2010.12.07. 13:54

Basel Tattoo

A Basel Tattoo nem azt jelenti, hogy valamelyik Basel címerét rádtetoválják, miközben részegségben öntudatlanulsz.
A Basel Tattoo egy nagyjából egyhetes rendezvény, ahol egy hétig, napi átlag 2 előadást tartanak. A program mindennap ugyanaz, tehát tekintettel a nagy érdeklődésre, jelenleg ekkorára nőtte ki magát, ennyiszer adják elő a csoportok a programjukat.

2004-ban kezdődött a rendezvény sikertörténene, amolyan katonai őrezred éves kis teadélután-koncertjeként. Akkor az alig pár résztvevős összeállításban alig akadt vendég, túlnyomó részt svájci zenekarok játszottak. Azóta világhírű és -rangú zenei szemlévé nemesült, minden égtájról érkeznek katonai (és néhány nem katonai) zenekarok, közismert, fülbemászó dallamokat, indulókat játszva vonulnak fel a baseli kaszárnyában, teljesen egyedi, majdnem karneváli hangulatot teremtve különleges formációkkal, látványos show-elemekkel.
Minden évben július közepe-vége táján kerül megrendezésre és a jegyek elővételben december elején kb. 5 nap alatt el is fogynak. (Tehát valószínűleg idén is lemaradok róla, mert ki tudja, mit csinálunk jövő nyáron....ezt így nem lehet tervezni.)

Íme a hivatalos előzetes kisfilm. Különösen ajánlom a 3:45-nél kezdődö részt.

Eddig 17 ország zenekara vett részt a Basel Tattoo-n, Svájc, Norvégia, Svédország, Dánia, Új-Zéland, USA, Ausztrália, Anglia, Írország, Skócia, Japán stb... Eleinte meghívásos alapon történt a műsor összeállítása, de időközben annyira közkedvelt és magas rangú eseménnyé vált, hogy nagyon sok csoport maga jelentkezik, hogy szeretne résztvenni a műsorban, ám csak a legjobbak kerülhetnek be a programba.

Az előadást később a tv is műsorára tűzi (SF, 3sat, ZDF, stb.) és dvd-n is meg lehet vásárolni. TV kamerákon keresztül sokkal többet lát az ember, élvezhetőbb a látvány, a közeliek és a totálok, de az élő show  hangulata, a magávalragadó dobpergés és ritmusok igazából csak az arénában élvezhetők.
Ha valaki lemarad, akkor majd jövőre...ilyen siker mellett ugyanis biztos, hogy még sokáig megrendezésre kerül a Basel Tattoo.

(a honlap elvileg elérhető magyar nyelven is, kipróbáltam...hát nem értettem meg. Gépi vagy kínai fordítás...)

A bejegyzés trackback címe:

https://svajcibicska.blog.hu/api/trackback/id/tr782499459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goba 2010.12.09. 08:11:44

Megnéztem a kisfilmet, nagyon nagy! Szeretnék gratulálni a blogodhoz :) Nagyon sok hasznos és szórakoztató dolgot találunk rajta, különösen, hogy még újak vagyunk Svájcban.
Szóval így tovább!

goba 2010.12.10. 13:23:16

@muzsika: Aargau :) Bocs, ha még nem tudom, te merre, pedig lehet, hogy kiderült már a kommentekből?

muzsika 2010.12.10. 13:24:12

Szia :)
mi Winterthur (Zürich kanton)

goba 2010.12.10. 13:29:04

@muzsika: Szia! Baden, hogy pontosítsunk. Nem vagyunk messze egymástól :)

muzsika 2010.12.10. 13:34:21

tényleg nem, ez jó :)
ha van kedved levelezni:
muzsi19@gmail.com

gretagarbo) 2010.12.10. 13:42:06

Remek! :-) Csak tőlem van mindenki messze... :-( Nekem meg yrjatok, hogy miről olvasnátok szívesen vagy van-e kérdésetek, ilyesmi.

goba 2010.12.10. 14:12:46

@gretagarbo): Ne aggódj, nem hagyunk ki téged sem a kommunikációból :)
Részemről minden információnak örülök, mert mindig megtudok tőled valami újat. Az itteni politikához nem nagyon konyítok, de a kulturális dolgokra, a mindennapi ügyintézéssel kapcsolatos infókra, meg bármilyen Svájccal kapcsolatos érdekességre nyitott vagyok...

goba 2010.12.10. 14:19:20

Az Ovomaltine-ról például meg voltam győződve, hogy ugyanolyan kakaópor, csoki stb... mint a többi. Mivel a neve és a dízájn-ja nem nyűgözött le különösebben, nem foglalkoztam vele. Amióta viszont olvastam róla az írásodat, már egyre többször kacérkodom a gondolattal, hogy megkóstoljam. Szerintem kérhetnél a cégtől százalékos részesedést a marketingért :)

gretagarbo) 2010.12.10. 14:21:40

Végülis csoki íze van, de "furacsoki", mert kiérezni nem kicsit a malátát. A csokiszeletnek kinéző sportszelet pedig porózus, szokás kérdése, hogy valakinek tetszik-e, ízlik-e. Az összetapasztott keksz viszont egyértelműen finom.

goba 2010.12.10. 14:23:54

Ki fogom próbálni, és majd beszámolok...

muzsika 2010.12.10. 16:32:16

én toltam a gyerekekbe otthon is már az ovomaltint, hogy ne menjen annyi kakaó a gyomrukba, csak egyszer bekúszpott az életükbe a nyuszis oldódó és onnan nem kellett... szerintem is elég fúúj :)
amúgy ha nem baj, hogy nem témánál maradunk, kipróbáltam ezt a löttyöt, mi is a neve, hát, nem lett a kedvencem!
ha akartok duncsizni valahol, csinálhatunk egy fórumot, mert a svájcimagyarra senki nem jár...
süti beállítások módosítása