2012.06.25. 10:28

rövid hírek v4.2

  • Talán még emlékszünk: ez év elején Christoph Blocher, az SVP (jobboldal) Torgyánja gyakorlatilag lemondásra kényszerítette a svájci jegybank elnökét. Blocher és társai számlakivonatokat lobogtatva, illegális, bennfentes dollárügylettel vádolták Hildebrandot. Az ügyet most hagyjuk, már nem érdekes.
    De tanulságképpen a végeredmény: Blochernek és ügyvéd társának bíróság előtt kell felelnie, hogy egyátalán hogyan jutottak a dokumentumokhoz (vagy illegálisan, vagy hamisak a papírok), ugyanis Blocher mentelmi jogát elvette a parlamenti bizottság, arra hivatkozva, hogy a vádaskodás időpontjában épp két választás között, tehát lejárt mandátummal, és még nem újrafelesketve varázsolta elő a nyuszit a kalapból és kezdett el vádaskodni.
    Tehát ő is vesztes, de még nagyobb vesztes az ország és a jegybank: amennyire ismerem, Hildebrand kiváló szakember, felbecsülhetetlen értékű telefonnotesszel, hitelesen, tökjól néz ki és soha semmilyen rossz húzása, botránya nem volt. Egy svájci jegybankelnök pedig nyilván nem lefelé bukik: szakértelmét elismerve tárt karokkal fogadta őt a pénzügyi világ. Új állása van Londonban: a világ egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó és vagyonkezelő cégénél (Blackrock) lesz alelnök, októberben kezd.
    Ezen kívül tagja lett egy elit ügynökségnek, akik szónokokat közvetítenek, így pl. Bill Clintont, Kofi Annant, Gerhard Schrödert, Al Gore-t vagy Bono-t lehet náluk beszédre bérelni. 1 órás Hildebrand beszéd 30'000 dollárba kerül, plusz a szervezőknek kell állniuk az elsőosztályú utazás, szállás és ellátás költségeit. Helyette van új elnöke van a nemzeti banknak, akiről még alig lehetett hallani valamit, mármint a ténykedéseiről, az EUR-CHF árfolyam továbbra is válságos és semmi mást nem tesz, mint folytatja a Hildebrand által kijelölt csapáson az eszement euró-felvásárlást.
    Köszönjük, Herr Blocher.

  • Kezdenek elszabadulni az indulatok menekült-ügyben. A hétvégén kb. 5000 ember tüntetett Bernben a parlament előtt a menekült-ügyi szabályok szigorításai ellen. Leghangosabbak az ún. sans-papier-k voltak, azaz a személyes dokumentum nélküliek. Nem is értem, hogy papírok nélkül hogyan jutottak be az országba??? Ezzel párhuzamosan pl. szombat éjjel egy menekült-táborban lakó külföldi megjelent a falu egyik lakásában és késsel támadt az ott lakó, lányát egyedül nevelő anyára. A nő a tévében is elmondta, hogy a jólfejlett tinédzser lányát és barátnőit a faluban a külföldi menekültek inzultálják, füttyögnek utánuk.
    Megint csak ezzel párhuzamosan Svájc folyamatosan kapja az emberjogi kritikákat, holott már tényleg mindenkit beengednek, pénzt kapnak... A vicc az, hogy ezzel párhuzamosan az állami nyugdíjkassza (AHV) mínuszba kerül valószínűleg pár év múlva. Vannak politikusok, akik ennek ellensúlyozása végett törölni akarják a nyugdíjak inflációkövetését, meg hasonló vicces ötleteik vannak; ám arról hallani sem akarnak, hogy a menekült-státuszért folyamodók napidíját 12-ről 8 frankra csökkentsék. Jó, nem?

  • Még mindig folyik a vita, hogy épüljön-e a meglévő mellé még egy Gotthard-autóalagút. Jelenleg közel-s távol ez az egyetlen észak-déli átjáró az Alpokon. Egyrészt régi és felújításra, modernizációra szorul, másrészt nagyon sovány kis átjáró, utazási csúcsszezonokban akár 4 órát is kell várni a dugóban. Ez megint iszonyú pénzeket igényel, nem is csoda, ha 40-ről hirtelen 70 frank lesz az autópálya-matrica.

  • Bár nem érhet a Sziget nyomába egyik sem, de akad itt is szabadtéri rendezvény szép számmal. Eléggé közkedveltek a szabadtéri mozik illetve egyéb programok, lehet keresgélni pl. itt.

  • Sajnos későn kapcsoltam, így mi is lemaradtunk a tegnap előtti eseményről, de szerencsére még be lehet pótolni! Idén ünnepli 60 éves fennállását a REGA, azaz a piros-fehér mentőhelikopteres szervezet. Ez alkalomból már több korábbi időpontban is szerveztek ünnepi nyílt napot a bázisokon, Bernben és Zürichben. Legközelebb július 8-án a Zürich-Dübendorf repülőbázison lehet közelről is megcsodálni a flotta néhány helikopterét valamint egy repülőgépet, mellyel szállítható állapotú betegeket, sérülteket szoktak hazahozni Svájcba.

  • Újra műsorra tűzi a luzerni kultúrpalota a Karib-tenger kalózai c. sorozat két filmjét (1. és 2. rész) élő szimfónikus zenekari kísérettel. Érdemes igyekezni, mert hamar elkapkodják a jegyeket. Vetítések november végén és december elején. Ja, a filmet (németül) feliratozva adják, eredeti angol hanggal.

  • A június 17-i népszavazáson egyik beadványt sem fogadta el a nép: nem lesz új rendszabályozás az orvosi ellátásban, nem kerül még több államszerződés előzetes népszavazásra és nem lehet ezután sem az építési jellegű megtakarításokat adókedvezményként bedobni.

A bejegyzés trackback címe:

https://svajcibicska.blog.hu/api/trackback/id/tr114609451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása