2013.09.17. 11:09

a mindentudó posta - vol.3

Sokaknak bántja ám a csőrét a posta khm... sokszínűsége, sokrétűsége. Szerintük a posta egy állami lehúzó intézmény; jobban tenné, ha az alaptevékenységgel törődne, azt szolgáltatná kiválóan, hiba nélkül, ahelyett, hogy szerte(foszló) ágazó polip karjaival mindenbe beleártja magát, ráadásul mindezt nagy méretekben, hiszen Svájc legnagyobb munkaadója, legnagyobb cége, nem lehet kicsiben gondolkodni.

Tény, hogy én sem értem, mit keres a postashop kínálatában a kristályékszer, a habverő, az alvómaszk vagy a kislakat.

Ám az is tény, hogy ezúttal a modern kor technikai vívmányainak nyomvonalán elindulva, az új szeleket befogva vitorlájukba, s kihasználva infrastrukturájukat alkottak egy legújabbkori mankót azok számára, akik órákat töltenek el a mobiltelefonjukat basztatva vécén, metrón, vezetés közben, bárpultnál, satöbbi, de nem tudnak előrelátóan venni vagy vetetni kb. egy évben párszor egy 10-es gyűjtő postai bélyeget.

És láss csodát, 2013-ban még egy nyomorék APP se kell hozzá, elég egy töksima SMS-t küldeni a 414-es rövid számra a "MARKE" (mármint Briefmarke, bélyeg) szóval, válaszul kapunk egy kódot, amit ráírunk a borítékra oda, ahová mások a bélyeget szokták ragasztani és máris dobhatjuk levelünket a kukába postaládába.

Egyelőre a Svájcban normálnak számító belföldi postai küldeményekre érvényes: azaz A4 papír félbehajtva (B5-ös boríték), 100g súlyig, 2 cm vastagságig, belföldre, A-Post besorolású sürgősséggel. Ez az átlagos, szabványlevél errefelé, ennek hagyományos díja 1,-fr, az SMS-bélyeggel 1,20fr.
Igénybe vehető bármely svájci mobilszolgáltató hálózatából (Sunrise, Swisscom, Orange, stb...)

Én még láttam itt a postahivatal falára szerelve bélyeg-automatát: rá volt írva, hogy hová mi mennyibe kerül, külföld is, bedobtad a pénzt, kijött a bélyeg és ott volt egy méterre a postaláda, szintén a hivatal falában. Ha már úgyis el kell menni a postaládáig...
Illetve, egyébként nem kell! Ha megcímezve, felbélyegezve a saját postaládádba jól láthatóan beteszed a feladni kívánt levelet, mondjuk úgy, hogy félig kilóg, akkor a postás, aki egyébként kifelé hordja a leveleket, díjmentesen magával fogja vinni helyetted a postahivatalba és "feladja"...
És ez nem vicc.
(nyilván nem tömegével, állandóan, de szorult helyzetekre jó megoldás)

További lehetőség egyébként a bélyegbeszerzésre például az internet: otthon a számítógép előtt saját, egyedi, akár fotóval illusztrált bélyeget gyárthatunk magunknak, kinyomtatjuk, kifizetjük on-line és kész, már mehet is a levél.

Én maradok a hagyományosnál: időközönként veszek egy 10-es gyűjtőt...

És ha már levél meg bélyeg: mi történik -bárhol a világon- azokkal a levelekkel, amelyek nincsenek felbélyegezve, vagy nem elég rajtuk a bélyeg? Kidobja a posta?

 

Néhány kifejezés, ami nincs benne a "Jó napot kívánok, merre található a szocialista ifjak kultúrháza?" - féle nyelvtankönyvek szójegyzékében.
De máshol sem.

sacc per kábé - Handgelenk mal Pi (csuklószor 3,14)

ég és föld (a különbség két dolog között) - wie Tag und Nacht (mint a nappal és az éjszaka)

ez más tészta vagy ez más lapra tartozik vagy egyszerűen két külön dolog - das sind zwei Paar Stiefel (ez két -külön- pár csizma)

jó pap holtig tanul - man lernt nie aus

hát, berúgtam... - ich habe einen sitzen

jössz Te még az én utcámba vagy még találkozunk - man sieht sich zweimal (im Leben)

és a kedvencem:
ha lúd, legyen kövér - wenn schon, denn schon (ha már, akkor már - ez mekkora már! :-) )

folyt. köv, az eszembe jutás sorrendjében és tempójában

2013.09.09. 13:31

És újabb népszavazás...

Nézzük, miről is kell dönteni.

1. Maradjon-e továbra is kötelező a katonaság?
Nos, a kérdés nem így szól, hanem épp fordítva, tehát aki szeretné, hogy maradjon kötelező, annak NEM-mel kell szavaznia. Természetesen a baloldaliak nyújtották be az indítványt, hogy töröljék el a kötelező katonaságot. Jelen gyakorlat nagyjából úgy néz ki, hogy kötelező; aki nem vonul be (nem akar vagy alkalmatlan), az teljesíthet civil szolgálatot (Zivildienst vagy Zivilschutz közül lehet választani), aki ezt sem akarja, az fizet.
A cégek természetesen eltöröltetnék, mivel nem jó a gazdaságnak, ha a férfiakat folyton behívogatják; a jobboldal viszont azt mondja, hogy ha nincs katonaság, oda a védelem és a biztonság.
Mondjuk a baloldal a horribilis összegekbe kerülő új vadászgépek ellen nem nyújtott be indítványt.
Mondjuk egy semleges országnak minek hadsereg.
Viszont tényleg, egy önkéntes hadsereg valószínűleg tettrekészebb, mint akit akarata ellenére soroztak be.

2. Kötelező oltások
Azaz egy-egy kitörő, nagy hatású járvány alkalmával elrendelhessen-e központilag, alkotmányosan a kormány, az állam bizonyos védőoltásokat.
Igen? És ki és milyen alapon dönti el, hogy mikor, kit és mi ellen...?
Az ellenzők a gyógyszeripar lobbistáit vádolják, hogy egy ilyen beadvány egyátalán létrejöhetett.

3. "Sültkolbász"-indítvány
Jogilag a munkajogot érinti, gyakorlatilag azonban a józan észt.
A jelen gyakorlat szerint a Munka tv-könyve meghatározza, hogy milyen bolt meddig lehet nyitva. Különleges engedélyekkel most a forgalmas főutak és autópálya mentén nyitva tarthatnak a benzinkutak shopjai éjjel-nappal, DE: (ez a "ezt nem hiszem el"-kategória), az állandó árukészlet egy részét le kell zárniuk (letakarni, rollóval elzárni, stb.) és kizárólag olyan cuccokat árulhatnak éjjel (tól-ig), melyek az átutazók vész-szükségleteit elégítik ki. Magyarul éjjel nem árulhatja ugyanazt a hűtött, sütnivaló kolbászt, amit nappal igen, hiába van ott ugyanúgy a hűtőpultban - éjjelre az le van zárva.
Árulhatnak friss kávét meg péksütit, mert ugye az az éhes utazó szükséglete, de pl. sültkolbászt, amit mondjuk csak pár órával később fog otthon grillezni, vagy mélyhűtött pizzát, na azt most nem lehet.
Az egyik oldal azt mondja, hogy ha most a benzinkutak esetében lazítanak a szabályokon, akkor utána elindul a lavina, az összes kereskedelmi cég is hosszabb nyitvatartást akar majd. (Svájcban nincs olyan, mint otthon, hogy éjjel-nappal, szombat-vasárnap SPAR, Tesco, Auchan, Árkád...hanem hétköznap 18:30-ig, szombaton legfejlebb 17-ig, vasárnap minden zárva)
A benzinkút alkalmazottjai megoszlanak: az egyik szerint röhej, hogy pár órára le kell takargatnia a polcok felét, a másik azt mondja, hogy úgyse vesz senki semmit, mindenki csak kávét akar meg pisilni - és ezért kell neki éjszakáznia....
A józan ész viszont azt diktálja, hogy egyrészt, ha már úgyis jelen van vevő-eladó-mélyhűtött pizza, akkor miért ne találhatnának egymásra? Másrészt meg ne keverjük a szezont a fazonnal: ha a multik is jönnének, hogy hosszabb nyitvatartást akarnak, azt majd akkor kell orvosolni, ez most nem az a vita.


Hát, majd szeptember 22-én meglátjuk.

2013.09.09. 12:53

Hoselupf 2.

Matthias Sempach az új Schwingerkönig.

27 éves, svájci viszonylatban elég jól néz ki, jó kiállású és akárcsak elődje (Kilian Wenger) három éve, Matthias is megcsinálta! Azaz mind a 8 küzdelmét megnyerte, míg végül a fejére került a koszorú.

A nyeremény-tenyészbikát nem örökre kapja meg, ez csak jelképes nyeremény, mivel a Schwingen hagyományosan "pásztor-birkózás", hát mégsem nyerhet LED-tévét, hanem tradíció, hogy tenyészbika a főnyeremény.

Amit aztán visszaad a gazdáinak, ő meg pénznyereményt kap igaziból.

A döntő győzelem utolsó fél perce még mindig megmosolyogtat: Matthias "szerelmetes" nézése, ahogy kétvállra fektette Stuckit. Fantasztikusan romantikus, meghitt, folyon sírnom kell a röhögéstől, annyira cuki. (a youtube-on, 0:19 másodpercnél)

Regionális bajnokságok folyamatosan vannak, de az országos bajnokság 3 évente kerül megrendezésre, a következő 2016-ban a (francia-svájci) Fribourg kantonban, Estavayer-le-Lac-ban.

U.i.: egy küzdelem ugye a két vállra fektetéssel ér véget, ergo a vesztes háta fűrészporos és a győztes le szokta porolni legyőzött ellenfele hátáról-válláról a fűrészport. Ez is olyan...olyan...hát...na...érted.

U.i. 2.: Lapzárta után érkezett, hogy Matthias Sempach mégiscsak a fődíj-bikát tartja meg, lemond a helyette "kérhető" 22'000 frankról, ami pedig jóval több pénz, mint a bika piaci értéke. Úgy nyilatkozott, hogy a szívéhez nőtt és tradicionálisabb nyereménynek tartja, mint az egyszerű pénzt.

süti beállítások módosítása