2014.05.19. 12:14

Rivella

Svájc második nemzeti itala (az első az Ovomaltine) rágyúrt a közeledő nyárra: új ízvilággal próbálják felfrissülésre csábítani a gyöngyöző homlokú közönséget.

Rivella CLIQ néven két új családtagot találunk a hagyományos piros-kék-zöld trió mellett: rebarbara illetve őszibarack ízekre csábít a narancssárgás új csomagolás.

Még nem próbáltam, kíváncsi vagyok.

Mondjuk a rebarbarára nem, sajnos nekem már a növény neve sem tetszik.

Közel 800 fogyasztói ötletből került ki végül a döntés, hogy milyen legyen az új Rivella. Ingyen megkóstolható, ha az adott időpontban épp az adott pályaudvaron tartózkodunk és megkaparintunk egyet az ingyenesen osztogatott promo-üvegekből.

2013.12.31. 14:39

Kekszeljünk

Svájcban három nagy, családi, tradicionális -mondjuk Svájcban minden tradicionális, ami azt jelenti, hogy félnek a változásoktól- kekszgyár működik több kisebb, meg a Coop és Migros saját gyáraik mellett: a HUG, a Wernli és a Kambly.

Mindegyik nagyon finom kekszféléket készít, mindháromnál van Fabrikladen azaz közvetlenül a gyár mellett saját bolt, ahol lehet venni a termékekből.

Kambly
Ő az én kedvencem. Lehet kapni a kereskedelmi forgalomban is, de nem a teljes választékot, csak amit a szupermarket-lánc berendel és árulni akar. A Fabrikladenben viszont hosszú polcok között sétálhatunk és korlátozás nélkül lehet csemegézni, próbálgatni az isteni csokis meg kevésbé csokis, édes vagy éppen sós süteményekből. Van egy kis kiállítás is a sütés illetve cég történetéről és nagyon büszkék arra, hogy szinte minden lehetséges alapanyagot a közeli régióból szereznek be, az Emmen folyó völgyéből. (vö. Emmenthal - emmentáli sajt)
Vasárnap is nyitva vannak, tehát ha már nagyon nem tud az ember mit kezdeni egy borús vasárnap délután, jó kis kirándulás: keresztülautózni az Emmenthalon, nasi, van szép kávézó is a polcok mellett és persze otthonra is vásárolhatunk egy kis raktárkészletet a mennyei jóból. Alkalmanként lehet jelentkezni kézműves sütésre, ahol egy Kambly-szakember vezetésével mi magunk is készíthetünk nyalánkságokat, vagy épp gyerekek részére szerveznek süti-készítést.

A honlapon látható még egy bejárható Kambly-túra útvonal, amihez letölthető túravezető-alkalmazás is van; bebarangolhatjuk a vidéket, ahonnan a felhasznált alapanyagok származnak.
A másik attrackió a Kambly-vonat, szépen kamblyra dekorálva elszállít bennünket Trübschachenbe, ahol az egyik Fabrikkladen található. (a másik Lyssben van, lásd honlap)

Tulajdonképpen össze is lehet kötni a kettőt, mert lehet úgy kanyarodni, hogy útba essen a

HUG
Ez is nagy hanyományokkal rendelkező kekszgyár, jelenleg a családból két fiútestvér vezeti az üzemet, a csomagolásokon rajta van a portréjuk (grafika). Míg a Kambly termékei inkább csokisak, csábítóak, addig a HUG kekszei közt sok teljes kiőrlésű gabona-kekszet találunk (Dar-Vida termékcsoport), csokis szinte egyátalán nincs, elvétve 1-2 fajta; karácsony idején pedig ontják magukból az ánizsos, mézes, szegfűszeges, meg ilyen-olyan, tipikus karácsonyi ízeket.
A Dar-Vidáról érdemes megjegyezni, hogy mikor Puskás az Arany-csapattal 1954-ben 3-2-re vesztett a foci VB döntőjében Bernben, az időt és játék állását jelző óratornyon is volt már Dar-vida reklám. (a képen bal oldalt: "Dar-vida, a sportolók reggelije")
Csokis igazán akkor lett a termékpaletta, mikor 2008-ban a HUG család átvette a Wernli gyárat. A Wernli termékei inkább a Kamblyra hajaznak: igazi csábító finomságok, nápolyi félék, keksz csokibevonattal, variációk száz témára...
A HUG-nak is van két Fabrikladen-je, bár nem olyan impozáns, mint a Kambly-é. Willisauban nincs kávézó, se kiállítás, csak a kis bolt, de itt is lehet mindenből próbálgatni, kóstolgatni. Van gyűjtőkártyájuk, ha az ember összegyűjt kellő mennyiségű kis pecsétet, kap egy zacskó kekszet ingyen. A másik boltban, Maltersben még nem voltunk, nem tudom, milyen.

Wernli
Mint említettem: pár évvel ezelőtt felvásárolta őket a HUG, ám a márkanevet okosan meghagyták (tudod, a tradíció). Ahogy a Győri Keksznek a Pilóta vagy a Vaníliás karika, úgy a Wernlinek a JURA-Waffel a nagy slágere. Egyszerű kakaós nápolyi, bevonat nélkül, könnyú, puha, mégis "hallod" és isteni finom. Kapható normál kakaós vagy keserűcsokis változatban. De számtalan termékük van, egyik finomabb, mint a másik.

2012.12.18. 12:46

minden csepp számít

Már többéves hagyománnyá nőtte ki magát a JRZ (=jeder Rappen zählt, azaz minden fillér számít) adománygyűjtő-médiamaraton, így idén sem maradhat el.

Kis visszatekintés: volt, amikor a malária elleni küzdelemre gyűlt a pénz, volt, amikor a hátrányos helyzetű anyák segítésére, vagy a háború súlytotta területek gyermekinek, stb.

Idén az akció alcíme: Jeder Tropfen zählt, azaz "minden csepp számít", és értelem szerűen az összegyűlt adományokat annak elősegítésére fogják fordítani, hogy ott is egyszer, valamikor tiszta ivóvízhez jussanak az emberek, ahol ma ez még elérhetetlennek tűnő vízió.
Anyák beszélnek a riportfilmekben, s mondják el, hogy nem is mutatják meg a gyerekeknek, hogy hogy néz ki a víz egy átlátszó pohárban, különben nem innák meg. Pedig inni kell, különben meghalsz.
Csakhogy ott, ha iszol, akkor is meghalsz, mert fertőzött, mocskos vízhez jutnak csak, abból is csak ritkán, kevés fejadagokban.

Tegnaptól tehát lehet újra adakozni a tiszta ivóvíz jegyében, a tavalyi évhez hasonlóan a csodaszép Luzern város egyik fő attrakciója, az ottani "művészetek palotája" előtti, Europaplatz téren felállított üvegdoboznál személyesen, élvezve az üvegkalitból sugárzott rádióműsort, vagy millió más lehetőség nyílik az adakozásra: bankszámlán, magánakciókkal, sms-ben, stb.

Tegnap óta a legutóbbi számlálásig kicsivel több, mint 329 ezer frank gyűlt össze, ami minden nappal tovább nő.

Némileg idetartozik, hogy névváltás történt a hétvégén a svájci közszolgálati médiában: eddig a rádióadók a  DRS(1, 2, 3, 4), míg a tévécsatornák az SF(1, 2) nevet viselték. Most a "családegyesítést", azaz a rádió- és tv cégek fúzióját követően egységes titulust kaptak az adók, SRF lesz a német nyelvterületen, RTS lesz a francia nyelvterületen, RSI lesz az olasz nyelvterületen és RTR-re változik a réto-román nyelvterületen.

Egységesebb arculatot és áttekinthetőbb kínálatot jelent ez a ráncfelvarrás - bár ettől még sajnos a sugárzott műsorok minősége nem lesz jobb, mindössze annyi történt, hogy Zürichben az ex-média-kommunikáció-szakos laza csávók elköltöttek pár milliót egy marketing-bolhára, és most kitették a kirakatba, ráírva, hogy our-new-media-elephant. És ezzel be is fejezték az akciót, új, megmarketingolt, designos néven áramlik a régi szar.

2011.08.17. 09:19

árháború

Miután az elmúlt napokban-hetekben a nemzetközi helyzet egyre fokozódott, a kereskedelmi láncokra nehezedő nyomás ezzel paralell nőtt. A svájci Fogyasztóvédelem, a fogyasztói árakat felügyelő hivatal, gazdasági versenyhivatal, és még sokan mások folyamatosan azt fírtatták, hogy miért kell a svájci fogyasztóknak sokkal-sokkal többet fizetni sok termékért Svájcban és hogy a kereskedelmi láncok miért nem tesznek semmit annak érdekében, hogy az itteni vásárlók érezhessék az erős frank szinte egyetlen jó hatását, vagyis hogy olcsóbbak lennének az importált termékek.
A porszem valahol ott  van a gépezetben, hogy a kereskedelmi láncok nem vagy nem mindig hozhatják be az árukat közvetlenül, hanem csakis import-cégek közreműködésével, vagy a gyártó svájci, import-leányválallatán át. Nekik viszont nem érdekük, hogy Svájcban olcsóbbak legyenek a termékek, tehát erős frank ide vagy oda, nem változtattak az árakon.
De már nagyon zúgolódott a nép, az érdekvédelmi szervezetek és végül a kormány is, ezért végre történt valami.

Tegnap elkezdődött a vihar dörgéssel-villámlással, egyik bejelentés a másikat követte: a Migros-hoz tartozó Denner-csoport kb. 50 márkaterméket (tehát nem saját gyártású) 20%-kal olcsóbban árul mától; a Coop közölte, hogy kb. 95 márkaterméket  vesz le a polcokról, mivel nem sikerült megegyezniük az importőrökkel olcsóbb beszállítási árakról (illetve míg nem sikerül megegyezni). Ezek pl.: L'Oreal, Ferrero és Mars által gyártott termékek.
Tegnap az esti hírműsorban ilyen tényekkel állította kereszttűzbe a Migros vezető-képviselőjét a műsorvezető és érdeklődött, reagál-e a Migros, tesz-e lépéseket. Persze: magyarázták a bizonyítványt.
Erre ma reggel az első hír: a Migros-nak sikerült lenyomnia az árakat, náluk olcsóbb lesz 500 importált árucikk, 10-20%-kal, nem kerül le a polcról semmi.

Érdekes.
Ha ilyen gyorsan tudtak reagálni, akkor valószínűleg már rég levolt ez zsírozva, de kivártak, hogy lép-e a Coop. Ha igen: nagymellénnyel bejelentik az elért sikereket. Ha nem: lapítanak, mint szar a fűben és megtartják a kiharcolt még nagyobb árrést.

Egyébként a maga módján mindhárom bejelentés nevetséges: Svájcban a kozmetikai -higiéniai cikkek nem 20, hanem 50-250%-kal kerülnek többe, mint mondjuk Basel Németországba lógó végénél, Lörrachban. De akárhogy is: a piaci szabályok élnek és virulnak, azaz az emberek ott vesznek, ahol olcsóbb. Ha külföldön, akkor külföldön.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy itt ugye többet keresnek az emberek, de ez indok arra, hogy 5 km-rel idébb ugyanazért az 500,- forintba kerülő samponért 1.200,-t kelljen fizetni?
 

2011.06.20. 14:04

A svájci bicska

 

"A kezembe akadt egy régesrégen ajándékba kapott svájci bicska, innen az ötlet, hogy egy poszt keretein belül terjesszek egy kis ismeretet, hiszen a zsebkés elég fiús dolog ahhoz, hogy egy katonás blogban szerepeljen, arról nem is beszélve, hogy az egész világ katonai bicskaként hivatkozik rá.

Reméljük, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre nagyon sok fiúgyerek, apa, férj, nagyapa, homo-, hetero-, transz- és aszexuális barát kap majd ajándékul svájci bicskát. Mivel a magyar fejekben elég nagy a kavar a helvét ármádia nevével fémjelzett eszközzel kapcsolatban, úgy gondoltam, önzetlenül segítek tisztába tenni egy-két dolgot.

2011.06.09. 09:29

halló

Telefon és mobilszolgáltatók.

swisscom.ch
sunrise.ch
orange.ch
yallo.ch(ez is a sunrise-hoz tartozik)
prixgarantie mobile (by coop)
m-budget mobile (by migros)

A "prepaid" természetesen a kártyás szolgáltatást jelenti, az "Abo" pedig a havi számlásat. A mobiltelefont hívják még Natel-nek vagy Handy-nek is. A szolgáltatók saját boltjain kívül  vásárolhatunk még a postákon, mobilshopokban (pl. mobilzone), InterDiscount-ban (ez a coop konszernhez tartozó műszaki bolthálózat), MediaMarktban, m-electronics-ban (ez a migro-hoz tartozó műszaki bolthálózat) is lehet kapni mobiltelefont, választhatunk a fenti, különböző szolgáltatók ajánlatai közül. (nyilván a migros-ban nem fogunk kapni PrixGarantie mobilt, mert az a coop márkája, de ezen kívül...)

A mobilszámok általában 07-tel kezdődnek, pl. "079..." körzetszámmal a swisscom mobilok, "076..."-tal a yallo, "078..." stb... (mint Magyarországon a Telenor 20, a T-Mobile 30)

Gyakori, hogy ha elfogy a pénz a feltöltős SIM-kártyánkról, nem használható 1 évig tovább üresen, hanem csak mondjuk 2-3 hónapig. Cserébe viszont van néhány jó szolgáltatás a kapcsolódó netes felületeken. Érdemes körültekintően tájékozódni.

Az én kedvencem a yallo, mert a weboldalon lehet  választani készüléket, hozzá SIM-kártyát + telefonszámot (ingyenes kívánság-számok vagy fizetős "klassz"-számok közül), házhoz szállítja a posta ingyen, a webes felületről bejelentkezés után lehet  havonta extra 30 SMS-t küldeni ingyen és a két év SIM-lock lejárta után automatikusan hálózatfüggetlenítik a telefont, nem is kell külön kérni. És olcsó is.

2011.05.19. 10:41

Rega

Nem egyeneságon rokonok, de azért gondolatilag összeegyeztethető az előző bejegyzés "tetőről mentéses" akciója és a helikopteres mentőalakulat.

A REGA a legnagyobb és elsőszámú légimentő csapat Svájcban. 1952-ben alapították, hivatalos formája alapítványi közhasznú szervezet. Kb. 2,2 millió támogatója van, ami azt jelenti, hogy bárki, aki befizeti az éves tagsági/támogatói díjat, hozzájárul a Rega fenntartásához. Cserébe bárhol, bármikor, bárhonnan megmentik, hazahozzák őt, ahonnan mentőhelikopterrel vagy a Rega repülőgépeivel ez lehetséges.

Országszerte 13 bázisállomással, 17 helikopterrel és 3 repülőgéppel rendelkezik a szervezet, java részük értelemszerűen a ostoba balesetet szenvedett síelőket szállítja, ezért legtöbb bázis az Alpok mentén található (egy átló bal lentről jobb felfelé, 15-7 pontig, valamint ettől délre). A többi helikopter ösztől tavaszig a téli viszonyokhoz nem szokott autóvezetőket szállítja a balesetek helyszínéről, tavasztól őszig pedig a hegyi szerpentineken vadul kanyarba dőlő motorosokat. A többi fuvar az elenyésző 2-3%.

Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy ha valaki pl. autóbalesetet szenved, a kiérkező mentős orvos dönti el, hogy kell-e helikopter vagy elég a közúti szállítás. Ha a sérült nem támogatója a Regá-nak, elindul a vacillálás: biztosan szükséges-e a helikopter...? Elszállítani mondjuk mindenképp elszállítanak, ha az orvos jobbnak látja úgy, csak gyógyulás után megindul esetleg a vita, körlevelek, hogy ki fizeti a révészt? A TB? A sérült? Vagy? Milyen hányadban?
Ha viszont nálunk van a kis kártyaformájú, támogatói igazolványunk, akkor jöhet a helikopter, mert fedezve vannak a költségek, azaz a Rega állja.

A honlap sok érdekességgel szolgál, mint például egy virtuális betekintés a mindennapokba, vagyis két repülőegységbe valamint az irányító központba.

Az éves tagdíj 30-70,-frank között változik, attól függően, hogy 1 fő egyénileg vagy egy család teljes védelmét, mentését szeretnénk biztosítani. Érdekesség, hogy ugyancsak 70,-frank a "gazda" kategória, családdal vagy anélkül, de szarvasmarhákkal. Ugyanis ha veszélyes vidékre kóborolna a gazda egy tehénkéje, vagy csak úgy lecsúszik a hegyoldalról a Rega a tehenet is megmenti. Sajnos erről nem találtam kisfilmet, de tévében már láttam. További szolgáltatásokról (pl. pilótaképzés) szintén a honlap tájékoztat.

Remélem, senkinek nem lesz szüksége rá, de ha mégis: a Rega segélyhívószáma 1414. Külföldről +41 333 333 333.

Mindenképpen érdemes megnézni a weboldalukat a gyönyörű fotókért is.

2011.05.09. 14:26

A svájci csokoládé - 1.

Beszámoztam, mivel szándékom szerint születik még több bejegyzés az egyik legfontosabb exporttermékről. Bár már szinte mindent elmondtak róluk...

"Az édes sikerhez vezető keserű út" (Der bittere Weg zum süssen Erfolg) címmel május 5-én volt látható az SF1 tévécsatornán Christa Ulli filmje a svájci csokoládégyárak történetéről. A filmben elhangzik, hogy a világ csokoládétermelésének 3%-át adja Svájc.

A Greyzerlandban, azaz a Gruyère régióban, Broc-ban található Cailler gyárba kalauzol elsőként a film. A Cailler volt Svájc első csokimárkája, 1819-ben alapította François Louis Cailler. A legenda szerint egy olaszországi útján találkozott a csokoládéval, amit akkoriban patikában árultak és egészségmegőrző, -erősítő hatására esküdtek. Ám akkoriban még annyiba került, hogy csak a nemesek és gazdagok engedhették meg maguknak. Cailler (Svájcba) visszatértekor a Vevey melletti Corsier-ben nyitott boltot és azon munkálkodott, hogyan lehetne mindenki számára elérhetővé tenni a finomságot.

A márka jellegzetessége, hogy a legtöbb csokirecepttel ellentétben a Cailler tejpor helyett valódi, sűrített tejet használ a gyártáshoz, melyet a régió lankáin legelő tehenek adnak.
A márka sztárjai: Ambassador, Femina (ezek dobozos pralinék) vagy a Branche (túrórudi méretű csokiszelet) több, mint 100 éves múltra tekintenek vissza.

1929-ben jött létre a fúzió a Cailler és a Nestlé gyárak között, ám a Cailler a mai napig a hagyományos receptjei alapján készíti a lágy, krémes édességeit.

Folyt. köv.
 

2011.04.28. 13:49

rövid hírek 2.9

  • Szerdán a Basel-Mulhouse-Freiburg-hoz címzet EuroAirport reptér irányítótornyában a szerda reggeli műszakváltás tragédiába torkollott: több késszúrással megölték a 34 éves légiirányítás-vezetőt. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben: hogy egyátalán hogyan történhetett ilyesmi a jól záró biztonsági rendszer ellenére, hogy ki és miért követhette el tettét, hol marad a gyilkos fegyver, stb.
  • Délen, Wallis kantonban, Visp környékén a szárazság és szél következtében kb. 200 hektár védett erdőterületre terjedt át az egyébként egy ipartelepen keletkezett tűz. 12 óra folyamatos oltással sikerült némileg behatárolni, megzabolázni a tüzet, több úrán át le volt zárva az autópálya, 280 tűzoltó, a katonaság és több helikopter próbálta-próbálja eloltani a tüzet.
  • Hat év után távozik a képernyőről az állami TV közkedvelt időjós-üdvöskéje: Cécile Bähler (29) most várja első gyermekét.
  • Az amerikai Johnson&Johnson multi 21 milliárd dollárért felvásárolta a Hansjörg Wyss által alapított svájci Synthes céget. Wyss cége elsősorban protézisek és csontrögzítők gyártásával foglalkozik, már eddig is világméretű dimenzióban; most aztán végleg. Az átvétellel a Synthes kivonul a svájci börzéről és annak indexéből (SMI), így egy hely megüresedik a 20 vezető részvény szegmensben. Az utódcégről már folyik a találgatás. Wyss ezzel a tranzakcióval bekerül a leggazdagabb svájciak körébe.

2011.03.02. 08:42

rövid hírek v2.7

  • Az Oscar-díj átadáson a svájci "glanz und gloria" (life-style tv műsor) riporterének beszólt Heidi Klum kisebbségi-komplexussal küzdő pasija, Seal. A riporter Heidit szerette volna kérdezni és állítólag túl közel tartotta át a mikrofont  a férfi előtt, mire Seal felháborodva beszólt neki, hogy mégis mit képzel, félre akarja őt tolni (a reflektorfényből) és egy fenyegető mozdulatot is tett a riporter felé.
    Ez is olyan szánalmas...Seal egy ócska zenész, ráadásul évek óta sikertelen, nem hallani róla szakmailag semmit, Heidi-anyu meg hasít, minden szinten. Ezért mint egy figyelemre vágyó kisfiú, nekiáll rosszalkodni, olyan "csínyekkel", mint megcsalja Heidit, botrányozik. Szánalmas.
  • Svájcban még működtek a posta falára szerelt bélyeg-kiadó automaták. Az ember kiválasztotta, hogy milyen címletű postai bélyeget szeretne, bedobta a pénzt és máris felnyalhatta a borítékra a kézbesítés díját, hogy közvetlen utána bedobja a levélszekrénybe, a posta nyitvatartási idején túl -is-. Sajnos mint a nyilvános telefonfülkéknek, a bélyeg-automatáknak is leketyegett az ideje, folyamatosan szerelik le őket, pedig olyan kis szép, tradicionális sárga, régimódi fémdobozok voltak, a falra szerelve.
  • És ha már telefonfülke: a svájci telekommunikációs óriás, a Swisscom nemrégiben bemutatta legújabb ötletét néhány nagyváros pályaudvarán: a jövő telefonfülkéjét. Az úgynevezett Open WorkBox-ot némelyek első meglepetésükben nyilvános wc-nek nézték (ez még a jövőben is előfordulhat), valójában azonban egy kis fülke, felszerelve nagysebességű internet-kapcsolattal, HD-monitorral, webcammel, fax-nyomtató-scanner-fénymásoló készülékkel, irodai kiegészítőkkel, satöbbivel., privát szférát teremtve a nagyvárosi forgatagban. Számkód nyitja a fülkét és természetesen fizetős, mint minden, (főleg a swisscomnál). A célcsoport az utazó porszívóügynök üzletember, aki megállna néha egy kis faxolásra vagy egy video-konferencia szeánszra.
    Március végéig ingyenesen ki lehet próbálni, max. 1 óra hosszát, utána félóránként 14,-frank a bérletidíj, vagy lehet vásárolni éves jogosultságot 90,-frankért.
  • Egyesek számítanak, mások már kezdenek rettegni az Észak-Afrikából Európába áramló menekült-hullámtól.
    Többek között erről illetve arról is nyilatkozott Christoph Blocher (régi, vezető jobbos politikus), hogy szerinte Svájcnak fel kellene mondania a schengeni és dublini szerződéseket, annál is inkább, mert mások sem tartják magukat hozzá. (pl. már minden startvonalnál álló kivándorló tudja, hogy Gögörországba kell először menni, utána bevándorolni egy másik EU-tagálamba, kérvényezni ott a menekültstátuszt, mert már jóideje él a szabály, hogy a Görögországból érkező menekülteket nem küldhetik vissza az országok Görögországba...vagy Olaszországban már nem is regisztrálnak minden menekültet, arra játszva, hogy úgyis tovább állnak északra. Na és mi van északon? Hát Svájc.)
    Azért van abban némi igazság, amit gondol és mond. A kormány többi tagja valami álomvilágban él és idealisták. Azt hiszik, a világon minden problémát meg kell próbálniuk megoldani. Meg hogy az a menekült, akit Svájc befogad, segélyez és kitaníttat, az majd hazamegy Egyiptomba új hazát építeni a homokba.
    Lófaszt.

2011.01.20. 11:51

Nyitott kapuk napja

Ezen a hétvégén veszi kezdetét az az esemény-sorozat, melynek keretén belül a svájci energiaellátó-termelő létesítmények egymás után megnyitják kapuikat egy-egy hétvégére a lakosság, az érdeklődők előtt.

A mostani hétvégén, azaz január 21-22-23-án látogatható:

  • Vízerőmű, Mühleberg (ingyenes, de be kell jelentkezni)
  • Nap- és szélerőmű, Mont-Soleil
  • Naperőmű, Bern (méghozzá a Stade de Suisse futballstadion tetején!)
  • Áramelosztó-alközpont, Bassecourt

A következő program február 4-5-6-án:

  • Atomerőmű, Mühleberg
  • illetve február 04./10. radioaktív hulladék tározó, Centre de l'Aube (90,-sFr, be kell jelentkezni)

A programok ingyenesek, kivéve a legutolsót, kis eszem-iszom is szokott lenni, valamint megmutogatják, hogy hogy működik, mire való, mit csinál, hogy néz ki belülről, stb...

Bővebb információk: www.bkw-fmb.ch/besuche

süti beállítások módosítása