2010.10.22. 22:51

lábjegyzet a hágókról

Igen, szóval a legtöbb hágót lezárják télire. Pl. Gotthard, Nufenen, Flüela, Julier, Furka, Grimsel...stb.

Ez azt jelenti, hogy csak addig takarítják el a hegyre vezető úton a havat, ameddig szükséges: pl. a Gotthard esetében Andermatt településig, satöbbi. Fel lehet menni az úton  kocsival, el van lapátolva, aztán valahol útközben az ember útját egy sorompó állja, hogy innen ne tovább. A "hágó" ugye azt jelenti, hogy átmegyünk a hegyen, a hegytetőn, nagyjából (Passhöhe). Ha ez le van zárva, akkor marad vagy a völgyben lent a hegyen át vezető alagút, vagy meg kell kerülni a hegyet.

Tehát se ki, se be, azaz se fel. Télire leköltöznek a hegyekből az Alpwirtschaftokból, hegyi tanyákról a gazdák, lehajtják a teheneket a völgybe. Majdnem úgy, ahogy általános iskolában tanultuk, akár százévekkel ezelőtti időkről.

Fent igazából nem marad senki.

Ez csak olyan utakra, hágókra érvényes, ahol "nem éri meg" eltakarítani a havat: mert pl. nem síelős hely, hanem inkább eldugott, nem nagyon jár arra senki és egész télen mindennap lapátolhatnának... Természetesen a síparadicsomok megközelíthetők, mindenhol tolják el a havat, ahol van téli szezon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.10.22. 10:19

család(i)barát

A két nagy multi, a Coop és a Migros is előrukkolt saját Family Card-jukkal. Jellemző megint a minőség és megjelenés, meg az egész egyátalán:
A Migros szövetkezeti formában működik, bárki lehet pártoló tag már egyszeri 10 frank befizetésével, ami eddig csekély kedvezménnyel járt. Most azonban levélben küldtek -szerintem- minden szövetkezeti tagnak egy a levélpapírról leválasztható, majdhogynem matricaszerű, utálom-narancssárga kis kártyát, amin még vonalkód sincsen, elég felmutatni és a kasszáscsaj biccent, hogy tudomásulvette: nekünk is van ilyenünk. Ezzel szeptember-október hónapokban például minden szerdán az áruházlánc összes boltjában, szaküzleteiben (sportbolt, elektronika, lakberendezés,étterem, stb) 10%-os kedvezményt kaptunk. A weboldalukon szinte semmi info nincs a kártyáról vagy hogy mi lesz vele a jövőben.

Ezzel szemben a Coop hirdetésben adta a fogyasztók tudtára, hogy ő is elindította családi programját, lehet jelentkezni ingyenesen az interneten vagy bármelyik ügyfélszolgálatuknál.
Ezt el is intéztem még mielőtt elindultunk volna Magyarországra.
Aztán kaptunk egy majdnem A3 méretű szép, színes kartondobozt, benne két  külön, névreszóló plasztikkártya: egyik oldalán az új Family Card van nyomtatva, a másik oldalán a régi, hagyományos pontgyűjtő SuperCard. A csomagban egy vastag akciós kuponfüzet, ami hónapokig érvényes, egy nagy erős bevásárlószatyor a promóció színeiben és mintájával, matricák a gyerekeknek, érme a bevásárlókocsihoz és 1-1 mintapéldány két családi folyóiratból, akciós előfizetési ajánlattal. Minden hónapban szavazni lehet, hogy mire legyen kedvezmény, stb...

Nem csak közhiedelem, hanem számos példa utal arra, hogy a Migros a "jugók és nyugdíjas vasutasok" üzletlánca, a Coop meg igényesebb, nem kicsit. Régen még érvényes volt az, hogy a Migros olcsóbb, mint a Coop, de mára a Migros is ugyanannyiba kerül, csak éppen a látszat és az érzés kedvéért megtartották ezt az olcsó, igénytelen kinézetet, hogy az emberek továbbra is azt gondolják, "nem kell nekem a flancos, drága, megyek inkább a Migros-ba" mert ott minden olcsóbb...
 

2010.10.22. 09:40

egy másik Gotthard

Október 5-én Nevada államban tragikus balesetben életét vesztette a svájci Gotthard rockbanda énekese, Steve Lee. Motoros túrán szelték a kilométereket a 15-ös Interstate úton, mikor valamelyikük ötlete alapján megálltak az út szélén, hogy eső elleni öltözéket vegyenek fel, mikor egy arra haladó kamion túl közel hajtott az álló motorosokhoz, belekapott az egyik nagymotorba, és a levegőbe repítve agyonütötte vele az énekest.

Az együttes olyasmi ereklye Svájcban, mint mondjuk az Edda vagy a Lord volt Magyarországon; hasonló a gyász és a fájdalom, mint mikor az Edda együttes egyik tagja életét vesztette.

Barátnője, az 50 éves volt Miss Svájc a baleset helyszínén vígasztalta a tragédiát okozó 27 éves sofőrt, aki teljesen magán kívűl volt tettétől és majdnem a helyszínen öngyilkos akart lenni. Brigitte átölelte a reszkető fiatalembert és könnyek között megbocsátott neki, hiszen a véletlen műve volt a szerencsétlenség. (de mint tudjuk, véletlenek nincsenek)

Az énekes halála óta 13 slágerük került fel újra a svájci Hit-listákra, ez még Michale Jacksonon is túltesz. A rajongók egy spontán facebook-felhívás alapján megemlékezést tartottak a berni parlament előtt; majd szombaton a Gotthard hágón, kb. 2000 méteres magasságban, már hóesésben, egy nagy sátorban ravatalozák fel Steve urnáját, ott vehettek végső búcsút a rajongók, akik külföldről is sokan érkeztek. (ez volt az utolsó nap, mikor még nyitva volt a hágó, utána behavazott és le is zárták, télire ugyanis a legtöbb hágót lezárják, nem takarítják el a többméteres havat)

Steve, megtaláltad, amit kerestél... "Let me find my piece of heaven, let me find my way back home..."

2010.10.22. 08:42

túl, túl, messze túl...

...mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl...

...az van, hogy október 15-én sikerült az áttörés: egymásra talált az alagút két vége (nem a 4-es metró), így jelenleg Svájc büszkélkedhet a világ leghosszabb alagútjával.

14,5 év fúrás után immáron egy hete, hogy a hegycsúcs alatt 2500méterrel a hegy gyomrában, utolsó áttöréssel összefüggővé lett az 57 km-es új Gotthard alagút. 1999-ben kezdték el fúrni és mire minden a tervek szerint elkészül, 2017-ben kerül majd sor az átadásra. Az alagút kizárólag a vasúti közlekedést szolgálja, majd, tehermentesítve ezzel a közutakat: a jövőben az Alpokon áthaladni akaró teherforgalmat ezen a szakaszon a sínekre terelik illetve természetesen személyvonatok is közlekednek majd: az új szakasz csatlakozik a meglévő európai nagysebességű hálózathoz, így a Zürich-Milánó távolság elméletileg 2 óra 40 perces utazássá rövidül.

Gotthard-alagút része egy giga-projektnek (NEAT), melyben szakaszonként összesen 3 alagút épül(t) meg, valamint az ezekhez kapcsolódó szükséges kiépítések. A cél: lerövidíteni a német-olasz tengelyen áthaladást térben és időben.


Kuriózum, hogy Brüsszelben a közlekedésügyi ülésen is video-konferencia keretében kísérték figyelemmel az eseményt. Megszakították a tanácskozást és kommentálták a történelmi pillanatot, ami egyedülálló, mivel Svájc nem EU tag és ez a video-konferencia lehetőség eredetileg csak tagállamok részére van fenntartva.

A svájci TV többórás élő adásban számolt be a népünnepről. Az áttörés előtt egyperces  csenddel emlékeztek meg az építkezésen meghalt 8 munkatársról, akiknek egy kis emléktáblát is készítettek.

Az alagútról egyébként csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, pl. hogy legdrágább... Sok ellenző szerint pénztemető és Svájc ezzel megint az EU seggét nyalja: gyakorlatilag saját zsebből építi az EU-nak...Hát, ez is egy felfogás. Tudni kell azonban, hogy az első kapavágást -mint minden fontosabb dolgot- népszavazás előzte meg és az emberek szabad utat engedtek a fúrópajzsoknak; valamint hogy az EU támogatást ajánlott a projekthez, hogy legyen páneurópai összefogás, de Svájc nem kért a támogatásból, ragaszkodva ezáltal a 100% tulajdonhoz és döntési, üzemeltetési jogokhoz.

süti beállítások módosítása