2013.12.11. 15:33

Magyarázom a bizonyítványom

A másik ok, amiért mostanában kevesebbet írtam, hogy véget ért a tanfolyamom és le kellett tennem a záróvizsgát.

Ha valakit érint, felnőttképzésekről például itt lehet tájékozódni, hogy mit hol és mikor tanulhatunk munka mellett vagy helyett. Az úgynevezett "kaufmännische", mondjuk úgy "irodista" foglalkozások/képzések terén az egyik vezető cég (valójában iskolák által létrehozott szervezet) az edupool.ch, én is náluk tanultam és az ő egységesített vizsgájukat tettem le. (szakirányok kb.: személyzeti szakasszisztens, adó, pénzügy-számlázás, TB, idegenforgalom, ingatlan, meg hasonlók)

Én a személyzeti szakasszisztens (Sachbearbeiterin Personalwesen) tanfolyamot választottam, mivel sem földrajzilag, sem ágazatilag nem kötött szakirány; egy bizonyos méret fölött minden cégnél van személyzeti osztály, akárhol van és akármivel foglalkozik és mindenhol nagyjából ugyanaz a feladat. Az elsajátított ismereteknek privát is hasznát veszi az ember olykor-olykor, ráadásul még tényleg érdekes is volt a tanfolyam.

Nem mondom, hogy vérprofi lettem, főleg gyakorlati alkalmazás hiányában, de legalábbis elég jól képben vagyok mostantól az alábbi témákban:

    • munkajog (Arbeitsrecht)
    • bérszámfejtés (Gehaltswesen)
    • TB-járulékok (levonások illetve igények, jogosultságok) (Sozialversicherungen)
    • HR adminisztráció (Grundlagen HR + Personaladministration + betriebliches Sozialwesen)
    • HR marketing és fejlesztés (Personalmarketing und -entwicklung)
    • kommunikáció és szociális kompetencia
    • egyéb kiegészítő tananyag

Ezek voltak a tantárgyak, 1 éves volt a tanfolyam, ami 4 órás írásbeli vizsgával zárult. Magyar viszonylatokhoz képest meglepett, hogy Svájcban nagy általánosságban a személyzeti osztály végzi a bérelszámolást is, vagy ha nem, akkor külsős bérszámfejtő céggel készíttetik.

373-an vizsgáztunk aznap a nagy teremben; a vizsgázók névsorán felfedeztem még 3 magyar nevet, de ők másik városból, másik iskolából jöttek, esélyem se volt őket megtalálni a zsúfolt folyosókon, teremben.

És sikeresen letettem a vizsgát, tegnap a kis búcsúvacsorán kaptuk meg az oklevelet.

(U.i.: ezen kívül elvállaltam egy önkéntes feladatot, ami szintén elveszi az időt a blogolástól, de azért majd jövök.)

A bejegyzés trackback címe:

https://svajcibicska.blog.hu/api/trackback/id/tr805686162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gretagarbo) 2013.12.12. 09:28:21

Köszönöm szépen. Egyébként a tanítás is dialektben folyt. Illetve ez úgy van, hogy általában, ha megszólalok, hallják, hogy "furán beszélek" és megkérdezik, hogy értem-e a dialektet, vagy váltsanak hochdeutschra. És akkor mindig el kell mondani, hogy beszélhet rendesen dialektet, ahogy szokott, mert értem, de én még nem tudok olyan szépen beszélni... A nyomtatott jegyzetek persze Hochdeutschban vannak. (Mint minden nyomtatott dolog: újság, hivatalos levelek, stb.)

igor1974 2013.12.12. 10:42:43

@gretagarbo): de jó Neked - én nem tudok mit kezdeni a svájci némettel...
süti beállítások módosítása