2011.08.16. 14:33

Tetthely

Talán ma már nem olyan sokan emlékeznek arra, hogy valahol a nyolcvanas vagy melyik években Derrick és Linda mellett volt még néhány nyomozó, mely versengett figyelmünkért, amikor még csak egy fajta távirányítós készüléket lehetett kapni (Mór), ezt is csak a jól menő maszek taxisofőrök engedhették meg maguknak.

Kérem szépen, jelen esetben a Tetthely című nagysikerűről van szó, mely minden jel szerint túlélte a Szabó családot és a Família Kft.-t is, mert él és virul. 
A Tetthely alapvetően német-osztrák sorozatnak indult az ARD és ORF kooprodukciójában és maradt is hosszú ideig, míg nem valaki kitalálta (vagy lepénzelték), hogy legyenek már svájci bűnügyek is. Így 1990-2001 között, 12 év leforgása alatt 12 svájci epizód készült el, a Tetthely eredeti sémáját követve: néha váltakozó helyi zsaruk, helyi bűntények, stb. Érdekesség, hogy az évek során felbukkant egy magyar név is a szereplők között, Kiss I. László alakította néhány epizódon át Philipp von Burg nyomozó szerepét.
12 év után sokáig nem következett újabb svájci folytatás; egészen 2008-ig, mikor is néhány Bódeni-tónál zajló epizód erejéig közös nemzetközi erőfeszítéssel oldották meg a bűntényeket a kollégák. Ezek után a svájci nyomozót a filmben Turgau kantonból (osztrák-német-svájci határ, Bodeni-tó) áthelyezték Közép-Svájcba, Luzernbe.

A lényeg az, hogy a történet szerint jön egy itt-ott felnőtt nyomozónő tapasztalatcserére USÁ-ból, Abby Lanning, akit a CSI:Miamiból ismert Sofia Milos alakít. Sofia igazándiból egy görög anyukától és egy olasz apukától származik, gyermekkorát Svájcban töltötte, így ha nem is anyanyelve, de nagyon jól beszéli -még mindig- a svájci dialektust. Ki hitte volna?! Később Svájcból Rómába költözött, 15 éves korától sikeresen modelkedett a nagy divatkifutókon, aztán átköltözött Los angelesbe, ahol színi tanulmányok után kapott szerepeket. A későbbiekben játszott a Maffiózókban, meg satöbbi, de leginkább mint Horatio Caine sógornője égett rá a retinánkra.

A svájciak rettentő büszkék rá, hogy egy ilyen sikeres színésznő nem felejtette el a svájci dialektet, visszatért... érdekes és vicces volt őt élőben svájciul beszélni a filmben; de persze ezt a fele nép nem vallaná be úgysem...szóval inkább kritizálták a hosszú idő után első Tetthely epizódot. Pedig a németeknek tökre tetszett.

Nekem is.