kapta. Az utóbbi 90 évben még senki nem kapott ennyire kevés szavazatot miniszterelnök-választáson. Mme. Calmy-Rey-t épp a napokban vonta kérdőre a parlamenti bizottság, hogy mégis mi a jó fenét művelt az emlékezetes "Líbiai-affér" alkalmával, sokmindent felrónak most neki, még az is lehet, hogy komolyabb vizsgálat indul ellene, illetve munkássága ellen. Sokan támadják, hogy nem eredményorientált, hanem egyszerűen az imázsát polírozza a reflektorfényben és a nagy szavak mestere. (de hát alapvetően francia, nem igaz? akkor miért vagyunk ezen meglepődve?)
De a svájci nép szereti és tiszteli a tradíciót: megválasztották őt, mert igazából most ő következik, őt illeti ez a poszt. (jövőre, a parlamenti választásokon aztán el lehet őt zavarni a csudába) A jobbosok semmi esetre sem választottak volna mást, pl. újoncot (Amman és Sommaruga) vagy még kevésbé a nagy szosziális szívű Widmer-Schlumpfot, aki még a minarettek védelmében is vitatkozott szinte az egész országgal, vagy most a kitoloncolási beadvány ellen amikor arról ment a népszavazás.
Egyébként ez a vizsgálóbizottsági felelősségre vonás is milyen már: egyrészt, hónapokat, majdnem egy évet várni egy kivizsgálásra? Meg aztán az akkori kormányfő, Hans-Rudolf Merz sem lett felelősségre vonva, amig lehetett volna. Most meg már elment nyugdíjba.
Különben is, nem az a lényeg, hogy a két túsz kiszabadult Líbiából?
Minek kell szennyest teregetni?
Hogy kinek mihez nem lett volna joga...?

Mi ez, Bábszínház?

A helyettes-választáson már az is szimbolikával bír, hogy 11-gyel többen, 234-en vettek részt a szavazáson, E. Widmer-Schlumpfot 146 szavazattal megválasztották tehát helyettes államfőnek. Mint korábban említettem: csak a jobboldal nem támogatja, legszívesebben hazaküldenék őt háziasszonykodni vagy rösti sütő kisiparosnak.

A szavazás után az alsó és felsőház (National- und Ständerat) ismét különvált és folytatja napi tevékenységét.

süti beállítások módosítása