2021.05.02. 22:31

(ne) menjünk orvoshoz!

Ez egy régi bejegyzés, kicsit aktualizáltam.

Következzék a következő, aki következik...kérem a következőt!

Svájcban nincsen állami társadalombiztosítás, TB. 
Magán társadalom-biztosítók vannak és kötelezően választanunk kell egy Krankenkassét magunknak, ha már van svájci lakhelyünk. Nem a munkáltató vonja le és utalja át a fizetésünkből a TB-t, hanem mi magunk tesszük meg ezt. 

Kötelező alapbiztosítás (Grundversicherung)
Bármelyik biztosítótársaság mellett döntünk, választanunk kell, mennyi saját éves hozzájárulást (franchise) akarunk/tudunk bevállalni, mi számunkra az ideális.
A franchise lehet pl. 500, 1000, 1500 frank, a maximális választható érték évi 2'500,-CHF. Ez azt jelenti, hogy az egész éves összes orvosi költségeket, orvos által felírt gyógyszereket, kezeléseket eddig a választott (vagy inkább vállalt) összeghatárig saját zsebből fizetjük.

Azaz... nem, nem ilyen szép az élet.
Ha már annyit betegeskedtünk ezévben, hogy elértük a franchise értékhatárát, a további számlákból még mindig 10%-ot nekünk kell fizetni, összesen évi 700 frankig.

Még egy befolyásoló tényező van: hogy milyen biztosítási variációt választunk. Az egyik véglet, hogy elmehetünk csak úgy bármikor bármelyik orvoshoz és innen haladunk afelé a variáció felé, hogy előbb fel kell hívni az ingyenes TeleDoktorukat és ő megmondja, hogy mi legyen, kell-e egyátalán orvoshoz mennünk. Ezek a biztosítási variációk:

  • szabad orvos választás, vagy
  • minden esetben a háziorvost kell először felkeresnünk, és ő irányít át szakorvoshoz vagy
  • a Tb-kasszánk szerződéses partnerét, egy egészséghézat kell felkeresnünk, vagy
  • előbb a Teledoktorral kell beszélnünk.

Minél inkább kötöttebb variációt (és nagyobb franchise-t) választunk, annál kevesebb lesz a TB havidíjunk. Ne ijedjünk meg, ez nem azt jelenti, hogy ha valaki rosszul lesz és leáll a szíve, akkor telefonon át kell vitatkozni egy bürokratával...mert sürgős esetben persze az ember mentőt hív.

Ez az alaphelyzet és érdemes alaposan mérlegelni a választást szerződéskötés előtt. 
Ha például nem szoktunk betegek lenni és fiatalok vagyunk, nem szeretünk orvoshoz járni, csak ha már visznek, érdemes bevállalni a legnagyobb önrészt, mivel így csökkenthetjük a havidíjat. Amennyit meg egy átlag ember esetleg orvoshoz jár, azt a legalacsonyabb franchise (és legmagasabb havidíj) mellett is saját zsebből kellene fizetnünk. Vagy például ha amúgy is rögtön a háziorvosunkat keresnénk fel bármi bajjal, akkor nem muszáj a szabad orvos választás luxusát feleslegesen finanszíroznunk, jó a háziorvos-variánst választani és fizetni:

Példa:
Orvoshoz kell mennünk januárban: 100,-frankot fizetünk. Orvoshoz kell mennünk májusban: 250,-frankot fizetünk. Aztán szeptemberben kórházba kerülünk, ami mondjuk 3000,-frankba kerül. Mivel ebben az évben már saját zsebből álltuk a 100+250,-frankos orvosi számlákat, a kórházi költségekből 2.650,-frankot kell már csak megfizetnünk. Ezzel már elértük és megfizettük a franchise mértékét. Az év további részében az orvosi költségekből 10%-ot kell még megfizetnünk, felnőttek esetében max. évi 700, gyermekek esetében 300 frank határig.

Minden évben november 30-ig mondhatjuk fel a meglévő szerződésünket, (30 nap felmondási idő), lehetőleg ajánlott levélben, és választhatunk a következő év januárjától új biztosítót, új szerződést. Akárcsak Magyarországon a kötelező biztosításnál. Ugyanaz az értelme is: sajnos évről évre növekszik a havidíj, így ha akarjuk, évről évre vadászhatunk a legolcsóbb variánsra. Vagy nem és maradunk ott, ahol vagyunk.

Kiegészítő biztosítások (Zusatzversicherungen)
Ez már a betegbiztosítás szabadprogram része. Nem kötelező, de ha mégis szeretnénk, nem is muszáj ugyanannál a biztosítónál kötni, ahol az alapbiztosításunk van. A neve is mutatja: kiegészítő, azaz kiegészíti az alapellátást. Nagyon sok ajánlat és modul választható - kinek mi a fontos. Ilyenek vannak a pakliban, amiből húzhatunk: jogi képviselet, szemüveg-, fitness-, alternatív gyógyászati hozzájárulás, tömegszállás helyett privát szoba a kórházban, utasbiztosítás, mentőakciók finanszírozása, satöbbi satöbbi.

Minden évben szeptember 30-ig, három hónapos felmondási idő mellett bontható fel ez a szerződés és így választhatunk másik biztosítónál másik kiegészítő biztosításokat.
Figyelem: az alapbiztosítás kötelező, így a kiszemelt biztosító nem utasíthat el, ha oda szeretnénk leszerződni. Ezzel szemben a kiegészítő biztosítást minden esetben egy eü. állapotfelmérő kérdőív-nyilatkozat kitöltéséhez kötik a biztosítók és ha túl nagy rizikófaktort látnak, akár el is utasíthatják a felvételi kérelmünket. Ezért ha biztosítót szeretnénk váltani a Zusatzversicherung-ot illetően, javasolt csak akkor felmondani a meglévő biztosításunkat, ha már megkötöttük az újat.

Baleset-biztosítás
Aki legalább heti 8 órában dolgozik valahol bejelentve, a munkáltatója által van biztosítva balesetek esetére. Figyelem: háztartásbelieknek a balesetbiztosítást a TB-kasszájuknál, a betegbiztosítással együtt kell fizetniük! Szerződéskötéskor kell kiválasztani, hogy balesetbiztosítással vagy anélkül akarunk alapbiztosítást kötni. Egyébként elég rugalmasak a kasszák, ha változás áll be a munkaviszonyunkban, csak jelezni kell a biztosítónak és nagyon hamar beteszik vagy kiveszik a havidíjunkból a balesetbiztosítás összegét.

További tipp, hogy vannak olyan pénztárak, ahol
1. kap az ember bónuszt, ha beajánlasz valakit 
2. ha a kasszának semmilyen költsége nem merült fel adott évben miattunk, akkor szintén jár néhol bónusz. 

Van egy nagyon jó oldal, többfunkciós keresőmotor a comparis.ch. Többek között lehet rajta TB-kasszát is keresni, összehasonlítani, tájékozódni.

Magyarországon ha beteg vagy, se nagyon akar látni az orvos, mert sok a beteg, mert ő nagyjából ugyanannyit kap akkor is, ha napi öt vagy ötven mellkast hallgat meg, vérnyomást mér meg.
Svájcban az orvosok minél többet dolgoznak, annál többet keresnek, mivel minden páciensnek külön küldenek számlát a kezelésről. Van egy központi tarifarendszer, minden be van árazva, minek mennyi a tarifája (Tarmed): mennyibe kerül percenként a konzultáció, mennyi egy laborvizsgálat, bármi. Sarkítva: ha a doki lassan beszél és lelkiismeretesen kitér minden tényezőre tanácsadás címszó alatt, én fizetek, mint a katonatiszt. Gyakorlatilag reklamálási lehetőség nélkül, hiszen ki vágja maga alatt a fát?
Magyarországon lórugás gyógyszereket írnak fel, hogy mielőbb meggyógyuljál és menjél dolgozni, kisöpörnek a táppénzből. Svájcban, a gyógyszergyárak Mekkájában (ahol a legdrágábbak a gyógyszerek, pedig csak 50 km-re van a Novartis) enyhe gyógyszerekkel babusgatják a betegségeket, hogy esetleg ne nagyon használjon, és menjél vissza a dokihoz. Újabb konzultáció, újabb számla...
Egyébként is olyan, mintha háromszor fizetném meg a szolgáltatást: be kell fizetni a nemkevés havidíjat (pl.  mi  fejenként 248,-fr-ot fizetünk a legmagasabb franchise és a Telefondoktor opció mellett, ez az egyik legolcsóbb havidíj, a nagy büdös semmire) plusz még neked kell állnod a költségek javarészét.
Ennek megfelelően az orvosok jól keresnek, a kórházak tiszták és szépek, a nép meg fizet szó nélkül, mert kényelmes és mert nem ismer mást: fogalma sincs, mi van a hegyen túl... Az orvos az isten.
A biztosítók tele vannak pénzzel, plusz tök fölösleges szolgáltatásokat tartanak fenn iszonyú költségesen így a havidíjak évről évre emelkednek.

A helyzetre jellemző, hogy sok többgyermekes családnak már a havi TB megfizetése is hatalmas teher. Így lehet igényelni a kantontól költségtámogatást, illetve a másik véglet a sok elmaradás, nagyon sokan nem fizetik a TB- és el vannak adósodva. Igen, Svájcban.
A teljes történet nyilván nem ennyi, még sok részlet tarkítja az összképet. 

2014.09.26. 12:01

Megint szavazunk

Sőt, mostmár én is hivatalosan veszek részt a népszavazáson, megkaptam életem első borítékját, benne a nevemre szóló szavazócédulával.

Most vasárnap arról lesz szó a szavazófülkékben, hogy:

  1. Leváltsa-e a jelenleg működő mintegy 61 egészségpénztárt (Krankenkasse) egyetlen központi kassza, már ami az alanyi jogú és egyben kötelező alap TB-ellátást illeti.
    Jelenleg bárki bármelyik kasszánál köthet TB-t, az árak és a szolgáltatások változnak, mindeki megkeresheti a neki megfelelőt, szimpatikust.
    A beadvány azt szeretné, ha ez változna: szeretnék, ha az alapbiztosítás (Grundversicherung, KVG) egyetlen közös kasszához, illetve ezek regionális képviseleteihez tartozna. Ez azt jelenti, hogy mivel a régiók eltérő gazdasági jellemzőkkel rendelkeznek (érts: a városban drágább az élet, egyik kantonban drágább az élet, mint a másikban, stb.), ennek megfelelően régiónként eltérő lenne a biztosítás tarifája, viszont egyetlen régión belül egységes lenne, mégpedig központilag meghatározott.
    Ezáltal egyrészt eltűnne a versenyszellem, nem lenne választási lehetőség, csak ármonopólium egy ráadásul kötelező "árucikkre". Másrészt viszont megszűnne a mai gyakorlat: hogy a biztosítók milliókat költenek a tagdíjakból reklámra, kampányokra, kuncsaftvadászatra, ami szintén évről évre növeli a tagdíjakat. (Bár szerintem nem: elveszítenék a szolgáltatásaik, tehát a forgalom felét, ami számomra azt jelenti, hogy még agresszívabban marketingelnének a kiegészítő biztosítások piacán)
    A beadvány NEM érinti a TB opcionálisan választható, extra szolgáltatásait, azaz a Zusatzversicherung-ot. (VVG) Ezt továbbra is köthet bárhol bárki, a kasszáktól csak az alapbiztosítást vennék el.

  2. Második eldöntendő kérdés az úgynevezett "sültkolbász-diszkrimináció" megszüntetése.
    Jelenlegi helyzet szerint ha egy gyorskiszolgálónál kérek egy kávét, egy szelet pizzát vagy egy sültkolbászt vagy egyéb ehető-iható cuccot, úgymond elvitelre, az ár 2,5% ÁFÁt tartalmaz, akárcsak az élelmiszerek egy közért polcain.
    Ellenben ha egy étteremfélében leülök és úgy eszem meg a szelet pizzámat, akkor már 8% ÁFA súlyosbítja az árát.
    A beadvány szeretné ezt a diszkriminációt megszüntetni és egységesíteni az ÁFA-kulcsot. Természetesen az úgy nem járható út, hogy egyszerűen a 8 helyett is 2,5 lesz, ez dobja magát.
    Nem, az új ötlet az, hogy legyen mindenütt 3,8% a forgalmi adó.
    Tehát gyakorlatra lefordítva: csak azért, hogy egyesek olcsóbban mehessenek étterembe, fizessenek mások (mindenki) mindenhol, a boltban is egy kenyérért, tejért, kávéért, kóláért bármiért többet.
    Szerény véleményem szerint a svájci határon (kivéve Lichtensteinnél...) borul az összes pszichológiai axióma, itt egyszerűen úgy gondolkodnak az emberek, mint sehol máshol a világon. (Ez egyben enyhe figyelmeztetés is ide telepedni készülő honfitársaimnak is: többen vannak, akik nem tudnak "beszokni", mint aki igen.)
    A beadvány támogatói szerint akkor majd többet járnának az emberek kiszolgált vendéglátóipari egységekbe, ami segítene biztosítani a vendéglátás jelenét és jövőjét.
    Az ellenzői pedig csúnya dolgokat gondolnak, amit most nem részleteznék.

 

Vasárnap majd kiderül az eredmény.

A következő etap: tegnap hozta a postás a határozatot.

Mivel nem tartunk itthon annyi pénzt, amennyibe az utánvételes levél kerül (765,- fr), ezért visszavitte a levelet és most fogom elhozni a postahivatalból. Aki lemaradt volna az elejéről: azért kerül ennyibe a levél, mert így kell leróni az ügyintézés költségeit.

Mindjárt megyek és kifizetem ezért a csomó pénzt, aztán meg majd nem merem felbontani, mert tartok attól, hogy nemleges válasz lapul a sorok közt.

Mindjárt jövök.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

O jessz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Még van 30 nap fellebbezési határidő, aztán jogerőre emelkedik a határozat és majd értesítenek, hogy mikor mehetek igazolványt csináltatniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii.

Nem akartam ebből személyes blogot csinálni, de ez van, svájci állampolgár lettem.

 

 

Mostmár kezdek azon gondolkodni, hogy ha ez a könnyített eljárás, akkor milyen a standard. A három referencia-személyem után most én kaptam levelet Bernből: most másodszor is alá kell írnunk, hogy valós házasságban élünk, nincs szándékunkban válni, külön költözni, stb. Valamint hogy most és visszamenőleg 10 évre betartom a törvényeket (blabla). Valamint kell szereznem egy újabb igazolást, ezúttal az adóhivataltól, hogy nincsen semmilyen adótartozásom és az összes máig esedékes adókat befizettem.

Külön felhívják minden lap alján a figyelmemet, hogy a szabályok be nem tartása vagy valótlan adatok közlése esetén az állampolgárság megszerzését követő 8 évig visszavonhatják a döntést és megfoszthatnak az állampolgárságtól.

Megjegyzések: érdekes módon a férjemet nem akarják megismerni, az ő szava nem számít, őt meg sem adhatom referenciának. A beadványban azt kérik, hogy olyan referenciát adjál meg, aki képes rólad nyilatkozni. Igen ám, de van olyan, aki engem ismer, de a férjemet, a házasságomat nem. Ha ilyet adsz meg, az szívás... Mint én pl. gondolkodtam, hogy a kurzusról az oktatómat adom meg. Viszont ő nem tud nyilatkozni arról, hogy névházasságban élek-e...?

Ráadásul megannyi svájci nem fizet adót. Aki meg fizet, annak az adója a menekülttáborokra megy el.

Lassan kezdem megbánni, hogy egyátalán belevágtam.

Alig több, mint 1 hónappal az "állampolgársági felvételi elbeszélgetés" után, március végén hipp-hopp máris kapott a 3 referencia-személyem levelet a székes fővárosból, hogy írjanak rólam egy rövid szösszenetet jelen levél hátuljára.

1 hónap határidőt adtak a fogalmazvány visszaküldésére.

Megy ez, mint a karikacsapás.

(Mi az a karikacsapás?)

1. számú fontos kérdés volt a vasút szükséges, sürgős-fontos felújításának-bővítésének finanszírozása. Egy  kivételével az összes kantonban elfogadták az indítványt.

2. számú fontos kérdés: továbbra is a TB finanszírozza-e a terhességmegszakítást? Aki ismeri a svájci TB-rendszert, tudja; aki nem, annak elmondom, hogy a kérdés nem egyszerűen az volt, hogy a terhes nő fizesse-e vagy a TB-kassza, hanem hogy egyrészt beleszámítson-e az évi önrészbe, ha a nő maga fizeti illetve hogy ha a nő alacsony önrészt vállalt (pl. évi 500 frankot), AKKOR a TB fizesse a fennmaradó összeget. Ezt az indítványt az egész ország elutasította, tehát marad úgy, ahogy volt: nem kell a terhes nőnek egymaga állnia a költségeket, hanem továbbra is támogatja a TB a terhességmegszakítást.

3. számú, legfontosabb kérdés: a beadvány a tömeges bevándorlás megfékezésére. Ez a kérdés és a róla szóló szavazás több faktort tekintve is kivételes. Elfogadása egyrészt az egyik legnagyobb pofon a kormánynak az EG-csatlakozás elutasítása óta; másrészt volt olyan kanton, ahol 88%-kal fogadták el, valamint ennyire szoros eredmény ritkán születik, pár tized-század %-kon múlott.
A reakciók nyilvánvalóak: az EU baloldali politikusai "sajnálják" a svájci nép döntését, egyesek már fenyegetnek, hogy majd akkor az EU is bekeményít, a Birodalom majd visszavág gazdasági téren, sőt, egyes német politikusok agyamentnek titulálják Svájcot a döntésével együtt, lesajnálják, mondván: a problémák valódi okát országon belül kellett volna keresni, most viszont ezzel a döntéssel még több probléma zúdul Svájc nyakába, akik "keresik a bajt" (- az EU-val...) és az elzárkózás következménye az elhülyülés.
Ezzel szemben az angolok (politikusok és a nép) meg a német földi halandók szinte állva tapsolnak a döntésnek, mert ez Svájcban lehetséges, itt lehet szavazni arról, amiről otthon ők is szeretnének, mert elegük van az EU-ból és a bevándorlókból. Egy angol politikus, aki Brüsszelben a svájci kapcsolatokkal foglalkozó örs tagja, még azt is helyeselné, ha bizonyos viszonylatokban újra vízumkényszer lenne. (pl. ki utazhat be Nagy-Britanniába, Svájcba...)
És most ne kezdjünk el ezen vitázni, mert nem azokból a magyarokból, lengyelekből, stb. van elegük, akik pl. időseket gondoznak vagy építkezésen dolgoznak, a mezőgazdasági feladatokat látják el, IT-sek, felszolgálnak vagy diplomás menedzserek, satöbbi. Nem rólad van szó, aki esetleg már egy ideje játszik a gondolattal, hogy kivándorol és dolgozni fog. Nem téged utálnak, mint külföldi közellenséget.
Hanem azokból a románokból, bolgárokból, jugókból van elegük, akik betelepítik az egész családot rögtön, ebből mondjuk 1 valaki dolgozik, a többiek segélyen élnek, eleve ezért jöttek ide, ez így volt bekalkulálva. Aki meg nem jogosult segélyre, az meg megy lopni. Meg eleve nem munkát keresni jönnek ide.
Az indítvány elsősorban azt szeretné elérni például, hogy fordítva legyen: ahelyett, hogy idejön valaki, kap tartózkodási engedélyt ÉS ekkor elkezd munkát keresgélni és vagy talál, vagy nem; legyen az, hogy akkor jöhetsz be, ha már megvan a munkaszerződésed. Akkor semmi akadálya.
Németországban is elgondolkodtató a helyzet, ha már a török kolónia emel panaszt a bolgárok ellen, akik szemétteleppé változtatták a törökök szomszédságát.
Sajnos a szankciók mindig ilyenek: azokat is eltalálja, akiket talán egyátalán nem érintene, akik nem tehetnek a kialakult helyzetről és hangulatról.
Ezt hívják úgy is, hogy járulékos veszteség.

Térképes grafika az eredményekről.

2014.01.21. 09:55

Reggeli gyors

Csak egy rövid megjegyzés gyorsan, mert mindig látom, hogy a keresőszavak toplistáját szinte non-stop a "szociális segély Svájcban" vezeti.

  • Ha valaki szoc.segélyért folyamodik, alaposan átvizsgálják a helyzetét. Pl. ha van autója de mondjuk nincs munkája, vagy otthonról gyalog 10 percre dolgozik, akkor jó eséllyel bele fognak kötni, hogy minek tart fent autót, tessék eladni, ezzel is megspórolva az autó-adót, biztosítást, üzemanyagot és parkoló díját.

  • Ha pár négyzetméterrel vagy 1 kisszobával meghaladja a lakásméret a hivatali előírások szerinti létminimumot, akkor lehet, hogy közlik: költözz kisebb lakásba, ami olcsóbb.

  • Nem feltétlenül pénz formájában érkezik a segély: előszeretettel kezdik ott, hogy számla ellenében fizetik a lakásod bérleti díját és a havi TB-t.

  • Ha valakinek van olyan egyenesági rokona, aki tudná őt támogatni, akkor elsősorban törvényileg a rokon köteles támogatni, nem nagyon akaródznak segélyt adni.

  • És amiért ez a bejegyzés megszületett: Svájcban a szociális segélyt az általános gyakorlat szerint vissza kell fizetni. Visszaigényli a hivatal, ha tudomására jut, hogy javult a segélyezett anyagi helyzete. (lett jobb munkája, örökölt, nyert a lottón, férjhez ment és már nem szűkölködik, stb.) Akár behajtás útján is érvényt szereznek a visszakövetelésüknek, elévülési idő az utolsó kiutalt segélytől számított 10 év.

2014.01.09. 11:16

Mit hoz 2014?

Először is azt, hogy január 1-től immár Svájcban is kötelező lett-lesz nappal is a világítás használata az autókon és a kétkerekű járművökön is a forgalomban. Településen belül is, kívül is, mindenhol. Ha elkap a rendőr ohne, most még a bevezető fázisban elnézőbbek, de bizonyos türelmi idő eltelte után 40,-frank a bírság.

És természetesen hoz az Újév rögtön február elején egy népszavazást is. Lássuk.

Az SVP-vel (jobb oldal) az a baj, hogy semmi Fingerspitzengefühl nem található az egész pártban. Röviden: igazuk van általában, de olyan agresszívan és bunkón adják elő magukat, hogy még azokat is meg- és elrémítik, akik egyébként támogatnák őket. A másik probléma az, hogy ha még meg is szavazzák a beadványukat a népszavazáson: a Bundesrat addig mismásol, hogy mindig kitalál valamit, amiért nem lehet a gyakorlatba átültetni a megszavazott elméletet. De e kettő problematikából az SVP-t egyik sem érdekli igazán, ezért fáradhatatlanul adogatják be az idegenellenes beadványaikat. Íme a legújabb: a tömeges bevándorlás ellen.

A beadvány azt célozza meg tulajdonképpen, hogy újra legyen éves kontingens a bevándorlók számát tekintve, összességében a bevándorlók, menekültek és a Grenzgängerek számára közösen. A munkáltatók a svájciakat részesítsék előnyben, ne lehessen rögtön az egész kiterjedt rokonságot betelepíteni, csak azért, mert apu itt talált állást, stb.

Nagyon idegengyűlölőnek hangzik. De egyszerűen nem lehet átugrani a tényeket, a kiinduló helyzetet, ami alapjaiban más, mint pl. Magyarországon. Erről évekig lehetne írogatni...
Svájcban nincs olyan, mint otthon, hogy autózol a kietlen, elhanyagolt, gazdátlan mezők mellett vidéken, mert senkinek nem kell a föld. Itt szinte minden négyzetcentiméter valakié! Mert sokmindenki azt akarja!
Nagyjából 1/3-ad Magyarországnyi területen élnek itt 8 millióan.
Plusz a turisták.

Otthon ha van egy kis lakásod és ki szeretnéd adni, vagy találsz rá bérlőt, vagy nem. Itt egy meghirdetett lakásra legalább 5-8 jelentkező akad (nem csak a városban, hanem szinte mindenhol) és így esett, hogy igen, a tulaj kiválaszthatja, hogy kinek akarja kiadni a lakását.
Ezzel összefügg és egy másik blogban támadt is nézeteltérésem más ittlakó magyarokkal: nem, kurvára nem mindegy, hogy pl. hol parkolsz az autóddal. Te vetted a kocsidat, neked kell gondoskodni arról, hogy hol tudod tárolni. Azt írta az illető a másik blogban (kommentben) kb., hogy "a mélygarázs drága, azt nem akartuk fizetni, sőt, a felszíni parkoló is drága, azért sem kartunk külön fizetni, úgyhogy odaáltunk a Látogatóknak fenntartott parkolókba, mert úgyse jön senki látogatni, mindig üresen állnak azok a helyek." És akkor csodálkozunk, ha utálnak minket, külföldieket? Amikor mindenki havonta fizet legalább 30,-fr-t de földrajztól függően akár ennek a többszörösét is egy felszíni parkolóhelyért, ő meg odaáll ingyen a látogatók helyére, mert ő úgy ítélte meg, hogy sose jön látogató?

Milyennek képzeled az életet egy olyan országban, ahol a gyereked az óvodában nem azt a nyelvet tanulja, beszéli, amit tőled, az Édesanyától hall, holott a szülőföldeden éltek? Ugyanis annyi a külföldi gyerek, hogy a közös nyelv jobb híján a Hochdeutsch, és a svájci anya gyereke nem tanulhatja meg a világot meg a versikéket a svájci dialektben, mert mondjuk rajta kívül csak 1 másik svájci kisgyerek van az oviban, a többi 17 meg mindenféle színű meg nemzetiségű.
A telefonos ügyfélszolgálatoknál is sok helyen van külön menüpont: 1-es gomb CH-német, 2-es gomb francia, 3-as gomb olasz, 4-es gomb Hochdeutsch a bevándolrók részére...

Svájcban az integráció mércéje elsősorban nem az, hogy hány svájci havert szerzel, hanem hogy betartod-e a szabályaikat és hogy Te mit teszel a közösségért, vagy azért, hogy továbbra is úgy működjön a rendszer, ahogy eddig.
Igen, tudom, a sok kurva szabály, már fingani se lehet tőlük. Igen, értem.
Csakhogy ettől működik még mindig az ország, ettől elviselhetőbbek a hétköznapok, lassan 7 éve élek itt és még soha senki nem hallottam ingerülten beszólni egy boltban, postán, ha várni kell, sőt, egyszer tanúja voltam egy koccanásos balesetnek, nyilván nem örültek, de ott se volt anyázás.
A rendőrségi hírekben szinte 99%-ig csak külföldiek, vagy "migrációs hátterrel rendelkező" svájciak szerepelnek. Autót lopnak, száguldoznak és feltekerednek a fára, egymást ölik meg féltékenységből, sőt, pár hónapja megöltek egy svájci nőt a saját lakásában, valószínűleg azért, mert tanúskodnia kellett volna egy külföldi ellen, aki rokkantnak tetteti magát és így jogtalanul veszi fel a nemkevés rokkantnyugdíjat már évek óta...Satöbbi.

A svájciak másképp működnek, ilyenek, nem tökéletesek, vannak hibáik, de egész jól működik az országuk és majd akkor tanítsuk meg nekik a külföldi szokásokat, ha azok jobban működnek, mint az övéik.

Másfelől, ha előkerül az integráció, elgondolkodom, hogy mégis hogyan működik, működhet.
Vegyünk egy átlag albánt, akit rendszerint olyan munkára vesznek fel csak, ahol szintén alig találkozik svájcival, mert csupa szintén albán, koszovói, marokkói, török, eritreai, olasz stb. kollégák között dolgozik. Egymásközt ha beszélnek se értenek meg mindent, mivel senki nem az anyanyelvén kommunikál és nem is felső szinten. Ők munka után hazamennek a szintén albán, marokkói, koszovói, török, eritreai, meg olasz családjukhoz. Ott az anyanyelvükön beszélnek és nyilván olyan témákról, melyeknek köze nincs Svájchoz vagy a beilleszkedéshez, annál inkább a saját életükhöz, gondjaikhoz, hétköznapjaikhoz. Ez természetes.
Kérdés: ők hogy fognak valaha is beilleszkedni?
Nekik nem tanítja meg senki a svájci 1x1-et, mint nekem a férjem, akitől mindent ellestem és megtanultam. Mi nagyon sokat beszélgetünk mindenről, ahogy őt megismertem és megismerem egyre jobban, megértem a dolgok svájci miértjét.

A férjem albán beosztottja, D. szeretett volna a házához egy télikertet építtetni. A szomszéd legalább 3-szor emelt kifogást az építési engedély ellen és D. a mai napig nem érti, hogy miért? És akárhogy próbálja elmagyarázni neki a férjem, nem érti. És valószínűleg soha nem is fogja megérteni, pedig gyerekkora óta itt él Svájcban.
De van 2 Mercedese és egy VW-je.*

*errefelé köztudott, hogy nagy, limuzin Mercit, Audit, meg egyes VW-modelleket szinte csak jugók, albánok vásárolnak. Évtizedekig semmijük nem volt, de itt rázni kell a rongyot, ez a mentalitás. (megj.: nekünk 2 db 8-9 éves Nissanunk van és nem azért, mert nem engedhetnénk meg magunknak egy Mercit.)

Na, jól elkanyarodtam a népszavazástól...

A második téma fabruárban az abortusz lesz, mégpedig hogy legyen "magánügy" és a saját pénztárca dolga, ne finanszírozza a TB. Az SVP szintén támogatja az ügyet, lehet, hogy ennek is ők voltak a kiagyalói, már nem tudom. Lényeg, hogy az állítás szerint ugye a TB-kasszák fizetik az abortuszt, tehát közvetve azok pénzéből is folyik a beavatkozások finanszírozása, akiknek semmi közük az abortusz témához vagy éppen ellene vannak. A beadvány csak azt szeretné elérni, hogy ez legyen magánügy, aki akarja, fizesse maga, mert a terhesség és a megszakítás nem betegség, nem kéne ezzel terhelni a kasszákat. Alacsonyabb havi TB-díjakat is kilátásba helyeznek, amennyiben a nép megszavazza a beadványt.
Mondjuk az én ellenérvem annyi lenne pl. hogy egy alkoholista májbetegségei mennyire "betegségek"? Vagy egy erős dohányos szervi bajai? Ők miért nem fizetnek akkor sokkal magasabb havi díjakat?

A harmadik kérdéskör: a vasúti hálózat jobb kiépítése, fejlesztése és finanszírozása. Az SVP ellene van, a dolog kicsit összefügg a múltkori autópálya-díj -nem- emelésével is.
És összefügg a bevándorló és menekült-kérdésekkel is, de ezt is már említettem. Évi X csilliárdok folynak el, gyakorlatilag a nép tudta nélkül az EU-ba, az EU-bővítési programokba, a menekültekre, meg minden egyébre, és akkor jön a Bundesrat ilyen ötletekkel, hogy dráguljon ez, meg az, legyen több az ÁFA a vasút javára... meg ilyen vad ötletek. Ismerek én is olyan menekültet, a férjem beosztottjai, aki hajón, konténerben jutott át valahogy Európába, mellette emberek haltak meg, sőt, az egyik srác mellett a saját bátyja halt meg, míg a sivatagon át elértek Afrika északi partjaihoz, hogy valami risszrossz menekültekkel teli bárkába szálljanak a remény felé... és őszintén, nincs bennem semmi rosszindulat, csak nem értem, hogy hogyan és miért... nem látsz szakadt menekültet. A tévériportokban sem.
Mindegyik Nike meg Adidas cuccokban van, iPhone van a kezében.
Egy átlag svájci család jövedelmének egyharmada meg csak a Tb-re megy el?

És akkor megint megkérdem: csodálkozunk, ha az idegenellenesség megértő fülekre talál(na)?

2013.11.27. 13:26

Népszavazás - november 24.

A Heti hetes svájci megfelelője (Giacobbo & Müller) így értékelte röviden a népszavazás eredményeit:
"Sokat akarunk keresni és keveset fizetni."

Vagyis a nép mindhárom beadványt egy-egy határozott NEM-mel elutasította. Nézzük részleteiben.

1. Az úgynevezett 1:12 beadvány (az értelmi szerző a JuSo, azaz a fiatal szocik)
Azt szerették volna elérni, hogy Svájcban a multik fejeseinek és egyszerű dolgozóinak bére legfeljebb így arányuljon egymáshoz. (egy cégvezető havonta legfeljebb annyit kereshessen, mint az alkalmazott egy évben) Valamint, hogy ez törvényileg legyen szabályozva. Hogy is van ez? Az egyik legdemokratikusabb, legliberálisabb országban elsőként szóljon bele az állam, hogy mennyit keres valaki privátban? Ezt így mégis hogy?
A nép hallgatott a jó szóra és belátta, hogy ez nonszensz, valamint az extrém-jól keresők által (és utánuk) befizetett járulékok fájdalmasan hiányoznának a szociális kasszákból. Sőt, még azt is belátták, hogy ettől a beadványtól még nem lettek volna bőkezűbbek a munkáltatók az egyszerű dolgozóikkal, az ő bérük maradt volna, a fejeseké -tegyük fel- csökkent volna, a bérkiesést meg szétosztogatták volna bónusz vagy valami más címszó alatt.
Az Indexen olvastam, hogy "a Novartis, a Nestlé, a Bobst és az SBB több ezer alkalmazottnak küldött üzenetet, amelyben arra kérik a dolgozókat, hogy a népszavazáson nemmel szavazzanak" - nos ezek közül az egyik multi üzenetét olvastam személyesen: természetesen nem arra kértek vagy utasítottak, hogy szavazzon a dolgozó nemmel, hanem ecsetelték a lehetséges hátrányokat és következményeket. Mindegy.
Lényeg, hogy a szétnyíló olló és az alacsony bérek ellen ez nem megoldás, nem ez a megoldás, hanem sok más: például minimálbér bevezetése (Svájcban hivatalosan nincsen kiszabott minimálbér), a TB terhek csökkentése, csillagászati fogyasztói árak csökkentése stb. (ehhez kapcsolódóan majd egy külön posztban)
Valójában szerintem nem is az a baj, hogy mennyit keresnek, pl. egy gyógyszergyár fejesei. Hanem az sokkal jobban piszkálja a csőrömet, hogy hogy lehet, hogy a Baselben egy svájci gyógyszergyár által előállított gyógyszer Svájcban többe kerül, mintha átmegyek Baselben a villamossal a határon és megveszem a német oldalon. Vagy hogy lehet, hogy a szent-tehén bank, az UBS x milliárdot elvesztett a gazdasági válságban, másik x milliárdot büntetések formájában kellett kifizetnie (pl. az USÁ-nak), aztán a tőzsdén az egyik alkalmazottuk x milliárdot "elklikkelt" pár perc alatt, a bank kijelenti, hogy hát, sajnos a kisbefektetők pénze elúszott, de minden presztízs-sportversenyt milliókkal támogatnak, ők a fő szponzorok (lóugratás, F1, tenisz, stb.) és mindemellett kifizetnek a szarul teljesítő fejeseknek, akik lopnak, csalnak, hazudnak, x millió jutalmat. Tisztára, mint a magyar politika.

2. Az autópálya-matrica ára most mégsem emelkedik 40-ről 100 frankra. Ebben csak annyi az érdekesség, hogy a mostani 40 frankos matrica árbevételeiből kb. 30-40%-ot fordítanak a közúti közlekedésre, a többi megy a levesbe, a vasútra, meg egyébre. És most arra hivatkozva akartak emelni, hogy nem elég a 40 frank bevétele a közutakra. Ugye nem kell magyarázzam.
Fő érv volt egyébként, hogy Európában itt a legolcsóbb a matrica, csak ott olcsóbb, ahol nincs is (pl. Németország) és hogy 10-20 éve nem emelkedett a matrica ára. Lehet. Viszont például itt sok háztartásban két autó van, cserélhető rendszámmal, és a matrica még mindig elavult, valójában matrica formában létezik, azaz ha két autód van, akkor 2x40 frankot perkálsz, pedig csak "egy autónyi" terhelést okozol a közúton, mivel egyszerre csak egy autóval közlekedsz. Vontatmányra (utánfutó, lakókocsi) szintén külön kell matrica.
E téma pikantériája, hogy a beadványban a svájciak tekintettel lettek volna a külföldiekre, megmaradt volna a turisták számára a 40 frankos matrica, 2 hónapos érvényességi idővel. Ugyanakkor épp most tervezi Németország, hogy csak a külföldiek számára bevezetik az autópálya-díjat, míg a német benszülöttek továbbra is díjmentesen autózhatnának Németországban. (mégis Svájcra köpködnek, hogy rassziszta és diszkriminatív. Tényleg.)
Tervbe van véve, hogy bevezetik Svájcban is az elektronikus rendszert, ami többek között orvosolná a fenti multiplex problémát, azaz elektronikusan már tudnák a matricát a rendszámhoz kötni, de ami Magyarországon már 10 vagy hány éve működik, az a technika még nem ért ide...

3. Egy indítvány a jobboldaltól: hogy azok is vonhassanak le gyermekgondozási, -felügyeleti jóváírást az adóból, akik nem költenek bébiszitterre, hanem saját maguk vigyáznak a gyerekre otthon.
Sajnos, ez is egy örök vitatéma.
A családosok eleve eszközölhetnek a gyerekek után adólevonást, mindenki. Azok, akik bébiszittert fogadnak, azok ezt a plusz költséget írhatják le adókedvezményként. Ez a beadvány azt szerette volna elérni, hogy meg legyen újra becsülve és megfelelően támogatva a főállású anya intézménye. Svájcban egyébként nincs napközi olyan formában, mint otthon., legfeljebb fizetős, privát (pl. alapítványi) iskolákban. Tehát vagy otthon van anyu és főz, nevel és gondoskodik a gyerekről, lemond a fizetésről, munkáról, vagy a gyereket az utca vagy bébiszitter neveli.
Nehéz ügy. Napközi kéne. Vagy hogy tényleg ne legyen gond otthon maradni és nevelni a gyereket.

Térkép mindehhez.

A központi népszavazások alkalmával a kantonok általában kihasználják az alkalmat és helyi népszavazásokat is csatolnak a központi kérdésekhez. Így történt ez például Bern és Jura kantonban is: az ún. "Berner-Jura", vagyis Bern kanton francia része szavazott arról, hogy az "igazi", francia Jura kantonhoz akar-e inkább csatlakozni. Végülis az az indítvány is elbukott, marad minden a régiben. Bernben azt viszont megszavazták, hogy újabb szigorítást vezetnek be az állampolgárság megszerzésére. (szociális-segélyen élők, elítéltek ellen, stb.) Az interneten a kantonok honlapján helyenként elérhetők az állampolgársági teszt-kérdőívek.

Vagyis pontosabban B-től C-hez, azaz a B típusú tartózkodási engedélyemtől a C típusú letelepedési engedélyemig.

A B igazolvány lejártának közeledtével (általában 1, de esetemben 2 hónappal előtte!!!) kap az ember postán egy értesítést, hogy le fog járni az igazolvány és itt az idő cselekedni. Ez egy kétoldalas kitöltendő kérdőív, melyet be kell adnunk a lakhely szerint illetékes Einwohnerkontrolle (népességnyilvántartó) hivatalban, az éppen lejáró igazolványunkkal együtt. Érzelmi vagy praktikus okokból kifolyólag esetleg érdemes előtte beszkennelni vagy lefénymásolni az igazolványt.

Ez a papír csak arról szól, hogy le fog járni az 5 éves igazolvány és az állam megkérdezi, hogy itt vagyunk-e még egyátalán, élünk-e még, stb.

Egy hét múlva kaptam választ, hogy átnézték az első kérdőívet és az adataimat és alapvetően jogosult vagyok a letelepedési engedélyre. Újabb kérdőívet találtam a levél mellett, kantononként változhat némileg a kinézet, ez pl. Basel-Land kantonból való, a tartalom nagyjából ugyanaz. Találunk egy listát is a mellékelten benyújtandó dokumentumokról, ez is eltérő lehet kantononként. Nekem csak arról kellett igazolást beadnom, hogy 2 évre visszamenőleg nincsen sem köz-, sem privát tartozásom, nem folyik ellenem behajtás (ez az ún. Auszug aus dem Betreibungsregister, a lakhely szerint illetékes Betreibungsamtnál kell kérni, kb. 17-25 frankba kerül, személyesen; rögtön megkapja az ember.) Más kantonok kérhetnek erkölcsi bizonyítványt (Auszug aus dem Strafregister; ezt rendelhetünk legegyszerűbben akár a postahivatalban, vagy itt. 20 frank és kipostázzák majd) vagy munkáltatói igazolást, stb.

A letelepedési engedélyért folyó eljárás költségei 100-1000 frankig terjedhetnek, utólag kell megfizetni, valamint az igazolvány ára további kb. 95 frank plusz két igazolványkép.

Normál esetben egy földi halandó egymagában 10 év itt tartózkodás után kapja meg a letelepedési engedélyt; svájci állampolgár vagy szintén letelepedett (tehát C igazolvánnyal rendelkező) külföldi házastársa viszont ugye 5 év itt tartózkodás és házasság után. Viszont: ha a házasság felbomlik, vagy megromlik és külön élnek a felek, akkor megtagadhatják vagy vissza is vonhatják a letelepedési engedélyt!

Szóval várok. Két és fél hete adtam be a kérelmemet.
Amint kézhez kapom, indulhat a menet az állampolgárságért.

2013.06.21. 10:45

rövid hírek v5.1

  • Először is egy kis bepótolnivaló: A Németországban rendezett tehetségkutató versenyeken arattak a svájciak az utóbbi időben. 2012-ben Luca Hänni nyerte meg a DSDS-nek rövidített énekes-versenyt, idén ugyanitt Beatrice Egli lett a közönség kedvence és juttatta őt csúcsra a Dieter Bohlennel kikövezett úton, a Bohlen által komponált kb. "Lángra lobban a szívem, ha meglátlak" című fülbemászóval. Ezen kívül a The Voice Kids (a The Voice gyermekeknek szóló változatát) is idén egy svájci 12 éves kislány nyerte meg, Michèle, többek között Alicia Keystől és Beyoncétól énekelt nagyon nehéz dalokat.

  • Nem az igazi, de az előrehaladott elvonási tünetek kezelésére megteszi, míg újra haza nem látogat az ember: igen, a mi, magyarok híres Túrórudizásáról van szó. Szinte egyetlen külföldön élő magyar sem felejti el megemlíteni a túrórudit, ha arról kérdezik őt valahol, mi hiányzik a hazából.
    A Coop vezette be nemrégiben az itteni változatot, ami tipikus svájci: kicsi, méregdrága, túl édes, agyoncsomagolt és fantáziátlan.
    A Quanilla nevet kapta a termék a keresztségben, kapható natúr, epres és csokis változatban; csak a nagyobb Coop élelmiszerboltokban, kb. a joghurtoknál keresendő. Egy 3 rudit tartalmazó dobozka normál ára 3,95 fr. (szorozva kb. 240-nel...)

  • Időközben volt megint egy népszavazás is. Arról kérdezték a lakosságot, hogy
    - közvetlenül a nép válassza-e a kormány tagjait (eredmény: nem)
    - a menekült-ügyi törvény sürgős szigorításai (eredmény: igen)
    Megmondom őszintén, eddig mindig rosszallottam, hogy a férjem miért nem vett részt sosem, egy szavazáson sem. És most azt is megmondom őszintén, hogy már én sem szavaztam, nem is fogok, mert úgyis mindig "veszítek". Egy olyan országról beszélek, ahol a nép megszavaz adóemelést, ha szükséges, és nem szavazta meg tavaly, hogy mindenkinek egységesen 6 hét szabadság járjon (!). Pedig ezt a két döntést még meg is értem, ezeken én is így szavaztam: számokkal meg lehet magyarázni. A többire meg csak csóválom a fejem.

  • Idén, épp most került megrendezésre az országos tornabajnokság. Sajnos már kétszer is katasztrofálisan elverte őket a vihar: egyszer a megnyitón, másodszorra pedig tegnap. Sok sérültje is van a viharnak, összehasonlítható az évekkel ezelőtti, augusztus 20-i viharral, aminek Pesten halálos áldozata is volt. Kő kövön nem maradt, döbbenetes pusztítást végzett a viharos erejű szél és a jégeső, sátrakat dobott a fákra, fákat csavart ki a szél. Sokan nem értik, hogy miért nem hallgattak a rendezők az előrejelzésekre illetve hogy a megnyitón tomboló vihar miért nem volt elég... mondják már le az egész bulit.

  • Tegnap este a közszolgálati 1-es adón főműsoridőben adták le Batthyany Béla dokumentumfilmjét, mely a Kelet-Európából Svájcba érkező, időseket ápolókról szól. Közelkép két magyar és egy lengyel gondozónőről, hogy miért, hogyan, mennyiért, mennyi önfeláldozással, milyen sok nehézséggel.

  • Szintén a közszolgálati készített egy hatrészes útifilmet a Dunáról (a legalsó volt az 1. rész); a forrástól egészen a deltáig. A Magyarországi szakaszt bemutató epizód nekem nem tetszett és a kommentár alapján nem vagyok ezzel egyedül. Elég kevés derül ki a dunai tájról, a dunai emberekről. Ehelyett Pesten egy zsidó család tradícióival találjuk magunkat szembe, másutt meg svábokkal. A film akár még lehet érdekesnek mondható is, csak éppen nem arról szól, amiről a Duna.

  • Azt is mindig elfelejtem elmesélni, hogy a zürichi operaházat egy magyar szakember irányítja: Andreas Homoki. Szülei magyarok, Németországba vándoroltak ki, ő már ott született. Riport vele a Coop Magazin másjui számában olvasható, a 118-119. oldalon.

  • És a végére tartogattam a legjavát: némi szünet és érdektelenség után újra megválasztották Svájc szépét. A régi véleményem az volt, hogy mindig vagy egy mutatós bevándorló nyeri vagy egy unalmas szőke (esetleg mindkettő: Christa Rigozzi) és akkor eljött ez a különleges évjárat, a 2013-as és végre tényleg tipikus Svájci Nő lett a szépségkirálynő: Dominique Rinderknecht.
    A versenyre ugyan kisminkelték, ám vakolat nélkül kiválóan reprezentálja a mai modern svájci nőt: rövid hajú, fiús és a végletekig emancipált. Az őt védő kommentárok is hasonlóan tipikus svájciak, a legtöbb ilyen védőbeszéd svájci nőktől jött: "végre vége a hosszú loboncok tradíciójának, miért ne lehetne rövid haja egy szépségkirálynőnek, nagyon helyes, modern nő" stb.
    Biztosan csak zavarták a loknik a hegymászásban, ami szintén hozzátartozik a mai modern svájci nő alapértelmezett hobbijaihoz, természetesen méregdrága márkás outdoor felszerelésben. (Jack Wolfskin vagy Mammut...)
    És akkor csodálkoznak meg háborognak  ugyanezek a svájci nők, ha a svájci pasik többezer frankot áldoznak arra, hogy feleséget keressenek és hozzanak Thaiföldről vagy Ukrajnából.
    Odáig meg már el sem jut a józan ész, hogy ennek a Jenő-fizurás csajnak kell összemérnie szépségét világ összes többi,  "loboncos" gyönyörűségével a Miss World választáson...



2013.04.26. 11:16

Ventilklausel

"Jó a buli srácok!"

Egy éve van érvényben "A Záradék", azaz a Svájc és az EU között kötött, a két országra vonatkozó szabad költözködési jogról szóló kétoldali megállapodás záradéka, melyre hivatkozva Svájc alkalmanként 1 évre, de legfeljebb 2014-ig ideiglenesen becsaphatja az ajtót az Unióból érkező bevándorlók orra előtt. Egy éve "csak" a 2004-ben csatlakozott országokra terjesztették ki a záradék hatályát, ám most ezt meghosszabbították, kiegészítve az összes EU tagállammal.

A szocik egyik célja: kifogni a szelet a júniusban népszavazásra kerülő, bevándorlást szigorítani próbáló beadvány vitorlájából. A másik cél nem is igazán cél: szerintem csak látják ők is, hogy ez már szinte menthetetlen helyzet, nincs megoldás, csak csapkodnak maguk körül.

Eleve hülyeség az egész: mivel csak az 5 éves, B típusú engedélyek számát korlátozza. Azaz kiskapuként ott marad az L engedély (legfeljebb 365 napra). 22%-kal több L-et igényeltek az elmúlt 1 év alatt Kelet-Európából, amióta a záradék első variációját kikiáltotta a svájci kormány.

Megoldás (és igazság) pedig tényleg nincs.

Ez az akció most csupán egy okkal több, hogy miért utálja az EU Svájcot, az itteni nép megtapasztalhatja, hogy a rendelkezés nem ér semmit, a gazdaságtól pedig pont azokat a munkaerőket zárja el, amikre szükség van, mert persze Herr und Frau CH nem hajlandó bármilyen munkát elvégezni.

És Bernben nem látják be, hogy a beáramló munkaerő csak a második probléma a sorban. Sőt, a harmadik. Az első a menekült státuszért folyamodó mindenféle színű emberek*, a második a kurvaturizmus és mondjuk harmadik a munkaerő-bevándorlás.

* a bevándorlási hivatal honlapján található tolmács-álláshirdetésekben csupa olyan nyelvű tolmácsot keresnek, amikről még életemben nem hallottam, pedig végigcsináltam 1-2 műveltségi vetélkedőt.

Az egyik járható út a svájci állampolgárság irányába, ha egy svájci állampolgárral kötünk házasságot. A házasságkötésről és az előkészületekről már írtam korábban.

Házasság révén az aktuális jogszabályok értelmében 5 évre érvényes tartózkodási- és munkavállalási engedélyt kap a külföldi házastárs. Ha letelik az öt év, a hivatal küld egy levelet, hogy mi a teendő: egyes esetekben ezt az 5 éves B igazolványt hosszabbítják meg, de általában megadják a C igazolványt, ami az időkorlát nélküli letelepedési engedély. (Figyelem: bár az engedély, tehát a jogunk időkorlát nélküli, azonban az első C igazolvány általában 5 évig érvényes, meg kell hosszabbítani, akárcsak otthon pl. az útlevelet.)

Ha teljesítjük a feltételeket, akkor ezzel egyidőben kérvényezni lehet az állampolgárságot, mégpedig könnyített eljárásban, ami elsősorban direkt a házastársak, 21 év alatti gyermekek, stb. részére lett kitalálva.

Feltételei házastárs részére:
- 3 év házasságban eltöltött idő, hivatalosan egy háztartásban egy svájci állampolgár házastárssal, aki a házasságkötéskor már svájci állampolgársággal rendelkezett.
- legalább 5 év hivatalos, bejelentett tartózkodás Svájcban,
- ebből 1 év aktuálisan, tehát az utóbbi 1 évben is már itt lakott.

Ha ezt teljesíteni tudjuk, akkor meg kell kérni a bevándorlási hivataltól a vonatkozó nyomtatványokat. Mintanyomtatvány megtekinthető itt, de ne ezt nyomtassuk és töltsük ki, mert azt nem fogadják el. E-mailben vagy telefonon, esetleg postai úton szépen kérjünk sajátot, postafordultával megküldik. (majd pedig juttassuk vissza a Bundesamt für Migration, Abteilung Bürgerrecht, Quellenweg 6, 3003 Bern-Wabern címre)

Az utolsó oldalon található egy lista a beadandó mellékletekről, valamint a kérdőíven az utolsó pontra hívnám fel a figyelmet: meg kell nevezni legalább 3 referenciát, (szomszéd, kolléga, főnök, kórusvezető, focicsapattárs, stb.) akik információval szolgálhatnak személyünkről.

Az elbírálás eltarthat akár 1-2 évig is, időközben valószínűleg egyszer behívnak egy kis elbeszélgetésre. Az állampolgárságot ugyan az államszövetségtől kapjuk, de a településnek és a kantonnak, ahol lakunk, vétójoga van. Ha megszületett a határozat, küldenek erről egy levelet utánvéttel, mely a dolgok mai állása szerint 750,- frank, ez az eljárás díja, amit a postai utánvét keretében kell leróni. (ismétcsak nincs ostoba illetékbélyeg...) Sajnos, értelemszerűen ezt akkor is ki kell fizetni, ha a levélbontás után kiderül, hogy elutasították a kérelmünket. De ha örömhírt kap az ember, utána már csak annyi a dolga, hogy bemegy a hivatalba fényképezkedni a kártya alakú igazolványhoz.

Svájcban a személyi adatoknál van egy eltérés a magyar szokásokhoz képest: míg otthon a születési helyet kell megadni, itt kicsit logikusabban az úgynevezett Heimatort-ot, azaz hogy "hol honos" az illető. A logikát arra értettem, hogy eme gyakorlatnak köszönhetően kedvező esetben egy család hivatalos anyakönyvi dolgai ugyanott találhatók meg: születés, házasság, gyermekszületés, válás, stb. Példa: egy férfi, Heimatort Zürich, egy nő Heimatort Bern. Ha házasságot kötnek és gyermekük születik: ezt anyakönyvezik mindkét helyen, a gyermek Heimatort-ja Zürich lesz az apa után. Ha nem házasok, akkor a gyermek az anya családnevét és Heimatort-ját kapja meg és így tovább. Satöbbi.

De amiért ezt leírtam, az számomra olyan szép: az a külföldi házastárs, aki a házasság révén kapja meg a svájci állampolgárságot, a házastársa Heimatortját kapja meg. Nekem mondjuk puszta logika alapján a legegyszerűbbnek az tűnt volna, ha az a település lesz a Heimatort-om, ahol lakom és ahol az állampolgársági kérelmet beadtam, hiszen bürokráciailag csak ehhez a svájci városhoz van közöm. De nem: az előbbiek alapján a férjem honosságát kapom majd meg.
Szerintem szép.

2013.02.05. 16:00

rövid hírek v4.5

  • Végre-valahára, csak úgy döcögősen, loholva a showbiz meg nem váró szekere után, Svájcban is elstartolt a The Voice (of Switzerland) tehetségkutató-énekeskereső, csili-vili, színes szélesvásznú. Az egyik műsorvezető természetesen Sven Epiney, neki már-már egy külön címkét kellene nyitnom. Mentségemre legyen mondva: a kommentelők között is akad szép számmal, akik azt fírtatják: miért kell mindenben neki szerepelnie, hát nincs más???
    Nagyjából lehúzták a műsort a nézők, meg a szakemberek, hogy majmolni akarja a német változatot, erőltetett, nincs színvonal, stb.
    Tőlük kérdezném, hogy mégis mit vártak?
    Eredetiséget, svungot ott, ahol az alsóházban még mindig kézfeltartással szavaznak? Ahol -ugyanott- n+1-szer félreszámolják azt a kb. 50 szavazatot, mégsem váltanak gépi szavazásra?
    Ja, tudod, miért?
    Mert erről is kézfeltartással szavaztak és úgy számolták össze, hogy ne legyen megszavazva....

    A zsűri egyik tagja Stefanie Heinzmann, aki dialektjét tekintve eredeti wallisi (az egyik legjellegzetesebb és legértethetetlenebb nyelvjárás), maga is tehetségkutatón tűnt fel a német Showman, Stefan Raab műsorában; azóta elég jól muzsikál.

    A másik, akiről még tudok valamit, az Stress: ő az -azt hiszem- örmény eredetű, francia-svájci, alpesi Eminem. Tud németül is, ez kiderül a showból, ugyanis többször cikizik őt, hogy nem tud, pedig de. De rappelni franciául szokott.
    A másik két mentorról sajnos nem sokat tudok, még annál is kevesebbet.
  • Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy a már említett, közelgő népszavazás első pontjában feltett kérdés (igazából úgy szól, hogy a részvényeseknek több beleszólásuk lehessen a jutalmak és osztalékok meghatározásában) valóban jogos: az elmúlt évben-években különböző címeken összesen mintegy 2,5 milliárd frankot tapsolt el az UBS, a "szent tehén", s most mégis ugyanennyi prémiumot osztogatott szét egymás közt a bank legfelső vezetése. És még meg is magyarázzák, hogy mi vagyunk a hülyék, ha nem értjük.
    Én spec csak két dolgot nem értek: nincs itt valami bankfelügyelet, aki odabasszon???
    És hogy ha ennyi a veszteség, meg a kisbefektetők pénze elúszott, akkor mégis miből szponzorál orrba-szájba a bank mindenféle presztízs-sporteseményeket? (Forma-1, tenisz, lovas sportok...)
  • Egymást követően mutatták be itt is, ott is a következő szezon F-1-es autóit. Ne feledkezzünk meg arról, hogy bár leköszönt a nagy öreg, Peter Sauber azonban mégiscsak svájci.
  • Mindent elmond az ország helyzetéről két tény: Svájcban mindennapos, hogy a vonatokon a kalauzt rendőrség védi, ugyanis könnyen előfordul, hogy megverik vagy ki akarják dobni a mozgó vonatból, stb.; valamint hogy az államkassza mindenféle költségeit folyamatosan megrövidítik (AHV/IV, munkanélküli-segély, szociális-segély), kivéve két dolgot: a vadiúj Grippenekre és a menekültek etetésére mindig van pénz.
    Előbbiek kb. 4 milliárdba kerülnek, utóbbiak tavaly 1,4 milliárddal lépték túl a költségvetést.
    Előbbiek feleslegesek, hiszen még az F-18-asok is állásukban mennek tönkre, utóbbiak többsége pedig csak ki akarja játszani a rendszert.
    Ja, még az is jellemzi a hangulatot, hogy szinte minden település, ami szóba jön lehetséges menekült-szálló ügyben, tiltakozik. Akadt olyan eset is, hogy a lakók inkább felvásárolták a szóba jövő ingatlanokat, hogy az állam ne rendelkezhessen felettük. Amelyik ingatlan ugyanis az államhoz tartozik, afelett önkényesen rendelkezik, azaz betelepíthet oda menekülteket. Más tulajdonost viszont nem kényszeríthet erre. Olyan példa is akadt, hogy felgyújtottak inkább egy ingatlant, hogy ellehetetlenítsék a betelepítést.
    Ez van.
  • Az index is megírta: a lausanne-i egyetem 10 év alatt összesen 1 milliárd eurót kap az EU-tól, hogy az emberi agyat szimuláló dolgot építsen kutatási célból.
  • Mondjuk ki: ma február 5. van - és már kapható a boltokban Lindt (és más) húsvéti csokinyúl!
    A Lindt egyébként országjáró túrára indul: hétről-hétre más Coop üzletben állomásozik a túra. Ha az akciós ajánlatból legalább 10,- frank értékben vásárolunk, lehetőségünk nyílik a "Csoki-mesterrel" egy tábla csoki elkészítésére a helyszínen, saját ízlésünk alapján és haza is vihetjük.
  • Programajánló: Brazília - Olaszország barátságos meccs Genfben, március 21-én. Jegyek itt.
    Steffi Graf és Andre Agassi, valamint más teniszcsillagok ragyogják be a pályát június 22-én Zugban.
    Jön még Eros Ramazotti, Lana del Ray, Zucchero, meg hasonlók.

2012.08.23. 14:12

ez + az

Ma este az SF2 adón követhetjük nyomon, amint az atlétika világklasszisai a Diamond League keretében Lausanne-ban pályára lépnek. Jövő héten Zürichben ugyanez.

Roger Federer megnyert egy újabb ATP Masters-1000 tornát, újabb csúcsokat megdöntve ezzel. Bár az olimpián "csak" ezüstöt tudott szerezni, remek formában van, ismét hegymenetben, és ugye egy ideje újra ő a világelső.

Ha esetleg valaki még nem ismerné: létezik egy weboldal, ahol millió-egy tévécsatornát lehet nézni online, és az ingyenes szolgáltatás része, hogy 2 órányi műsort fel is vehetünk. (ha megnéztük és töröljük a felvételt, a 2 órányi kapacitás mindig újra és újra rendelkezésünkre áll, satöbbi) Nagyon klasszul lehet keresni a tévéműsorok között, összeállíthatunk saját kedvencek-listát, és és és
Külön érdekesség, hogy tesztként ajándékba kapunk egy ingyenes letöltést is, értsd: felvettem magamnak egy Kate Winslet filmet és letöltöttem hivatalosan a számítógépre. A szolgáltatásnak van fizetős változata is: havidíj ellenében több tárhellyel, több letöltési lehetőséggel illetve Replay funkcióval, azaz már elmúlt műsorokat is meg lehet nézni korlátozott ideig (30 nap?). Sajnos a weboldal funkciói csak Svájcból érhetők el.

Tervbe van véve egy az állampolgársági kérelmeket érintő szabály változása: az eddigi 12 év helyett már 8 év hivatalos Svájcban tartózkodás után kérelmezni lehet az állampolgárságot, viszont annyiban szigorodik a helyzet, hogy csak C igazolvánnyal rendelkezők kérvényezhetik a jövőben.

Politikai fronton még mindig ugyanaz: adócsalók névsorát tartalmazó cd-k adás-vétele, most éppen Németországgal, repülőgép-zaj miatti panaszok szintén Németországgal, egy diák belefulladt az Aare folyóba, szankciók a menekült-státuszért folyamodókkal szemben, stb...

2012.06.25. 10:28

rövid hírek v4.2

  • Talán még emlékszünk: ez év elején Christoph Blocher, az SVP (jobboldal) Torgyánja gyakorlatilag lemondásra kényszerítette a svájci jegybank elnökét. Blocher és társai számlakivonatokat lobogtatva, illegális, bennfentes dollárügylettel vádolták Hildebrandot. Az ügyet most hagyjuk, már nem érdekes.
    De tanulságképpen a végeredmény: Blochernek és ügyvéd társának bíróság előtt kell felelnie, hogy egyátalán hogyan jutottak a dokumentumokhoz (vagy illegálisan, vagy hamisak a papírok), ugyanis Blocher mentelmi jogát elvette a parlamenti bizottság, arra hivatkozva, hogy a vádaskodás időpontjában épp két választás között, tehát lejárt mandátummal, és még nem újrafelesketve varázsolta elő a nyuszit a kalapból és kezdett el vádaskodni.
    Tehát ő is vesztes, de még nagyobb vesztes az ország és a jegybank: amennyire ismerem, Hildebrand kiváló szakember, felbecsülhetetlen értékű telefonnotesszel, hitelesen, tökjól néz ki és soha semmilyen rossz húzása, botránya nem volt. Egy svájci jegybankelnök pedig nyilván nem lefelé bukik: szakértelmét elismerve tárt karokkal fogadta őt a pénzügyi világ. Új állása van Londonban: a világ egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó és vagyonkezelő cégénél (Blackrock) lesz alelnök, októberben kezd.
    Ezen kívül tagja lett egy elit ügynökségnek, akik szónokokat közvetítenek, így pl. Bill Clintont, Kofi Annant, Gerhard Schrödert, Al Gore-t vagy Bono-t lehet náluk beszédre bérelni. 1 órás Hildebrand beszéd 30'000 dollárba kerül, plusz a szervezőknek kell állniuk az elsőosztályú utazás, szállás és ellátás költségeit. Helyette van új elnöke van a nemzeti banknak, akiről még alig lehetett hallani valamit, mármint a ténykedéseiről, az EUR-CHF árfolyam továbbra is válságos és semmi mást nem tesz, mint folytatja a Hildebrand által kijelölt csapáson az eszement euró-felvásárlást.
    Köszönjük, Herr Blocher.

  • Kezdenek elszabadulni az indulatok menekült-ügyben. A hétvégén kb. 5000 ember tüntetett Bernben a parlament előtt a menekült-ügyi szabályok szigorításai ellen. Leghangosabbak az ún. sans-papier-k voltak, azaz a személyes dokumentum nélküliek. Nem is értem, hogy papírok nélkül hogyan jutottak be az országba??? Ezzel párhuzamosan pl. szombat éjjel egy menekült-táborban lakó külföldi megjelent a falu egyik lakásában és késsel támadt az ott lakó, lányát egyedül nevelő anyára. A nő a tévében is elmondta, hogy a jólfejlett tinédzser lányát és barátnőit a faluban a külföldi menekültek inzultálják, füttyögnek utánuk.
    Megint csak ezzel párhuzamosan Svájc folyamatosan kapja az emberjogi kritikákat, holott már tényleg mindenkit beengednek, pénzt kapnak... A vicc az, hogy ezzel párhuzamosan az állami nyugdíjkassza (AHV) mínuszba kerül valószínűleg pár év múlva. Vannak politikusok, akik ennek ellensúlyozása végett törölni akarják a nyugdíjak inflációkövetését, meg hasonló vicces ötleteik vannak; ám arról hallani sem akarnak, hogy a menekült-státuszért folyamodók napidíját 12-ről 8 frankra csökkentsék. Jó, nem?

  • Még mindig folyik a vita, hogy épüljön-e a meglévő mellé még egy Gotthard-autóalagút. Jelenleg közel-s távol ez az egyetlen észak-déli átjáró az Alpokon. Egyrészt régi és felújításra, modernizációra szorul, másrészt nagyon sovány kis átjáró, utazási csúcsszezonokban akár 4 órát is kell várni a dugóban. Ez megint iszonyú pénzeket igényel, nem is csoda, ha 40-ről hirtelen 70 frank lesz az autópálya-matrica.

  • Bár nem érhet a Sziget nyomába egyik sem, de akad itt is szabadtéri rendezvény szép számmal. Eléggé közkedveltek a szabadtéri mozik illetve egyéb programok, lehet keresgélni pl. itt.

  • Sajnos későn kapcsoltam, így mi is lemaradtunk a tegnap előtti eseményről, de szerencsére még be lehet pótolni! Idén ünnepli 60 éves fennállását a REGA, azaz a piros-fehér mentőhelikopteres szervezet. Ez alkalomból már több korábbi időpontban is szerveztek ünnepi nyílt napot a bázisokon, Bernben és Zürichben. Legközelebb július 8-án a Zürich-Dübendorf repülőbázison lehet közelről is megcsodálni a flotta néhány helikopterét valamint egy repülőgépet, mellyel szállítható állapotú betegeket, sérülteket szoktak hazahozni Svájcba.

  • Újra műsorra tűzi a luzerni kultúrpalota a Karib-tenger kalózai c. sorozat két filmjét (1. és 2. rész) élő szimfónikus zenekari kísérettel. Érdemes igyekezni, mert hamar elkapkodják a jegyeket. Vetítések november végén és december elején. Ja, a filmet (németül) feliratozva adják, eredeti angol hanggal.

  • A június 17-i népszavazáson egyik beadványt sem fogadta el a nép: nem lesz új rendszabályozás az orvosi ellátásban, nem kerül még több államszerződés előzetes népszavazásra és nem lehet ezután sem az építési jellegű megtakarításokat adókedvezményként bedobni.

2012.06.11. 11:01

rövid hírek v4.1

  • Volt már példa arra, hogy N. Sárközy ebrudalta ki 300 euró zsebpénzzel a román cigányokat Franciaországból; legutóbb azt olvastam, hogy Izrael 1'000 euró zsebpénzt + repjegyet hajlandó fizetni azoknak az illegális afrikai bevándorlóknak, akik készek elhagyni a Szentföldet - most Simonetta Sommaruga miniszterasszony utazott Észak-Afrikába, hogy hasonló ajánlatot tegyen a menekülteknek. Svájc fizet a visszafogadó országnak.

  • Hétvégén újra nagy volt az öröm a Forma-1 táborban: Perez hatalmasat alakított. Hogy hogy jön ez ide? Úgy, hogy Peter Sauber svájci és legenda. Megálmodott magának egy Forma-1-es csapatot, aztán más idők jöttek, meg is öregedett, ki akart szállni, eladta a csapatot a BMW-nek, akikkel megígértette, hogy megőrzik, vigyáznak rá. Na ja...az ígéret szép szó...de pusztán szájtépés. A BMW-t nem kötötte olyan vérszerződés a csapatohoz, mint az alapító Öreget, ki akartak szállni a versenyből a pénzügyi válság idején, ekkor visszatért P. Sauber és visszevette a csapatot. Perez, aki jóformán újonc, szárnyakra kapott, nyert már egy futamot is, most meg második lett. Ennyi elég is a földöntúli örömhöz.

  • Federert eltángálták a Roland Garroson. Miközben a döntő esőszünet miatt még mindig nem eldöntött, Nadal és Djokovic ma 13 órától küzd tovább a címért, Federer már máshol kergeti a labdát.

  • Kifelejtettem a zenei blokkból (ahol Freddie Mercuryról és az Eurovíziós Dalfesztiválról írtam), hogy a Deep Purple Smoke on the Water című örök darabja is Montreux-höz köthető: 1972-ben a Montreux Jazz Fesztiválon ott volt a Deep Purple, amikor is egyik este valami kiégett (hajó, vagy hajóház vagy épület...) a tóparton. Hát innen a "Füst a víz felett, tűz az égbolton."
    "We all came out to Montreux
    On the Lake Geneva shoreline
    to make records with a mobile
    We didn't have much time.
    But Frank Zappa and the Mothers
    Were at the best place around
    But some stupid with a flare gun
    burned the place to the ground
    Smoke on the water and fire in the sky..".

  • A jobboldali SVP most azt követeli, hogy aki menekültstátuszért folyamodik és még meg sem kapta, de már ezidő alatt bűncselekményt vagy szabálysértést követ el itt, automatikusan küldjék haza. Vagy legyen a menekülttábor mellett egy menekölt-büntetőtábor is. Börtön a börtönben, gyakorlatilag. Ezenözben folyamatosan mindenki mindenhol tiltakozik a menekülttáborok létesítése ellen. Az a vicc, hogy a parlament felkérte a hadsereget, hogy vizsgálják meg saját épületeiket, létesítményeiket, vajon alkalmas-e valamelyik a menekültek számára. A hadsereg meg is tette, fel is ajálottak pár épületet, régi, nem használt kaszárnyákat. Erre mit mond a menekültek seggét nyaló szervezet? Hogy ezek embertelenek és nem alkalmasak. Ja. De a svájci katonáknak még pár évvel ezelőttig jók voltak.

  • A "hegyek között, völgyek között" vezető, Alpokot átszelő Gotthard vasúti összeköttetés közel 1 hónapig le lesz zárva hegy-kő omlás miatt. Szombaton sikerült csak felszínre hozni egy 29 éves építőmunkás holttestét, akit napokkal ezelőtt temetett maga alá a lezúduló, kb. 2'500 köbméternyi sziklatenger.

2012.02.29. 07:47

rövid hírek v3.9

Le vagyok maradva. No de azért nézzük, mi a helyzet.

  • Baselben hétfőn hajnali 4-kor elstartolt az idei farsang a hagyományos "Morgestraich"-hel. A baseli farsangot a köznyelv kedvesen a "Dreei schenschte Dagg"-nak, azaz az év legszebb három napjának hívja. Én is meg más is írt már minden évben sokat a baseli farsangról, de most egy eddig még nem említett érdekesség: a hagyomány szerint hajnali 4-kor kioltják a városi közvilágítást, csak a lámpás felvonulás világít. Ezután, azaz pár óra múlva a "klikkek", azaz a felvonuló egyletek mind hazatérnek a klubhelyiségükbe, vagy együtt betérnek egy vendéglátóipari egységbe, akárcsak a többi népek és hagyomány, hogy ilyenkor Basler Mehlsuppe-t és Zibelwähe-t fogyasztanak, azaz egy spéci lisztlevest és hagymás lepényt.
    A klikkek egyébként minden évben más és más, aktuális témát dolgoznak fel, kifigurázva pl. Merkelt, Sárközyt, Berlusconit, a görögöket, zu Guttenberg plágium-botrányát vagy bármi mást, a téma pedig szép, hatalmas lámpásra (Laterne) művészien van felfestve. Egy-egy ilyen klikk akár több, mint 100 éves múltra tekint vissza; ám sajnos néhol hiányzik az utánpótlás. Az egyik klub épp ezt a témát is érintette és a felvonuláson turisták, nézelődők is beállhattak soraikba, hogy ki legyen a létszám.
    További hagyomány még, hogy farsang idején a baseli óváros "kocsmáiban" Schnitzelbängg-előadásokat tartanak. Ezt leginkább a Defekt-Duó-hoz lehetne hasonlítani, aki még emlékszik rá: kis rímes dalokba foglalt poénokat, szatírákat énekelgetnek és itt nem az énektudás a lényeg. Itt is előkerülnek a szokásos témák: aktuálisak és általánosak; helyt kap a Züri és Basel közti "örök rangadó", azaz kifigurázzák a zürichieket, de lehet pikáns is a dalocska. Az ilyen előadók közt találunk kevésbé sikereseket, de nagy népszerűségnek örvendő öreg szakmabelieket is, akiket úgy ismer és kedvel a közönség, akár mi Rodolfót. A kocsmákban előre meghirdetik az egymást váltó fellépőket, asztalt kell foglalni, mert tele vannak a helyiségek.
     
  • A Saab (nem Elie Saab) begyűrűzött Svájcba is: ugyan teli a parkoló még csak nem is használt F-18-asokkal, ám valamelyik nehéz gyermekkorával még mindig dacoló öreg fasz politikus, akinek annak idején nem jutott sem ólom-, sem műanyag katona a kinder-tojásból, kitalálta, hogy akkor vegyen -neki- az ország Grippeneket.
    Méghozzá olyanokat, amik jelen időben még nem is léteznek. És annyi pénzért, hogy annyi sok nulla (frankban kifejezve!) el sem fér egy ilyen szerény blogban, mint ez.
    Kis mellékes: ahhoz, hogy egyátalán tudjanak gyakorolni a pilóták az F-18-asokkal, különböző országokkal (USA, skandináv országok valamelyike) megállapodásokat kötöttek: az említett országból jöhettek pilóták az Alpokban a hegyek közti repülést tanulni, cserébe egy normális méretű légtérben végre repülhettek a svájciak a nagymadarakkal. Mert egyébként itthon mire gázt adnak, már ki is érnek Svájc légteréből.
    Erről természetesen nem szavazhatott a nép, nem is értem, miért. Mert valószínűleg nemmel szavaztunk volna.
     
  • Fentieken kívül más is borzolja a kedélyeket manapság a hegyek közt: nyilvánosságra hozták, hogy nem elég, hogy Európában, sőt, majdnem a világon egyedülálló az az ostobaság, hogy el sem kell jönni Svájcba, hanem bármely országban lévő külképviseleten lehet menekült-státuszért folyamodni, hanem nagyon sok ilyen menekült-státuszért folyamodót még ingyen be is utaztatják Svájcba, fizetik a repülőjegyüket. Csak az ilyen repjegy-költségek a többszörösére ugrottak 2009 és 2011 között, kb. 110ezer frankról több, mint 400ezerre. És ez csak a jéghegy csúcsa: csak a beutaztatás. Az egész menekült-ügy az országnak több millió frankjába kerül évente; miközben a táborokban a menekültek egymást lopják meg, késelik meg, felgyújtják az épületet meg hasonlók. Ráadásul nagyon sokan ál-indokok alapján jelentkeznek, csak azért, mert a koma mondta, hogy lehet...És aki megkapja az engedélyt, hozhatja automatikusan a családját, stb.stb. Vérlázító.
    Újabb hajmeresztő tény, hogy hogy is van ez?: Szerbia szerepel azon országok listáján, ahonnan hivatalosan lehet menekültstátuszt kérni politikai vagy gazdasági okokra hivatkozva, mégis hivatalosan bejelentették, hogy EU-tagságra jelölték???
    A jelenlegi állás az, hogy tíz éves csúcson volt januárban a menekült-státuszt kérvényezők száma.
    Azt már csak mellékesen említem meg, hogy a nép, a települések nagyjából olyan hévvel tiltakoznak a menekülttáborok létesítése ellen, mint ahogy Magyarországon a zöldek az autópálya nyomvonala ellen, vagy a keresztények a türelmi zónák ellen. Szorozva tízzel.
    Sokan persze arra panaszkodnak, hogy miért kell milliókkal támogatni a menekülteket, minek kell felvenni őket, hiszen úgysem boldogulnak a világ egyik legfeljettebb, leghumánusabb, leggazdagabb országában, miért nem inkább ezeknek az országoknak segít az ember, hogy a hazájuk feljődésnek induljon végre valahára. Hiszen gondoljunk csak bele, sarkítva: emberek a sivatagból, az éhezésből, az évtizedekig tartó polgárháborúkból ide érkeznek Európába...
    Amellett, hogy több tízezer svájci él  Svájcban a létminimum alatt, itt is vannak gyermekotthonok, akiknek jól jönne a segítség, kórházak, idősek otthona, stb.
    Az a baj, hogy az itteni jobbos párt, az SVP sajnos nem találja a megfelelő hangnemet, fröcsögnek, barbár módjára tevékenykednek és nyilatkoznak, elvetik a sújkot, holott ha más stílusban szólnának, a nép mellettük állna, mert pontosan azon problémák húrjait pengetik, melyek a választókat leginkább érintik és foglalkoztatják. Csak sajnos pengetés helyett az SVP tépi a húrokat.
     
  • És hipp-hopp el is érkezett az újabb népszavazás: március 11-én járulnak a svájciak az urnák elé, a következő kérdéskörökben:
    - legalább 6 hét szabadság minden munkavállalónak (a jelenlegi általános 5 hét helyett);
    - véget vetni a tömegével üresen álló, összképet csúfító üdülőövezeteknek,
    - aztán arról is, hogy fixárasak legyenek-e a svájcilag készült könyvek a könyvesboltokban,
    - aztán van itt még egy téma a jótékonysági célokból rendezett szerencsejátékokról
    - és végül az építkezési célú megtakarítások adókedvezményéről.
    Ha már népszavazás: azt hiszem, még nem említettem, hogyan is zajlik egy-egy ilyen népszavazás.
    Minden szavazásra jogosult állampolgár kb. 1 hónappal a szavazás előtt a postaládájában talál egy vaskos borítékot.
    A borítékban van egy aláíró ív, aláírás nélkül érvénytelen a szavazás.
    Minden témához mellékelnek egy nem túl hosszú, de részletes tájékoztatót: mit akarnak a beadvány támogatói, tehát mi a cél, mi a mostani gyakorlat, milyen indokokkal ellenzik az ellenzők, mik lennének a következmények, mi a Bundesrat véleménye és hogy hogyan szavazott a kérdésről a parlament két háza. (Nationalrat és Ständerat). Egyébként nyilván akkor kerül egy érvényes* beadvány népszavazásra, ha a parlament két háza plusz a Bundesrat nem bír megegyezni.
    *érvényes: adott határidőn belül 100ezer aláírást sikerült rá összegyűjteni.

    Tehát a szavazók otthon a szekreteren aláírnak, beikszelik, hogy igen vagy nem és eljuttatják az illetékesekhez a lezárt borítékot: díjmentesen postán, vagy személyesen elballag az ember a faluházára, stb. Ezt bármikor meg lehet tenni, bármely nap, illetve legkésőbb a választás napján megjelölt határidőig személyesen be lehet dobni a szavazóurnába a borítékot, a közismert módon. Nincs bonyolult adminisztráció, nincs választási bizottság, akinek nem fog a golyóstolla meg hiába keresi a neveket a gépelt listán.
    Viszont: itt mindenki a nevét adja a szavazáshoz.
     
  • Ma, február 29-én párhuzamosan az analóg műsorszórással, elindítja digitális szolgáltatását a svájci közszolgálati, az SRG. Tehát a 6 közszolgálati (2-2 német, francia és olasz) adást mától digitálisan is lehet fogni, de nem kell aggódni, nem fognak elsötétülni a képernyők: előreláthatóan 2015-ig párhuzamosan megmarad az analóg adás is. Érdekes, hogy a német a szökőévet illetve -napot Schaltjahr-nak, illetve -tag-nak hívja, amiben a "schalt" az a kapcsolást jelenti: nem véletlen, hogy Zürichben ezt az erőltetett hülye szóviccet találták ki erre az átkapcsolásra, hogy a Schalttag legyen a tévében is Schalttag, vagyis a szökőnap az átkapcsolás napja, érted, nem ragozom tovább.
    Ha jól tudom, az eddigi analóg program helyén adják a digitálisat, tehát ha valakinek még analóg készüléke van, előfordulhat, hogy meg kell keresni, hová is került az analóg adás.
    Egyébként igen, a főváros Bern, de a tévé központja is Zürichben trónol; no comment.
    A történelmi pillanatot, amihez hasonló volumenű változást csak a fekete-fehérről színes adásra áttérés hozott, a tv egy Svájc-Argentína barátságos mérkőzés élő közvetítésével ünnepli. Ma este tehát.
     
  • Múlt héten játszott ugye BL-meccset a Basel a Bayern München ellen. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy épp a Baselből igazolt át a Bayernbe a kis törpe sztárfocista, kb. 20 éves Xherdian Shaquiri.
     
  • Tovább késik az új svájci frank bankjegyek bevezetése. A közlemény szerint a biztonsági elemek miatt: szeretnék a lehető legmodernebb és legtöbb ilyen elemet beépíteni a frankba. Megjegyzem, hogy a közvélemény szerint ocsmányak az új grafikák, a legszolídabb vélemény szerint is játékpénz a Monopolyból. Röviden: a mostani tök szép, élőben még szebb, senki sem érti, minek kellett új dizájn. A címletek jellemző színvilága marad, tehát a százas ezután is kék marad, az ötvenes meg zöldes, csak ocsmány másmilyen lesz.
    Egyébként a grafikák kivitelezésére a végső, érvényes megbízást nem a pályázat győztese, hanem a holtversenyben második helyezett egyike kapta.
     
  • Január végén megtartották az idei gazdasági örsigyűlést is, erről is lemaradtam (mármint a blogban). A WEF Davosban ugyanúgy zajlott, mint eddig: bent kézrázás, mosolygás, eredménytelenség, döntések és nagy szavak, melyeket senki nem tart be; kint pedig tüntetés.

2012.02.08. 12:35

konzuli hírek

Be kell vallanom, erről -is- lemaradtam, de jobb később, mint félre tájékoztatni.

Tehát.
Azt találtam Svájc hivatalos honlapján, hogy Budapesten 2011. szeptember 30-val megszűnt a konzulátusi szekció, tehát gyakorlatilag a hivatali ügyintézés (a mezítlábas népnek). Ilyen kérelmekkel (igazolványok, útlevél, anyakönyvi ügyek, vízum, stb.) ezen túl már csak a regionális központhoz fordulhat a magyar, ami Bécsben található, a Kärtnerring 12 szám alatt. A budapesti hivatal kizárólag mint nagykövetség, azaz diplomáciai feladatok ellátására funkcionál tovább.

Természetesen a Magyar Állam Külügyminisztériumának honlapján a világon semmi nem olvasható erről, sőt, egyátalán semmi érdekesről. Az "Utazási tanácsok külföldre utazóknak" illetve a "Külföldi külképviseletek Magyarországon" menüpontok kizárólag a külügy régi honlapján találhatóak, ami 2009. óta nem frissül; mivel új honlapot kapott a minisztérium, összevonva-integrálva a többi kormányportállal. Tehát mondjuk azóta megalakult a Föld 160. országa, de a külügyet ez egyátalán nem rengeti meg; a GYIK-ben az első és legsúlyosabb, legizgatóbb kérdés így hangzik: "Hogyan érvényesülnek a nemzetiségi önkormányzatok névhasználati jogai?"

Ez a Gyakran ismételt kérdések No.1 ???


(ezek után csoda, ha megszűnt a konzuli szekció?)

2012.02.01. 09:10

Ingatlanárak

A Comparis.ch nevű árfigyelő-összehasonlító, kicsit fogyasztóvédelmi portál közzétett egy feltérképezést, hogy hol mennyibe kerül egy nagyjából azonos típusú lakás bérleti díja az országban.
A lakás átlagos: közepesen szépen kidolgozott 4,5 szoba erkéllyel.

Az összehasonlítást átvette egy cikkben a 20min.ch internetes újság is, íme a cikk. A térképen jól látható a nyilvánvaló: minél sötétebb színű a régió, annál drágábbak a lakás-bérleti díjak, azaz balra lent a Genfi-tó partján, középtájon a Zürich- és Zug-tó környékén, valamint jobbra lent St.Moritz felé. Felzárkózik még előbb említettekhez északon Basel, meg egy picit Luzern, előbbi a Rajna-partján, utóbbi a Vierwaldstätter-tó partján fekszik.

Nem meglepő, hogy nagyjából* ugyanúgy alakulnak a trendek, mint akár Magyarországon: a nagyvárosban több a fizetés, de drágább a lakhatás, a megélhetés, minél inkább távolodunk a frekventált területektől, annál olcsóbb lesz majdnem minden.
* csak azért nagyjából, mert otthon a főváros a legdrágább, Svájcban viszont nem Bernben kell a legtöbbet kipengetni egy lakásért; nem is a főváros az ország legnagyobb városa.

A cikkben olvasható, hogy a különbség akár 5szörös is lehet: a fent említett lakásért a legolcsóbb helyen kb. 800-1000, míg a legdrágább régióban 4-5000 frankot is elkérhet a bérbeadó.

Zürich vonzereje főleg a gazdaság: a nagy cégek székhelye, sok a munkahely, plusz kedvelt a bevándorlók körében, mert a nagyvárosban szinte alig kell beilleszkedni, az arctalan sokaságban jól el lehet tűnni, akár legálisan, akár illegálisan tartózkodik az ember az országban. Zug (Zürich szomszédságában) kanton inkább olyan adóparadicsom és Rózsadomb jellegű 2in1. A cégek jelentős része ide van bejegyezve az alacsony adók miatt, a lakásárak csillagászatiak és alig van szabad ingatlan. (Federer, Alonso, politikusok és egyéb nemzetközi és hazai prominensek adják pl.  az ingatlantulajdonosok nagy részét)
Genf 3 ország találkozásánál, francia nyelvű, plusz a tóparton szintén hatalmas vonzerővel bír a francia anyanyelvű bevándorlók (gondoljunk itt elsősorban a volt francia gyarmatokról érkező tömegekre) körében, valamint szintén nagyvárosnak számít itteni viszonylatban, jól el lehet tűnni szem elől. St.Moritz meg egyszerűen sznob, semmivel sem szebb, mint az ország más része, de hát ugye itt síelt már 100 évvel ezelőtt is Audrey Hepburn, vagy mittudomén, tehát musthave.

Legyünk tisztában azzal is, hogy azon túl, hogy itt több a fizetés és többet ér, nem csak emiatt magasak az ingatlan árak (bérlés és vételár), hanem gondoljunk bele:
- Svájc területe kevesebb, mint fele Magyarországénak, 41'285 qkm
- közel 1/4 része lakhatatlan (hegyvidék, víz, stb.), marad 30'753 qkm,
- és ezen a területen lakik 7,8 millió ember. A népsűrűség ca.190 fő.
És ez egyre csak több lesz, mert majdnem mindenki ide akar menekülni vagy jönni. Lakáshiány van, egyre inkább beépülnek a zöld területek, szükségszerűen, de ez egy dilemma a pénzszag és a honi értékmegőrzés közt, pontosabban kötéltánc. De minél inkább szabályozzák és visszafogják a hivatalok a beépítést, annál inkább szöknek a lakásárak az égig.

Egy másik jelenség: gyakori, hogy nyugdíjkassza vagy egyéb hasonló pénzintézet egy-egy ingatlan-komplexum tulajdonosa és szeretne több bevételre szert tenni (érthető, hiszen a tőzsdén nem remekeltek az utóbbi időben), tehát vagy felújítja vagy teljesen lerombolja-újjáépíti a tulajdonában lévő ingatlant, luxuslakásokat kialakítva, melyeket jóval magasabb bérleti díjért hasznosíthat. Az egyszeri ember, aki meg a már pl. 50 éve álló házban bérelt egy egyszerű, szép lakást, nem tudja fizetni, kotródjon(?).
Alakul az ország, a tájkép, megállíthatatlanul és önpusztító irányba.

(További érdekességek és statisztika, adatok az országról itt.)

2012.01.19. 11:05

közlekedjünk! vol.4

Korábban a közlekedési főfelügyeletek megyei honlapjain ingyenes szolgáltatásként napi 3 rendszámot le lehetett kérdezni, ha meg szerettük volna tudni, hogy ki a tulaj. Nem minden megyében működött ez a rendszer, de legalább ingyen.

Ezentúl ez a szolgáltatás az eautoindex.ch oldalon érhető el, megszűnt a napi limit, viszont cserébe természetesen fizetőssé vált a nyomozás: darabonként 1 frankért lehet kinyomozni, hogy melyik rendszám kihez tartozik. Alul, a kantonok címerénél lehet megyét választani. Gondolom, ezt is széthasználta az egyszeri ember és bizonyára nem is csak játszadozásból, hanem minden szarért feljelentgették egymást az autótulajok.

Másik érdekesség, amit a héten tudtam meg, tehát friss az infó: ha valaki idejön Svájcba dolgozni, de még megtartja a magyarországi lakcímét is, akkor nem kötelező a bizonyos idő elteltével svájci rendszámra cserélnie a magyart és vámkezeltetni az autót, elég, ha a határon kér egy lepecsételt papírt a vámosoktól, aminek az a neve, hogy Bewilligung ein unverzolltes Fahrzeug zu verwenden azaz "Engedély nem vámkezelt autó használatára". Kell hozzá útlevél, tartózkodási engedély és az autó papírjai, valamint 25 frank.

Ez az engedély két évre szól, a két év letelte után vámkezeltetni kell az autót és hivatalosan "behozni", vagy el kell dönteni, hogy mit akarunk, megvan-e még az autó egyátalán, stb.

A másik régi hír, ami újfent megerősítést nyert: maximum 12 hónapig vezethet autót Svájcban egy külföldi, mielőtt lejár a 12 hónap, ideje elintézni a svájci jogsit.

2011.09.06. 11:03

TB-Saga

Újabb hasznos tapasztalattal bővült tudástáram (bővült ezen kívül még a nem-akadémiai, non-figuratív szókincsem is), képzelőerőm tovább edződött a magyar bürokrácia nyerőautomatáin kínpadján erőgépein.

A kiinduló pont, ami a gépezetet mozgásba hozta, egy levél volt a NAV-tól (új nevén Nemzeti Adó- és Vámhivatal), mely felhívta a figyelmemet arra, hogy sem náluk, sem az OEP-nál nincs adat arról, hogy hogy s mint milyen jogcímen nem fizetek TB-t. (semmilyenen egyébként) Amit egyébként már 3 éve nem fizetek!

Próbálkozásaim a helyzet tisztázására:

1. Felhívtam a NAV-nál a levél értelmi szerzőjét. Kiderült, hogy hát nála igencsak. Közös erőfeszítéssel kompromisszumot kötöttünk, és a hölgy elfogadta lexikális tudásom fitogtatátának köszönhető álláspontomat, miszerint Svájc mégse nem az EU tagja. Közölte velem, hogy a 3 éve hivatalosan tett be- (azaz ki-)jelentkezésem ellenére ő még mindig úgy látja hogy az én állandó lakcímem a Bp. Harap utca 3. alatt van. Kérdezem, hogy ha tényleg, akkor hogyhogy nem kaptam borítékot adóbevallásra az utóbbi 3 évben? Azt mondja, örüljek neki. Mondom örülök is, de nem ez a lényeg: hanem ez semmilyen természeti vagy afeletti törvényekkel nem összeegyeztethető. Vagy van ugyanis lakcímem vagy nincs. Ha adózás szempontjából nincs a NAV birtokában a lakcímem, akkor TB szempontjából sincs, ugyanabban a központi nyilvántartásban, igen? Azt javasolja a hölgy, hogy akkor hívjam fel az OEP-et a TB miatt, meg a népességnyilvántartót a lakcímem miatt. Egyébként ő fírtatta először, hogy "Hát miért, mit csinál Maga ott? Fizet ott TB-t? Hát milyen címen, ha egy  szer nem dolgozik? Miért, mit csinál Maga ott?" Kértem, hogy hagyjuk ezt, különben én is utánanézek az ő szennyesének a WikiLeaksen...
De haladjunk.

2. Népesség-nyilvántartó
Naívan felhívtam a személyigazolványom leadásánál kapott jegyzőkönyven szereplő telefonszámot. Az teljesen természetes, szemem se rebben, hogy faxhang jelentkezik. Az interneten utánanézek a hivatali telefonszáőmoknak, s az sem lep meg, hogy az ott található telszámok és az enyém teljesen rendszeridegenek, köszönőviszonyban sincsenek egymással, a neten egy teljesen másik számintervallumbéli számok találhatók. Felhívom azt, akinek a neve és száma mellett a népesség-nyilvántartó illetékességi kör áll. Beszélünk vagy 5 percet és csak mikor kezdek kiakadni, akkor árulja el, hogy nagyjából mit pattogok én itt vele, mikor ő anyakönyvvezető, kezitcsókolom. Kérdezem, hogy akkor mégis, mit tart fel ő engem.
Tessék hívni a népesség-nyilvántartót, mondja végül.
Számot megadni csak valami világfájdalomnak tűnő, hősies mártíromsággal kísérve volt hajlandó, átkapcsolni pedig... nos, ezt a szót nem is akarta megérteni.
Hívtam a megadott számot. Hogy klasszikusokat idézzek "Ugyanaz hátulról". Itt azonban megkérem az atyaúristen földi helytartóját, ugyan nézzen már bele a központi nyilvántartásukba. Közli, hogy szerinte minden rendben, nincs magyar lakcímem, és külföldön élő magyar állampolgárként vagyok nyilvántartva. Valamint hogy "hát akkor az adóhivatal vegye már a fáradságot és nézzen bele a rendszerbe, mert ők is ebből dolgoznak". Részéről tehát közölte, hogy minden rendben és üdvözöl.

3. OEP
Központi telefonszám.
Második próbálkozásra fel is veszi az automata.
Harmadik próbálkozásra sikerült nem bealudnom az automata végletekig unott, unalmas, untató, karriereket, jellemeket és emberi sorsokat kettébe törő, idegölő hangján. Kértem valami menüpontot, aminek olyasmi munkaneve van, mint piroslámpások, vagy mi. Tehát azok ügyei, akik nem fizetnek. Kiderült, hogy ugyan az APEH-nál kijelentkeztem hivatalosan a TB-körből, elszámolást is kértem, stb, ám erről az OEP semmit nem tud, nem passziváltattam a TAJ-kártyámat például.
A kedvencem, amikor azt mondja a hivatalnok, bárhol, hogy "hát Magának van bejelentési kötelezettsége, Magának kell utánajárni, elintézni..."
Mégis hogyan baszki, amikor tájékoztatás NINCS, vagy ha van, akkor csak félig, félre. Csak lebaszás van. Egyszerű blogokban, mint amilyen talán az enyém (szeretne lenni), több infót talál az ember BÁRMIRŐL, születéstől a halálig, lúgosítástól kezdve az öröklésjogig, mint bármelyik hivatalos portálon. És a felét még annak sem érteni.

Aztán megint eljutottunk oda az OEP-nél is, hogy "Hát miért, mit csinál Maga ott? Fizet ott TB-t? Hát milyen címen, ha egy  szer nem dolgozik? Miért, mit csinál Maga ott?"
Megkértem, hogy hagyjuk már ezt a témát úgy mégis.
Még azt is fírtatta, hogy ha én a NAV-tól kaptam levelet, akkor miért őt hívtam. (őszintén: ez bennem is lappangó gyanúból megalapozott, félelemmel vegyes kétellyé nőtte ki magát) Mondom, hogy azért, mert a levélben az OEP is meg van említve, meg mert az adóhivatalos hölgy azt mondta.  Meg mert végtére is TB-ről van szó. Meg mert az adóhivatalnál kezdtem. Azt mondja, hogy tisztázzam az adóhivatalban. Megkérdeztem, hogy ő próbált-e már valaha is az adóhivatallal -telefonon- bármit is tisztázni, hogy ilyen tanácsokat ad nekem.
Súlyos hallgatás volt a válasz.

Tanulság: a TB kártya nem egy nyerő lap.

Úgyhogy írok egy-egy levelet ide meg oda, lefénymásolom az összes rendelkezésemre álló kijelentkezéseimet, jegyzőkönyveimet és fulladjon bele a magyar bürokrácia a saját szarába.
 

2011.07.29. 11:29

gazdasági 2*1

Ma tették közzé azt az elemzés-jelentést is, mely szerint a svájci nemzeti bank az év első felére vetítve kb. 10,8 milliárd frankos veszteséget produkált könyvértéken.

Tehát az előző bejegyzésben ecsetelt dollár- és euró árfolyamzuhanásoknak további kihatásai is vannak. Tavaly tavasszal például a nemzeti bank elnöke "mert nagyot álmodni" és elhitte, hogy azáltal visszaerősítheti az uniós valutát vagy a zöldhasút, hogy bevásárol belőle pár milliót. Mint tudjuk, ezek értéke tovább zuhant (idén az első félévben a dollár 9,6%-ot, az euro 2,4%-ot): ha egyátalán, akkor MOST kellene bevásárolni belőle, de még ez sem biztos. Viszont mára már lehetetlenné vált, mivel a kincses kamra a Bundesplatz alatt már plafonig tele van szart se érő euróval.

Vagyis megint csak az elvileg jól dübörgő svájci gazdaság szívja meg. Könyvértéken.

Más hírek:
Az UBS után Amerika most a Credit Suisse-re feni a fogát, most ezt a bankot akarja beperelni, fenyegetni, stb. adócsalásban meg hasonló turpisságokban való segédkezésért. Valószínűleg ennek az ügynek is az lesz a vége, hogy valamilyen jogcímen pénz csikarnak ki Svájctól. Nem mintha az gyógyír lenne az USA többezer milliárdos államtartozására.
A CS egyébként szintén a napokban bejelentette, hogy "csak" épphogy 800 milliós nyereséget ért el az utóbbi negyedévben, ami a várt összeg fele, tehát világszinten kb. 2000 főt bocsájt el.

És még egy kacifánt a végére: ma vettem ki a postaládából egy A3 méretű "röplapot", amin a jobbos SVP intéz felhívást és kér aláírást a néptől annak érdekében, hogy Svájcban újra jobban kontrollálható legyen a bevándorlás. Jól időzítve pengették meg a nemzeti és hazafias érzelmi húrokat, hiszen közeleg augusztus 1., az államalapítás éve. Hitetleneknek mondom: érdemes megfigyelni azt a jelenséget, hogy a népi hagyományos rendezvényeken, a hegyvidéken, az üzemek által szervezett nyílt napokon, az önkéntes akciókon sehol nem látni azt a deklaráltan 22%-nyi bevándorló hányadot; ilyen helyeken csak svájciakkal találkozni. A többi népek hétvégén a bevásárlóközpontokat lepik el, meg a mozikat, maradnak a városokban, vagy esetleg látogatják az autószalonok nyílt napjait, ahol van ingyen sült kolbász. Ezalatt a svájciak felmennek a hegyre és megszeretgetik, ünneplik a bárányokat, meg a tehénkéket.
Szóval képzeljük el a magyarországi "roma-helyzetet" és problémát, aztán ezt szorozzuk meg nagyjából 54-gyel. Így néz ki a bevándorló-külföldi probléma Svájcban.

2011.06.09. 09:29

halló

Telefon és mobilszolgáltatók.

swisscom.ch
sunrise.ch
orange.ch
yallo.ch(ez is a sunrise-hoz tartozik)
prixgarantie mobile (by coop)
m-budget mobile (by migros)

A "prepaid" természetesen a kártyás szolgáltatást jelenti, az "Abo" pedig a havi számlásat. A mobiltelefont hívják még Natel-nek vagy Handy-nek is. A szolgáltatók saját boltjain kívül  vásárolhatunk még a postákon, mobilshopokban (pl. mobilzone), InterDiscount-ban (ez a coop konszernhez tartozó műszaki bolthálózat), MediaMarktban, m-electronics-ban (ez a migro-hoz tartozó műszaki bolthálózat) is lehet kapni mobiltelefont, választhatunk a fenti, különböző szolgáltatók ajánlatai közül. (nyilván a migros-ban nem fogunk kapni PrixGarantie mobilt, mert az a coop márkája, de ezen kívül...)

A mobilszámok általában 07-tel kezdődnek, pl. "079..." körzetszámmal a swisscom mobilok, "076..."-tal a yallo, "078..." stb... (mint Magyarországon a Telenor 20, a T-Mobile 30)

Gyakori, hogy ha elfogy a pénz a feltöltős SIM-kártyánkról, nem használható 1 évig tovább üresen, hanem csak mondjuk 2-3 hónapig. Cserébe viszont van néhány jó szolgáltatás a kapcsolódó netes felületeken. Érdemes körültekintően tájékozódni.

Az én kedvencem a yallo, mert a weboldalon lehet  választani készüléket, hozzá SIM-kártyát + telefonszámot (ingyenes kívánság-számok vagy fizetős "klassz"-számok közül), házhoz szállítja a posta ingyen, a webes felületről bejelentkezés után lehet  havonta extra 30 SMS-t küldeni ingyen és a két év SIM-lock lejárta után automatikusan hálózatfüggetlenítik a telefont, nem is kell külön kérni. És olcsó is.

Újra van olcsójegy a Swissnél Basel-Budapest irányra. Oda-vissza, illetékkel, mindennel együtt 99,-sfr, ami most kb. 20ezer forint. A kereső-naptárban világoskék színnel vannak jelölve a kedvezményes napok, általában kedd, csütörtök és szombati napokon.

Svájcban egyébként 3 fontosabb nemzetközi reptér van: Basel (észak), Genf (dél-nyugat) és Zürich (közép). Érdekesség, vagy érdekes sajátosság, hogy a Bern-Belp reptérről, azaz a fővárosból nem indít járatokat a nemzeti (bár a Crossair csődje óta a Lufthansához tartozó) légitársaság. Bernből leginkább fapadosok meg kisebb légitársaságok repülnek hasonló "nagyságú" repterek irányába. A listát elnézve inkább klasszikus turista-úticélok felé, mint Kos vagy Rodosz szigete.

Tipp: ha Baselből foglalunk járatot, ügyeljünk arra, hogy közvetlen járat-e, vagy át kell-e szállni pl. Zürichben. Sok korábbi közvetlen járatot átállítottak úgy, hogy Baselből vonattal kell(ene) utazni Zürichig és ott repülőre szállni. A vonatjegy a repjegy része, tehát nem kell érte külön fizetni, de lehet, hogy olcsóbb, ha ezt kihagyjuk és csak ZRH-BUD viszonylatot foglalunk és elautózunk a zürichi reptérig. (ha nincs Baselből) Ez a reptéri vonat (Flugzug) rugalmas és kényelmes: napi 16 közvetlen vonat indul Baselből, akár már reggel elvonatozhatunk Zürichbe (80 perc a menetidő), és megnézhetjük a várost, míg nem indul a repülőnk. Túl sok időt ne tervezzünk be, mert Zürichben semmi látnivaló nincs két templomon és a tón kívül. (meg persze a valódi Chanel és Gucci kirakatok a Bahnhofstrassén)

A másik tipp a Swissnél nagyon jól működő Web Check-In. A gép indulása előtt egy nappal megnyitják a rendszerben a becsekkolást: internetről bárhonnan(!) be lehet jelentkezni a gépre, lefoglalni a konkrét ülőhelyünket. Példa: anyuéknak Svájcban ülve foglaltam le neten a repülőjegyet, majd az utazás előtt egy nappal szintén innen becsekkoltam őket, e-mailben pedig elküldtem nekik egy-egy másolatot a repjegyről illetve a beszállókártyáról, amit Pesten ki tudtak nyomtatni.  Vagy: Bernben egy gyorsétteremben csekkoltam be aput, és a mobiltelefonjára kapta meg a beszállókártyát Pesten. (naggyon tutin néz ki a telefonon a barcode!)
Ehhez képest a régi "külföldre telepített jegy"....

U.I.: úgy tudom, Budapestről fapados csak Genfbe repül.

süti beállítások módosítása