2014.07.09. 13:01

egy kis sport

Csak úgy, a futball-világbajnokság margójára.

Svájc válogatottja elég hamar kiesett, de azért említsük már meg a szövetségi kapitányt, annál is inkább, mert az Argentína elleni meccse (1-0 vereség) volt az utolsó ebben a funkcióban.

Ottmar Hitzfeld  (a magyar cikk elég szegényes) "Basel német oldalán", Lörrachban született és hatalmas karriert járt be, míg 2008-mostanáig svájci szövetségi kapitány lett. Egyike a világ mindösszesen 5 edzőjének, aki két különbözőcsapattal lett -trénerként- Champions League győztes; a Bayern Münchennel és a Borussia Dortmunddal megnyert mindent, ami megnyerhető a német ligában, meg nemzetközi viszonylatban is.

Valamint zárásul egy kis Federer: nemrégiben születtek újra ikrei, ezúttal kisfiúk. Wimbledonban újra nagyon jó formában volt, 2:5-ös állásnál még tudott fordítani 7:5-re a negyedik szettben, de végül mégis csak második lett. Túl sokat hibázott, ami a 26 ász ellenére rajta hagyta nyomát a végeredményen.

2014.01.28. 11:17

Sporthírek

Az elmúlt hétvége Aranyesőt hozott a hegyek közé:

  • Melbourneben az idei szezonnyitó AUS Open-en Stan Wawrinka tenisztörténelmet írt: 20 év óta először esett meg, hogy egy játékos egy GS tornán legyőzte az aktuális világranglista 1. és 2. helyezettjét, majd megnyerte az egész tornát.
    A történelem-írás ott kezdődött, hogy legyőzte Djokovic-ot, bekerült élete első GS-negyed, majd -elődöntőjébe, aztán ott már meg sem állt a kupaemelintésig, legyőzve a döntőben Nadalt is.
    A rossznyelvek perszéznek: persze csak azért tudta megverni Nadalt, mert annak hátfájdalmai voltak...
    Talán.
    Ellenben egy makkegészséges Djokovicot is le tudott győzni, szóval igen.
    Vasárnap óta új név áll a Nr.3 helyen.
    Stant egyébként már a tavalyi klasszis teljesítményei alapján Az év emberének választották a január közepén megrendezett Swiss Award gálán.

  • A bobosok és a síelők is remekeltek a hétvégén: Lara Gut, Didier Defago valamint mindhárom bob-számban aranyérem született.

Szólj hozzá!

Címkék: sport

2013.08.31. 20:45

Hoselupf

Maradjunk annyiban, hogy "Nadrágemelintés".

A Hoselupf egy másik szó Svájc nemzeti sportjának elnevezésére, ami hivatalosan a Schwingen. (nem keverendő össze a szvingerrel)
A sport maga -az én laikus szememnek- egy olyan birkózás-cselgáncs féle testi érintkezés, több menetben, körkapcsolásban, keresztben kieséses rítus szerint. Fürészporral terített küzdőtéren folyik a bírkózás, teljes öltözetben: póló vagy havasi gyopárka mintás, népies ing, hosszú nadrág és erre húzzák rá a zsákszerűnek tetsző rövid nadrágot, aminél fogva tartja egymást a két küzdő fél (ott keresnek fogást a másikon és húzzák a nadrágjánál fogva, innen a Hoselupf elnevezés) Egy-egy küzdelem alig néhány perces, kétvállra fektetéssel ér véget.

Tegnap volt az ünnepélyes, hivatalos megnyitója és első eseménynapja az idei, 2013-as Országos, államszövetségi Schwinger-bajnokságnak (Eidgenössisches Schwing- und Aelplerfest). Az országos megmérettetést 3 évente rendezik meg, legutóbb 2010-ben egy akkor 20 éves fiatal meglepetés, Kilian Wenger lett a Schwingerkönig (a Birkózók Királya). Ő akkor egy érdekes rekordot állított be: előtte 30 évvel ezelőtt sikerült az, amit ő is elért: hogy 8 küzdelemből 8-at megnyert és így vonult a döntöbe, ahol szintén nyert.

Most egyébként nem áll ennyire jól, ha jól hallottam a hírekben, már el is szállt a reális esélye a címvédésre. Eddig a legeredményesebb Király Jörg Abdelhalden volt, összesen háromszor volt győztes Schwingerkönig. Jörg egyébként nem csak a fő számban aratott már sikereket, hanem a melléksportágakban is, úgy mint Hornussen a vagy Steinstossen.

Az esemény mindig máshol kerül megrendezésre, idén Burgdorfban, ami az Emmentáli sajt szép hazájában helyezkedik el, az Emmen folyó völgyében. A térképen épp egy gondolatnyit balra és lentebb az ország közepénél, Bern kantonban.

A bajnokság vasárnap estig tart, a fődíj a dicsőségen kívül pedig Ő. Egy nagyon sok pénzt érő tenyészbika.

2013.08.23. 14:27

rövid hírek v5.2

    • Egy hónappal ezelőtt, július 21-én másodszor is kimondta a boldogító igent Tina Turner. TT 27 éve él párkapcsolatban Erwin Bach német zenei producerrel, ebből az utóbbi több, mint 15 évben Küssnachtban, ami a Zürich-tó "aranypartjának" számít. Ezalkalomból -bár NEM TT kérésére- a vízirendőrség lezárta a házuk előtti partszakaszt, hogy zavartalanul ünnepelhessenek. Állítólag a szomszédokat levélben értesítették az eseményről és "elnézésüket kérték" az esetleges sokáig tartó mulatozásért. Ez milyen már: kap az ember egy levelet TT-től! Hehe.
      Kapcsolódó cikkek és képek itt meg itt.
      A promens vendégek között volt G.Armani, Eros Ramazotti, Sade, valamint az amerikai talk-show sztár, Oprah Winfrey is...

    • ...aki miután pár nap múlva szépen hazament, elmesélte egy amerikai tévéinterjúban, hogy egy zürichi luxusbutikban nem akarták őt kiszolgálni.
      A történet annyi volt állítólag, hogy bement egy butikba, kinézett egy táskát egy magasan lévő polcon, megkérte az eladót, hogy vegye le neki és mutassa meg, az eladó pedig azt válaszolta, hogy "á, az nem magának való, túl drága!" Nos, valóban: 35'000 frank nem kevés pénz, akkor sem, ha egy krokodilbőr (vagy alligátor vagy gyíkbőr) luxustáskáról van szó. Ezek után napokig mást sem lehetett hallani az itteni médiában, mint az erről szóló véleményeket.
      - Oprah csak besértődött, hogy nem ismerték fel és így áll bosszút
      - azt mondja, azért nem szolgálták ki, mert fekete
      - utána azt mondta, azért nem szolgálták ki, mert kövér
      - a zürichiek mind ellenszenves bunkók
      - a svájciak általában nem vendégszeretőek és fennhéjáznak
      - a svájciak rasszisták és diszkriminatívak (a nemzetközi sajtó nagyon durva rasszizmusról ír, olyan országokban is, aki a "Bagoly mondja verébnek" kategória...)
      - minek akar valaki 35K-ért 1 db táskát???
      - a butik tulajdonosa rúgja ki az eladót!
      - a butik tulajdonosa ajándékozza oda a táskát Oprah-nak!
      - az állatvédők tiltakoznak és elítélik Oprah-t, hogy miért akar ilyen bőrtáskát
      - a butik tulajdonosa egyébként szintén meghívott vendég volt TT esküvőjén, de ő nem ismeri személyesen Oprah-t.
      - Oprah ebből él, hogy ....... beszél. Muszáj sztoriznia, különben miből telne neki 35K-s tatyóra?

    • Augusztus 14-én ismét csoda történt: Svájc futballcsapata 1:0-ra legyőzte az ötszörös világbajnok Brazília válogatottját. Jó, igaz, hogy egy öngóllal. Na de mi ez ahhoz képest, hogy egy átlag svájci kb. olyan 5:0-ás vereségre számított? Nagyon jól játszottak, sokkal jobban, mint a brazilok; sok jó helyzet és kapura lövésük volt, sajnos ezek nem mentek be, viszont nem kaptak egy gólt sem és már ez önmagában is óriási teljesítmény. Ez az eredmény hosszú időre emlékezetes marad, mindkét fél számára!

2012.08.23. 14:12

ez + az

Ma este az SF2 adón követhetjük nyomon, amint az atlétika világklasszisai a Diamond League keretében Lausanne-ban pályára lépnek. Jövő héten Zürichben ugyanez.

Roger Federer megnyert egy újabb ATP Masters-1000 tornát, újabb csúcsokat megdöntve ezzel. Bár az olimpián "csak" ezüstöt tudott szerezni, remek formában van, ismét hegymenetben, és ugye egy ideje újra ő a világelső.

Ha esetleg valaki még nem ismerné: létezik egy weboldal, ahol millió-egy tévécsatornát lehet nézni online, és az ingyenes szolgáltatás része, hogy 2 órányi műsort fel is vehetünk. (ha megnéztük és töröljük a felvételt, a 2 órányi kapacitás mindig újra és újra rendelkezésünkre áll, satöbbi) Nagyon klasszul lehet keresni a tévéműsorok között, összeállíthatunk saját kedvencek-listát, és és és
Külön érdekesség, hogy tesztként ajándékba kapunk egy ingyenes letöltést is, értsd: felvettem magamnak egy Kate Winslet filmet és letöltöttem hivatalosan a számítógépre. A szolgáltatásnak van fizetős változata is: havidíj ellenében több tárhellyel, több letöltési lehetőséggel illetve Replay funkcióval, azaz már elmúlt műsorokat is meg lehet nézni korlátozott ideig (30 nap?). Sajnos a weboldal funkciói csak Svájcból érhetők el.

Tervbe van véve egy az állampolgársági kérelmeket érintő szabály változása: az eddigi 12 év helyett már 8 év hivatalos Svájcban tartózkodás után kérelmezni lehet az állampolgárságot, viszont annyiban szigorodik a helyzet, hogy csak C igazolvánnyal rendelkezők kérvényezhetik a jövőben.

Politikai fronton még mindig ugyanaz: adócsalók névsorát tartalmazó cd-k adás-vétele, most éppen Németországgal, repülőgép-zaj miatti panaszok szintén Németországgal, egy diák belefulladt az Aare folyóba, szankciók a menekült-státuszért folyamodókkal szemben, stb...

2012.06.11. 11:01

rövid hírek v4.1

  • Volt már példa arra, hogy N. Sárközy ebrudalta ki 300 euró zsebpénzzel a román cigányokat Franciaországból; legutóbb azt olvastam, hogy Izrael 1'000 euró zsebpénzt + repjegyet hajlandó fizetni azoknak az illegális afrikai bevándorlóknak, akik készek elhagyni a Szentföldet - most Simonetta Sommaruga miniszterasszony utazott Észak-Afrikába, hogy hasonló ajánlatot tegyen a menekülteknek. Svájc fizet a visszafogadó országnak.

  • Hétvégén újra nagy volt az öröm a Forma-1 táborban: Perez hatalmasat alakított. Hogy hogy jön ez ide? Úgy, hogy Peter Sauber svájci és legenda. Megálmodott magának egy Forma-1-es csapatot, aztán más idők jöttek, meg is öregedett, ki akart szállni, eladta a csapatot a BMW-nek, akikkel megígértette, hogy megőrzik, vigyáznak rá. Na ja...az ígéret szép szó...de pusztán szájtépés. A BMW-t nem kötötte olyan vérszerződés a csapatohoz, mint az alapító Öreget, ki akartak szállni a versenyből a pénzügyi válság idején, ekkor visszatért P. Sauber és visszevette a csapatot. Perez, aki jóformán újonc, szárnyakra kapott, nyert már egy futamot is, most meg második lett. Ennyi elég is a földöntúli örömhöz.

  • Federert eltángálták a Roland Garroson. Miközben a döntő esőszünet miatt még mindig nem eldöntött, Nadal és Djokovic ma 13 órától küzd tovább a címért, Federer már máshol kergeti a labdát.

  • Kifelejtettem a zenei blokkból (ahol Freddie Mercuryról és az Eurovíziós Dalfesztiválról írtam), hogy a Deep Purple Smoke on the Water című örök darabja is Montreux-höz köthető: 1972-ben a Montreux Jazz Fesztiválon ott volt a Deep Purple, amikor is egyik este valami kiégett (hajó, vagy hajóház vagy épület...) a tóparton. Hát innen a "Füst a víz felett, tűz az égbolton."
    "We all came out to Montreux
    On the Lake Geneva shoreline
    to make records with a mobile
    We didn't have much time.
    But Frank Zappa and the Mothers
    Were at the best place around
    But some stupid with a flare gun
    burned the place to the ground
    Smoke on the water and fire in the sky..".

  • A jobboldali SVP most azt követeli, hogy aki menekültstátuszért folyamodik és még meg sem kapta, de már ezidő alatt bűncselekményt vagy szabálysértést követ el itt, automatikusan küldjék haza. Vagy legyen a menekülttábor mellett egy menekölt-büntetőtábor is. Börtön a börtönben, gyakorlatilag. Ezenözben folyamatosan mindenki mindenhol tiltakozik a menekülttáborok létesítése ellen. Az a vicc, hogy a parlament felkérte a hadsereget, hogy vizsgálják meg saját épületeiket, létesítményeiket, vajon alkalmas-e valamelyik a menekültek számára. A hadsereg meg is tette, fel is ajálottak pár épületet, régi, nem használt kaszárnyákat. Erre mit mond a menekültek seggét nyaló szervezet? Hogy ezek embertelenek és nem alkalmasak. Ja. De a svájci katonáknak még pár évvel ezelőttig jók voltak.

  • A "hegyek között, völgyek között" vezető, Alpokot átszelő Gotthard vasúti összeköttetés közel 1 hónapig le lesz zárva hegy-kő omlás miatt. Szombaton sikerült csak felszínre hozni egy 29 éves építőmunkás holttestét, akit napokkal ezelőtt temetett maga alá a lezúduló, kb. 2'500 köbméternyi sziklatenger.

2012.02.23. 07:41

Basel elvarázsol! -2.

Tegnap este újra megbűvölték a labdát a fiúk! A St.Jakob stadionban fogadták a német úthengert, a rekord-bajnok Bayern Münchent. Néhány elég jó helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, majd 0-0-val mentek szünetre, végül is nem bírtak egymással a csapatok: csak a csere segíthetett. És segített is, de még hogy: a 86. percben Zoua gyönyörű passzából tolta be a győztes gólt a védelem által magára hagyott Stocker.
Ezzel a kiütött Manchester után a Bayern-nek is rezeg a léc: a visszavágón, hazai pályán, legalább 2 gól különbséggel kellene nyerniük, de nem is ez a lényeg.
Svájci futballcsapat még sosem állt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, főleg nem állt még ellen sosem egy ManU-nak, s főleg nem győzte le a Bayernt...Baselben a tegnap este sose ért véget, a fiúk a mennybe mentek. Ezek után jöhet bármi: a hősök hősök maradnak.
 

2 komment

Címkék: sport basel

2012.01.26. 09:39

Australian Open

Roger Federer épp most lépett pályára Rafael Nadal ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Remek meccs lesz!

Lapzárta után: Federer svájci típusú teniszezése (merev, precíz, de ugye ami kemény, az könnyen törik) nem brillírozott Nadal gumilabda szerű pattogása ellen (engem kicsit néha Changra emlékeztet: minden labda után fut, hogy "hátha"). Ennek megfelelően Federer ki is kapott, és ennek megfelelően már nem svájci vonatkozású hír, de azért ideírom: szuper meccset játszott vasárnap a döntőben Nadal Djokovic ellen, maratoni 5 óra 53 perces küzdelem folyt az első helyért.)

2012.01.19. 09:55

rövid hírek v3.8

  • Hermann Lei államügyész beismerte, hogy a nemzeti bank elnökének lemondásához vezető bankszámlakivonatot saját kezűleg hamisította meg. Szerinte csak jobban az igazsághoz hajlította, a "tartalomhoz a formát"-alapon. Először letakarta, majd fénymásolta, majd újra írta...vagy mi. A bizonyíték valójában egy screenshot-okból (vagy print-screen, ha úgy tetszik) összeeszkábált agyonfénymásolt papír. Az államügyész azzal érvel, hogy "de Hildebrand mégis lemondott, tehát a hír igaz, tehát vaj van a fején"... ja, apukám, és Te vagy államügyész? Hildebrand megmondta, hogy azért mond le, mert megrendült a bizalom, nem tud kimosakodni és nem akarja, hogy állandóan ezzel basztassátok.
    Azt bírom ebben az egészben, hogy mondjuk bankelnökék tényleg hibát követtek el a dollár-spekulálással, hiába is mondja a pasi, hogy nem tudott a felesége ügyködéséről. Lemondott, azonban vétkesen is ő a sztár, a nyertes, a tisztatekintetű és a nép szerint jó bankelnök volt és nem kellett volna mennie.
    Vádlóit ezzel szemben utálja a közvélemény. Az államügyész papírt hamisított - vajon ő is lemond-e, ahogy a jegybank elnöke tette? Az egész lavinát elindító Christoph Blocher egy ilyen fröcsögő Torgyán-Csurka kombó, őt is hazugságon, blöffölésen kapták, elmúlt már 70, ő mikor akar már végre az unokáival Csapd le csacsit játszani? A Sarazin Bank, ahonnan egy belsős kiszivárogtatta a bankszámla-kivonatot, szintén újrapolírozhatja imidzsét ezek után. A "Weltwoche", ami le is közölte a bankszámlakivonatot...nos, egy újságírótól ne is várjunk mást, ez a fajta szenzációhajhász alja nép.
    Még egy adalék: Hermann Lei amellett, hogy államügyész, meg politikus és Thurgau kanton jogi bizottságában ténykedik, ugyanitt ő az Einbürgerungskomission elnöke, azaz ő dönt arról, hogy egy külföldi megkapja-e, megkaphatja-e a svájci állampolgárságot. Azaz ő maga sem egyszerű állampolgárként, sem felelős hivatalnokként nem tartja be a törvényt, de másokról még ő feltételezi mondjuk, hogy eleve be sem tartanák és elutasít kérelmeket, meg egyátalán. Hogy jön egy ilyen ember ahhoz, hogy.
  • A Bundesrat (tudod, a kormány itteni megfelelője) a parlament elé terjeszti ötletét, miszerint 2014-től a mostani 40 helyett 100 frank legyen az autópálya-matrica. Szándékuk szerint le akarnak számolni az évi kb. 16'000 órányi dugóval, úgy vélik, az autópályák elavultak és néhol bővítésre is szorul a rendszer. A dolog még nem végleges, ez egy elképzelés egyelőre, amit a parlament megvitat. aztán valószínűleg lesz népszavazás is. Azért a 2,5-szeres áremelés egy kicsit durva, még akkor is, ha a 100 frankos (=kb. 25'500,-Ft) matrica még mindig olcsóbb, mint a magyarországi vagy szinte bármely nyugat-európai autópályadíj.
  • Neuenburg (Neuchatel) elvesztette egy újabb büszkeségét. A 2009 októberében, a bajnokság közepén becsődölt Young Sprinters jéghokicsapat után most a "Xamax" futballcsapat kasszája ürült ki. Kár, mert előbbit úgy tartják számon, mint a "legjobb csapat aki sajnos sosem nyert bajnokságot", utóbbi pedig többször is volt nemzeti bajnok.
  • Australian Open: S.Wawrinka is, R.Federer is remekel eddig.
  • És utolsó hírként egy kis ízelítő Orbán közismertségéről. Most őszintén...hogy Viktor mit tesz és miért, az egy dolog. De hogy bazmeg van ennek egy felesége!!!! Egy nő. Egy anya. Egy őszinte társ. Szóval hogy Ő mindezt hagyja, engem ETTŐL ver ki a víz. Egy orbántól, egy politikustól, egy pasitól, bármi kitelik, semmin nem lepődök meg. De hogy az asszony nem vágja már fejbe a sodrófával?????

2011.12.08. 09:01

Basel elvarázsol!

Baselben valószínűleg még mindig tart a tegnap, A Nagy Nap: a pár hete idegenben elért, már önmagában is csodának számító döntetlen után a visszavágón hazai pályán 2:1-re legyőzte az FC Basel a futballtitánnak titulált Manchester United-et.

A nyomtatott és az elektronikus sajtó sportrovatai ezzel vannak tele; Basel ünnepel, az egész ország ünnepel, első svájci csapatként bejutottak a Champions League nyolcaddöntőjébe. Ezek után már semmilyen vereség nem számít. Egy darabig.

2011.11.28. 14:37

lemaradás

Hát van mit behoznom, sajnálom.
Éppen ezért nem is tudom, mivel kezdjem.

  • Ma reggel lövöldözés volt Bielben a McDonald's-ban. Van, aki megsérült és van, aki menekül. Az utóbbi időben egyébként megszaporodtak az ilyen erőszakos bűncselekmények: a múlt héten Baselben egy tetkó szalonban lőttek arcon egy 16 éves lányt; satöbbi; most meg ez, tegnap este pedig egy 42 éves férfi lövöldözött a rendőrökre, majd elbarrikádozta magát otthon, míg végül golyó által halt: még nem tudni, hogy önmaga ellen emelte-e a pisztolyát vagy egy rendőrgolyó terítette le.
     
  • A hétvégén Londonban az ATP döntőben "Roger visszatért": R. Federer megint megdöntött egy rekordot és megint útban van felfelé, vissza a világranglista csúcsára. (Nem mintha a 3. vagy akár a 4. hely nem lenne szuper.)
     
  • Időközben október 23-án mindkét "házban" (Nationalrat és Ständerat) lezajlottak a parlamenti választások. A lényeg röviden: az előbbiben jobboldali SVP veszített néhány százalékot, de még mindig a legerősebb párt, ezzel ellentétben a közép erősödött, de eléggé nagy szórásban, tehát kevesen profitáltak igazán a szavazók közép-orientáltságából. A Ständeratban az SVP visszaszorult, valószínűleg az utóbbi hónapok radikális szólamai és a szintén szélsőséges kampány miatt.*
    Decemberben következik a folytatás: a minisztereket (Bundesrat) választja meg a parlament.
    *mint tudjuk: egy svájci nem szereti a szélsőségeket, csakis a diplomatikus, középúton tipegő majdnemelszánt majdnem véleményt díjazza. Ha valaki nevén nevezi a dolgokat, az már szélsőséges.

  • Megtalálta tavaly elhunyt énekesének méltó utódját a Gotthard. A zenekar frontembere, Steve Lee 2010-ben tragikus -ostoba- motorbalesetben vesztette életét; azóta rápihent a csapat és gondolkodtak: folytassák-e egyátalán. Megtalálták a megfelelő embert és már a bemutatkozásra is sor került a "Remember it's me" című dallal. Nic Maeder nagyon jó hangú énekes, de hát hogyan is lehetne Steve Lee után...?

 

2011.09.28. 10:56

csak sportosan!

Beszéljünk inkább arról, hogy tegnap este az FC Basel történelmet írt az Old Trafford stationban. Mivel ezt a fajta cikit angol humorral felfogni szinte lehetetlen, nem is nagyon foglalkozik vele az angol sajtó, inkább a Bayern München-ManCity (2-0) meccsel foglalkoznak, bár ez sem ad büszkeségre okot, de legalább nem annyira vagy nem úgy ciki, mint a Basel elleni döntetlen. (Itt ugyanis "csak" annyi történt, hogy az angolok olasz edzője, R. Mancini csatárt akart cserélni, ám Carlos Tevez megtagadta a beállást, nem ment be cserének.)

Úgy kb. 30 éve nem alázták le otthon így a Manchaster United-et. A svájci mentalitásra mondjuk jellemző, hogy a média kb. fele nem a  baseliek szemszögéből szinte hihetetlen győzelemként is felfogható döntetlent ünnepli, hanem az "Elszalasztott berni csodát", utalva ezzel arra, hogy akárcsak a németek Puskás Öcsiék ellen 1954-ben a berni VB-n, az FC Basel is 0-2-ről hozta vissza a meccset 3-2-re, de sajnos a 90. percben mégis tudtak egyenlíteni az angolok. Ilyenek ezek a svájci sportriporterek: nem is érdemes nekik gólt lőni, sőt, még a térdzoknit felhúzni sem.

Mindenesetre véleményektől mentesen virít a csoport állása:
1. Basel 4 pont (5-4),
2. Benfica 4 (2-1),
3. Manchester United 2,
4. Otelul Galati 0

Hehe.

Maradva a sportnál: Roger Federer újra hazai pályán. Idén október 29-november 6. között kerül megrendezésre a Swiss Indoors Basel, jegyek már kaphatók (többek között a nagyobb postákon is, vagy itt). A fedettpályás torna sajátossága, hogy kizárólag férfi bajnokság, a hölgyek ilyenkor máshol nyögnek labdáznak.
Okt. 29-30-án a kvalifikáció zajlik, erre már fejenként 49,- frankért beülhetünk. Az úgynevezett "Super Monday" értelemszerűen hétfőre, 31-re esik: Federer ekkor játssza első meccsét az ünnepélyes megnyitót követően. (erre a legolcsóbb jegy már 94,-fr)

Bizonyára nem csak én nem értem: hogy lehetséges az, hogy a mérkőzések délben kezdődnek, mégis már most alig van szabad jegy, ráadásul a méregdrága kategória  (akár 2-300 frankba is kerülhet!) fogy el leghamarabb.
Magyarul: honnan van ennyi pénze annak, aki hétköznap délben ráér teniszmeccsre járni?

2011.07.07. 11:21

rövid hírek v3.3

  • Roger Federer újra itthon! Miután Wimbledonban elpicsázták Rodzsert és amúgy is minden reflektorfény az új Nr.1-re, Djokovicra esik, nem volt túl sok választása: kegyeskedett visszatérni a svájci Davis-Kupa csapatba. Már tartottak is Bernben nyilvános edzést, és Rodzser aláírt jó sok teniszlabdának látszó tárgyat.
  • Pakisztánban a talibánok elraboltak egy svájci nőt és egy férfit. Nem akarok demagóg lenni, de meg is érdemlik. Mégis ki és mi a fenének megy Pakisztánba, főleg Svájcból?
  • A Mühlebergben álló atomerőművet a tervezettnél és szokásosnál 5 héttel korábban leállították. Állítólag felfedeztek egy repedést az erőmű falán. Az amúgy is esedékes revízió és karbantartási munkálatok csak szeptemberben kezdődtek volna, ám a japán történések óta hatalmas nyomás alatt tartják az atomerőmű üzemeltetőit az ellenzők. Persze spórolni az árammal senki sem akar.
  • És hipp-hopp máris egy újabb beadvány érkezik ma a Parlamentbe: az SVP (jobb)oldal indítványa az lenne, hogy közvetlenül a nép választhassa ki a kormánytagokat, azaz a Bundesrat tagjait. A túloldalon (SP, Zöldek) egyesek két malom közt őrlődnek: vannak, akik személy szerint támogatnák a beadványt, viszont pártjuk hivatalos álláspontja ezzel ellenkező.
  • Az FDP (liberálisok) női szekciója svájci mércével mérve szemérmetlenül és szabadszájúan kampányol azért, hogy a női nem nagyobb teret nyerjen a politikai és gazdasági vezetői körökben.
  • A magyarországi cenzúra még semmi...Tegnap kommenteltem egyet egy ilyen svájci "index" féle online újságban, hát, úgy meghúzták a szöveget, mint a sicc. Abszolút indokolatlanul.
  • Solothurn kantonban egy halott csecsemőt találtak egy komposzt-telepen.

2011.05.27. 13:49

rövid hírek 3.1

Néhány sajnálatos esemény...

  • A Bern kantonban lévő Schafhausenben (nem tévesztendő össze más egyéb Schaffhausenekkel)  halálosan megsebesült egy rendőr, amikor egy árverezésre ítélt házból ki akartak lakoltatni egy eladósodott férfit, aki tüzet nyitott a rendőrökre. Sajnos ilyesmi esemény történt tavaly is Bielben. Ebből több minden is látszik, többek között az is, hogy Svájcban sem mindenki gazdag. Sokan eladósodtak, még többen élnek az itteni létminimum alatt. És hogy mégsem kéne engedélyezni, hogy a leszerelt katonák megtarthassák lőfegyvereik egy részét.
  • FC Basel lett a svájci nemzeti bajnok.
  • A svájci kormány (Bundesrat) döntött arról, hogy Svájc kb. 2030-ig, lépésről lépésre kiszáll az atomenergia bizniszből. Ez egyelőre a kormány hozzáállása, most következik a parlamenti megvitatás és lehet, hogy végül népszavazás dönt majd véglegesen. Új atomerőmű nem épülne, a régiek pedig addig működhetnének, ameddig biztonságosak, utána leállítják őket. Helyettesítésükről ezzel párhuzamosan kell gondoskodni. (esetleg lehetne kezdeni a takarékoskodással, hogy eleve ne is legyen annyira sok áramra szükség) A Fukushimában történt katasztrófa óta elég nagy volt itt a cirkusz az atomerőművek körül: az áramszolgáltatók már évek óta akarnak két új erőművet, de a történtek miatt mind az 5 jelenlegi(!!!) alaposan át lett vizsgálva és hát ne felejtsük el, hogy parlamenti választások lesznek ősszel. Örök téma, akárcsak a...
  • ...bevándorlók. Döntő fontosságú kérdés lehet a választásokon, hogy melyik párt miként vélekedik és hogyan nyúl ehhez a témához. A média is megint keveri ám a szart: ráadásul mindig triplán. Ha a rádióban pl. feldobnak egy témát és arra ráharap  a köznép, akkor még napokig tovább gerjeszti a média a trutymót, csámcsognak rajta, bedobják a tévében is meg az interneten. Most -is- pl. azt, hogy milyen genya már Svájc: a cégeket adókedvezménnyel stb-vel ideédesgeti, de a járulékos bevándorlókra persze már nem kíváncsi, stb... Ez a bevándorlás téma egy farkába harapó kígyó, nincs igazság és nem is lesz benne.
  • Jelentősen drágultak a vonatjegyek és -bérletek. Eddig is drága volt és a sok pénzért még ráadásul nyomoroghatott az ember a vonaton, pl. aki bérlettel jár és "bejárós" (ingázó, Pendler), szóval edig se nagyon ösztönzött a vasút, hogy üljünk át az autóból a kupéba, most meg főleg.
  • Egy most megjelent statisztikai adat szerint 2010-ben országszerte 1000 bántalmazott gyermeket láttak el különböző kórházakban, a tendencia növekvő.
  • A sztárfocista Hakan Yakin-t kivette Hitzfeld szövetségi kapitány a válogatott játékoskeretéből, akik Anglia ellen játszanak jövő héten szombaton, CET 17:45-kor.
  • Újra téma a magyar kurvamaffia Zürichben, a Sihl folyó partján. Ez olyan huzavona, mint Magyarországon -volt?- a türelmi zóna kijelölése. Sőt, egy újabb pont a külfödiek ellen. Undorító...jóhírünket kelti.
  • Svájc legcikibb exporttermékét, DJ Bobót állítólag mindenki ismeri a világon. Nos, ha ez így is van, akkor sem mindegy, hogy miről ismerik? Las Vegasban pl. azt hitték róla, hogy pornósztár. (lehet, hogy pályát tévesztett...)

2011.02.25. 08:21

rövid hírek v2.6

  • Stanislas Wawrinka (igen, ő egy svájci teniszező) az acapulcoi ATP-tornán kemény munkával beküzdötte magát a negyeddöntőbe, hogy ott azután egy feltörekvő ukrántól vereséget szenvedve búcsúzzon.
  • Mostanában két kitoloncolási hír is lóg a levegőben és foglalkoztat némelyeket: egy homoszexuális iráni fickót egy kisebb drogos bűncselekményért kaptak el és haza akarják küldeni; ám ő most azt állítja, Iránban a melegeket felakasztják, tehát a nemzetközi egyezmények értelmében nem lehet kitoloncolni azt, akire a hazájában halál vár. És tényleg mutogatnak képeket felakasztott emberekről, ellenben a fiatalember az utóbbi években többször is hazalátogatott és mindig sértetlenül tért vissza Svájcba...
    A másik ügy: egy fiatal szíriai-kurd házaspárt (pár éves kisgyerekkel) akarnak visszaküldeni Szíriába, ahol rokonaik számára meghaltak vagy legalábbis halva szeretnék őket látni, amióta áttértek a keresztény hitre. Halálos fenyegetéseket kaptak a kedves rokonoktól üzenetrögzítőre, stb. A bürokrata álláspont az, hogy hivatalosan nincs keresztény-üldözés Szíriában, ezért ki lesznek toloncolva.
    Megint csak tipikusan svájci: húzzák-halasztják a döntést, nem mernek odabaszni...aztán ha mégis, elvétik a célt, de nagyon-nagyon.
  • Svájc zárolta Kadhaffi számláit, bár más állítások szerint ennek semmi értelme, jelentősége, mivel a 2008-2009-es Kadhaffi-Saga óta az őrült diktátor amúgy is kivonta vagyonait a svájci bankokból. Most persze perli és fenyegeti ezért Svájcot. Már rég indítványozta az UNO-ban, hogy darabolják szét és osszák szét Svájcot a szomszédos államok között. Nooomális???
  • A genfi egyetem készített egy felmérést, melynek eredményei azt mutatják, hogy elképesztő százaléknak nincs pénze Svájcban orvoshoz menni, fogorvoshoz még úgyse. Az emberek nyögik a csillagászati összegű havi TB-t, de csak dobálják ki a pénzt az ablakon, mert ha betegek, úgysem mennek orvoshoz, mivel a vizitért külön-újra kell fizetni, amire nincs pénzük. Komolyan, minden szarért beadványt nyújtanak be, de ezt még senki nem merte meglépni; már évek óta esedékes lenne a rendszer reformja. Az emberek fogatlanok, meg nincs pénzük orvosra, miközben az orvosok, fogorvosok Balin nyaralnak minden évben, villákban laknak meg Porschéval járnak. Elnagyolva ez a helyzet. Ez a gazdag Svájc...
  • Az Állami Posta bankszektorban tevékenykedő leányvállalata, a PostFinance az előző évhez hasonlóan most is szétosztja éves nyeresége egy részét az ügyfelei között. Minden pozitív egyenlegű PostFinance számlára márciustól kezdődően 2010 rappent, azaz 20,10 frankot írnak jóvá. Tavaly az ügyfelek Lindt & Sprüngli pralinét kaptak. A média persze megint kikezdi a "jótevőt" - nehogymár valakiről jót kelljen mondani: "tavaly a desszert 31 frankba került ügyfelenként, most csak 20 frankot szánnak egy-egy ügyfélre, ez 30%-kal kevesebb, mint az előző évben..."
    És mit kapunk a médiától? Naugye. Befoghatnák. Igazán.
  • Újabb rekordmélységben a dollár a frankkal szemben, tegnap már csak 92 "fillért" kellett adni 1 dollárért, az utóbbi hetek némi emelkedése után az euró is visszatért 1,3 frank alá.
  • Az UBS után most a Credit Suisse bukott le Amerikában, sőt a jelek szerint még az UBS-en is túltettek: titkos bankirodában adtak tippeket, kötöttek szerződést  és nyújtottak segítséget abban, hogyan dughatják el USA-adócsalók a hivatalok elől elhallgatni kívánt vagyonaikat.
  • A politikusok azon nyavajognak, hogy bár Svájc és a CHF milyen jelentős helyszín és tényező a világgazdaságban, mégsem akarja felvenni tagjai közé a G20. (akkor G21-nek hívnák? Vagy azért nem akarják felvenni, mert akkor valakit ki kéne cserélni a 20-ak közül...?)
  • A síturizmus meg azon nyavajog, hogy nincs elég hó, nincs elég bevétel.
  • A síelők meg azon nyavajognak, hogy a síterepek üzemeltetői hamis, síelésre kedvezőbb adatokkal reklámoznak, hogy jöjjön a vendég; aki felcuccol a hegyre, hó meg sehol. Több hetes hóadatokat adtak meg a weboldalakon, amik már rég nem voltak aktuálisak.
  • Már mindenki készülődik a farsangra.
  • Thaiföldi útjuk során egy elefánt-szafarin egy három fős svájci társaság 63 éves nőtagját halálra taposta a begőzölt elefántbika, amint ült. Ledobta magáról a nőt és még egy angol turistát valamint a hajtót. Mások is szereztek sérüléseket, mert egy másik elefánt is bevadult, sajnos az említett hölgy nem élte túl a sérüléseket, azonnal meghalt.
     

2011.02.23. 10:29

Velo Vignette

Másnéven kerékpár-matrica, az autópálya-matrica analógiájára.

Svájcban elvileg minden kerékpárra kötelező matricát venni. Míg az autópálya-matrica januártól decemberig érvényes (a türelmi időt most hagyjuk), kistestvére a kétkerekűekre tárgy év január 1-től következő év május 31-ig.

Hivatalos árat nem nagyon tudok mondani, mert több helyen is árulják:

  • a MIGROS-nál 1 db 5,90 fr, a 4 darabos multipack 20,-fr
  • az ALDI-nál 4,49 (ami hülyeség, mivel 0,05 fr azaz 5 rappen a legkisebb váltópénz, de legalább olcsó)
  • a Denner csinál most az autópálya-matricához hasonló akciót: most minden elköltött 40,-fr-ért vehetünk kerékpár-matricát 2,95-ért. (Ha tehát a kasszánál 90,-fr-ot fizetünk bevásárláskor, vehetünk akár 2 db kedvezményes matricát.)
  • Egyébként kapható szinte mindenhol: a Coop-nál, a Postán, a világoskék K-Kiosk-nál (újságosbódé), bárhol.

Ha elmulasztjuk megvenni és rajtakapnak, a büntetés 40,-fr. A matrica egyébiránt amolyan kötelező-felelősségbiztosításként funkcionál: lopást vagy saját dolgokban esett kárt nem térít, de az általunk másban okozott kárt 2 millió frank értékhatárig fedezi ez a biztosítási alap. Ha kárt okozunk és nincs matricánk, az összes okozott kárt magunknak kell megtéríteni.
Volt már szó arról, hogy beszüntetik, mivel gyakorlatilag mindenkinek van háztartási felelősség-biztosítása és az az ilyesfajta károkra is kiterjed, vagy ha nem, akkor abba kellene beépíteni, de egyelőre idén még meg kell vásárolni.

Így néz ki a leválasztható és felragasztandó része, a lap többi részét őrizzük meg. A sorszámot regisztrálni lehet nevünkkel, lakcímünkkel az interneten vagy SMS-en keresztül és lopás esetén segítségünkre lehet, igazolhatjuk, hogy a miénk a bicikli (illetve a matrica, hehe).
 

2011.02.13. 16:32

fegyvertartás és többiek

Ha jól számolom az első idei népszavazás. (csak mert eddig mindenki síelt)

Egy gyors körkép: állami szinten (tehát minden kantonban) csak egy kérdésben döntött a nép, mégpedig hogy szigorítsák-e a fegyvertartás szabályait. Zürich, Basel és néhány francia-svájci kanton kivételével mindenhol elutasította a nép a szigorításra vonatkozó beadványt, tehát továbbra is hazavihető a katonai fegyver, stb.

További, tartományi kérdésekről is döntöttek a polgárok, így pl. Zürichben arról, hogy megépülhet Svájc második legmagasabb épülete, egy gabonatároló; valamint megszavaztak egy hitelt a Landesmuseum kibővítésére. Bern kantonban arról döntöttek, hogy a meglévő Mühleberg atomerőmű mellé támogatnák egy második, Mühleberg II erőmű építését.

A mi kantonunkban pl. arról kellett még dönteni, hogy pl. növekedjenek-e a segélypénztár által kifizetett TB-hozzájárulások nominálisan, illetve a rászorulók köre bővüljön-e. Ez egy ilyen beugratós kérdés, amire egyértelmű válasz a NEM. Ugyanis nem a kiegészítő-segélypénztár általi támogatást kellene növelni, hogy csökkenjenek az egészségpénztári-terhek, hanem magát az egészségpénztári befizetést, tehát a havidíjat kellene mérsékelni, mert indokolatlanul iszonyúmagas.

Más kantonban pl. képviselőt választottak, valamilyen okból, stb.

Más: a nagy esélyes, Didier Cuche második lett csak a Garmisch-Partenkircheni lesikló világbajnokságon. A világbajnoki ezüst is kiváló teljesítmény, de akkora arca volt előtte, hogy megnyeri, hogy borzalom... Vén róka már, leglaább 4-szer futott neki a VB-aranynak, de úgy tűnik, ez hiányozni fog a gyűjteményéből örökre.

És még egy hír: pénteken zároltál Hosni Mubarak minden ismert svájci bankszámláját. Állítólag dollármilliárdokat  halmozott fel titokban magának és családjának.

2011.01.27. 08:36

rövid hírek v2.4

  • Davosban Medvegyev spéttel ugyan, de megtartotta nyitóbeszédét, illetve 1 perces némasággal tisztelegtek az egybegyűltek a WEF konferencián a moszkvai robbantás áldozatai emlékére. Baloldali szervezetek zavargásokkal, fenyegetésekkel tiltakoznak a WEF ellen.
    Kitudódott, hogy a WEF-re egy belépő 2 fő részére kb. 250'000,- CHF, ha egy nem meghívott cégvezető vagy bárki halandó be szeretne jutni a konferenciára. Ebben benne foglaltatik még jogosultság néhány további, utózönge-rendezvény látogatására az év folyamán Európában.
  • Tegnap végső búcsút vettek Stephanie Glasertől.
  • Roger Federer hasít az Austral Openen. Szerény véleményem szerint gyalázatos, hogy megtartják a versenyt, miközben a kontinens másik végén pusztítást végez az árvíz. Jó, tudom, hogy nagyonnagy a földrész; olyan, mintha azt neheztelném, hogy miért játszanak Wimbledonban, miközben Moszkvában merénylet történt...de akkor is. Ennyire közömbös már az ember...?
    UPDATE: ma a negyedöntőben kiesett.
  • Már India is morcos Svájcra; állítólag németek játszották a kezükre azt a CD-t, melyen indiai adócsalók adatai szerepelnek. Szóval most ők követelnek a svájci bankoktól több milliárdot.
  • Sőt, gyanúba keveredett az IKEA Svájcban élő alapítója, Ingvar Kamprad is, hogy milliárdokat sepert szőnyeg alá a svéd hatóságok elől.
  • Megtartotta első ülését az a bizottság, mely a népszavazáson nyertes kitoloncolási beadványt a gyakorlatba kell átültesse és végrehajtsa.
  • A baseli székhelyű Novartis gyógyszergyár közzétette 2010-es eredményeit: csaknem 10 milliárd CHF tiszta nyereséggel zárta az előző évet. Szerény véleményem: természetesen sokba kerül a kutatás, meg legyenek megfizetve a kutatók, akik az Életért fáradoznak, rendben van. Mégis, alapjában véve beteg embereken keresik magukat halálra a gyógyszercégek. Hát tényleg senkinek nincs már lelkiismerete manapság? Vagy tükör, ilyesmi...?

2011.01.21. 08:24

rövid hírek v2.3

Wikileaks nem hagyja ki Svájcot sem. Nyilvánosságra hozott dokumentumok arról szólnak, hogy a svájci kormány egyezkedett és végül behajolt az amerikaiak előtt, csak hogy az -jelzőket már nem találok- UBS elleni eljárást rekesszék be.

GYK.: UBS egy nagy bank, talán a legnagyobb az országban és valahol mindig kilóg a lóláb, hogy na vajon miért is ennyire nagy és sikeres ez a presztízsbank. Sokan biztosak benne, hogy a háborúban elhurcolt zsidók vagyonait is őrzik és ők maguk nem nagyon járnak utána, hogy van-e jogos örökös, stb. Csak akkor csapnak a homlokukra, hogy "jaj, hát maga a Mici néni ükunokája...hát miért nem ezzel kezdte?", ha Mici néni ükunokája mondjuk sokadjára, ügyvédekkel megtámogatva követeli a régi családi vagyont.
Aztán az is undorító kis mese volt, hogy a gazdasági válság idején az UBS is nagyon sok dolgozótól megvált, könyörgött a kormánynak pénzért, mint a fulldokló egy utolsó cigiért levegőért; aztán az állami segélycsomagból többmilliós bónuszt fizettek a menedzsereknek, miközben ugye több, mint 1000 embert kirúgtak pár hónappal előtte, a bank azért kapott segélyt, mert veszteséges volt, tehát nem is érdemelték ki jó munkával a bónuszt meg ugye az állami segély nem erre való. Meg arra sem, hogy a kicseszett UBS minden neves presztízs-eseményen (Forma-1, Swiss Indoor, stb.) szponzor. Há miből, bassza meg???

Na, szóval egy ilyen UBS nyakig benne ült a pácban, mert ujjat húzott az amerikaiakkal. Ugyanis pátyolgatta amerikai adócsalók kimentett vagyonát többmillió dollár értékben. Az USA persze izomból eljárást indított UBS-es pénzügyi tanácsadók ellen, súlyos anyagi kárt okozó adócsalásban bűnrészesség miatt és követelte a pénzt és a névlistákat, (kb. 52'000 név!) különben élve felkoncolta volna a bankot nyakkendőtűvel, arany golyóstollal együtt. És ebből a helyzetből mentette ki állítólag a svájci kormány a bankot és általában a banktitkot, mégpedig a Wikileaks szerint két deallel:

  • Svájc befogad(ott) két ex-guantanamo-i foglyot
  • egy svájci cég, ami egyébként egy ideje 100%-os svéd tulajdonban van, berekesztette tevékenységét Iránban, mely az amcsik szemét csípte, mint a büdössajt-szag. Ez a cég állítólag Irán atomfegyveres tevékenységét segítette, a cég szerint csak a vízhálózatot építették ki az atomerőműhöz.

A kormány persze tagadja, hogy az amerikaiakkal egyezkedtek, a Parlament meg csinálja a vihart a biliben, hogy legalább tájékoztathattak volna minket is. (=ez svájciul az anyázás és a Torgyán-féle Mongyon le! keveréke...fő a diplomácia)

Más.
Jövő héten néhány napra újra Davosra (Davos az már majdnem St.Moritz) irányul a világ figyelme: minden évben nagyjából ezidőtájt jönnek össze a nagyok a World Ecomomic Forum-on (WEF) Davosban. (2008-ban még Gyurcsány próbált itt segget nyalni, már korán reggel az akkori svájci kormányfőnek) Jön Angela Merkel, Sárközy, Cameron, Naoto Kan, Medvegyev tartja a nyitóbeszédet és nem kisebb személyiség, mint "Sully" Chesley Sullenberger tart majd egy előadást "Führen unter Druck" azaz "Vezetői gyakorlat szélsőséges helyzetekben" címmel. Ő már csak tudja, hiszen két évvel ezelőtt ő landolt az Airbus géppel a Hudson folyón.
(állásportál a WEF weboldalán, hátha valakit érdekel)

Megint más. Az Austral Open teniszbajnokságon Roger Federer eddig 57 szettet nyert, eggyel többet, mint egyik példaképe, Stefan Edberg. Szóval Federer törtet előre, bár néha a saját dolgát nehezíti meg és nagy küzdelmek árán tudott csak nyerni. Eddig még jó.

És még egy más: nagyjából 10 hónapos szünet után csütörtök este kitoloncoltak 3 nigériai állampolgárt Svájcból. A három személy Bécsben szállt át egy ún. FRONTEX-különjáratra, ami Lagosig szállította őket. (Frontex: az EU külső határait védő biztonsági szervezet)
2010 márciusában egy kitoloncolásra váró, 29 éves nigériai férfi az előkészületek alatt a zürichi reptéren rosszul lett és a helyszínen életét vesztette. A nyomozás ideje alatt egy rövid ideig szüneteltek a kitoloncolások, majd 2010 júliusában újra végrehajtották a kitoloncolásokat, kivéve Nigéria irányába. Nigéria természetesen Svájcot vádolta, hogy embertelen és gyanús körülmények között halt meg a fiatal férfi. Ez idő alatt szüneteltek a nigériai irányú kitoloncolások, egészen mostig, mivel a nyomozás megállapította, hogy szív-rendellenességben hunyt el a férfi.
Svájcból évente kb. 50 ember kitoloncolását hajtják végre.
 

2010.12.21. 10:54

rövid hírek

  • Az euró árfolyama a svájci frankkal szemben tovább esett, tehát újabb rekord van.
  • Az egyik svájci rehabilitációs klinikán kezelik Samuel Koch-t, aki kb. két hete balesetet szenvedett Thomas Gottschalk Wetten, dass...? című műsorában. A zürichi egyetemen kifejlesztettek egy gyógyszert, ami segíthet a bénulásos betegek állapotán, most kipróbálják a szert Samuel szervezetén. Egyébként az erőszakos német sajtó (vs. svájci diszkréció) elől Samuelt már háromszor kellett új szobába, kórterembe költöztetni...
  • A jobbos SVP, Christoph Blocherrel, mint hangadóval az élén azon az újabb 2 beadványon munkálkodik, hogy 1.) kontingenst határozzanak meg a svájci egyetemeken a külföldi tanulók számának szabályozására 2.) kötelező, kétszintű nyelvvizsgát tegyenek a bevándorolni szándékozók valamely államnyelvből.
  • Federer ma este a zürichi Hallenstadionban jótékonysági meccset játszik a haver-ellenséggel, Rafael Nadallal; Federer afrikai gyerekeket megsegítő alapítványa javára.
  • A Minden fillér számít című, múlt heti adománygyűjtő-maratonon 7,5 millió frank gyűlt össze, aztán ezt meghallva betelefonált egy milliárdos és hozzáígérte még az összeg 20%-át, tehát nagyjából 9 millió frank jött össze a háborús övezetek nyomorúságos körülmények között élő gyermekei számára.

2010.12.03. 09:07

futball játszmák

 

Tegnap szavazott zürichi székhelyén a FIFA, mégpedig a 2018-as és 2022-es futball-világbajnokság helyszíneiről. Előbbit Vladimir Putyin (öööö...vagyis akarommondani Oroszország), utóbbit Katar (miazhogy katar?) nyerte el.

A kampányolás keretén belül sok ismert személyiség látogatott Svájcba: William herceg, Bill Clinton, Elle MacPherson, David Cameron, Morgan Freeman és sok más közt David Beckham is, aki a szavazás előtti napon azzal akart bevágódni a FIFÁ-nál, hogy spontán megjelent egy svájci általános iskolában és fényképezkedett meg focizgatott lazán a gyerekekkel. Akik el se tudták hinni, hogy most mi van?
Ami a választás kimenetelét illeti, az van, hogy a FIFA valószínűleg berágott az angolokra, mivel épp e hét elején hozott nyilvánosságra a BBC bizonyos, a FIFA némely vezetőiről szóló korrupciós híreket, bizonyítékokat, találgatásokat, vagy igen.... Ezek után angol humor lett volna, ha a FIFA a szavazáson berajong Angliáért és odaítéli a rendezés jogát. Anglia már az első körben kiesett. Most sírnak az angolok, hogy már 1966 óta nem rendezhetett a szigetország vb-t, holott ők a futball hazájának, mekkájának tekintik magukat, és oda a 15 millió eurós kiadás a pályázatra, melyet ínséges gazdasági időkben kapartak össze a Nagy Reménységre.

Mit mondhatnék Katarról?
Annyira jelentéktelen, hogy meg se buksz föciből, ha nem tudod, hogy Katar egy ország és hogy hol van. Annyira, de annyira, hogy nehézségi foka alapján  beillik másfél milliós kérdésnek Vágó Istvánnál, és buktautca, ha nem tudod, hogy a fővárosa Doha.
A FIFA indoklása szerint hatalmas szimbolikával bír Katar megszavazása. Nemzetközibbé teszi a futballt, hidat ver kontinensek, kultúrák, világok közé. (ezt már csak én fűztem hozzá)
Mint az internetről hamar megtudtuk: Katar kicsi és forró, hely alig van, pénz annál inkább. Talán jutott a FIFA döntéshozók zsebébe is. (vö.: Anglia folytathatja a korrupciós gyanúsítgatásokat, immáron egy újabb okkal megtámogatva és már tét nélkül...) A fiúk majd 50 fokban fognak focizni, vagy klimatizált futball-templomokban.

Oroszországot illetve V. (nem "ötödik"...) Putyint a keleti blokkban nem kell különösebben bemutatni, ő valójában nem megpályázta, hanem bejelentette igényét a rendezési jogra és Putyin mindig megkapja, amit akar. (különben leállítja a gáz vagy az orosz kurvák exportját) Míg az angolok William herceggel és Cameron miniszterelnökkel kampányoltak, Putyin meg sem jelent Zürichben ("nem akartam befolyásolni a döntést..." hehe), csak mikor már kihirdették a végeredményt, akkor szakított meg mindenféle megbeszéléseket Moszkvában és ült azonnal repülőre, hogy Zürichben egy Grüezzi beszólással kezdetű felszólalással megköszönje a döntést. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy 4 éven belül 2 sport-világesemény házigazdája lesz Oroszország, mivel 2014-ben Szocsiban rendezik a téli-olimpiát.
Putyin azt hangoztatta beszédében, ezen események segítségével leomlik a Berlini Fal utolsó tégálja is, Európa és a Világ megismerheti az új, fejlett Oroszországot. Mindkét sportrendezvény idejére feloldják a vízumkényszert - állítólag.

 

2010.11.04. 09:20

ki tudja, mi az az "ovo"?

Először egy kis sport, majd onnan visszacsatolunk az eredeti témára, jó?

Megtért a hűtlen fiú: épp most, okt.30-nov.7 között zajlik Baselben a Davidoff Swiss Indoors tenisztorna, méghozzá a 40 éves jubileumi és Roger Federer épp iskolázza a többieket; gond nélkül bejutott a negyedddöntőbe. Egyszer szeretném őt élőben látni játszani, de ez egyelőre még várat magára a borsos jegyárak okán. Múlt héten itt járt a szomszéd faluban, de jó svájci szokás szerint itt minden programról , érdekes eseményről csak utólag értesül az ember. Aztán csodálkoznak, hogy alig van érdeklődő a rendezvényeken. Mindenhol csipet-csapatnyi a "tomboló tömeg".
Egyébként Federer honlapja megújult, megszépült. Nem tudni, milyen alkalomból, de örülünk. Baselben van egy hotel, amely főbejárata előtt van egy kis "Walk of Fame": egy-egy járólapnyi emlékművet kaptak-kapnak "Ehrespalebärglemer" hírességek, azaz, akit "Spaleberg díszpolgárává" avatnak, mint pl. Federer, Arthur Cohen, Jeannot Tinguely, Jacques Herzog vagy Pierre de Meuron.
A Spaleberg Basel óvárosának egy kerülete, egy sajátos hangulatú, sármos, hagyománytisztelő "domboldal", különlegesen szép, történelmi utcákkal illetve a középkori városkapuval.

 Magáról a városról majd valamikor máskor bővebben, most csak hadd jegyezzem még meg, hogy ez a kapu a 14. században épült, valamint hogy épp most van a Basler Messe, azaz a baseli vásár, ami szintén nagyon régi: több, mint 400 éves hagyományra tekint vissza.

Na, még ami sport: nem mindenkinek volt tegnap olyan gömbölyű a labda, mint Federernek. A baseli futballcsapat végleg kilabdázta magát a Bajnokok Ligájából a tegnapi vereséggel a Róma ellen. Igazából itt is érvényes a magyar focira tett megjegyzésem: fiúk, ha nem megy, nem kell ezt erőltetni. Le kell venni azt a mezt, kiengedni a labdából a luftot és szépen hazamenni. A pénzt meg el tudjuk költeni másra...

  

És akkor végre az ovo.

A svájciak 99%-a ismeri, a legkedveltebb 20 márka közé tartozik már évtizedek óta és manapság a világ 100 országában fogyasztják. Talán Magyarországon is -régebben- , de én még ott sosem láttam.

Az Ovomaltine.

A történet 1865-ben kezdődött, amikor egy berni gyógyszerész (és sárkányfűárus), Dr. Georg Wander lázasan kereste a választ az akkori népbetegségre, az alultápláltságra. Elsőként sikerült egy különleges vákumeljárással egy már 2000 év óta használt és nagyra tartott gabonából valami csodásat előállítania: árpából malátakivonatot. Méghozzá egy speciális formában.
Georg sajnos meghalt és fia, Albert -szintén zenész kémikus- fejlesztette tovább a cuccot, ami a mai formulának is alapja. Addig keverte-kavarta a masszát, míg 1904-ben került piacra az első Ovomaltine italpor.
Eredetlieg ugye csaknem orvosság-számba ment a csodaszer: a patikájukban lehetett kapni és elsősorban az alultáplált gyerekek nővekedését, fejlődését elősegítő tápszerként tekintettek rá.
A malátához hozzáadtak többféle, hasonlóan hasznos és tápláló adalékot, mint pl. tojást, vagy kakaót, ami sok vitamint és magnéziumot tartalmaz, ezen kívül finomabb is lett tőle a receptúra, valamint az egészet tejjel kellett elkeverni, hogy fogyasztható ital legyen belőle.
Hamar felfedezte magának sok egyéb korosztály is és már nem csak a gyerekek fogyasztották. Az Ovomaltine elindult diadalútjára.
Többek között a sportolók kedvencévé is vált, mivel nagyon sokféle vitamint és nyomelemet tartalmazott. Ennek nyomán a Wander cég az elsők között kezdte el támogatni a sportot és már a hetvenes évektől kezdve hivatalos támogatója az Olimpiai Csapatnak is.
1906-tól, mindössze két évvel a debütálás után már Olaszországban és Angliában is kapkodták a csodaszert (direktértékesítés a raktárból...)
1913-ban megnyílt az első külföldi gyártó üzem Kings Langley-ben
1927-ben Bernből Neuenegg-be, egy nagyobb gyárba költöztek,
1931-ben pedig meghódították a vendéglátást is: az adagonként csomagolt, praktikus, jól felszolgálható italpor végképp közkedveltté vált, mind a mai napig szinte minden kávézóban, étteremben rendelhetünk a pincérnél, az önkiszolgáló éttermekben pedig tasakokban áll hegyben a kávégép mellett, ahonnan forró vagy hideg tejet csapolhatunk hozzá.

1937-ben tettek egy lépést a jövő felé: az italpor alapját képező receptet mostmár energia-szelet formában is fogyaszthatták kicsik és nagyok, a mai napig kapható. Ebben az évben már Amerikában és Ázsiában is marketingolnak ezerrel.
Mivel akárcsak a magyar, a svájci foci is jelen volt még akkoriban ('50-es, '60-as évek) a foci vb-ken és -eb-ken, a sportolókkal együtt utazta  be a világot az Ovomaltine. Nagyon sok külföldi futballsztár megismerkedett az itallal és meg is kedvelték, köztük Pelé is.

Az évek folyamán így alakult az italpor csomagolása, megtartva a narancssárga, feltűnő és egyedi színvilágot.

Az első italpor piacra dobása óta megjelent számos más, új termék: pilótakeksz-szerű, összetapasztott keksz; kenyérre kenhető massza, mint a Nutella, táblás csoki (újdonság az étcsokis változat), pálcikás jégkrém, húsvéti nyuszi,  húsvéti tojás, aprócsoki, rögtön fogyasztható palackos tejital satöbbi.
Tényleg mindeki ismeri, minden gyerek szereti és egészséges.

2004-ben 100. születésnapját ünnepelte az Ovomaltine és ennek, valamint a dinamikus jövőképnek megfelelve klassz reklámokat készítettek gyerekekkel, akik manapság sportolnak, azzal a szlogennel, hogy pl. az Ovo segítségével majd részt vegy a gyerek a 2018-as foci vb-n...ha addig is szorgalmasan fogyasztja.

2008-ban 25 millió frank beruházással felújították és kibővítették a Neuenegg-i gyárat, ahol az Ovo-n kívül más termékeket is gyárt a Wander egész Európa részére: pl. a Caotinát (a legfinomabb, ínyenc kakaó ital-por fehér csoki, tejcsoki és étcsoki ízekben) vagy pl. az isostar sportitalt.

 

 

 

 

 

Ehhez képest Milka csokit alig lehet kapni, úgy kell vadászni...


A Wander cég "több lábon áll", fentiekből is kiderül: gyártanak illetve forgalmaznak ínyenc kategóriás termékeket, mint a Caotina vagy eredeti angol Twinings tea, vagy teljesen más célcsoportnak különböző fogyókúrás italporokat, de egyértelműen az Ovomaltine a cég nevezetessége, bárhol, bármikor, bárkinek....

2010.09.30. 08:53

reggeli gyors

Néhány rövid sporthír:

  • Martina Hingis minden idők legsikeresebb svájci teniszezőnője (pontosabban Svájcban élő, mivel szlovák-magyar származású) ma ünnepli 30. születésnapját.  Kassán született, 8 éves korában az egész család áttelepült Svájcba. 4 éves kora  óta teniszezik, 14 évesen lett profi játékos, ezt az évet a világranglista 87. helyezettjeként zárta, a következő évben pedig már a 16. helyen állt. Nagyon sok olyasmi rekordot tart, hogy "Legfiatalabb Grand Slam női résztvevő", "Legfiatalabb ..."  2007-ben állítólag pozitív lett a doppingtesztje: kokainnal turbózott a wimbledoni tornán. A vádat egy nyilatkozatban visszautasította, de annyira a szívére vette, hogy  egyúttal bejelentette: visszavonul a profi sport világától. Boldog születésnapot!
  • Mint valami Rettegett Iván, vonult be Baselbe a Bayern München a Bajnokok Ligája aktuális fordulójára a héten. Alex Frei klassz gólja a 18. percben egyrészt fellelkesítette a svájciakat, másrészt feldühítette a bajorokat. Beindult a szokásos német, erőszakos úthenger. Mivel egészen a szünetig nem hozott eredményt, a második félidőben Schweinsteigernek muszáj volt kiszínészkednie egy 11-est az 56. percben.
    Nem néztem meg, milyen nemzetiségű volt a bíró, de lehet, hogy országa erősen függ mondjuk a német export-import mutatóktól...vagy nem értem, hogy ezt miért kellett megadnia.
    A továbbiakban sajnos a baseliek nem rúgtak labdába tudtak több gólt rúgni, de nagyon hajtottak, nagyon odatették magukat a Bayern elé, vereséggel ugyan, de emelt fővel vonulhattak az öltözőbe.
  • Fabian Cancellara rekodra esélyes teljesítményért teker: ha az olasz-svájci biciklis megnyeri a jelenleg épp folyó időméréses világbajnokságot, akkor történelmet ír(t): zsinórban négyszer nyerné el ezt a címet, amire még nem volt példa a sportágban. Kb. fél óra múlva kiderül, sikerült-e. E pillanatban 24 másodperc előnnyel vezeti a versenyt. Épp egy lejtős szakaszon teker, 85km/h sebességgel...
    UPDATE 16 per múlva: már 44 másodperccel vezet Fabian Cancellara. Ha nem kap defektet, vagy nem üt be a mennykő, mindenképpen nyer.
    ÉÉÉÉÉÉÉÉÉS IGEN!!! 1 perc 2 mperces előnnyel megvan a 4. világbajnoki arany!
     

Szólj hozzá!

Címkék: sport

2010.09.13. 08:17

hétfő reggel

...erre ébredtünk:

A Bielben lövöldöző 67 éves férfit még mindig nem találja a rendőrség Állítólag újra felbukkant az elárverezésre ítélt szülői házban, mások sejteni vélik, hogy meghalt (megölte-lelőtte magát?) A rendőrség ellenőrzés alatt tartja a körzetet (Lindenquartier), mégsem tudták eddig elfogni a férfit. Hozzá jutottak azonban végre egy fotóhoz, ami alapján jobban tudták tájékoztatni a környéket, hogy kit is keresnek. Úgy tudni, hogy a férfi matematikus vagy matematika tanár, intelligens és már évek óta szisztematikusan készült egy hasonló összecsapásra a rendőrséggel. Egyes források szerint pszichiátria kezelésen is meg kellett volna jelennie, ám ez már nem fért bele a lövöldözős órarendjébe.

Tegnap este a svájci NB hétvégi fordulóján Bern játszott Basel ellen. A 39. percben Emiliano Dudar olyan erővel ütközött François Affolternbe egy védőakció alkalmával, hogy  az ütközés következtében eszméletlenül esett össze a pályán. A hírek szerint ömlött a vér az orrából és lenyelte a nyelvét is. Percekig próbáltak segíteni rajta a pályaorvosok, majd a berni Inselspitalba (kb. mint Budapesten az Országos Baleseti Intézet, van helikopter-leszállója is) szállították a Young Boys védőjét. Orvosai jobbnak látták mesterséges kómában tartani, míg állapotáról és a lehetséges kezelésről vizsgálatok útján próbálnak többet kideríteni.
Az első félidőt hamarabb lefújta a bíró, tanakodtak, hogy folytassák-e a meccset. a berni fiúk öltözőjében halálos, nyomasztó csend uralkodott a szünetben; majd mivel olyan híreket kaptak, hogy Emiliano nincs életveszélyben, folytatták a játékot. A meccs végeredménya 2:2 lett.
 

2010.09.08. 09:38

sporthírek

Egy kis sportaktuális gyorsan.

Az első hír, hogy tegnap este Baselben Svájc Anglia ellen játszott. Ottmar Hitzfeld csapatépítő optimizmusa mindig klassz és felgyújtja a játékosokban a reményt, hogy akár nyerni is lehetne, gyerekek...! - ám a csapatnak eddig mindig csak kis csodák jutottak. Egyik ilyen apró csoda volt a nemrégiben lezajlott világbajnokságon, hogy rögtön az első csoportmérkőzésen megverték az Európa-bajnok spanyol válogatottat, akit 3 héttel ezután világbajnokok lettek.

A legfrissebb kis csodát vagy inkább varázslatot Xherdan Shaquiri követte el tegnap este: élete mindössze 7. válogatott meccsén, ráadásul Anglia ellen kb. 25 méterről irgalmatlan gólt lőtt. Védhetetlen szuperlövéséhez még az angol kapus is gratulált. A meccs ennek ellenére 3:1 eredménnyel zárult Anglia javára.

Tegnap este még jutott idő egy kis US Openre is. Nagyjából a játszma 4. óráját tudtam figyelemmel kísérni, a végeredményt csak ma reggel olvastam. Stanislas Wawrinka megszenvedett a győzelemért, 5 szettben tudta csak kiejteni Querrey-t a US Open nyolcaddöntőjében. Ezzel életében először került egy Grand Slam tornán a negyeddöntőbe a világranglista 25. helyén álló, '85-ös születésű játékos.
Máshol olvastam, de nagyon igaz: erőnléte, kondíciója kiváló, tehetséges játékos, de fejben kellene helyre tenni a dolgokat. Vagy megrémül, vagy szemelől téveszti a célját vagy egyszerűen mentálisan szétesik, talán azt gondolja: az első szettet megnyertem. A másodikat elvesztettem...a harmadikat megnyertem...most itt vagyunk a negyedik szettben...basszus, ennek sose lesz vége...!!! Inkább hagyom a fenébe... És talán elkezdi marcangolni magát, hogy mit csinálok rosszul...?  Megérdemlem egyátalán a továbbjutást vagy a kupát, ha ilyen hibákat vétek...? Satöbbi.

Kicsit Boris Beckerre emlékeztet engem: BB is tudott néha nagyon szenvedni, pl. elég volt az eredményjelző táblára pillantani, már arról meg lehetett mondani, hogy ő játszik. Gyakori volt, hogy két megnyert szett után a következő kettőt elveszítette -holott elég lett volna egyet megnyerni e kettő közül- hogy aztán kifárasztva ellenfelét, megnyerje az ötödik, döntő szettet és csókolgassa a kupákat, ezüsttányérokat...
Nem egy egyszerű eset egyik sem. De Wawrinka szimpatikus, feltörekvő még egy körrel tovább drukkolhatunk neki.

A nagy favorit, az első számú svájci játékos Roger Federer. Fiatal apuka,  1981-ben született Baselban; feleségével, Mirkával nemrég ünnepelték ikreik első születésnapját. Róla igazából önálló posztot szerettem volna írni, de mire odajutok, már meg is nyeri a US Opent... Igazi sikertörténet az övé, sokáig váratott magára a Roland Garros győzelem, amit valami mumusként kerülgette Rogert. Már mindent megnyert, amit lehetett, de a francia bajnokság még hiányzott a gyűjteményből. Végre 2009-ben sikerült: óriási küzdelemben jutott a döntőbe, ahol aztán svéd ellenfelét sima 3 szettes mérkőzésen megverte, majd térdrerogyott örömében. Ezzel a győzelemmel behozta Pete Sampras rekordját, Svájcban nemzeti hős lett (mint Egerszegi és Darnyi együtt) és bekerült a tenisz kiválóságainak szűk, elit körébe.

Idén azonban elég gyatrán szerepelt Roger a Roland Garroson és Wimbledonban is. Egyesek szerint karrierjének mélypontjáról (világranglista 3. hely; legutóbb 2003-ban  volt ott) pislantgat felfelé; nem tudni, vissza tud-e még térni. Örök-nagy ellenfele a monacoi születésű Rafael Nadal, aki letaszította már trónjáról. Sokakkal egyetértek: nagyon szimpatikus és rendkívüli játékos, de valami hiányzik belőle ahhoz, hogy a teniszvilág  egén örök csillagként ragyogjon.

Legközelebb ma este, New York-i helyi idő szerint este 7-kor kezdődik a Federer-Soderling meccs a negyeddöntőben.

A US Open magyar résztvevői: Balázs Attila, Fucsovics Márton, Arn Greta, Szávay Ágnes, Kapros Anikó, Babos Tímea.

Utóirat másnap: Roger már tovább is jutott; 116 perces játékkal 3 játszmában vette ezt a következő kanyart.

süti beállítások módosítása