2014.09.26. 12:01

Megint szavazunk

Sőt, mostmár én is hivatalosan veszek részt a népszavazáson, megkaptam életem első borítékját, benne a nevemre szóló szavazócédulával.

Most vasárnap arról lesz szó a szavazófülkékben, hogy:

  1. Leváltsa-e a jelenleg működő mintegy 61 egészségpénztárt (Krankenkasse) egyetlen központi kassza, már ami az alanyi jogú és egyben kötelező alap TB-ellátást illeti.
    Jelenleg bárki bármelyik kasszánál köthet TB-t, az árak és a szolgáltatások változnak, mindeki megkeresheti a neki megfelelőt, szimpatikust.
    A beadvány azt szeretné, ha ez változna: szeretnék, ha az alapbiztosítás (Grundversicherung, KVG) egyetlen közös kasszához, illetve ezek regionális képviseleteihez tartozna. Ez azt jelenti, hogy mivel a régiók eltérő gazdasági jellemzőkkel rendelkeznek (érts: a városban drágább az élet, egyik kantonban drágább az élet, mint a másikban, stb.), ennek megfelelően régiónként eltérő lenne a biztosítás tarifája, viszont egyetlen régión belül egységes lenne, mégpedig központilag meghatározott.
    Ezáltal egyrészt eltűnne a versenyszellem, nem lenne választási lehetőség, csak ármonopólium egy ráadásul kötelező "árucikkre". Másrészt viszont megszűnne a mai gyakorlat: hogy a biztosítók milliókat költenek a tagdíjakból reklámra, kampányokra, kuncsaftvadászatra, ami szintén évről évre növeli a tagdíjakat. (Bár szerintem nem: elveszítenék a szolgáltatásaik, tehát a forgalom felét, ami számomra azt jelenti, hogy még agresszívabban marketingelnének a kiegészítő biztosítások piacán)
    A beadvány NEM érinti a TB opcionálisan választható, extra szolgáltatásait, azaz a Zusatzversicherung-ot. (VVG) Ezt továbbra is köthet bárhol bárki, a kasszáktól csak az alapbiztosítást vennék el.

  2. Második eldöntendő kérdés az úgynevezett "sültkolbász-diszkrimináció" megszüntetése.
    Jelenlegi helyzet szerint ha egy gyorskiszolgálónál kérek egy kávét, egy szelet pizzát vagy egy sültkolbászt vagy egyéb ehető-iható cuccot, úgymond elvitelre, az ár 2,5% ÁFÁt tartalmaz, akárcsak az élelmiszerek egy közért polcain.
    Ellenben ha egy étteremfélében leülök és úgy eszem meg a szelet pizzámat, akkor már 8% ÁFA súlyosbítja az árát.
    A beadvány szeretné ezt a diszkriminációt megszüntetni és egységesíteni az ÁFA-kulcsot. Természetesen az úgy nem járható út, hogy egyszerűen a 8 helyett is 2,5 lesz, ez dobja magát.
    Nem, az új ötlet az, hogy legyen mindenütt 3,8% a forgalmi adó.
    Tehát gyakorlatra lefordítva: csak azért, hogy egyesek olcsóbban mehessenek étterembe, fizessenek mások (mindenki) mindenhol, a boltban is egy kenyérért, tejért, kávéért, kóláért bármiért többet.
    Szerény véleményem szerint a svájci határon (kivéve Lichtensteinnél...) borul az összes pszichológiai axióma, itt egyszerűen úgy gondolkodnak az emberek, mint sehol máshol a világon. (Ez egyben enyhe figyelmeztetés is ide telepedni készülő honfitársaimnak is: többen vannak, akik nem tudnak "beszokni", mint aki igen.)
    A beadvány támogatói szerint akkor majd többet járnának az emberek kiszolgált vendéglátóipari egységekbe, ami segítene biztosítani a vendéglátás jelenét és jövőjét.
    Az ellenzői pedig csúnya dolgokat gondolnak, amit most nem részleteznék.

 

Vasárnap majd kiderül az eredmény.

2014.09.05. 10:53

FAK, AK és a többiek

FAK - Familienausgleichskasse

AK - Ausgleichskasse (pl. AKSO - Ausgleichskasse des Kanton Solothurn)

Prämienverbilligung - a havi Krankenkasse járulék csökkentése, megtámogatása

Mivel még mindig összeakadok olyan Svájcban élő magyarral, aki sosem hallott erről, plusz itt a blogban még nem esett erről szó, hát most fog.

A szóösszetétel nekem nagyon szimpatikus: ausgleichen annyit jelent, hogy kiegyenlít. Az AK tehát nem más, mint egy kassza, ami kiegyenlíti az erőviszonyokat, esetünkben ha egy egyén vagy család jövedelméhez képest túl nagy terhet jelent(ene) a Krankenkasse fizetése.

A kasszát Svájci munkaadók forrásai táplálják, tehát munkavállalóktól nem kerül levonásra tagdíj vagy hasonló.

Formanyomtatványon lehet beadni a kérvényt és elbírálják, hogy jogosultak vagyunk-e vagy sem.

  • A nyomtatvány letölthető vagy igényelhető a lakóhely szerinti kanton honlapján.
  • Az Ausgleichskasse-hoz kell benyújtani (tehát nem a Gemeinde, se a munkáltató, se nem a Krankenkasse az illetékes)
  • általában a beadási határidő év első fele, kb. április, május. Infó szintén a honlapokon.
  • Ügyeljünk a benyújtandó dokumentumokra. (jövedelemigazolás, adóbevallás, stb.)
  • Ha azt számolják ki, hogy nem vagyunk jogosultak, akkor sem történt semmi, csak szomorkodunk.
  • A támogatás összege évről évre változik, változhat. Lehet, hogy egyik évben többet kapunk, a másik évben semmit, a harmadik évben megint valamennyit, stb.
  • A támogatást rendszerint nem a pénzespostás hozza, hanem a Krankenkasse kapja és havonta jóváírják, tehát kevesebbet kell havonta fizetnünk.
  • Jövedelemnövekedést érdemes azonnal bejelenteni, mert a jogtalanul felvett segélyt vissza kell fizetni.
  • http://www.ausgleichskasse.ch

A nép szava úgy döntött, hogy

- marad a sorkötelesség,

- az állam bizonyos extrém járványok idején elrendelhet kötelező oltásokat a lakosságra

- a munka törvénykönyvében eszközölnek némi változtatásokat annak érdekében, hogy az éjjel amúgy is nyitvatartó benzinkúton ne csak kávét, szendvicset meg tampont szolgálhassanak ki, hanem minden árut, ami amúgy is ott hever és nappal árusítható.

A következő népszavazás már izgatottan vár a sorára: november 24-én ismét az urnák elé járulhat a lakosság a következő kérdésekben:

- az ún. 1:12 beadvány, mely azt szeretné elérni, hogy a Svájcban működő cégeknél a legnagyobb fizetés a legkisebbnek legfeljebb a 12-szerese lehessen.
- az autópálya-matrica áráról (a mostani 40 helyett.... mennyi?)
- és hogy azok a szülők is eszközölhessenek adókedvezményt, akik maguk "vigyáznak a gyerekükre", mivel eddig csak azok vonhatták le az adóból a bébiszitter árát, akik ilyet igénybe vetek, fizettek nekik és volt róla számlájuk. Így viszont a bébiszittert nem alkalmazók természetesen hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el eddig.

Mire hazatérünk a télies kempingből, hozza is a postás a szavazócédulákat...

Lapzárta után: Nos, a szavazócédulákat még nem kaptuk meg, viszont találtam szép képes statisztikát a szeptember 22-i népszavazásról. (a térkép fölé véve a kurzort, láthatóvá válik, hogy melyik kantonról van szó és az eredmények. A térkép alatt a "Heutige Abstimmungen"-re kattintva előjön egy menü, lehet váltogatni a 3 szavazásra bocsájtott téma között)

A szavazás egyébként úgy zajlik, hogy a központi kérdések minden kanton szavazócéduláin szerepelnek, ezen kívül kantononként eltérő, regionális kérdésekről is kell/lehet néha szavazni. Ily módon például szeptember 22-én Tessin (Ticino) kanton megszavazta, hogy a jövőben tilos a köztereken, nyilvános helyeken a test- és arc eltakarása. Ez leginkább a muszlim nők testleplét célozza meg, de hogy ne legyen diszrkiminatív, azt is jelenti, hogy motoros sisakban nem lehet bemenni bankba... le kell venni.

(Bocs a hosszú szünetért, de a hálózat csapdájában vagyok...amint tudok, jövök új dolgokkal)

2013.09.09. 13:31

És újabb népszavazás...

Nézzük, miről is kell dönteni.

1. Maradjon-e továbra is kötelező a katonaság?
Nos, a kérdés nem így szól, hanem épp fordítva, tehát aki szeretné, hogy maradjon kötelező, annak NEM-mel kell szavaznia. Természetesen a baloldaliak nyújtották be az indítványt, hogy töröljék el a kötelező katonaságot. Jelen gyakorlat nagyjából úgy néz ki, hogy kötelező; aki nem vonul be (nem akar vagy alkalmatlan), az teljesíthet civil szolgálatot (Zivildienst vagy Zivilschutz közül lehet választani), aki ezt sem akarja, az fizet.
A cégek természetesen eltöröltetnék, mivel nem jó a gazdaságnak, ha a férfiakat folyton behívogatják; a jobboldal viszont azt mondja, hogy ha nincs katonaság, oda a védelem és a biztonság.
Mondjuk a baloldal a horribilis összegekbe kerülő új vadászgépek ellen nem nyújtott be indítványt.
Mondjuk egy semleges országnak minek hadsereg.
Viszont tényleg, egy önkéntes hadsereg valószínűleg tettrekészebb, mint akit akarata ellenére soroztak be.

2. Kötelező oltások
Azaz egy-egy kitörő, nagy hatású járvány alkalmával elrendelhessen-e központilag, alkotmányosan a kormány, az állam bizonyos védőoltásokat.
Igen? És ki és milyen alapon dönti el, hogy mikor, kit és mi ellen...?
Az ellenzők a gyógyszeripar lobbistáit vádolják, hogy egy ilyen beadvány egyátalán létrejöhetett.

3. "Sültkolbász"-indítvány
Jogilag a munkajogot érinti, gyakorlatilag azonban a józan észt.
A jelen gyakorlat szerint a Munka tv-könyve meghatározza, hogy milyen bolt meddig lehet nyitva. Különleges engedélyekkel most a forgalmas főutak és autópálya mentén nyitva tarthatnak a benzinkutak shopjai éjjel-nappal, DE: (ez a "ezt nem hiszem el"-kategória), az állandó árukészlet egy részét le kell zárniuk (letakarni, rollóval elzárni, stb.) és kizárólag olyan cuccokat árulhatnak éjjel (tól-ig), melyek az átutazók vész-szükségleteit elégítik ki. Magyarul éjjel nem árulhatja ugyanazt a hűtött, sütnivaló kolbászt, amit nappal igen, hiába van ott ugyanúgy a hűtőpultban - éjjelre az le van zárva.
Árulhatnak friss kávét meg péksütit, mert ugye az az éhes utazó szükséglete, de pl. sültkolbászt, amit mondjuk csak pár órával később fog otthon grillezni, vagy mélyhűtött pizzát, na azt most nem lehet.
Az egyik oldal azt mondja, hogy ha most a benzinkutak esetében lazítanak a szabályokon, akkor utána elindul a lavina, az összes kereskedelmi cég is hosszabb nyitvatartást akar majd. (Svájcban nincs olyan, mint otthon, hogy éjjel-nappal, szombat-vasárnap SPAR, Tesco, Auchan, Árkád...hanem hétköznap 18:30-ig, szombaton legfejlebb 17-ig, vasárnap minden zárva)
A benzinkút alkalmazottjai megoszlanak: az egyik szerint röhej, hogy pár órára le kell takargatnia a polcok felét, a másik azt mondja, hogy úgyse vesz senki semmit, mindenki csak kávét akar meg pisilni - és ezért kell neki éjszakáznia....
A józan ész viszont azt diktálja, hogy egyrészt, ha már úgyis jelen van vevő-eladó-mélyhűtött pizza, akkor miért ne találhatnának egymásra? Másrészt meg ne keverjük a szezont a fazonnal: ha a multik is jönnének, hogy hosszabb nyitvatartást akarnak, azt majd akkor kell orvosolni, ez most nem az a vita.


Hát, majd szeptember 22-én meglátjuk.

2013.08.22. 13:41

Anyasági segély

Azt sem tudom, Magyarországon mit, melyiket és pontosan hogy hívják (GYES, GYED, GYSEV...).
Itt legalább csak egy van, tehát nem bonyolult, viszont nem mindenkinek jár.

A svájci anyasági segélyt úgy hívják, hogy Mutterschaftsentschädigung.

Jogosultság feltételei:

  • a szülés időpontjában jogilag fennálló munkaviszonya van a leendő anyának (alkalmazott vagy pl. a férje vállalkozásából kap fizetést, vagy egyéni vállalkozó)
  • a szülést megelőző 9 hónapban fizetett AHV-t (pontosabban állami szoc. járulékokat, azaz AHV/EO/IV-kombót)
  • ebből legalább 5 hónapnyi munkaviszonnyal rendelkezik vagy
  • baleset, betegség, munkanélkülisegély illetve rokkantság címszó alatt segélyre jogosult (volt)

Az anyasági segély a jogszabályok alapján 14 hétig, azaz 98 napig jár. (ha a munkáltató szociálisan érzékeny és többet fizet, akkor örüljünk, itt most a törvényi minimumról van szó) Napidíj formájában kerül kiszámolásra: az aktuális bér 80%-a, de legfeljebb 196 frank naponta.

Kiszámítása: a szülést megelőző 5 hónap átlag havi fizetése osztva 30-cal és ennek veszik a 80%-át (de ugye napi max. 196 fr...). Ez egy bruttó összeg. Mivel a jövedelmet helyettesíti, ebből is levonásra kerül az AHV/IV/EO járulék és az alkalmazásban állóktól még a munkanélküli-járulék is (ALV).

A bérből levont járulékok százalékban kifejezve
AHV - 4,2%
IV - 0,7%
EO - 0,25%
ALV - 1,1%

Ha a leendő anyuka alkalmazásban áll, akkor a munkáltatója fogja a jogosultságát bejelenteni a megfelelő helyen egy megfelelő formanyomtatvánnyal; a munkáltató kapja meg a pénzt az államkasszától és a munkáltatótól fogja megkapni ő maga. Ha egyéni vállalkozó vagy a satöbbi kategóriákba tartozik az anyuka, akkor a lekhely szerint illetékes kanton FAK-jánál kell önállóan bejelenteni a jogosultságot és innen fogja kapni az anyasági segélyt. (FAK: Familien- und Ausgleichskasse)

FIGYELEM! Ez az "állami" juttatásra vonatkozik. A TB-től (Krankenkasse-től) kapott napi díjhoz ennek semmi köze.

És egy kis kiegészítő mese az egészhez: egy normál alkalmazott fizetéséből szociális járulékként levonásra kerül a már említett AHV/IV/EO tétel. Azért emlegetik így, hármasával, mert e háromféle járulék (és juttatás) megfizetésére kötelezettek köre azonos, míg más levonások eltérőek lehetnek. Magyarul: akinek AHV-t kell fizetnie ("állami nyugdíj-járulék"), annak muszáj a másik kettőt is.

Az EO elnevezés az "Erwerbsersatzordnung"-ot jelenti, azaz a kieső fizetést helyettesítő juttatásról szóló rendeletet. A fizetésből ezen a címen levont frankok egy külön kasszába vándorolnak és ebből kapják a katonák az állami juttatást (RS- Rekruten Schule, azaz alapkiképzés valamint WK- Wiederholungskurs, azaz évente-kétévente szintentartó kiképzések idején) illetve a nők az anyasági segélyt.

Bővebben itt vagy nálam.

Ma ajánlották a figyelmembe a MySkinCheck című weboldalt, és az oldal felhívását: május hónapban ingyenes anyajegy-vizsgálattal állnak rendelkezésre.

Bizonyára sokan vannak, akik nem szívesen mennek orvoshoz (általában) vagy különösen nem az anyajegyekkel, illetve alulbecsülik a fontosságát, vagy bármi más okból nem nézetik meg az anyajegyeiket. Nekik - és mindenkinek- itt a remek alkalom, méghozzá ingyen: le kell fényképezni az anyajegyet és be lehet küldeni on-line vizsgálatra. Pár nap múlva jön egy válasz. Nyilván nem 10000%-os a vizsgálat, de kezdetnek mindenképpen jó, annyit tudnak mondani, hogy teljesen veszélytelen típusú vagy hogy azt ajánlják, hogy további pontos vizsgálat érdekében forduljál orvoshoz.

Mivel nem kérnek semmiféle regisztrációt, sem hasonlót, egyszerűen csak e-mail címet, ezért szerintem bárhonnan beküldhető fotó, akár Magyarországról is, ha valakit érdekel és érint. Jobb felső sarokban lehet nyelvet választani.
Szívesen segítek is eligazodni, ha valaki egyik nyelvet sem érti, de érdekli a dolog, írjon bátran.

A weboldalon további haszos tippeket és tanácsokat is találunk az önvizsgálat, bőrtípus, napozás témakörökben.

Címkék:

Találtam egy másik oldalt és listát is: a Svájcban bejegyzett s engedélyezett gyógyszerek, hatóanyagok és gyógyhatású készítményekről, hátha valakit érdekel. Azt hiszem, az állatorvosi gyógyszerek is benne vannak a listában.

Hozzátenném, hogy a weboldal szerint ez a friss állapot, idén április 1-től, de a férjemnek a patikában mégis azt mondták, hogy Svájcban nem lehet kapni Advilt, pedig a listán szerepel; szóval nem tudom.

Az oldal mindenesetre a svájci gyógyszerintézet hivatalos weboldala.

2011.09.06. 11:03

TB-Saga

Újabb hasznos tapasztalattal bővült tudástáram (bővült ezen kívül még a nem-akadémiai, non-figuratív szókincsem is), képzelőerőm tovább edződött a magyar bürokrácia nyerőautomatáin kínpadján erőgépein.

A kiinduló pont, ami a gépezetet mozgásba hozta, egy levél volt a NAV-tól (új nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal), mely felhívta a figyelmemet arra, hogy sem náluk, sem az OEP-nál nincs adat arról, hogy hogy s mint milyen jogcímen nem fizetek TB-t. (semmilyenen egyébként) Amit egyébként már 3 éve nem fizetek!

Próbálkozásaim a helyzet tisztázására:

1. Felhívtam a NAV-nál a levél értelmi szerzőjét. Kiderült, hogy hát nála igencsak. Közös erőfeszítéssel kompromisszumot kötöttünk, és a hölgy elfogadta lexikális tudásom fitogtatátának köszönhető álláspontomat, miszerint Svájc mégse nem az EU tagja. Közölte velem, hogy a 3 éve hivatalosan tett be- (azaz ki-)jelentkezésem ellenére ő még mindig úgy látja hogy az én állandó lakcímem a Bp. Harap utca 3. alatt van. Kérdezem, hogy ha tényleg, akkor hogyhogy nem kaptam borítékot adóbevallásra az utóbbi 3 évben? Azt mondja, örüljek neki. Mondom örülök is, de nem ez a lényeg: hanem ez semmilyen természeti vagy afeletti törvényekkel nem összeegyeztethető. Vagy van ugyanis lakcímem vagy nincs. Ha adózás szempontjából nincs a NAV birtokában a lakcímem, akkor TB szempontjából sincs, ugyanabban a központi nyilvántartásban, igen? Azt javasolja a hölgy, hogy akkor hívjam fel az OEP-et a TB miatt, meg a népességnyilvántartót a lakcímem miatt. Egyébként ő fírtatta először, hogy "Hát miért, mit csinál Maga ott? Fizet ott TB-t? Hát milyen címen, ha egy  szer nem dolgozik? Miért, mit csinál Maga ott?" Kértem, hogy hagyjuk ezt, különben én is utánanézek az ő szennyesének a WikiLeaksen...
De haladjunk.

2. Népesség-nyilvántartó
Naívan felhívtam a személyigazolványom leadásánál kapott jegyzőkönyven szereplő telefonszámot. Az teljesen természetes, szemem se rebben, hogy faxhang jelentkezik. Az interneten utánanézek a hivatali telefonszáőmoknak, s az sem lep meg, hogy az ott található telszámok és az enyém teljesen rendszeridegenek, köszönőviszonyban sincsenek egymással, a neten egy teljesen másik számintervallumbéli számok találhatók. Felhívom azt, akinek a neve és száma mellett a népesség-nyilvántartó illetékességi kör áll. Beszélünk vagy 5 percet és csak mikor kezdek kiakadni, akkor árulja el, hogy nagyjából mit pattogok én itt vele, mikor ő anyakönyvvezető, kezitcsókolom. Kérdezem, hogy akkor mégis, mit tart fel ő engem.
Tessék hívni a népesség-nyilvántartót, mondja végül.
Számot megadni csak valami világfájdalomnak tűnő, hősies mártíromsággal kísérve volt hajlandó, átkapcsolni pedig... nos, ezt a szót nem is akarta megérteni.
Hívtam a megadott számot. Hogy klasszikusokat idézzek "Ugyanaz hátulról". Itt azonban megkérem az atyaúristen földi helytartóját, ugyan nézzen már bele a központi nyilvántartásukba. Közli, hogy szerinte minden rendben, nincs magyar lakcímem, és külföldön élő magyar állampolgárként vagyok nyilvántartva. Valamint hogy "hát akkor az adóhivatal vegye már a fáradságot és nézzen bele a rendszerbe, mert ők is ebből dolgoznak". Részéről tehát közölte, hogy minden rendben és üdvözöl.

3. OEP
Központi telefonszám.
Második próbálkozásra fel is veszi az automata.
Harmadik próbálkozásra sikerült nem bealudnom az automata végletekig unott, unalmas, untató, karriereket, jellemeket és emberi sorsokat kettébe törő, idegölő hangján. Kértem valami menüpontot, aminek olyasmi munkaneve van, mint piroslámpások, vagy mi. Tehát azok ügyei, akik nem fizetnek. Kiderült, hogy ugyan az APEH-nál kijelentkeztem hivatalosan a TB-körből, elszámolást is kértem, stb, ám erről az OEP semmit nem tud, nem passziváltattam a TAJ-kártyámat például.
A kedvencem, amikor azt mondja a hivatalnok, bárhol, hogy "hát Magának van bejelentési kötelezettsége, Magának kell utánajárni, elintézni..."
Mégis hogyan baszki, amikor tájékoztatás NINCS, vagy ha van, akkor csak félig, félre. Csak lebaszás van. Egyszerű blogokban, mint amilyen talán az enyém (szeretne lenni), több infót talál az ember BÁRMIRŐL, születéstől a halálig, lúgosítástól kezdve az öröklésjogig, mint bármelyik hivatalos portálon. És a felét még annak sem érteni.

Aztán megint eljutottunk oda az OEP-nél is, hogy "Hát miért, mit csinál Maga ott? Fizet ott TB-t? Hát milyen címen, ha egy  szer nem dolgozik? Miért, mit csinál Maga ott?"
Megkértem, hogy hagyjuk már ezt a témát úgy mégis.
Még azt is fírtatta, hogy ha én a NAV-tól kaptam levelet, akkor miért őt hívtam. (őszintén: ez bennem is lappangó gyanúból megalapozott, félelemmel vegyes kétellyé nőtte ki magát) Mondom, hogy azért, mert a levélben az OEP is meg van említve, meg mert az adóhivatalos hölgy azt mondta.  Meg mert végtére is TB-ről van szó. Meg mert az adóhivatalnál kezdtem. Azt mondja, hogy tisztázzam az adóhivatalban. Megkérdeztem, hogy ő próbált-e már valaha is az adóhivatallal -telefonon- bármit is tisztázni, hogy ilyen tanácsokat ad nekem.
Súlyos hallgatás volt a válasz.

Tanulság: a TB kártya nem egy nyerő lap.

Úgyhogy írok egy-egy levelet ide meg oda, lefénymásolom az összes rendelkezésemre álló kijelentkezéseimet, jegyzőkönyveimet és fulladjon bele a magyar bürokrácia a saját szarába.
 

2011.06.30. 09:50

szakíts, ha bírsz

Komolyan hiányérzete van az embernek Svájcban, ha hónapok telnek el anélkül, hogy kikérnék a véleményünket. A mi kantonunkban például idén talán még nem is volt (vagy csak egyszer?) népszavazás.

Bár egyelőre még csak ott tart a dolog, hogy a 110'000 érvényes támogató aláírást nyújtották be a parlamentbe az újabb beadvánnyal együtt; tehát még hónapok tel(het)nek el, mire népszavazás lesz a kezdeményezésből. (Addigra vége a híres svájci grillszezonnak, jönnek megint a hosszú téli raclett-esték.)

A terhességmegszakítás van épp terítéken. Kb. 40 éve folyik a vita, a für und wider az abortusz körül, melyben, mint tudjuk: nincs és nem is lesz megegyezés vagy igazság. (mint ahogyan pl. abban sem, hogy a türkiz az inkább zöld vagy kék-e?)
Jelen gyakorlat, melyet különböző huzavonák stációja után végül 2002-ben hagytak jóvá, az, hogy a terhesség 12. hetéig elvégezhető a műtét, de nagyon meg kell indokolni, beszélni kell pszichológussal, stb. (a megerőszakolásokból eredő terhességeket ez a dolog nem érinti, természetesen az alanyi jogon "jár") és akkor fizeti a TB alapbiztosítás.

A beadvány kiötlői azt szeretnék, ha ez a menetrend annyiban változna, hogy vagy önköltséges legyen a beavatkozás, vagy csak akkor fizesse a TB, ha erre külön köt az ember nő kiegészítő biztosítást.
A támogatók természetesen azok köréből kerülnek ki többnyire, akik legszívesebben betiltanák az egész angyalcsinálást, mert hogy az gyilkosság és ők nem hajlandóak sem anyagilag (ugye a közös befizetett TB járulékból) sem erkölcsileg támogatni a tömegmészárlást. Ők azok, akik inkább fizetnek (többet) a szociális segélyalapba, csakhogy a rászoruló anyák megfelelő anyagi juttatásban részesülhessenek.

Az ellenzők olyan érvekkel vágnak vissza, hogy ha a megelőzést, tehát a fogamzásgátlást részben vagy egészben támogatná a TB, kevesebb lenne az abortusz és ha bárki ingyen hozzájuthatna a védekezéshez, akkor jogosan terhelné a következmény a gyerekcsináló párt. Tovább érv például, hogy az abortusz mindenféle szigorítása, ellehetetlenítése a terhes nőket nem az anyaság felé terelné, hanem gyakrabban egy-egy hentes műtőasztalára, ahol illegálisan végeznék el a megszakítást.
És ezt ugye senki sem akarja.
Mások azt hangoztatják, ugyancsak a beadvány ellen, hogy a láncdohányosok rák-kezelését is a kassza finanszírozza, tehát a nemdohányzók is. Vagy a túlsúly okozta szív- és érrendszeri problémák, cukorbetegség kezelését, usw.
Van tehát még néhány hónap arra, hogy a szavazásra jogosultak átgondolják véleményüket.

Svájcban évente kb. 10-11'000 terhességmegszakítást végeznek. Ezt a számot is lehet ijesztően sok(k)ként, átlagosnak vagy tömeggyilkosságként értelmezni.

Van egy mondás: Egy nő két dologért BÁRMIRE képes az életben: az egyik, hogy legyen gyereke, a másik, hogy ne legyen.

Tehát mint minden probléma megoldását, ezesetben is az okonál kellene kezdeni keresni.

2010.10.27. 11:50

(ne) menjünk orvoshoz!

Következzék a következő, aki következik...kérem a következőt!

Svájcban nincsen állami társadalombiztosítás, TB. (Hozzátenném gyorsan, hogy elég kevés "állami" cég van, az államnak itt szemrevételezéses becslésem szerint kevesebb tulajdona van a gazdaságban általában.)
Magán társadalom-biztosítók vannak, ezek "betegpénztárak" (szemben a magyar egészségpénztár elnevezéssel; ott nem, itt viszont tényleg a betegek pénztára), vagyis kötelezően választanunk kell egy Krankenkassét magunknak, ha már van svájci lakhelyünk. Nem a munkáltató vonja le és utalja át a fizetésünkből a TB-t, hanem mi magunk tesszük meg ezt. (A munkáltatónak semmi köze és nem is érdekli a TB-d, csupán a megléte.) A jövedelemadó-bevallásban is saját magunknak fel kell tüntetni az éves befizetett díjat és az összes megfizetett orvosi költségeket, ami valamelyest adóterhet enyhítő tényező.

A lakcímbejelentésnél valószínűleg kérni fognak erről egy igazolást, tehát a sorrend:
1.keresünk lakást
2.találunk lakást
3.beköltözünk
4.megkötjük a biztosítást
5.elmegyünk a faluházára bejelenteni a lakcímünket a biztosítási szerződéssel vagy esetleg már a TB kártyánkkal.

Mindenki ízlése, igényei és anyagi lehetőségeihez mérten választhat TB-pénztárat, nagy a választék. Ennek megfelelően eltérhetnek a szolgáltatások is, természetesen.
A hasonlóság mindegyiknél, hogy választanunk kell, mennyi havidíjat akarunk/tudunk fizetni, mennyire vagyunk betegesek illetve mennyire bátran vállaljuk be az éves önrészt (franchise). Majdnem olyan, mint a casco...
Az önrész lehet pl. 500, 1000, 1500 frank, a maximális önrész általában 2'500,-CHF. Ez azt jelenti, hogy az egész éves összes orvosi költségeket az esetleges támogatások nélkül mi magunkra vállaljuk eddig az összeghatárig.

Példa:
Orvoshoz kell mennünk januárban: 100,-frankot fizetünk, orvoshoz kell mennünk májusban: 250,-frankot fizetünk. Aztán szeptemberben kórházba kerülünk, ami az egy hetes ápolást követően mondjuk 3000,-frankba kerül. Mivel ebben az évben már saját zsebből álltuk a 100+250,-frankos orvosi számlákat, a kórházi költségekből 2.650,-frankot kell már csak megfizetnünk, a fennmaradó részt már a biztosító fizeti, és innentől kezdve minden egyéb orvosi számlát ebben az évben, mivel már elértük és megfizettük az önrész mértékét.

Ez az alaphelyzet és érdemes alaposan mérlegelni a választást szerződéskötés előtt. 
Ha például nem szoktunk betegek lenni és fiatalok vagyunk, érdemes bevállalni a legnagyobb önrészt, mivel így csökkenthetjük a havidíjat, amennyit meg egy átlag ember esetleg orvoshoz jár, pl. megfázás, influenza stb. miatt, azt a legalacsonyabb önrész (és legmagasabb havidíj) mellett is saját zsebből kellene fizetnünk.
Kasszánként eltérőek a szolgáltatások: az olcsóbb variációknál előfordul, hogy nem mehetünk csak úgy bármelyik orvoshoz, hanem csak a pénztárral szerződésben álló orvoshoz, vagy előbb fel kell hívni az ingyenes TeleDoktorukat és ő megmondja, hogy mi legyen, kell-e egyátalán orvoshoz mennünk. Vagy ha nem sürgős műtéti beavatkozásra van szükség, megmondják, hogy melyik kórházba, milyen kategóriájú ágyba fekhetünk.
Ne ijedjünk meg, ez nem azt jelenti, hogy ha valaki rosszul lesz és leáll a szíve, akkor telefonon át kell vitatkozni egy bürokratával...mert sürgős esetben persze az ember mentőt hív.

Annak a munkavállalónak, aki legalább kb. 40-50%-os foglalkoztatottságú, az üzemi és nemüzemi baleset-biztosítást a munkáltató fizeti. Így például egy lábtörést ez alapján fognak téríteni, akár munka közben, akár azon kívül történt, mivel az nem betegség. Figyelem: háztartásbeliek a balesetbiztosítást építsék be a szerződésükbe, nekik maguk után kell fizetni!

Különbségek jelentkezhetnek még a térítések, szolgáltatások mértékében: van, ahol mondjuk 3 évente 270,-frankot térítenek szemüveg készítés esetén,  van ahol csak 5 évente 300,-frankot, stb. Van, ahol fizetnek hozzájárulást éves fitnessz-bérlethez, alternatív-gyógyászati kezeléshez, lúdtalpbetéthez, stb.

Hogy legyen valami fogalmunk, hogy mekkora összegekről van szó: 1.500,- frankos éves önrésznél a havidíjak 183-329,-frank között mozognak; 2.500,-frankos éves önrésznél pedig 154-270,-frank között, attól függően, hogy melyik kassza melyik fajta biztosítását választjuk. Gyermekek biztosításánál lehet választani 0,-frank önrészt, tehát a költségeket minden esetben téríti a biztosító.

A költségek rendezése általában úgy történik, hogy megkapjuk az orvostól, kórháztól, ortopédiáról a számlát, mi pedig befizetjük azt csekken, a számlamásolatot pedig tovább küldjük a biztósítónkhoz, aki elszámolja. Ha olyan az igénybe vett szolgáltatás, vizsgálat, stb. amire van esetleg támogatás, vagy pl. gyerekek esetében 100%-ot térítenek, akkor bankszámlára utalják át a nekünk visszajáró összeget.
Némely pénztárak ebben is különböznek: van, ahol ez lezajlik 2-3 héten belül és megkapjuk, ami jár nekünk, van, ahol egy évben csak egyszer, kétszer vagy negyedévenként van kifizetés, vagyis várni kell a pénzünkre, ha van térítés.

További tipp, hogy vannak olyan pénztárak, ahol
1. kap az ember bónuszt, ha beajánlasz valakit (tehát ha van ismerős...vagy esetleg a partnert is lehet, ha megoldható az időbeli elcsúsztatás, pl. kaptunk 100,-frankot, mikor házasság után Amore engem beajánlott...)
2. ha a kasszának semmilyen költsége nem merült fel adott évben miattunk, akkor szintén jár néhol bónusz. Mi pl. mivel 2009-ben sem én, sem Amore után nem kellett fizetniük orvosért, kaptunk vissza fejenként 100,-frankot.

Van egy nagyon jó oldal, többfunkciós keresőmotor a comparis.ch. Többek között lehet rajta TB-kasszát is keresni, összehasonlítani, tájékozódni. Jelszó: Krankenkasse.

Privát véleményem pedig az, hogy ezen a téren is látszik, mennyire hegyek közé zárt birka nép a svájci. Magyarországon ha beteg vagy, se nagyon akar látni az orvos, mert sok a beteg, mert ő nagyjából ugyanannyit kap akkor is, ha napi öt vagy ötven mellkast hallgat meg, vérnyomást mér meg.
Svájcban az orvosok minél többet dolgoznak, annál többet keresnek, mivel minden páciensnek külön küldenek számlát a kezelésről. Van, ahol percenkénti tarifa van a konzultáció elszámolására. Sarkítva: ha a doki lassan beszél és lelkiismeretesen kitér minden tényezőre tanácsadás címszó alatt, én fizetek, mint a katonatiszt...
Magyarországon lórugás gyógyszereket írnak fel, hogy mielőbb meggyógyuljál és menjél dolgozni, kisöpörnek a táppénzből. Svájcban, a gyógyszergyárak Mekkájában (ahol a legdrágábbak a gyógyszerek, pedig csak 50 km-re van a Novartis) enyhe gyógyszerekkel babusgatják a betegségeket, hogy esetleg ne nagyon használjon, és menjél vissza a dokihoz. Újabb konzultáció, újabb számla...
Egyébként is olyan, mintha kétszer fizetném meg a szolgáltatást: be kell fizetni a nemkevés havidíjat (pl. a mi 2 felnőtt+1 gyerek felállásunkban 2011-ben havi 720,-frankot jelent, kb. 140ezer forint) plusz még neked kell állnod a költségek javarészét.
Ennek megfelelően az orvosok jól keresnek, a kórházak tiszták és szépek, a nép meg fizet szó nélkül, mert kényelmes és mert nem ismer mást: fogalma sincs, mi van a hegyen túl...A biztosítók tele vannak pénzzel, plusz tök fölösleges szolgáltatásokat tartanak fenn iszonyú költségesen így a havidíjak évről évre emelkednek. 2010-ben 583,-frank volt a családi havi díjunk, jövőre 720,- lesz...

Igaz, mivel Amore egyedül kereső a családban, lehet igényelni a kantontól hozzájárulást, idei évben 2.600,-frankot kaptunk költségenyhítésre, tehát kb. 4,5 hónapnyi díjat.

Vagyis irdatlan pénzeket fizet be az ember, hogy biztosítva legyen -kötelezően, ugye- mégis jobban járunk, ha nem megyünk orvoshoz. Ez nagyrészt az egyik legjobb preventív módszer: mi sem ösztönöz jobban az egészséges életmódra...