2013.09.17. 11:09

a mindentudó posta - vol.3

Sokaknak bántja ám a csőrét a posta khm... sokszínűsége, sokrétűsége. Szerintük a posta egy állami lehúzó intézmény; jobban tenné, ha az alaptevékenységgel törődne, azt szolgáltatná kiválóan, hiba nélkül, ahelyett, hogy szerte(foszló) ágazó polip karjaival mindenbe beleártja magát, ráadásul mindezt nagy méretekben, hiszen Svájc legnagyobb munkaadója, legnagyobb cége, nem lehet kicsiben gondolkodni.

Tény, hogy én sem értem, mit keres a postashop kínálatában a kristályékszer, a habverő, az alvómaszk vagy a kislakat.

Ám az is tény, hogy ezúttal a modern kor technikai vívmányainak nyomvonalán elindulva, az új szeleket befogva vitorlájukba, s kihasználva infrastrukturájukat alkottak egy legújabbkori mankót azok számára, akik órákat töltenek el a mobiltelefonjukat basztatva vécén, metrón, vezetés közben, bárpultnál, satöbbi, de nem tudnak előrelátóan venni vagy vetetni kb. egy évben párszor egy 10-es gyűjtő postai bélyeget.

És láss csodát, 2013-ban még egy nyomorék APP se kell hozzá, elég egy töksima SMS-t küldeni a 414-es rövid számra a "MARKE" (mármint Briefmarke, bélyeg) szóval, válaszul kapunk egy kódot, amit ráírunk a borítékra oda, ahová mások a bélyeget szokták ragasztani és máris dobhatjuk levelünket a kukába postaládába.

Egyelőre a Svájcban normálnak számító belföldi postai küldeményekre érvényes: azaz A4 papír félbehajtva (B5-ös boríték), 100g súlyig, 2 cm vastagságig, belföldre, A-Post besorolású sürgősséggel. Ez az átlagos, szabványlevél errefelé, ennek hagyományos díja 1,-fr, az SMS-bélyeggel 1,20fr.
Igénybe vehető bármely svájci mobilszolgáltató hálózatából (Sunrise, Swisscom, Orange, stb...)

Én még láttam itt a postahivatal falára szerelve bélyeg-automatát: rá volt írva, hogy hová mi mennyibe kerül, külföld is, bedobtad a pénzt, kijött a bélyeg és ott volt egy méterre a postaláda, szintén a hivatal falában. Ha már úgyis el kell menni a postaládáig...
Illetve, egyébként nem kell! Ha megcímezve, felbélyegezve a saját postaládádba jól láthatóan beteszed a feladni kívánt levelet, mondjuk úgy, hogy félig kilóg, akkor a postás, aki egyébként kifelé hordja a leveleket, díjmentesen magával fogja vinni helyetted a postahivatalba és "feladja"...
És ez nem vicc.
(nyilván nem tömegével, állandóan, de szorult helyzetekre jó megoldás)

További lehetőség egyébként a bélyegbeszerzésre például az internet: otthon a számítógép előtt saját, egyedi, akár fotóval illusztrált bélyeget gyárthatunk magunknak, kinyomtatjuk, kifizetjük on-line és kész, már mehet is a levél.

Én maradok a hagyományosnál: időközönként veszek egy 10-es gyűjtőt...

És ha már levél meg bélyeg: mi történik -bárhol a világon- azokkal a levelekkel, amelyek nincsenek felbélyegezve, vagy nem elég rajtuk a bélyeg? Kidobja a posta?

 

2012.11.07. 16:19

svájci csoki

1. Svájci csoki a saját szájízünk szerint.

A myswisschocholate weboldalon szabadon engedhetjük ízlelőbimbóink által orránál fogva vezetett fantáziánkat és saját magunk szerkeszthetjük meg egyedi tábla csokinkat.
Újdonság, hogy már nem csak táblás csokit, hanem pralinét is kreálhatunk hasonló módon.

Először kiválasztjuk hogy ét-, tej- vagy fehér csoki-alapot szeretnénk, utána lehet választani a csokinak ízvilágot (aromát) majd a beleszórt hozzávalókat. Utána adhatunk fantázianevet a kreációnknak, választhatunk különböző csomagolások közül, sőt, rendelhetünk csoki-előfizetést is: azaz a megszerkesztett és elmentett csokiösszeállítást előre meghatározott időközönként elküldik nekünk, mint egy újságelőfizetést, pl. havonta egyszer.

Aki nem nagyon bízik saját telhetetlenségében (azaz legszívesebben az összes hozzávalót beleöntené a csokiba) vagy szimplán nem tud választani, kipróbálhatja a kész variációkat.

Az ajánlatok közt szerepel táblás csoki, tördelt csoki, csokiropogós, csokigolyó, meglepetés-csoki és csokibevonó.

40 frank feletti rendelés esetén a szállítás ingyenes.
Meglephetjük csokiimádó ismerősünket (pl. engem) -csokival vagy anélkül- csokira szóló ajándékutalvánnyal.

2. SchoggiMail

Valójában ez is a "mindentudó posta" kategóriába tartozik (kicsit), de nem akarok már ezzel mindenkinek az agyára menni.

A SchoggiMail (vagy schoggipost.ch) csak táblás csokikat árul, de okosan. Lehet kapni a postahivatalokban, de ha ott épp nem találnánk az alkalomhoz vagy ízlésünkhöz illő külsejű táblás csokit, akkor a webshopban meg is rendelhetjük. A kategóriák között akad köszönet-nyilvánítós, sima üdvözlet, télies, szülinapos, gratulációs, satöbbi. Ügyeljünk a termékleírásra: tej vagy étcsoki-e a kiválasztottunk.

A csoki csomagolása tulajdonképpen egyúttal üdvözlőkártya is: megírjuk az üdvözletünket, leragasztjuk a -csokit rejtő- borítékot, megcímezzük és feladjuk postán.

Hát nem édes?

2012.11.06. 12:37

a mindentudó posta - vol.2

Egy újabb felfedezés a posta honlapján. A honlapjukkal csak az a baj, hogy sosem azt találom meg, amit keresek, hanem valami egészen más, viszont csudajó dolgot.

Mai újdonság a SwissPostCard.

Ez a szolgáltatás azt csinálja, hogy gyakorlatilag otthonról lehet feladni egy vagy több tucat képeslapot a világ bármely csücskébe.

A posta honlapján belépünk a szerkesztőfelületre, kiválasztjuk a minták közül, hogy hogy nézzen ki a képeslapunk vagy feltölthetünk saját képet, fotót, megírjuk a képeslapot, megcímezzük, bélyegnek is választhatunk akár saját kis fotót is, kifizetjük bankkártyával vagy paypal-lal és kész. Le sem kell cserélni a házi mamuszunkat gumicsizmára esős időben, hogy elcsalinkázzunk a kispostáig.

Az így, az otthoni számítógépről feladott képeslapokat a posta valódi képeslap minőségben kinyomtatja a központban és a kívánt időpontban kézbesíti. Állítólag a 2.50 frank árban benne van minden: a nyomdaköltség és a kézbesítés is, világszerte, valamint a 8% áfa. Amit mondjuk nem értek, mert vannak olyan zónák, ahová maga a bélyeg többe kerül, mint 2.50, de ha egyszer azt mondják...? Majd kipróbáljuk.

Egyelőre többnyire cégek használják, pl. reklám- és marketing célokra, akciós kuponokat lehet így egyszerűen küldeni a vevőkörnek, satöbbi, számtalan felhasználási ötlet lehetséges. Magán célra pl. ha többeket szeretnénk értesíteni megváltozott lakcímünkről, gyermek születésről, szülinapi bulira meghívó, stb.

Tudom, ott van az e-mail erre... de hátha valakinek mégis.

2012.10.11. 15:30

a mindentudó posta

Lassan már én is beleszédülök, hogy mi mindennel foglalkozik a svájci posta, mennyi szolgáltatása van és még a leveleket is kézbesítik 2-3 napon belül.

Legújabb felfedezéseimből (régóta elérhető, csak nekem új) szemezgetek:

  • Ha valamely mobil készülékünkre letöltjük a megfelelő HP ePrint elnevezésű alkalmazást (létezik iPhonra és Androidra is), ennek segítségével nyomtathatunk az ország közel 1800 postahivatalába!
    Az alkalmazásban ki tudjuk jelölni, hogy melyik postahivatalba szeretnénk ezt megtenni, elküldjük arra a nyomtatóra a nyomtatandó dokumentumot, kapunk egy azonosító PIN-kódot és a postáskisasszonytól megkapjuk a kinyomtatott oldalt a kód fejében. Talán túlzás... de jól jöhet bárkinek útközben vagy ha mondjuk egyátalán nincs otthon nyomtatója.
    Támogatott formátumok: email általában, .pdf, képformátumok, html
    Az első 1-2 oldal 2,- frank, a továbbiak 0.50-0.30 frankba kerülnek.
  • Elküldhetjük postán a nyomtatónk kiürült tintapatronját és feltöltve hazapostázzák. Jó, ezt nem a posta csinálja, hanem ők.
  • Ez egy kicsit bonyolultabb, remélem, jól magyarázom.
    Tehát: regisztrálhatunk egy havidíjas szolgáltatásra, ami azt tudja, azt fogja csinálni, hogy a címünkre érkező leveleket, pontosabban a bontatlan borítékokat beszkennelik és elküldik nekünk e-mailben. Ha úgy ítéljük meg, hogy egyik vagy másik levél sürgős-fontos, akkor visszaírhatunk a központba és kérhetjük, hogy bontsák ki a levelet és az egészet szkenneljék be, s küldjék el az email címünkre.
    Ez elsősorban azoknak hasznos, akik vagy üzletileg vagy magán sokat utaznak és nem pontosan tudják előre, hogy mikor hol lesznek, hol tudná utólérni őket a posta.
    Másfelől arra is jó, hogy az ember fontosabb dokumentumokat "magával vihessen" on-line, bár erre már vannak on-line doksi-raktárak, mint pl. a DropBox, a Google Drive és hasonlók.
    Külön csemege ebben a szolgáltatásban, hogy kérhetünk alternatív postacímet hozzá (listából lehet választani), úgy kell elképzelni, hogy mondjuk egy zugügyvéd irodája a Harap utca 3. alatt van, de eme szolgátatásnak köszönhetően azt írhatja a névjegyére, hogy mondjuk a postacíme a Váci utca 10.
    A posta tudni fogja, mi a dolga...
  • Mára az utolsó ínyencség: használaton kívüli, régi, megunt mobilunkat megvásárolja tőlünk a posta, természetesen állapot és márka függvényében. Leadjuk a fiókban heverő kiszolgált készüléket és kapunk helyette utalványt, amit levásárolhatunk a postán vagy a posta-shop-ban.
  • Tévedtem, van még valami: akinek szüksége van rá, bemehet személyesen bármelyik postahivatalba és miután igazolta magát, megrendelheti a saját erkölcsi bizonyítványát. 20,- frankba kerül és kipostázzák.
    Csak megjegyzem, hogy én itt még sosem hallottam olyat, hogy okmánybélyeg. Érted...

2012.09.20. 12:49

Idegenvezetés a PostAuto-n

Tegnap fedeztem csak fel.

Letöltöttem a svájci posta egyik App-jét a táblagépemre és a legkézenfekvőbb, hasznos menüpontokon kívül találtam egy kellemes meglepetést. Egyelőre még csak két régióról vannak feltöltve az adatok, remélem, ki lesz egészítve idővel Svájc legszebb tájaira.

Arról van szó, hogy az App egyik menüpontjában (Reisen und Freizeit, AudioGuide) meg lehet hallgatni on-line* vagy le lehet tölteni idegenvezetős szöveget, AudioGuide-ot, hogy jobban megismerjük a tájat, amerre a PostAuto-n utazunk. (természetesen saját autón vagy gyalog is bejárható az útszakasz) Az egyik ilyen út a Simplon-hágón át vezet, a másik a Gotthardon át.
*egyre több PostAuto van felszerelve WiFi Hot Spottal...

Számomra ez tűnt a leginnovatívabbnak, a legbarátibbnak, de természetesen ennél sokkal többet tud az alkalmazás: kereshető menetrend, információk a buszjáratokról, vonalakról, megállókról, egyszerűen minden. És ezt a mindent el lehet menteni pl. a smartphone desktopjára, kedvencekbe, hogy mindig kéznél legyen annak a járatnak az információi, mellyel a legtöbbet, akár naponta utazunk.

Ha csak a PostAuto App-jét töltjük le, akkor nyilván csak az utazással kapcsolatos infókat tudjuk meg, ha viszont a Posta teljes alkalmazását, akkor mindent megtudhatunk a postahivatalokról, küldeményekről, küldemény nyomonkövetéséről, satöbbiről.

2011.06.09. 09:29

halló

Telefon és mobilszolgáltatók.

swisscom.ch
sunrise.ch
orange.ch
yallo.ch(ez is a sunrise-hoz tartozik)
prixgarantie mobile (by coop)
m-budget mobile (by migros)

A "prepaid" természetesen a kártyás szolgáltatást jelenti, az "Abo" pedig a havi számlásat. A mobiltelefont hívják még Natel-nek vagy Handy-nek is. A szolgáltatók saját boltjain kívül  vásárolhatunk még a postákon, mobilshopokban (pl. mobilzone), InterDiscount-ban (ez a coop konszernhez tartozó műszaki bolthálózat), MediaMarktban, m-electronics-ban (ez a migro-hoz tartozó műszaki bolthálózat) is lehet kapni mobiltelefont, választhatunk a fenti, különböző szolgáltatók ajánlatai közül. (nyilván a migros-ban nem fogunk kapni PrixGarantie mobilt, mert az a coop márkája, de ezen kívül...)

A mobilszámok általában 07-tel kezdődnek, pl. "079..." körzetszámmal a swisscom mobilok, "076..."-tal a yallo, "078..." stb... (mint Magyarországon a Telenor 20, a T-Mobile 30)

Gyakori, hogy ha elfogy a pénz a feltöltős SIM-kártyánkról, nem használható 1 évig tovább üresen, hanem csak mondjuk 2-3 hónapig. Cserébe viszont van néhány jó szolgáltatás a kapcsolódó netes felületeken. Érdemes körültekintően tájékozódni.

Az én kedvencem a yallo, mert a weboldalon lehet  választani készüléket, hozzá SIM-kártyát + telefonszámot (ingyenes kívánság-számok vagy fizetős "klassz"-számok közül), házhoz szállítja a posta ingyen, a webes felületről bejelentkezés után lehet  havonta extra 30 SMS-t küldeni ingyen és a két év SIM-lock lejárta után automatikusan hálózatfüggetlenítik a telefont, nem is kell külön kérni. És olcsó is.

2011.03.02. 08:42

rövid hírek v2.7

  • Az Oscar-díj átadáson a svájci "glanz und gloria" (life-style tv műsor) riporterének beszólt Heidi Klum kisebbségi-komplexussal küzdő pasija, Seal. A riporter Heidit szerette volna kérdezni és állítólag túl közel tartotta át a mikrofont  a férfi előtt, mire Seal felháborodva beszólt neki, hogy mégis mit képzel, félre akarja őt tolni (a reflektorfényből) és egy fenyegető mozdulatot is tett a riporter felé.
    Ez is olyan szánalmas...Seal egy ócska zenész, ráadásul évek óta sikertelen, nem hallani róla szakmailag semmit, Heidi-anyu meg hasít, minden szinten. Ezért mint egy figyelemre vágyó kisfiú, nekiáll rosszalkodni, olyan "csínyekkel", mint megcsalja Heidit, botrányozik. Szánalmas.
  • Svájcban még működtek a posta falára szerelt bélyeg-kiadó automaták. Az ember kiválasztotta, hogy milyen címletű postai bélyeget szeretne, bedobta a pénzt és máris felnyalhatta a borítékra a kézbesítés díját, hogy közvetlen utána bedobja a levélszekrénybe, a posta nyitvatartási idején túl -is-. Sajnos mint a nyilvános telefonfülkéknek, a bélyeg-automatáknak is leketyegett az ideje, folyamatosan szerelik le őket, pedig olyan kis szép, tradicionális sárga, régimódi fémdobozok voltak, a falra szerelve.
  • És ha már telefonfülke: a svájci telekommunikációs óriás, a Swisscom nemrégiben bemutatta legújabb ötletét néhány nagyváros pályaudvarán: a jövő telefonfülkéjét. Az úgynevezett Open WorkBox-ot némelyek első meglepetésükben nyilvános wc-nek nézték (ez még a jövőben is előfordulhat), valójában azonban egy kis fülke, felszerelve nagysebességű internet-kapcsolattal, HD-monitorral, webcammel, fax-nyomtató-scanner-fénymásoló készülékkel, irodai kiegészítőkkel, satöbbivel., privát szférát teremtve a nagyvárosi forgatagban. Számkód nyitja a fülkét és természetesen fizetős, mint minden, (főleg a swisscomnál). A célcsoport az utazó porszívóügynök üzletember, aki megállna néha egy kis faxolásra vagy egy video-konferencia szeánszra.
    Március végéig ingyenesen ki lehet próbálni, max. 1 óra hosszát, utána félóránként 14,-frank a bérletidíj, vagy lehet vásárolni éves jogosultságot 90,-frankért.
  • Egyesek számítanak, mások már kezdenek rettegni az Észak-Afrikából Európába áramló menekült-hullámtól.
    Többek között erről illetve arról is nyilatkozott Christoph Blocher (régi, vezető jobbos politikus), hogy szerinte Svájcnak fel kellene mondania a schengeni és dublini szerződéseket, annál is inkább, mert mások sem tartják magukat hozzá. (pl. már minden startvonalnál álló kivándorló tudja, hogy Gögörországba kell először menni, utána bevándorolni egy másik EU-tagálamba, kérvényezni ott a menekültstátuszt, mert már jóideje él a szabály, hogy a Görögországból érkező menekülteket nem küldhetik vissza az országok Görögországba...vagy Olaszországban már nem is regisztrálnak minden menekültet, arra játszva, hogy úgyis tovább állnak északra. Na és mi van északon? Hát Svájc.)
    Azért van abban némi igazság, amit gondol és mond. A kormány többi tagja valami álomvilágban él és idealisták. Azt hiszik, a világon minden problémát meg kell próbálniuk megoldani. Meg hogy az a menekült, akit Svájc befogad, segélyez és kitaníttat, az majd hazamegy Egyiptomba új hazát építeni a homokba.
    Lófaszt.
süti beállítások módosítása