2011.08.08. 13:21

rövid hírek v3.4

  • Roger Federer 30 éves lett. Isten éltesse sokáig. Számos rekordot sikerült beállítania, nagyjából ugyanennyi várat még magára, de akár sikerül az új csúcsok meghódítása, akár nem, mindenképpen elképesztő teljesítményt vitt véghet RF már eddig is. 2009-ben állítólag átlépte az összeteniszezett 50 millió dolláros határt és természetesen neki is van Wollerauban (adóparadicsom Kanton Zugban) teraszos építésű csili-vili modern palotája.
    Szívemnek legkedvesebb rekordja azonban az, hogy ő az első svájci férfi, híres ember, akinek arcképével még életében a hivatalos állami postától saját bélyeget nyomatott.
     
  • Statisztikai adatok szerint 2000-2009 között több, mint kétszeresére nőtt a hegyi-túra balesetek száma Svájcban. Persze, mert már mászik boldog-boldogtalan. Meg gyakran látni saruban, magassarkú cipőben, papucsban turistákat vándorolni 2000 méteren. Nos, csak azért, mert odáig felvisz a libegő, még nem biztos, hogy utána is elég lesz ez a menetfelszerelés, ugyebár. A tévés interjóban, illetve múlt héten élőben is láttunk túrázókat, akiket a nagyonokos trendi-túrafelszerelést gyártók beetettek megbabonáztak és megvásárolták a legújabb őrületet: a hegymászó hátizsákba integrált bébiülést. És a pár hónapos gyerekkel a hátán mászik a csóka, billegve, egyensúlyát keresve, egyébként a bébinek valószínűleg jót tesz a ritka hegyi levegő...
     
  • Kapcsolódó hír 1.: egy tinédzserekből álló cserkész csapat is mászott, vezetőjük 15 éves és kiképzetlen volt; le is zuhant 300 métert és szörnyet halt az egyik társuk. 13 éves volt.
  • Kapcsolódó hír 2.: egy család is mászott, letértek a kijelölt útról, piknikezni egy sziklakiszögellésre. Miután gyanús, repedező-morajló hangokat hallottak, végre leszálltak a szikláról, aminek majd' fele, kb. 2000 köbméter kő, alig pár lépés múlva a hátuk mögött egyszerűen levált a csúcs aljáról. Legördült, iszonyú robajjal.
     
  • Mára végre elhatározta magát a Bundesrat és a Nemzeti Bank, hogy valamit közbelép az erős frank ellen. Mivel azonban Svájcról van szó: egyelőre még csak arról született döntés, hogy lépni kell. Mire eldöntik, hogy mit és merre, valamint meg is teszik, megint le lesznek maradva az eseményekhez képest két-három lépéssel.
    J. Schneider-Amman, aki ilyen népgazdasági miniszter megfelelője, végre elkezdett nyomást gyakorolni az importból élő cégekre, elsősorban a kiskereskedelemre, hogy ugyan adják már olcsóbban a külföldről most olcsóbban beszerzett árucikkeket a svájci lakosságnak. Az nem lehet, hogy csak jajongnak, hogy miért megy a svájci Németországba bevásárolni, miközben ők meg szépen lenyelik az árfolyam-különbségből adódó nyereséget. Nahát.
     
  • A jövőben aki a Swiss-nél foglal és hitelkártyával fizet, különdíjat kell fizetnie: a légitársaság (valójában minden, a Lufthansához tartozó légitársaság) áthárítja az utasokra a hitelkártya-intézetek által felszámolt, egyre több díj egy részét. Így útvonaltól függően 6-22 frankkal többet kell majd fizetni a jegyekért. Nem pontos az információ, hogy mi a helyzet a debit kártyák esetében, valószínű, hogy ezekre nem vonatkozik a változás. A felhördülés igazi oka az, hogy egyrészt a légitársaság semmi más opciót nem kínál a repjegy kifizetésére, másrészt az utasnak már szinte mindent magának kell csinálnia: on-line foglalás, becsekkolás, már a beszállókártyát is ki lehet nyomtatni otthon, nem csak a repjegyet. szóval elvileg egyre olcsóbbnak kéne lenniük. De ezt várhatjuk. (Közben Németországban sztrájkolnak a légiirányítók.)
     
  • Még augusztus 13-ig tart a Locarnói Filmfesztivál lenn délen, Svájc olasz határánál, a tó partján, pálmafák legyezője alatt. Díszvendég Harrison Ford, aki életmű-díjat kapott, további szupersztárok, mint Daniel Craig, Olivia Wilde, stb. emelték az esemény fényét.
     
  • A berni születésű Julia Saner 2009-ben első svájci csajsziként megnyerte az Elite Model Look versenyét és azóta kapkodnak érte a divatházak kifutóin. Legújabb mozzanat Julia életében, hogy a Fashion TV modelleket bemutató "Model talks" portrésorozatában őt is meginterjúvolták és természetesen látható volt a rövid riport a divatszakma Szent Szócsövén, az FTV-n. Julia idén márciusban az olasz Marie Claire címlapján szerepelt, 2011-re ő lett a Valentino arca, Karl Lagerfeld aktuális kedvence. Múlt hónapban azonban több bemutatót is lemondott, túlhajszolt, sok a stressz, nemet mondott a Chanelnek is; reméljük, azért még felkérik máskor. 181 cm magas, 19 éves, babaarcú, szép, de smink nélkül jellegtelen arccal. Sminkelve, "kitalálva" azonban jelenség.
    Megerősíti egyébként véleményemet a modellekről: az alkat ugye adott, magas, csontváz típus, nem ez a lényeg, hanem az, hogy modellek arca nem szép, hanem egyszerűen szimmetrikus és jellegtelen kell, hogy legyen, hogy "ráférjen" egy-egy bemutatóra kitalált egyensmink- és frizura, minden jól álljon rajta, ne legyen karaktere, hogy ne a Nő legyen a fontos, hanem a ruha.

A bejegyzés trackback címe:

https://svajcibicska.blog.hu/api/trackback/id/tr873133906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rosal 2011.08.08. 19:05:58

érzékeltem én is hogy szülinap van; Rogeré. De tényleg mennyire egy fontos ember már, másról sem szóltak a hírek az elmúlt 2 napban.
süti beállítások módosítása